Reform, 1998. július-szeptember (11. évfolyam, 27-38. szám)

1998-08-11 / 32. szám

AKTUÁLIS „A” Gyuri „A” Gyurit polgári néven Bálint Györgynek hívják. Ha valaki segítséget kérve kapcsola­tot akar teremteni a magyarországi kínaiak­kal, jobbára azt az eligazító választ kapja: fordulj „a” Gyurihoz. Ezért aztán én is hoz­zá fordultam. Gyuri az első próbálkozásra egyszerűen elutasított: nincs ennek most itt az ideje, nem tud értem tenni semmit. Pró­bálkoztam hát tovább, ám egy forró nyári délutánon vé­gül ismét csak nála kötöttem ki. Ücsörögtem a korábban Négy tigris nevezetű, mosta­nában csupán „kínainak” mondott hatalmas piac szeg­letében, a Tomi sörözőben, az akácok alatt, s egyszer csak megjelent ő, „a” Gyuri. Vagyis Bálint György. Őszintén szólva nem rá számítottam. Lobi György, a józsefvárosi piac igazgatója mást ígért arra a délutánra. Egy igazi, kereskedő kínai családot, akiket töviről hegyi­re szerettem volna kifaggat­ni: vajon mit keresnek itt, s ha már itt vannak, hogyan ér­zik magukat közöttünk? És akkor jött Gyuri. Úgy kevere­dett megint a képbe, hogy ő lett volna az összekötő nyelvi kapocs a megkérdezettek és az újságíró között. Mert a kí­naiak nemigen beszélnek másképp, mint kínaiul, s ha véletlenül igen, akkor is gyengén. Gyuri kisvártatva lehűtötte reményeimet: a kí­naiak nagyon zárkózottak, nem szeretik, ha saját köreiken kí­vüliek belepillantanak az éle­tükbe - mondta. így hát ma­radt nekem azon a délutá­non a Gyuri. Bálint György 26 éves fia­talember, s immár hat eszten­deje jószerivel a kínaiak kö­zött él. 1992-ben állást vállalt a piacon egy kínai büfében, hogy ismerkedjen a nyelvvel, amit a világon a legtöbben beszélnek anyanyelvként. Később tanárt keresett ma­gának a továbblépéshez, majd felkérte a piacot fel­ügyelő cég, legyen a tolmá­csuk. Gyuri prímán érzi magát szerepkörében, főként egyre csiszoltabb nyelvtudása ré­vén beilleszkedett a piac kí­nai társadalmába Barátnője is kínai, a család befogadta, s úgy tetszik, ebből a kapcso­latból több lesz barátságnál. Rokonság. Mindent összevet­ve, ezen a helyen félig-med­­dig már kínainak számít. Bá­lint György szerint a magyar­­országi kínaiak a hivatalosan számítottnál jóval többen, legalább húszezren vannak. A laza kolónián belül hierar­­chizált közösségben élnek. Az első hullám­ban érkezettek java meggazdagodott, lé­nyegében ők tartják kézben a nagykeres­kedelmet. Az újonnan jövőknek sokkal ne­hezebb a helyzetük, küzdelmesebb az éle­tük, gyakorta a régiek gazdasági-egzisztenci­ális függelékeként. Annyi bizonyos, aki Minden eladó! A mai józsefvárosi piac Négy tigris néven a kilenc­venes évek elején létesült a pályaudvar kihasított terüle­tén. „KGST-piacnak” indult, most Európa legnagyobb kínai piaca. Másfél kilomé­ter hosszú, csaknem négy­ezer árussal. Zömmel kínai­ak kínálják portékáikat, bár kereskednek például viet­namiak is, ám bizonyos ér­telemben alárendelt hely­zetben. Ahogy Lobi Györgytől, a Józsefvárosi Pi­ac igazgatójától hallottam: vitás kérdésekben a vietna­miak mindig hallgatnak a „nagy testvérre”...- Azt hihetné az ember, hogy a kínaiak itt valós kö­zösséget alkotnak - mondta Lobi úr. - Pedig dehogy, hi­szen üzleti versenyben áll­nak egymással. Gazdasági­lag egymás potenciális el­lenfelei, és csak a vala­­mennyiüket érintő dolgok­ban lépnek fel érdekképvi­seletük által egységesen. Arról nincs adat, mekkora a piac teljes üzleti forgalma. Efféle kimutatást senki sem készít. A bérleti díj leszurko­­lása után mindenki annyit forgalmaz, amennyit akar, il­letve amennyit tud. Az árak alighanem itt a legalacso­nyabbak hifiberendezéstől a ruházatig, a strandpapu­csig. Annyi bizonyos, a for­galom egyenes arányban növekszik a megélhetés drágulásával. Szinte min­den kapható és minden el­adó a hét minden napján, kora reggeltől délutánig. Ám mielőtt valaki tárcát nyitna, ajánlatos alaposan megvizsgálnia, mit tesz majd pénzéért a szatyorba. Mert az olcsó olykor na­gyon drága... szülőföldjétől sok-sok ezer kilométerre, a világ másik vé­gén keresi boldogulását, azt egyértelműen muszályból teszi. Összespórolt keresetük jelentékeny részét sokan ha­­zaküldik, támogatandó az otthoniakat, továbbá hogy törlesszék az induláshoz ka­pott kölcsönöket. Persze ko­rántsem mindenki. Vannak, akik elfelejtik az egykori fo­gadkozásokat, az ígéreteket. Amúgy a kínaiak - véleke­dett Bálint György - az euró­paiak számára időnként el­képesztően dolgosak, robo­­tosok. Másrészt hihetetlenül puritánok, ami a mi sze­münkben akár igénytelen­ségnek is tűnhet. Más filozó­fiával élnek, mint az európai­ak. A gazdagság vagy a mó­dosság náluk nem jelenti azt, hogy valaki ne dolgozzon hangyaszorgalommal, ahogy mifelénk mondják: látástól vakulásig. Általában kiválóan bánnak a pénzzel és a le­hetőségekkel. Ugyanakkor skótabbak a skótnál, vagyis nagyon garasosak. Van azon­ban mifelénk is ez alól kivé­tel. Például sokan nem saj­nálják a Szerencs játékokra, nyerőgépekre, kaszinózásra a kemény munkával megke­resett pénzt. Látszólagos zár­kózottságuk Bálint úr szerint egyébként bizonyos rossz ta­pasztalatokból fakad. Abból, hogy mivel nem beszélnek más nyelvet, nem értenek és nem tudják megértetni ma­gukat, ráadásul nem ismerik az itteni viszonyokat, jogsza­bályokat, némelyek lépten­­nyomon megpróbálják át­verni, jégre vinni őket az üz­leti életben. Rossz vélemény alakult ki bennük rólunk. Nem véletlenül született kö­reikben a ránk nézve csep­pet sem hízelgő mondás: Fe­hér emberrel ne kezdj! Deáki László FOTÓ: KÖRMENDI IMRE reform függetlenpoLmKAi hetil-ap

Next

/
Thumbnails
Contents