Reformátusok Lapja, 1985 (29. évfolyam, 1-52. szám)
1985-01-06 / 1. szám
1985. január 6. Egy prófétai igehirdetésre emlékezve i stentiszteletre igyekeztem 1945. január 1-én reggel a Kossuth utcai templomba. Útközben volt idő emlékezni előző évek esztendőfordulóira. Tizennyolc éves voltam. Addigi rövid életem minden újév reggelén boldog családi körben ébredtem. Nyugalom, biztonság, szép remények vettek körül. A háború mindezt elragadta. Otthontalanul, idegenek közt, teljes bizonytalanságban, félelmek és kilátástalanságok között tengődtünk. — Igaz, hogy a vihar már átvonult a fejünk felett. Igaz, hogy Isten ígérete betelt rajtunk: semmi sem veszett el, „csak ahajó”, a biztosnak vélt talaj csúszott ki a lábunk alól. De élünk, és úszunk a jeges árban. Kapaszkodunk deszkadarabokba, vagy szalmaszálba? Nem. Kősziklába! Édesapám a Klinikán feküdt aknától sebesülten. Én erős hivatástudattal, továbbtanulás után sóvárogva, a „tehetetlenség konok falához” verdestem a fejemet. Mi lesz a vágyaimból, terveimből, elképzeléseimből? Egyáltalán, van-e jövőm? — Hát ez a mi sokat szenvedett, szegény magyar hazánk? Mi lesz vele? Megújulhat-e még, vagy letörlik a térképről? Igaz, hogy már akkor voltak kezdeti jelek: megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés, újságban olvastuk a miniszterek névsorát, hallottam az utcán magyar katonák énekét és láttam is őket távolról. Azonban mindez olyan halvány és hihetetlen volt. Sokkal erősebben láttam a romos várost, a kiégett üzleteket, a szánalmas külsejű embereket, a hosszú hadifogolyszállító vagonsorokat. Tudtuk, hogy az ország nyugati felében még tart a háború. Ki látta még akkor az ország jövőjét? Az átlagemberek történelmi hasonlatokat vontak: tatárjárás, 150 éves török uralom... Lesz-e még Magyarország? Drága magyar hazánk, van-e jövőd? — És vajon a világ sorsa mi lesz? Felbolydult, összekavart mivoltából hogyan fog lecsendesedni? Hány ország katonája járkál csak itt, ennek az egy városnak az utcáin is? Merre felé tart a világ? Van-e jövője? Vagy megérett az ítéletre? Már ott ülök a templomban. A hátsó padokban keresek helyet; szeretem látni az egész templomot, az egész gyülekezetet. Az orgona szól, s én vetném terhes kérdéseimet az Úrra; válaszért, eligazításért könyörgök. — A templom megtelt. A gyülekezet énekel. Minden olyan, mint máskor — csak a padok közt sétálnak katonák. Ruhájukról, arcukról tudni lehet, hogy a világ mely országaiból jöttek. Vajon mit éreznek irántunk? Barátok-e, vagy ellenségek? Szótlanul nézelődnek, nem ülnek le, járkálnak. — Megpróbálok énekelni, de sokkal inkább azt várom, ki lesz az igehirdető, mi lesz az Ige, Istennek a mai napon hozzánk szóló üzenete? — Uram, áldd meg az igehirdetőt! — fohászkodom. A szószékre Révész Imre püspök megy föl, olvassa és hirdeti az Igét a Lukács 4:14—21 alapján. — Megdöbbentő. Minden szónak óriási súlya van. Szegényeknek, foglyoknak, lesújtottaknak, vakoknak szól, és örömhírt, gyógyulást, szabadulást ígér. Micsoda bátorság, sőt vakmerőség az Úr kedves esztendejét hirdetni most! — Honnan veszi ezt a határozottságot? Semmi mellébeszélés, semmi bizonytalanság. — Nem kétséges, felülről adatott neki, így szólhattak az ószövetségi próféták. Igen. Próféta szól most is közöttünk, ahogy teljes bizonyossággal hirdeti Isten hozzánk való jó akaratát, terveit. — Lehetséges