Reformátusok Lapja, 1980 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1980-01-06 / 1. szám
. Végletek közt hányódik az Isten népe. Az évszázadok hullámverésében egyszer nagyon szegény volt, aztán nagyon gazdag lett. Egyszer őt üldözték, aztán ő üldözte a másként hívőket. Egyszer telirakta templomát képekkel, szobrokkal aztán még az orgonát is kirakta belőle, annyira üressé tette. Egyszer „cselekedetekből” akart üdvözülni, aztán egyenesen károsnak mondta a jó cselekedeteket, mert netán megint elkezd a saját cselekedeteiben bízni a hívő. Egyszer a ráció egyenes vonalaival akarta megrajzolni az üdvösség térképét, máskor meg az érzések hőfoka szerint ítélkezett elevenek és holtak felett. A mi korunkat leginkább az jellemzi az előző korokkal szemben, hogy nem annyira egy, vagy legfeljebb egy és a vele szembehelyezkedő másik irányzat határozza meg az egyház életét, hanem a tarka sokszínűség. Így van ez — érthető módon — a világkeresztyénségen belül, de így van ez az egyes felekezeteken belül is. Sőt: egy-egy gyülekezeten belül is „korinthusi” jelenségekkel találkozunk: én Pálé, én Apollóné, én Kéfásé, én Krisztusé, én meg a Szentléleké vagyok ... Van ebben a mozgalmas sokszínűségben néhány örvendetes, életes elem, de van benne sok nyugtalanító elem is. Ez utóbbi kategóriába soroljuk azt a jelenséget, hogy sokfelé nincs becsülete a tanításnak. Mindeneknél fontosabb lett a közvetlen „átélés”, az egyszemélyes hitélmény. Nehéz helyzetben vagyunk most azért, mert nem a valódi átélések ellen akarunk szólni, hanem a szélesebb körű bibliai tanítás és a személyes átélés egészséges egyensúlya érdekében akarunk szót emelni. Annál inkább meg kell ezt tennünk, mert most éppen a „legmozgalmasabb” csoportokban van a legkisebb becsülete az atyáktól örökölt tanításoknak. Ebben az összefüggésben érdemes alaposan átgondolni az itt következő idézetet: „A tan nem azonos Istennel. Olyanféle szerepe van, mint a térképnek a tengerjáró hajóutakon. Nem szabad elfelejteni, hogy ez a »térkép« sok száz olyan ember lelki tapasztalatából rajzolódott ki, akik valóban megtalálták az utat az élő Istenhez ... Ha mi is el akarunk jutnihozzá, nekünk is kezünkbe kell vennünk ezt a térképet. Igaz, hogy nem jut el sehová az, aki kezébe veszi ugyan a térképet, de nem száll hajóra és nem megy ki a nyílt tengerre. De a másik ember is sokat fog bizonytalankodni, aki térkép nélkül merészkedik ki a nyílt tengerre” (C. S. Lewis). Örvendetes jel az, hogy sokan jelentkeztek a Teológiák levelező tagozatára. Azt bizonyítja ez, hogy olyanok is vannak, akik időt és fáradságot nem kímélve tanulni akarnak. Isten titkainak nem csupán az éltető melegét akarják átélni, hanem a világító fényét is meg akarják látni, ismerni. Ezt a jó irányú törekvést méltányolni kell, ezeket a tanulni vágyó testvéreinket mielőbb szóhoz kell juttatni a gyülekezetekben. Nem mindjárt szószékhez, de legalábbis szóhoz kell juttatni őket. Az ő segítségükkel is hangulatot kell teremteni gyülekezeteinkben a tanulás, az „egészséges tudomány" mellett. Ebben az új mozgásban fontos szerepe van a lelkületnek. Nem „vetélkedőket” akarunk rendezni annak eldöntésére, hogy kinek van igaza, és nem barikádokat emelünk az egymás elleni harcokra. Ne bántsuk egymást sem a „lelki ajándékok”, sem az „igaz tan” fegyvereivel. A kölcsönös adás-verés, az egymás megajándékozásának lelkületével segítsünk mindenütt annak érdekében, hogy egyházunk még több színnel, még tágasabb teljességgel mutassa meg az embereknek Jézus Krisztus gazdagságát. AZ IGE AMELLETT JANUÁR 13. VASÁRNAP „Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszik.