Reform, 1991. május-augusztus (4. évfolyam, 18-35. szám)
1991-08-15 / 33. szám
reform Lovagi turistaéden! Churchill szerint Málta olyan, mint egy elsüllyeszthetetlen csatahajó, s az angol miniszterelnök tudta, mit beszél, hiszen 1940 és 1942 között ez a szigetország angol támaszpont volt, s szinte szünet nélkül bombázták a németek és olaszok. VI. György király 1942-ben György-keresztet adományozott Máltának, amit azóta a vallettai háborús múzeumban őriznek, a háborús relikviákkal - többek között a tengerből kihalászott német és angol repülőgéproncsokkal - együtt A turista lépten-nyomon a máltai lovagkeresztbe ütközik, még csészéket is díszítenek vele, s persze a csecsebecsék között a páncélba öltözött lovagok is feltűnnek, bár meglehetősen rozogák, hiszen alumíniumból készültek. Talán egy kicsit méltatlanok is a lovagi időkhöz, hiszen a 28 nagymester uralma (1521-1798) alatt hősiesen védték Európát, a kereszténységet az iszlám ellen. A legdicsőségesebb máltai napokat 1565-ben jegyezték fel, amikor Jean Parisot de la Valette nagymester hatszáz lovaggal, néhány ezer katonával és nyolc hajóval megvédte a szigetet a 200 hajós török flotta ellen. A Nagymesterek palotájában, a fegyvertárban ma is őrzik Valette nagymester mellvértjét, sisakját, aranyos páncélját, csak az ékkövekkel kirakott kardja hiányzik, amit II. Fülöp spanyol uralkodótól kapott a diadal után. Egy cédula közli, hogy a Louvre-ban megtekinthető. Napóleon ugyanis jeles műértő volt, s a fegyvert magával vitte Párizsba, de ez már egy másik történet, vagyis éppen idetartozik, hiszen a lovagkornak is akkor szakadt vége, mikor Napóleon kikötött Máltán. Hompesch nagymester ugyanis nem adott vizet a francia flottának arra hivatkozván, hogy a szigetnek is kevés van, ezért Napóleon kénytelen volt elfoglalni. A franciák után pedig jöttek az angolok, s a szigetet 1979-ig idegenek kormányozták. Málta ma turistaparadicsom, s ugyan minden talpalatnyi földet megművelnek, a zöldségekből épp hogy csak a saját asztalukra jut. Az idegen viszont akár gyalog is nekiindulhat a szigetnek, hiszen még a közepétől is csak néhány kilométerre van a tenger. A mostani dómot például majdnem az egész szigetről látni, igaz, kupolájának átmérője 53 méter és 12 ezer ember hallgathatja együtt a misét. A sekrestyéjében egy fura relikviát őriznek. A bomba 1941- ben beesett a kupolán, de aztán nem robbant fel... Kocsin, buszon, biciklin bejártam Máltát, de talán egyetlen települést sem láttam, ahol ne állt volna egy templom, leginkább díszes dóm, s többnyire két ágyú őrizte a bejáratot, ami csak elsőre volt furcsa. A máltai lovagoknak mindig védeniük kellett e kies, vízszegény tájat, s ők jók voltak a háborúban és erősek a hitben. Pál apostol is kikötött itt hajdanán, a sziget kormányzóját is megtérítette, sőt püspökké is megtette, s így hamarosan mártírja lett Máltának. Az angolok hajdanán jól érezték magukat a szigeten, s ma is szívesen visszalátogatnak. A máltaiak nem haragudnak rájuk, mindenki beszél angolul, a boltok cégtábláin is angol feliratok ékeskednek. A kocsmákban viszont a helyi adó helyett az olasz tévét nézik, amit mindenütt jól fognak. Mellesleg nagyon finomak - és nem utolsósorban olcsók - a máltai borok. Még a legolcsóbb vörös is olyan telt, zamatos, mint a legjobb spanyol bor. A halak már egy kicsit drágábbak, de a fogás sem túl jó, állítólag túl tiszta a víz, meg nincsenek édesvízi folyók, amelyek a tengerbe rohanva odavonzanák a halacskákat, de ebben azért nem vagyok biztos, mert egy belga vendéglős az ellenkezőjét mesélte, aki tizenkét éve hatalmas vendéglőt visz a szomszédos Gozo-szigeten. Az ajándékboltokban árulnak egy nagyon szép albumot a máltai buszokról vagyis régiségekről, de fölösleges megvásárolni, mert ma is ősi határok - vagyis főleg Bedford Leyland típusú buszok - járnak a városkák között. A csuda tudja, mennyit fogyasztanak, s némelyiket már csak a por tartja öszsze, a sofőr egy atlétában küszködik a mázsás sebváltóval, de a busz... megy. D. L. Piéhvel -serért A 25 éves Matthew Rawlings és két évvel idősebb barátja, Rupert Backford ugyancsak vállalkozó szellem. De a yorkshire-i Gebefel vendéglő asztaltársaságának is van humora: ők szponzorálják a két fiatalember világ körüli útját Egy kis Citroennel vágtak neki a glóbusznak. Minthogy a 2CV nem kétéltű, Indiából hajón keltek át Ausztráliába. A nyugatausztrál sivatagban ugyancsak megszomjaztak az angol serital után, de nem adták fel. Az elhagyott pusztaságban összeakadtak egy nem kevésbé jó kedélyű trióval: Kim, Riches, Peter Watson és Rod Moller a bennszülött településeket látják el élelmiszerrel, fűtőanyaggal és építkezési anyagokkal. A trió vezetőjükül szegődött az elhagyott vidéken. A két vállalkozó Új-Zélandon folytatta útját, majd Amerikát vette célba, hogy végül Írországon át érkezzen a Gebefejbe jól megérdemelt pint sörére. 19