ez? Igen. S egy újabb gondolatsor indul bennem. Ha ez az ember meri ezt így mondani, akkor hiszi is. Ha pedig hiszi, akkor igaz lesz — és én is hiszem. — Van jövő! — Nekem! — Nekünk! — dobolt a szívem hangosabban. Istentisztelet végén a Himnuszt énekeltük. — Hát lehet, hát szabad? Hiszen akkor van Magyarország, és ha most van, akkor lesz is! És a világ is biztosan kapott meg kegyelmi időt! — Semmi sem állta útját könnyeimnek. Sírtam. Nemcsak én, együtt sírt a gyülekezet.gy történt. Én akkor és ott szabadultam fel. Vakságból világosságra, lesújtottságból szabadságra jutottam. Templomból kijövet úgy feszített az öröm, hogy szökdelni szerettem volna. Kerestem, kinek mondhatnám el minél hamarabb. A Kossuth utca 30. szám alatt ismerősök laktak. Bementem hozzájuk. Sokan voltak együtt, szinte, mint a riadt bárányok, összebújva a rokonok, imerősök, menekültek. Engem meglepett a csendjük, ők csodálkozva nézték az én örömömet. De nem zavartattam magamat. — Ó, miért is nem jöttetek templomba?! Én ott olyan jó hírt hallottam, hogy muszáj elmondani. — És mondtam, frissen, melegen, ahogy hallottam, adtam tovább az evangéliumot, a gyógyulást. Azóta 40 év telt el. Ma már nem emlékszem az akkori szavakra, mondatokra, csak az igehirdető hangjára, gesztusaira. Hatása maradt meg és él bennem most is. Én ma is hiszek a jövőben, és viszem az örömhírt a „kedves esztendőről”, amit Isten készített, a mi Urunk, Jézus Krisztus által, övé a dicsőség, mind örökké! Ámen. (Debrecen) Józsa Lászlóné / Támogassuk az ENSZ munkáját A Magyar ENSZ Társaság 1984. december 10-én, az Emberi Jogok Napján tartotta ötévenként megrendezésre kerülő közgyűlését. A tanácskozáson — amelyről a napi sajtó rendszeresen beszámolt — megjelent és köszöntötte a résztvevőket dr. Várkonyi Péter külügyminiszter, valamint dr. Marek Hagmajer, az ENSZ Társaságok Világszövetségének főtitkára. A közgyűlést — megemlékezve az Emberi Jogok Napjáról — Pethó Tibor, a MENSZT elnökségének és intézőbizottságának tagja nyitotta meg. Dr. Simai Mihály akadémikus, a Magyar ENSZ Társaság elnöke „Az ENSZ szerepe és jövője” címen tartott előadást, dr. Gömbös Ervin főtitkár a MENSZT 1979—84 közötti tevékenységéről, Bokorné dr. Szegő Hanna, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának főtitkára pedig az ENSZ- nek a gyermekek érdekében végzett munkájáról és az ehhez nyújtott magyar hozzájárulásról számolt be. A közgyűlés megválasztotta a MENSZT intézőbizottságát és elnökségét, meghatározta az 1985. évi munkaprogramot. A Magyar ENSZ Társaság elnökévé ismét dr. Simai Mihályt, főtitkárává dr. Gömbös Ervint választotta. A tanácskozáson egyházi részről felszólalt dr. Aranyos Zoltán zsinati tanácsos, az Egyházközi Békebizottság főtitkára, akit az intézőbizottság tagjává választottak. A közgyűlés határozatot fogadott el, amely egyebek között hangoztatja: „Ma a béke és a nemzetközi együttműködés támogatása egyszersmind az ENSZ támogatását is jelenti. A világtörténelem eddigi legátfogóbb nemzetközi szervezete nemcsak hasznos diplomáciai fórum a különféle politikai nézetek ütköztetésére, hanem az egyetlen olyan szervezet, amely — ha megfelelően használják — a leghatékonyabban járulhat hozzá az emberiség nagy céljainak megvalósításához. Azok a célok, amelyekért az ENSZ-t létrehozták, földünk jövője szempontjából ma is alapvetőek, értük