Reformátusok Lapja, 1985 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-06 / 1. szám
Levél a jövendőről Valahányszor csak Pál apostolnak az Efézusbeliekhez írott levelénél lapozom fel kedves, öreg, elnyűtt Bibliámat, alázatos szívvel és elcsendesült lélekkel figyelek az Ige üzenetére, amely a jövendő titkaiba enged betekintenem. Ne legyen megtévesztő hát a cím: nem én akarok Olvasóinknak levelet írni a jövendőről. Egy levélről írok most, amely a jövendőről szól... Az Úr 59. esztendejében fogalmazta meg ezt a levelet Pál apostol a Kis-Ázsia nevezetes városában élő keresztyének számára. És íme, az Úr 1985. évének első napján erre a levélre irányítja az én figyelmemet is Bibliaolvasó Kalauzunk. Újra és újra olvasom a jól ismert sorokat.Nem kíváncsiságunkat akarja Isten kielégíteni, hanem reménységet akar kelteni bennünk, amikor megengedi, hogy az apostol fellibbentse a jövőt takaró fátylat. Akivel titkát közli, azzal szövetséget is köt terve megvalósítására. Akiket pedig szövetségébe befogad, azok az egyszülött Fiúval azonosulnak: meghalnak Krisztussal együtt és mintegy Vele együtt feltámadnak. Isten országa erőinek a hordozóivá válnak tehát, hogy az Úr cselekedeteit közvetítve szolgálják a megváltás ügyét. Az egyház hivatása Titkokat tár fel itt a Szentlélek a jövendőről. És azt helyezi ismét a telkemre: a jövő élet, győzelem a halál felett! Egyben ez is benne rejlik az üzenetben: aki előtt ez a titok feltárul, annak Jézus Krisztussal azonosulva szembe kell fordulnia a halál erejével. Erről a titokzatos összefüggésről beszél az Efézusi levél második fejezete. Az esztendő első napjaiban előretekintve és önmagunkba pillantva úgy gondoljunk a jövendőre, hogy ne csak vágyainkról, reményeinkről, aggodalmainkról és félelmeinkről essék szó, hanem mindenekelőtt arról, ami — éppen jövőnk érdekében — reánk bízatott: felelősségünkről. Isten teremtett világáért hordozott felelősségünk: bizonyára sok olvasónkban még a gondolat is túlzásnak tűnik. Úgy gondolom, valóban helytelen lenne, ha ezen a felelősségvállaláson a világ rendjének meghatározását, a döntőbíró szerepkörének betöltését, a jogok és kiváltságok biztosítását értenénk. Ám egészen más keresztyén felelősségvállalásunk tartalma, ugyanis a krisztusi szolgálatot értjük rajta. És ennek lehetőségei határtalanok . . . Mert lehet-e más az egyház hivatása, mint Krisztus követése? Hadd emlékeztessem Olvasóinkat: az Úr pedig azért jött — amint Ézsaiás prófétát idézve önmagáról mondotta —, „hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem . . hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, és szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét". Testvéreim, az egyháznak is ez a hivatása! Hálaadással emlékeztetem Olvasóinkat arra, hogy a Szentlélek erre a szolgálatra ébresztgeti a hivő embereket, a gyülekezeteket, az egyházakat az egész földkerekségen. Hitükben megerősödve, felfrissült lélekkel és így egyre tudatosabban fordulnak szembe hivő emberek milliói mindazzal, ami fájdalmat és megaláztatást, szenvedést és nyom írta: dr. Bartha Tibor ,molúságot okoz a felebarátnak, az emberiségnek. Isten végtelen kegyelmét látom abban, hogy a mi egyházunkat, a Magyarországi Református Egyházat is elvezette magyar népünk évszázadainak történelmi és lelki buktatóin át a vajúdás fájdalmaitól sem mentes, ám a megújulás kétségtelen jeleit hordozó századába. Jelenthet-e hát mást számunkra a világ jövendőjéért táplált felelősségünk, mint azt,hogy továbbra is a szolgáló Krisztus keskeny útjáról teszünk bizonyságot, mindenekelőtt azzal, hogy életünk odaszánásával törekszünk ezen az úton járni. A nemzet jövője — ho ne látná be ma már? — egybeesik egyéni, családi boldogulásunkkal, vagy éppen gondjainkkal. Ésaz öntudatos keresztyén ember arról se feledkezzék el: a jövőért való felelősségvállalásnak egyáltalán nem kell együttjárnia a hitünk útjáról való letéréssel. Sőt: Krisztus teljesebb, átadottabb követése által válik a keresztyén gyülekezet jótéteménnyé környezete számára. Gyakran felemlegetjük, hogy hány