(Máté 7:21—29). Vannak gyülekezetek, ahol gondos számolással nemcsak az úrvacsorázókat, de az igehallgatókat is számontartják. Azt mondják, hogy ezeken a helyeken növekedik az igehallgatók száma, mert érzik a gyülekezetek tagjai, hogy számon tartják őket. Urunk most arra figyelmeztet, hogy ő az Ige parancsait megcselekvőket is számon tartja. Bárcsak ez is azt eredményezné, hogy komolyabban vesszük ezután az engedelmes cselekvést. Annál is inkább, mert Igénk nemcsak arról szól, hogy Jézus számon tart, hanem arról is, hogy számon kér. A hallottakat az méri meg, hogy mit építettünk rá. A szolgálatban gyümölcsöző élet ugyanis bizonysága engedelmességünknek, a szolgálatban csődött mondott élet pedig ítélete a hiábavaló igehallgatásnak. Zsoltárok 113. 128. Zsoltár. JANUÁR 14. HÉTFŐ „Uram, a szolgám bénán fekszik otthon.. (8:1—13). Az egyetemes imahét kezdetén napi igénkben két imádkozóval találkozunk. Mindketten kérnek valamit. A leprás a maga gyógyulását, a kapernaumi százados pedig a beteg szolgájáét. Mindkettő meghallgattatást nyert. Mi most mégis a másodikra nézünk, aki nem magáért, hanem másért könyörgött, valakiért, akit szeretett. Bárcsak megszaporodnának a kapernaumi százados lelkületével imádkozók az imaheti estéken! Vegyük imádságunk karjaiba lelki és testi nyomorúságokkal küzdő szeretett testvéreink, felebarátaink és az embervilág sok gondját. De ezek a bibliai imádkozók abban is példák, hogy mindkettő szilárdan hitte, hogy Jézus mindent megtehet, amit csak akar. Imádkozni csak hittel szabad és hittel érdemes. Zsoltárok 114. 32. Zsoltár. JANUÁR 15. KEDD „Jézus megérintette a kezét, és elhagyta az asszonyt a láz” (8:14—22). Péter házába úgy lép be Jézus, mint aki tud és akar segíteni. Tud, mert hatalma van. Akar, mert szeret. Csodálatos ajándék az, amikor Jézus valakit „megérint”. Akár úgy, hogy beteg testét érinti gyógyító erejével, akár úgy, hogy beteg szívét érinti tisztító „kezével”. Ott gyógyulás támad és szolgáló élet születik. Péter anyósa nemcsak egészségre gyógyul, hanem szolgálatra is: „felkelt és szolgált neki”. Az Úr evangéliumától érintett életre mindig ez a jellemző: gyógyul és szolgál! Ha igazán Jézus keze érintett, akkor hálás az életed és a megajándékozott ember szent odaszánásával tanúsítod, hogy Vele találkoztál, aki az egész életet gyógyítja, testestől-lelkestől. Zsodlárok 115. 268. Dicséret. •JANUÁR 16. SZERDA „Mit féltek, kishitűek?” (8:23—27). Megszégyenítő ésgyógyító kérdés ez egyszerre. Igaz, hogy tombol, a vihar. Igaz, hogy a fékeveszett elemek az emberi erőt letipró erővel mutatkoznak meg. Igaz, hogy a hajót elborították a hullámok. De a hajóban Jézus pihent, aki poklosokat tisztított és halálos betegek gyógyításában ragyogtatta fel hatalmát. S tanítványaiban mégis komolyan felmerül annak lehetősége, hogy: „elveszünk”. Ez fáj Jézusnak. A világtörténelem folyamába ágyazott egyháztörténet hullámverései között hányszor kérdezhette volna Urunk egyházától: „Mit féltek, kishitűek?” Sőt kérdezte és kérdezi is! A maga erején tájékozódó hivő ember és egyház mindig abba a helyzetbe kerül, hogy elveszéstől félő életét ezzel a kérdéssel szégyeníti meg az egyház Ura. Zsoltárok 116, 117. 88. Zsoltár. JANUÁR 17. CSÜTÖRTÖK „A szakadékon át a tengerbe zuhant az egész nyáj, és beleveszett a vízbe” (8:28—34). Félelmetes történet ez. A „démonikus” erőknek milyen összessége lakozott ebben a két szerencsétlenben! Milyen félelmetes lenne, ha egyszer az emberekben lakozó „démonikus” erők rászabadulnának a Földre. Ez a történet csak fel akarja villantani az ártó erők félelmetességét, mert Urunk máskor nem így cselekedett, hanem elpusztította a „démonokat”. De a bűnből való szabadulás vágyát felébreszteni itt maradt a Biblia lapjain ez a történet. Ne hagyjuk eluralkodni életünkön a rombolás erőit, hanem keressük a tiszta élet lehetőségét. Zsoltárok 118. 