Reformátusok Lapja, 1985 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1985-01-06 / 1. szám

Levél a jövendőről Valahányszor csak Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott levelénél lapozom fel kedves, öreg, elnyűtt Bibliámat, alázatos szívvel és el­csendesült lélekkel figyelek az Ige üzenetére, amely a jövendő titkaiba enged betekintenem. Ne legyen megtévesztő hát a cím: nem én akarok Olvasóinknak levelet írni a jövendőről. Egy levélről írok most, amely a jövendőről szól... Az Úr 59. esztendejében fogalmazta meg ezt a levelet Pál apostol a Kis-Ázsia nevezetes városában élő keresztyé­nek számára. És íme, az Úr 1985. évének első napján erre a levélre irányítja az én figyelmemet is Bib­liaolvasó Kalauzunk. Újra és újra olvasom a jól ismert sorokat.Nem kíváncsiságunkat akarja Isten kielégíteni, hanem re­ménységet akar kelteni bennünk, amikor megengedi, hogy az apostol fellibbentse a jövőt takaró fátylat. Akivel titkát közli, azzal szövetsé­get is köt terve megvalósítására. Akiket pedig szövetségébe befogad, azok az egyszülött Fiúval azonosul­nak: meghalnak Krisztussal együtt és mintegy Vele együtt feltámad­nak. Isten országa erőinek a hordo­zóivá válnak tehát, hogy az Úr cse­lekedeteit közvetítve szolgálják a megváltás ügyét. Az egyház hivatása Titkokat tár fel itt a Szentlélek a jövendőről. És azt helyezi ismét a telkemre: a jövő­­ élet, győze­lem a halál felett! Egyben ez is benne rejlik az üzenetben: aki előtt ez a titok feltárul, annak Jézus Krisztussal azonosulva szembe kell fordulnia a halál erejével. Erről a titokzatos összefüggésről beszél az Efézusi levél második fejezete. Az esztendő első napjaiban előre­tekintve és önmagunkba pillantva úgy gondoljunk a jövendőre, hogy ne csak vágyainkról, reményeink­ről, aggodalmainkról és félelmeink­ről essék szó, hanem mindenekelőtt arról, ami — éppen jövőnk érdeké­ben — reánk bízatott: felelősségünk­ről. Isten teremtett világáért hordozott felelősségünk: bizonyára sok olva­sónkban még a gondolat is túlzás­nak tűnik. Úgy gondolom, valóban helytelen lenne, ha ezen a felelős­ségvállaláson a világ rendjének meghatározását, a döntőbíró szerep­körének betöltését, a jogok és ki­váltságok biztosítását értenénk. Ám egészen más keresztyén felelősség­­vállalásunk tartalma, ugyanis a krisztusi szolgálatot értjük rajta. És ennek lehetőségei határtalanok . . . Mert lehet-e más az egyház hivatá­sa, mint Krisztus követése? Hadd emlékeztessem Olvasóinkat: az Úr pedig azért jött — amint Ézsaiás prófétát idézve önmagáról mondot­ta —, „hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem . . hogy a töredelmes szívűeket meggyógyít­sam, hogy a foglyoknak szabadu­lást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, és szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét". Testvéreim, az egyháznak is ez a hivatása! Hálaadással emlékeztetem Olva­sóinkat arra, hogy a Szentlélek erre a szolgálatra ébresztgeti a hivő em­bereket, a gyülekezeteket, az egyhá­zakat az egész földkerekségen. Hi­tükben megerősödve, felfrissült lé­lekkel és így egyre tudatosabban fordulnak szembe hivő emberek milliói mindazzal, ami fájdalmat és megaláztatást, szenvedést és nyom írta: dr. Bartha Tibor ,molúságot okoz a felebarátnak, az emberiségnek. Isten végtelen kegyelmét látom abban, hogy a mi egyházunkat, a Magyarországi Református Egyházat is elvezette magyar népünk évszá­zadainak történelmi és lelki buk­tatóin át a vajúdás fájdalmaitól sem mentes, ám a megújulás kétségtelen jeleit hordozó századába. Jelent­het-e hát mást számunkra a világ jövendőjéért táplált felelősségünk, mint azt,­­hogy továbbra is a szol­gáló Krisztus keskeny útjáról te­szünk bizonyságot, mindenekelőtt azzal, hogy életünk odaszánásával törekszünk ezen az úton járni. A nemzet jövője — ho ne látná be ma már? — egybeesik egyéni, családi boldogulásunkkal, vagy ép­pen gondjainkkal. És­­az öntudatos keresztyén ember arról se feledkez­zék el: a jövőért való felelősségvál­lalásnak egyáltalán nem kell együtt­járnia a hitünk útjáról való leté­réssel. Sőt: Krisztus teljesebb, át­­adottabb követése által válik a ke­resztyén gyülekezet jótéteménnyé