százezer, hány millió hivő tartozik egyházainkhoz. Ezért, ajövőben, a jövőért még fokozottabban kell látnunk egyházunk s benne a gyülekezetek, az egyes hívő ember szerepét a társadalommal közös gondjaink, a családi élet válságos jelenségei, az alkoholizmus, az öngyilkosságok ijesztő számai mögötti gondok, az ifjúsági bűnözés, a laza munkaerkölcs, a csökkenő népszaporulat gondjainak feloldásában. Milyen nagy szolgálatot tehetne egyházunk, ha tagjai engedelmeskednének saját református keresztyén erkölcsi parancsaiknak! Egyház, nemzet, erkölcs Az egyik nyugati ország kormányfője a közelmúltban meglátogatta a Debreceni Református Kollégiumot. A kálvinizmusról folytatott derűs beszélgetésünk során szóba került az a világszerte sokak által hangoztatott vélekedés, amely szerint a kálvinizmus a kapitalizmus szülőanyja. Valahogy ekként foglaltam össze véleményemet: Kálvin semmiképpen nem tehető felelőssé a kapitalizmus társadalmi torzulásaiért. Való igaz, hogy a kálvini kegyesség egyik legjellegzetesebb vonása volt a rendkívül szigorú munkaerkölcs. Másik jellemzője viszont az aszkézisig menő puritán életforma volt. Ha a hívő ember a munkát Istennel szemben vállalt kötelességének tekinti, akkor természetes, hogy munkájának eredménye: értéktermelés. A puritán életmód pedig természetesen a megtermelt értékek felhalmozódásához vezetett. Azonban éppen Kálvin tiltakozott volna legélesebben az ellen, hogy a megtermelt javakat az embertársak megrontására használják fel. Egyedül Istené a dicsőség — Soli Deo glória. Ez volt az ő jelmondata. Azt tanította: a javakat úgy kell Isten dicsőségére fordítani, hogy azzal egyben az ember boldogulását szolgáljuk. Ismét a holnapok elé tekintve írom le ezt a kívánságot is: menynyire áldásos lenne szűkebb és tágabb közösségeink számára, ha a szigorú munkaerkölcs és a puritán életmód átszőnék életünket, immár egy új társadalom meggazdagítására. Ha hazánk jövőjére gondolok, reménység költözik szíveimbe. Hálát adunk Istennek a felfelé vezető útért, amelyre népünket vezette. Hálát adunk népünk egységéért, amelyet ápolni kötelességünknek tartunk. Hálát adunk Istennek azért, hogy együtt szerethetjük egyházunkat és hazánkat. És az egyház jövője? — szinte hallom Olvasóink türelmetlen kérdését. Az Efézusi levél és Hitvallásaink szerint az egyház Krisztus teste, mennyei „szervezet” (1:22—23). A nekünk adott ígéret szerint az egyház e földi léte és jövője nem lehet kétséges. Ám — azt is tudjuk — az egyházat Isten megítéli, mégpedig a tanítványok hűsége szerint. A jövendő felé fordulva, nekem is fel kell tennem a kérdést, vajon az egyház mennyire tölti be hűséggel küldetését: a tanítvánnyá tétel (gyökere a keresztség sákramentumában van) és a Krisztussal közösségben való élet, szolgálat (e közösség az úrvacsora sákramentumában gyökerezik missziói parancsát? Ifjúság és jövő Hadd emeljem ezúttal ki, és hadd ajánljam Olvasóinknak a tanítványnyá tétel munkájának ma legfontosabb, az egyház jövőjét meghatározó feladatát: gyermekeink hitre való nevelését. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy e feladat a család és a gyülekezet közös tennivalója. Hiszen a családon belüli vallásos nevelést a gyülekezet sokféleképpen segítheti — és kell is segítenie —: a gyermek- és ifjúsági bibliaórák, istentiszteletek, az iskolai vallásórák megtartásával, a konfirmációs oktatás eredményességének fokozásával. Az egyházkerületek és az országos egyház is nyári konferenciákkal, sajtókiadványokkal támogatják a család nevelő munkáját. (Félreértések elkerülése céljából kitérőt kell tennem: a különböző felekezetek különböző névvel jelölik ifjúsági alkalmaikat. Van, ahol „templomi hitoktatásról” beszélnek. Nálunk „gyermek-, illetve ifjúsági bibliaóra és istentisztelet” a bevett elnevezés. S a megnevezésbeli különbségek semmi tartalmi különbözőséget nem jelentenek.) Aki az egyház jövendőjéért felelősséget érez, annak hűséggel és engedelmességgel kell az Urat követnie és növekednie kell Jézus Krisztus szeretetében, Isten tiszteletében és az ember szeretetében