kitartóan és állandóan tevékenykednünk kell.” flFORMlniSOKim 3 Közös gondunk: az alkoholizmus (IV.) A szenvedélybetegség Az alkohol ismételt és egyre gyakoribbá váló fogyasztása rendszeressé válva az alkoholizmus kialakulásához vezet. Ennek egyik oka, hogy a kívánt hatás eléréséhez kezdetben egyre nagyobb mennyiséget igényel a szervezet. Ez egy idő után az ellenkező végletbe csap át, mikor már kevés alkohol elfogyasztása is tüneteket okoz. Másik lényeges oka, hogy a kritikai készség fokozatos csökkenésével a saját helyzetéről való visszajelzéseket egyre kevésbé veszi figyelembe és szinte észrevétlenül belesodródik abba az állapotba, amikor az alkohol fogyasztása már ellenállhatatlan kényszerként jelentkezik. KIT NEVEZHETÜNK alkoholistának? Több típusa ismeretes. Azt a személyt, akinél az iszogatás rendszeressé válik, időnkénti alkalmi ivóból napi ivóvá lesz, sűrűsödik az alkoholos italok fogyasztása, és egy-két pohár után már kontrollvesztetté válik. Vagy ha nem is a mindennapos, de a hetente két-háromszori ivások addig folytatódnak, amíg spiccesség vagy részegség nem lép fel. Van olyan is, akinél egy-kétszer lép fel ellenállhatatlan kényszer az ivásra, de akkor órákon, napokon keresztül folytatódhat, esetleg elmegy hazulról, bolyong, nem is tudja talán, merre jár, mit csinál. Tehát összefoglalva: amikor az egyén már nem képes könnyű szívvel lemondani az italról, illetve annak hatásáról. Így az alkoholélvező fokozatosan függésbe kerül az alkoholtól, ún. alkoholfüggőség lép fel, s kialakul a szenvedélybetegség. Mi a szenvedély? Egy túlhajtott vágy, minden mást túlszárnyaló eszme, gondolat, ami betölti az ember tudatát. A szenvedély rabjává vált ember számára egy válik szükséges dologgá: szenvedélye tárgyának biztosítása. Így van ez az alkohol esetében, vagy a különböző kábítószerek esetében is. Van, akinél a cigaretta, a kávé vagy bizonyos gyógyszerek töltik be ezt a szerepet. Az ilyen ember számára környezete közömbössé válik, csak egy dolog marad lényeges: a napi narkotikum vagy italmennyiség biztosítása. Így válik az ilyen ember számára bálvánnyá a saját vágyának tárgya. Mit mond Isten? „Én, az Úr, vagyok a te Istened" — „Ne legyen más istened rajtam kívül”. A szenvedélybetegnél a vágy bálvánnyá, bűnné válik, ami — Isten helyett — betölti a lelket s elszakít Tőle. S a szenvedély, ami a bűn újra meg újra való ismétlése, így válik betegséggé, az ember akaratától függetlenné. Ahogy Pál apostol mondja: ,,... ki vagyok szolgáltatva a bűnnek.” Bűn tehát az ivás vagy betegség? Bűn, ami betegséggé válik. MI A BIOLÓGIAI ALAPJA az alkoholizmus kialakulásának? Az alkohol sejtméreg. Legelsőként az idegrendszer sejtjeit támadja meg, belépve azokba, a sejt anyagcseréjében zavart okoz. S bár az alkohol nagy része egy idő után kiürül, de bizonyos maradandó nyomokat hagy maga után, ezek az ismételt alkoholfogyasztás következtében összegeződnek, és a sejtekben maradandó elváltozások keletkeznek. Ennek következményei fellelhetők úgy a környéki (perifériás), mint a központi (centrális) idegrendszer sejtjeiben, ahol a lelki működések központjai találhatók. Így válik érthetővé az, hogy az alkoholfogyasztásnak — a materiális, biológiai úton keresztül — lelki következményei vannak. Előbb jelentkeznek a perifériás idegrendszeren kialakult következmények: a remegés vagy