környezete számára. Gyakran fel­emlegetjük, hogy hány százezer, hány millió hivő tartozik egyhá­zainkhoz. Ezért, a­­jövőben, a jövőért még fokozottabban kell látnunk egyházunk s benne a gyülekezetek, az egyes hívő ember szerepét a tár­sadalommal közös gondjaink, a családi élet válságos jelenségei, az alkoholizmus, az öngyilkosságok ijesztő számai mögötti gondok, az ifjúsági bűnözés, a laza munkaer­kölcs, a csökkenő népszaporulat gondjainak feloldásában. Milyen nagy szolgálatot tehetne egyházunk, ha tagjai engedelmeskednének saját református keresztyén erkölcsi pa­rancsaiknak! Egyház, nemzet, erkölcs Az egyik nyugati ország kormány­fője a közelmúltban meglátogatta a Debreceni Református Kollégiu­mot. A kálvinizmusról folytatott de­rűs beszélgetésünk során szóba ke­rült az a világszerte sokak által hangoztatott vélekedés, amely sze­rint a kálvinizmus a kapitalizmus szülőanyja. Valahogy ekként fog­laltam össze véleményemet: Kálvin semmiképpen nem tehető felelőssé a kapitalizmus társadalmi torzulá­saiért. Való igaz, hogy a kálvini kegyesség egyik legjellegzetesebb vonása volt a rendkívül szigorú munkaerkölcs. Másik jellemzője vi­szont az aszkézisig menő puritán életforma volt. Ha a hívő ember a munkát Istennel szemben vállalt kötelességének tekinti, akkor ter­mészetes, hogy munkájának ered­ménye: értéktermelés. A puritán életmód pedig természetesen a meg­termelt értékek felhalmozódásához vezetett. Azonban éppen Kálvin til­takozott volna legélesebben az el­len, hogy a megtermelt javakat az embertársak megrontására használ­ják fel. Egyedül Istené a dicsőség — Soli Deo glória. Ez volt az ő jelmondata. Azt tanította: a javakat úgy kell Isten dicsőségére fordítani, hogy azzal egyben az ember bol­dogulását szolgáljuk. Ismét a holnapok elé tekintve írom le ezt a kívánságot is: meny­nyire áldásos lenne szűkebb és tá­­gabb közösségeink számára, ha a szigorú munkaerkölcs és a puritán életmód átszőnék életünket, immár egy új társadalom meggazdagítá­­sára. Ha hazánk jövőjére gondolok, re­ménység költözik szíveimbe. Hálát adunk Istennek a felfelé vezető útért, amelyre népünket vezette. Hálát adunk népünk egységéért, amelyet ápolni kötelességünknek tartunk. Hálát adunk Istennek azért, hogy együtt szerethetjük egyházun­kat és hazánkat. És az egyház jövője? — szinte hallom Olvasóink türelmetlen kér­dését. Az Efézusi levél és Hitvallá­saink szerint az egyház Krisztus teste, mennyei „szervezet” (1:22—23). A nekünk adott ígéret szerint az egyház e földi léte és jövője nem lehet kétséges. Ám — azt is tudjuk — az egyházat Isten megítéli, még­pedig a tanítványok hűsége szerint. A jövendő felé fordulva, nekem is fel kell tennem a kérdést, vajon az egyház mennyire tölti be hűséggel küldetését: a tanítvánnyá tétel (gyö­kere a keresztség sákramentumá­­ban van) és a Krisztussal közösség­ben való élet, szolgálat (e közösség az úrvacsora sákramentumában gyö­kerezik­ missziói parancsát? Ifjúság és jövő Hadd emeljem ezúttal ki, és hadd ajánljam Olvasóinknak a tanítvány­­nyá tétel munkájának ma legfonto­sabb, az egyház jövőjét meghatározó feladatát: gyermekeink hitre való nevelését. Nem tudom eléggé hang­súlyozni, hogy e feladat a család és a gyülekezet közös tennivalója. Hi­szen a családon belüli vallásos ne­velést a gyülekezet sokféleképpen segítheti — és kell is segítenie —: a gyermek- és ifjúsági bibliaórák, istentiszteletek, az iskolai vallás­­órák megtartásával, a konfirmációs oktatás eredményességének fokozá­sával. Az egyházkerületek és az or­szágos egyház is nyári konferen­ciákkal, sajtókiadványokkal támo­gatják a család nevelő munkáját. (Félreértések elkerülése céljából ki­térőt kell tennem: a különböző fe­lekezetek különböző névvel jelölik ifjúsági alkalmaikat. Van, ahol „templomi hitoktatásról” beszélnek. Nálunk „gyermek-, illetve ifjúsági bibliaóra és istentisztelet” a bevett elnevezés. S a megnevezésbeli kü­lönbségek semmi tartalmi külön­bözőséget nem jelentenek.) Aki az egyház jövendőjéért fele­lősséget érez, annak hűséggel és en­gedelmességgel kell az Urat követ­nie és növekednie kell Jézus Krisz­tus szeretetében, Isten tiszteleté­ben és az ember szeretetében való