Reform, 1996. szeptember-december (9. évfolyam, 35-51. szám)
1996-09-03 / 35. szám
PUBLICISZTIKA omcszt Jelcin napjai meg vannak számlálva, s ennek nem mond ellen az sem, ha még ideig-óráig államfőként láttatja magát... Olyan személytelen kegyetlenséggel sorakoznak egymás mellett ezek a szavak, amilyen hivalkodóan üres, tudattalan tekintettel áll ki mostanában az orosz elnök a nyilvánosság elé. Mintha már nem is ő lenne, hanem valamiféle önkéntes kísérleti alany, akinek gyógyítására az orvosi lelemény már képtelen, ám életben tartására még ezernyi hókuszpókuszt ismer. ■ A jó ízlés kereteit feszegeti, aki a legújabb kori történelmi példákat sorolja: Leonyid Brezsnyev, Konsztantyin Csernyenko, Jurij Andropov. Jelcin szovjet elődei, akik egy világbirodalom elnöki (vagy éppenséggel pártfőtitkári) posztján agonizálták végig hatalmuk utolsó éveit, hónapjait, miközben halálos betegségük a legszigorúbb titoknak számított. ■ A névsorból hiányzik Mihail Gorbacsov neve. Vele semmiféle kór nem bánt el. Őt maga Borisz Jelcin tette el láb alól, a szó politikai értelmében. Mellékbüntetésként azt rótta ki Gorbacsovra, hogy szemlélje végig az ő elnöki tobzódását. És van mit szemlélnie. Ráadásul Gorbacsov azzal is tisztában van, hogy mely erők akarata jut kifejezésre Jelcin akarattalanságában. De hát a politika már csak ilyen. Volt idő, amikor Jelcin még gondolkodni, cselekedni képes emberként Így fogalmazott a moszkvai pártfőtitkár hatalomért reszkető bőrében: „Az utóbbi időben az egyik legfőbb személyes tulajdonságom, a becsvágy lett úrrá rajtam. Megpróbáltam leküzdeni, ám nem sikerült... Vétkesként állok a moszkvai pártszervezet előtt, a pártbizottság és önök előtt, és természetesen az ön, Mihail Szergejevics Gorbacsov személye előtt, akinek tekintélye oly magas a szervezetünkben, országunkban és az egész világon... Pártbecsületszavamat adom, hogy semmiféle hátsó szándékom nem volt, megnyilvánulásomnak nem voltak politikai céljai. Határozottan ki kell jelentenem, hogy pártszerű eltökéltséggel hiszek a párt irányvonalában és a huszonhetedik kongresszus határozataiban... Bármely olyan lépésemért, amely ellentétes ezzel a kijelentésemmel, ki kell zárniuk a pártból...” ■ Ez a képmutató pártblabla évekkel ezelőtt hangzott el az akkor még hatalomért ácsingózó Jelcin szájából. A Reform olvasóit pusztán azért emlékeztetem a régi Jelcinre, hogy az emberi együttérzés mellett a feledhető tények is minősítsék őt, hiszen ez a súlyosan beteg ember beteges hatalomvágyban jutott a ma irigylésre egyáltalán nem méltó helyzetbe. Amíg ereje volt hozzá, megverekedett a hatalomért. Most, hogy nincs, a látszatért is képes átengedni magát a láthatatlan erők akaratának. ■ Igazából nem kell Oroszországig mennünk az elgondolkodtató példákért. Hazánkban úgy múlt ki egy történelmi korszak, hogy névadója élő halottként báb lett azok kezében, akiknek egy politikus lassú halála az utolsó életesélyt jelenthette. Aztán jött egy új korszak, s abban egy halálosan beteg ember környezete élhetett vissza a hatalom és az emberi kiszolgáltatottság kínálta alkalmakkal. ■ Szóval a történet és a történelem nem csupán Jelcinről szól... A Jelcin, a jelenség ^ P I n /Joker , 0 Ju/iFtö / , rr. / %S-x£/ //// K^V MERUK JÓZSEF FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP fgfQffff