Reform, 1989. szeptember-december (2. évfolyam, 34-51. szám)

1989-09-22 / 37. szám

reform 17 ik. Bécsben meg sanyargatták? D­ e itt legalább jó a koszt, nem bánta­nak és remélhetőleg rövidesen sza­badlábra helyeznek és otthon vár­hatom meg a tárgyalás napját. A hatszázezer forint értékű BMW-m még mindig Ausztriában van, ben­­­­ne minden vagyonom, hiszen haza akartam jönni... Arról már nem is beszélek, hogy kézen-közön eltűnt 2500 márkám. Dr. Felföldi Ignác százados, alosztályvezető a Tolnai Lajos ut­cában: - Kovács úr nagyot hibá­zott. Ha júniusban hazajön, hogy tisztázza magát, már régen sza­badlábon lenne. Ő azonban meg­gondolta magát, tovább folytatta üzelmeit, míg végül november 2-án Bruckban elfogták. Kóbor László iplom kálvária­­alatt épült, tízig ily fedi a dollár­­lányozó nevet 1989. szeptember 10-én avatási ünnepséget tartottak, melyen az amerikai Joint hazánkban tartóz­kodó vendégei is részt vettek. Dr. Seifert Gézáné a MIOK főtit­kára. Ő tudja igazán mit jelentett az elmúlt tíz év, amíg a felújítás tartott. Egy magát megnevezni nem kívánó, Szegedről elszármazó férfi milliókat adományozott a re­konstrukcióra, de még ez sem volt elég. A magyar állam, magán­­személyek, ismert és ismeretlen adakozók forintjai és fillérjei, dol­lárjai és centjei kellettek ahhoz, hogy a zsinagóga ismét régi pom­pájában ragyogjon. A pénz persze nem minden. A régi hitélet már nehezen képzelhető el a patinás falak között, az istentiszteleteket jobbára ezután is a szeretetház imatermében tartják. A zsinagóga a Szegedre látogatók turistalátvá­nyossága lesz. Ám ez is sokat je­lent, s nem csupán anyagilag. Az ide látogatónak legalább fogalma lesz arról, hogy egykoron milyen jelentékeny volt a szegedi zsidó­ság, mennyi áldozott vallása ápo­lására, a közösségi élet megte­remtésére - melynek legfonto­sabb központja éppen a zsinagó­ga volt. A szegedi templom avatásával talán elkezdődik valami, nevezete­sen: a felbecsülhetetlen értéket képviselő magyarországi zsinagó­gák rendbehozatala. Ezeket a kul­túrtörténeti emlékeket veszni hagyni bűn. Szegeden Schöner Alfréd főrab­bi, az Országos Rabbitanács elnö­ke mondott avatóbeszédet, s te­hette ezt annál is inkább, mivel egykoron itt kezdte ígéretes pá­lyafutását. Klein Márton, a zsina­góga 77 esztendős főkántora is boldog: megérhette, hogy újra énekelhet azok között a falak kö­zött, ahol már kisgyermekként is megfordult. K. L Fotó: ANTALL PÉTER és HORVÁTH DÁVID

Next