512. Dicséret. JANUÁR 18. PÉNTEK „Az pedig felkelt, és hazament” (9:1—8). Négyen vitték, és a maga lábán ment haza. Ágya hordozta, most ő vitte az ágyát. Egy rövid riport hangzatos címe lehetne ez a két mondat. De itt sokkal több történt. Mert közben először ez hangzott el: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid”. Jézus nem a betegséget látta csupán, hanem az egész embert. A beteghez hozzátartozott teljes nyomorúsága, így a bűne is. Ő olyan orvosnál járt, aki az egész életét meggyógyította. Hazamenetele nemcsak annyiban más, mint a jövetele, hogy ágyon vitték, s a lábán megy, hanem abban is, hogy bűneivel hozták és a bűnbocsánat ajándékával megy. Élő figyelmeztetés arra, hogy Urunknál mindig többet is lehet keresni, mint testi gyógyulást. Ő egészen meg akar gyógyítani. Zsoltárok 119:1—16. 378. Dicséret. JANUÁR 19. SZOMBAT „Kövess engem” (9:9—17). Az imahéten sok áldott imádság hangzott fel a gyülekezetek közösségében. Ebben a történetben azonban valaki olyan kap megszólítást, aki maga nem szólt semmit. Nem kért, nem borul le az Úr előtt, nem szaladt elé. De Jézus megszólította őt. S mindennél fontosabb az, hogy Jézus szól. Követésre hívó szava mindenkit keres, s az is meghallgatja, aki maga néma maradt eddig. S a mozdulatlan megmozdult ésa Léviből lett Máté, evangéliumot írt. Mert aki meghallja a követésre hívó szót, annak megnyílik az ajka, megmozdul a keze, szolgálatra hajtja a lába. Ma minket keres a követésre hívó szó, hogy olyan örömtelivé tegye az életünket, mint Léviét tette. Állj fel és indulj Vele! Zsoltárok 119:17—32. (Nyíregyháza) 393. Dicséret: Dr. Fekete Károly Az áldott Orvos közelében Olvasandó: Máté 1:23. Akház király idejében történt, hogy Recin, Szíria királya, és Pekah, Izrael királya háborút indított Jeruzsálem ellen. Ésaiás próféta akkor elment a királyhoz, és azt mondta neki: „Kérjek magadnak az Úrtól, a te Istenedtől.” De Akház így válaszolt: „Nemérek s nem kísértem az Urat!” Akkor azt mondta a próféta: „Hát nem elég embereket bosszantanátok, hogy még az én Istenemet s bosszantjátok? Ezért ad jelt néktek az Úr maga: Imé, a grűz fogan méhében, s szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek” (Ésalás 7:10—14). Ez a gyermek lesz a jele annak, hogy Isten vele lesz népével. Ahogy az az egykori kis Immánuel jellé lett egy nép számára, hogy velük az Isten, így lett Jézus a mi kezesünk, hogy Immánuel — Velünk az Isten! Az az áldás, amit Jézusnak ez a neve jelent számunkra, nagyobb, semmint azt elgondolhatnánk. Ha Isten dicsőségét nézzük, meget ég és Föld be nem foghat, akkor az ember arra gondol, hogy Isten a magasságban lakik fölöttünk. Amikor nyomorúság próbái vesznek körül, amikor betegen ekszünk, fájdalom szín gyötör, és azt hisszük, hogy soha többé nem gyógyulunk meg, amikor reménytelenné, céltalanná válik minden, semmi sem sikerül, mintha minden út bezárult volna, amikor szerencsétlenség, gyász együtt jönnek, sokszor tekintünk kétségbeesetten fölfelé: „Az ég oly messze van, Még messzebb Tőled én.” (461:4.) Isten abban jön segítségünkre, hogy ne essünk kétségbe. A megszületett Jézusban Isten jött a Földre. Ezért mondja ezt a nevet az angyal Józsefnek Jézus születése előtt: Immánuel — Velünk az Isten. Ez lett láthatóvá és kézzelfoghatóvá a betlehemi jászolbölcsőben. Az a Gyermek a bizonysága, a záloga: Isten nem ellenünk van, hanem velünk. Ha Isten ellenünk volna, kicsoda állhatna meg igazságos ítéletében? De az a Gyermek felnövekedve magára vette Isten ítéletét, annak minden borzalmasságával, él egészen addig, hogy ő kiáltotta ég és Föld között függve a kereszten, mindenkitől elhagyottan: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk. 15:34). ö jutott el idáig, hogy mi elmondhassuk: „Immánuel — Velünk az Isten!” Immánuel — Velünk az Isten! Velünk az élet küzdelmei között, ö ad erőt, amikor úgy érezzük, hogy összeroskadunk. ö vigasztal, amikor „másért bánat éget”. Velünk van gyászunkban, amikor olyan nehéz eljönni egy sír mellől. Velünk van életünk örömei között, hogy azokat megszentelje. És velünk van a halál árnyékának völgyében is. Áldott, gyógyító üzenet , ez a név: Immánuel — Velünk az Isten! És: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem, kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minekünk?” (Róm 8:31, 32). Imádkozzunk, Istenem! Áldalak