való elmélyülésben. Isten végtelen kegyelmének gazdag áldásait kívánva minden kedves Olvasónknak a reánk következő új esztendőben, legyen közös útravalónk az apostoli imádság, amit az Efézusi levél 4. részében talál meg az Olvasó. Az apostolt hisszük, érettünk is könyörög: „... hatalmasan megerősödjetek az ő Lelke által a belső emberben, hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szivetekben, a szeretetben meggyökerezvén és alapot vévén, hogy megérthessétek minden szén- ■ tekkel egyben, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának, és megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felülhaladó szeretetét, hogy ekképpen beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.” Havas téri táj "T~T • S • J mm •• m " Újévi koszonto Keresztyén Gyülekezet! Testvéreink az Úr Jézus Krisztusban! Az esztendő fordulójához érkezve, János evangéliuma szavait idézzük emlékezetetekbe: „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek... És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk ... (Jn. 1:12 és 14). Hálaadással dicsőítjük Istent az elmúlt esztendő során is megtapasztalt jóvoltáért és gondviseléséért. Köszönjük, hogy megszólító üzenete a Szentlélek máltai gyümölcsözővé vált egyházunk egész közösségének életében és Isten áldása kísérte a hitből fakadó engedelmesség jócselekedeteit és a hálából fakadó áldozathozatalt. A karácsonyi ige bizonysága szerint Krisztus befogadói hatalmat és kiváltságot kapnak arra, hogy Isten fiaivá lehessenek. Ezt a nagy lehetőséget az igehirdetésben és a sakramentumokban adta az Úr gyülekezetének. Jézusnak, mint az egyház Fejének adatott minden hatalom, és ő tovább adja övéinek (Mt. 28,18). Krisztus „felvevé testünket” és „önmagát megüresítő, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén” (Fi. 2:7), mi pedig úgy lehetünk Isten fiaivá, hogy „felöltjük a Krisztust”. Éljünk ez új esztendőben a Tőle kapott lehetőséggel! Mint akik Krisztusban Isten fiai lettünk, szánjuk oda magunkat, hogy istentiszteletünk és emberszolgálatunk, családunkban és gyülekezetünkben való forgolódásunk, és hazánk épülésére, népünk boldogulására végzett hűséges munkánk gyümölcsöző legyen. Fogjunk össze minden békére törekvő emberrel a Földünket és rajta az egész emberiség életét veszélyeztető atomháborús fenyegetéssel szemben. Krisztus által reménységgel vehetjük fel a küzdelmet a bűn és hálál erői ellen. „Azért amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok elbenne” (Kol. 2:6).. Istenünk kegyelmét kérve, kívánunk Mindannyiótoknak áldott, békességes, boldog új esztendőt! Dr. Tóth Károly Ifr. Bartha Tibor a dunamelléki egyházkerület a tiszántúli egyházkerület püspöke püspöke Kovách Attila Kürti László a dunántúli egyházkerület a tiszáninneni egyházkerület püspöke püspöke Állami és egyházi vezetők találkozója 1983. december 13-án, csütörtökön Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese a magyarországi egyházak és felekezetek vezetőivel találkozott a Parlamentben. A nyílt légkörű, baráti eszmecserén részt vett Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. A Magyarországi Református Egyház képviseletében a találkozón részt vett dr. Bartha Tibor, a Zsinat lelkészi elnöke. Az Egyházközi Békebizottság részéről a tanácskozáson jelen volt dr. Aranyos Zoltán főtitkár. Sarlós István tájékoztatta a megjelenteket a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, hazánk belső helyzetéről és az előttünk álló tennivalókról. Szólt a népgazdaság közeli és távlati feladatairól, a kongresszusára készülő párt irányelveiről és felszabadulásunk negyvenedik évfordulója megünneplésének tervéről. Az egyházi vezetők felszólalásaikban kifejezésre juttatták, hogy készek cselekvően részt vállalni a nemzeti programot jelentő feladatok megvalósításában. Elmondták észrevételeiket a társadalmi fejlődést fékező jelenségekről, valamint az állam és az egyházak közötti jó együttműködést zavaró körülményekről is. Hangsúlyozták: fontos, közös ügynek tartják a szocialista nemzeti egység megőrzését és erősítését.