elmélyülésben. Isten végtelen kegyelmének gazdag áldásait kívánva minden kedves Olvasónknak a reánk kö­vetkező új esztendőben, legyen kö­zös útravalónk az apostoli imádság, amit az Efézusi levél 4. részében talál meg az Olvasó. Az apostol­t hisszük, érettünk is könyörög: „... hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben, hogy lakozzék a Krisztus a hit ál­tal a ti szivetekben, a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szén- ■ tekkel egyben, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassá­ga az Isten jóvoltának, és megis­merjétek a Krisztusnak minden is­meretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Isten­nek egész teljességéig.” Havas téri táj "T~T • S • J mm •• m " Újévi koszonto Keresztyén Gyülekezet! Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban! Az esztendő fordulójához érkezve, János evangéliuma szavait idézzük em­lékezetetekbe: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Is­ten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek... És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk ... (Jn. 1:12 és 14). Hálaadással dicsőítjük Istent az elmúlt esztendő során is megtapasz­talt jóvoltáért és gondviseléséért. Köszönjük, hogy megszólító üzenete a Szentlélek máltai gyümölcsözővé vált egyházunk egész közösségének életében és Isten áldása kísérte a hitből fakadó engedelmesség jócselekedeteit és a hálából fakadó áldozathozatalt. A karácsonyi ige bizonysága szerint Krisztus befogadói hatalmat és ki­váltságot kapnak arra, hogy Isten fiaivá lehessenek. Ezt a nagy lehetőséget az igehirdetésben és a sakramentumokban adta az Úr gyülekezetének. Jézus­nak, mint az egyház Fejének adatott minden hatalom, és ő tovább adja övéinek (Mt. 28,18). Krisztus „felvevé testünket” és „önmagát megüresítő, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fi­. 2:7), mi pedig úgy lehetünk Isten fiai­vá, hogy „felöltjük a Krisztust”. Éljünk ez új esztendőben a Tőle kapott le­hetőséggel! Mint akik Krisztusban Isten fiai lettünk, szánjuk oda magunkat, hogy istentiszteletünk és emberszolgálatunk, családunkban és gyülekeze­tünkben való forgolódásunk, és hazánk épülésére, népünk boldogulására végzett hűséges munkánk gyümölcsöző legyen. Fogjunk össze minden békére törekvő emberrel a Földünket és rajta az egész emberiség életét veszélyez­tető atomháborús fenyegetéssel szemben. Krisztus által reménységgel vehet­jük fel a küzdelmet a bűn és hálál erői ellen. „Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok el­benne” (Kol. 2:6).. Istenünk kegyelmét kérve, kívánunk Mindannyiótoknak áldott, békessé­­ges, boldog új esztendőt! Dr. Tóth Károly Ifr. Bartha Tibor a dunamelléki egyházkerület a tiszántúli egyházkerület püspöke püspöke Kovách Attila Kürti László a dunántúli egyházkerület a tiszáninneni egyházkerület püspöke püspöke Állami és egyházi vezetők találkozója 1983. december 13-án, csütörtö­kön Sarlós István, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese a ma­gyarországi egyházak és felekeze­tek vezetőivel találkozott a Parla­mentben. A nyílt légkörű, baráti eszmecserén részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. A Magyarországi Református Egyház képviseletében a találkozón részt vett dr. Bartha Tibor, a Zsinat lelkészi elnöke. Az Egyházközi Békebizottság részéről a tanácskozáson jelen volt dr. Ara­nyos Zoltán főtitkár. Sarlós István tájékoztatta a megjelenteket a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, hazánk belső helyzetéről és az előttünk álló ten­nivalókról. Szólt a népgazdaság közeli és távlati feladatairól, a kongresszusára készülő párt irány­elveiről és felszabadulásunk negy­venedik évfordulója megünneplésé­nek tervéről. Az egyházi vezetők felszólalásaik­ban kifejezésre juttatták, hogy ké­szek cselekvően részt vállalni a nemzeti programot jelentő felada­tok megvalósításában. Elmondták észrevételeiket a társadalmi fejlő­dést fékező jelenségekről, valamint az állam és az egyházak közötti jó együttműködést zavaró körülmé­nyekről is. Hangsúlyozták: fontos, közös ügynek tartják a szocialista nemzeti egység megőrzését és erő­sítését.

Next

/
Thumbnails
Contents