Téged, az én Uramnak ezért a nevéért: „Immánuel — Velünk az Isten! Lehet-e számomra ennél drágább ajándék? Ebben a névben, melyet Te adtál Fiadnak, benne van minden, amire szükségem van. Ez a név azt a boldog bizonyosságot jelenti, hogy velem vagy. Jézus — Immánuel lett számomra a látható jele annak, hogy atyai szíved mindent nekem adott. Miközben lélekben Jézusom mellett állok, és nem győzöm őt boldog szívvel nézni, ajkamon felcsendül a régi ének: „A magasságban dicsőség Istennek!” Ámen. Dr. Körpöly Kálmán (Szada) -Imádkozzunk! Uram! Te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre, aki teremtetted, kormányzod és fenntartod a mindenséget, aki mindenható és bölcs vagy, és aki kegyelmedből megváltó Atyánk lettél a Jézus Krisztusban. Szeretnénk, ha megvilágosítaná tanácsod és segítséged a jövő homályát, melyen szemeink át nem hatolhatnak. Nélkülözzük az erőt terheink hordozására, a biztosan vezető kéz támogatását, mikor a bizonytalanság köde vesz körül. Hozzád emeljük kéréseinket magunkért, családunkért, egyházunkért és népünk életéért. Elébed hozzuk reményeinket, óhajtásainkat. Te határozd meg sorsunk eseményeit, hogy jóságos arcod világosodjék meg azok felett. Imára kulcsolt kézzel tesszük kezedbe életünket, szeretteinket és javainkat, így indulunk reménységgel az új év titkai felé. Örömünket, bánatunkat, javainkat, szükségünket rendezd a Te dicsőséged s a mi lelkünk üdve szerint. Szólj hozzánk szent Igédben, s készíts fel a ránk váró események számára. Taníts mindig bizalommal megragadni atyai kezedet, hogy bátrak, erősek, vidámak legyünk. Maradj velünk egész életünkben, tanácsoddal igazgass minket a Jézus által. Ámen. (Kádár Géza: Templomi imák. Szilágysomlyó, 1929.) A heti bibliai részhez „Jöjjön el a te országod ...” A Miatyánk görög szövege (Mt. 6:10) nem országról, hanem „királyságról” beszél. Isten királysága Jézus tanításának egyik központi gondolata. Jézus az Isten királyságáról három különböző módon beszélt. Először úgy, mint ami már a ♦ múltban is létezett. Ábrahám, Izsák, Jákob, meg az összes próféták ott voltak az Isten királyságában (Luk. 13:28). Másutt arról beszél, hogy ez a királyság jelenlevő is. Az Isten királysága „bennetek”, vagy jobb fordítással „közöttetek” van (Luk. 17:21). Végül a Miatyánkban arra tanítja híveit, hogy imádkozzanak a királyság eljöveteléért. Hogyan lehet ez a királyság egyszerre múlt, jelen és eljövendő? A probléma kulcsát a Miatyánk kettős kérdése adja meg: „Jöjjön el a te királyságod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a Földön is” (Mt. 6:10). A héber stílus egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a gondolatpárhuzam, a parallelizmus. A héber ember hajlamos volt arra, hogy ugyanazt a gondolatot kétszer mondja el. A Zsoltárok könyvében is számtalan példa van erre (23:1k, 46:2,8), így olvasván a Miatyánk kérését, az Isten királysága olyan közösség a Földön, ahol Isten akaratát olyan tökéletesen igyekeznek megvalósítani, mint az égben. Ezzel magyarázatot kaptunk arra is, hogyan lehet ez a királyság egy időben múlt, jelen és jövő. Mindazok, akik valamikor a történelem folyamán tökéletesen próbálták cselekedni Isten akaratát, benne voltak az ő királyságában, s mivel ma is távol vagyunk attól, hogy minden keresztyén mindenhol az ő akaratát cselekedje, a királyság megvalósítása a jövő kérdése is, amiért Jézus tanítványainak imádkozniuk kell. Isten királyságában lenni tehát azt jelenti: engedelmeskedni Isten akaratának. Aki cselekszi Isten akaratát, máris megérkezett ebbe a királyságba. Valamikor egy kínai keresztyén imádkozta ezt a mondatot: „Uram, újítsd meg a te egyházadat, elkezdve rajtam!” Mi ezt a mondást a mai Igénkhez alkalmazva így mondhatnánk: „Uram, jöjjön el a te királyságod, elkezdve rajtam!” Mert az Isten királyságáért való imádkozás azt jelenti: imádkozunk, hogy a mi akaratunkat teljesen alá tudjuk rendelni Isten akaratának! Dr. Bajusz Ferenc