tremor, a zsibbadások, viszketések, hangyamászás szerű érzések, érzékcsalódások, például, mintha látna vagy hallana valami furcsát az ilyen ember. Ez utóbbiak már átmenetet jelentenek a központi idegrendszer érintettsége irányába, amikor alvászavarok, képzelődések, hallucinációk, víziók lépnek fel. AZ ALKOHOL KÖZVETLEN kihatásai a következők: a reflexidő megnyúlik, ezzel a mozgás, a kapcsolás meglassul, az emlékezeti funkciók megnehezülnek. A gondolkodás felületessé válik. A gátlások csökkennek a kritikai érzék csökkenésével, az egyén befolyásolhatóvá válik. A hangulat kezdetben emelkedik, később hanyatlik, s másnapra kifejezetten nyomottság, rossz közérzet alakul ki. Az alkohol hatása alatt álló ember érzelmileg labilissá válik, képtelen érzésein uralkodni, könnyen nevet, könnyen sírva fakad. Egyre inkább az indulatai vezérlik, amiknek többé már nem ura. Ezért válik kötekedővé, agresszívvá is. A beszéde akadozóvá, a mozgása összerendezetlen lesz, végül az öntudat is csökken, majd elvész. A fentiekből egy sereg magatartástorzulás következik: nincs élethatár az időnkénti élvezet és a rászokás között. Ebből következik Hogy aki ezt átlépi, az maga sem veszi észre, hogy „Hopp, itt baj van”, „Rászoktam az italra”, „Alkoholista lettem”. Ennek a határátlépésnek a jele az, ha már nem vagyok képes könnyűszerrel lemondani az italról vagy annak hatásáról, s ha az akaratom is kiszolgáltatottá válik, már nem is akarok lemondani. Mert sokan nem az ital ízéért, hanem az átmenetileg tartó kellemes érzésért — a jó kedvű, spicces állapotért, a félelmek, az egyedüllétérzés, az elrontott élethelyzetek nyomasztó, ön vádlással járó hatásai elől menekülve — nyúlnak ’a pohárhoz, ahelyett, hogy a hullámvölgybe jutott ember igyekezne megfordulni és segíteni magán, ivásba menekülve hódítja, narkotizálja magát így próbálja elkerülni a problémamegoldását. Hisz a probléma nem szűnik meg, csak időszakosan nem kell arról tudomást vennie. De a szesz hatásának elmúltával a keserű valóság újra előjön, hiszen a problémák maguktól nem oldódnak meg senki életében, inkább fokozódnak. ENNEK TÖBB OKA IS VAN: Az alkohol rendszeres élvezetének következményeként az ember ellenállóképessége, „ütőképessége” csökken. Gondolkodása fokozatosan beszűkül arra, hogyan juthat hozzá a bódulatot okozó édes méreghez, az alkoholhoz, lassan eltompul, közömbössé válik a körülötte levő aktuális dolgok iránt. 2. Kapcsolata a körülötte levőkkel meglazul, majd fokozatosan romlik a helyzet, nő a szakadék, lassan elmagánosodik, talaját és gyökerét veszti. 3. Akarata elgyengül, él egyik napról a másikra, keresi a felejtést hozó mámort, de kifelé egy ideig még igyekszik tartani a látszatot. Szerepet játszik. 4. Egy idő után önvádlások lépnek fel, ami depresszív állapot kialakulásához vezet, s ez néha az öngyilkosság megkísérléséig fokozódik. 5. Majd az ivás folytatásával képzelődések, idegrendszeri zavarok, elmezavarok lépnek fel. 6. Végül az ivást folytatva az agykéreg sejtjeinek pusztulása következtében alkoholos demencia lép fel. Dr. Böszörményi Dalma Ülésezett a Ráday Kollégium Tanácsa December 3-án délután tartotta 1984. évi ülését a Ráday Kollégium Tanácsa, mely a Kollégium különféle intézményeinek munkáját tekinti át és hozza meg a szükséges döntéseket. Az ülést dr. Tóth Károly püspök, a Tanács elnöke nyitotta meg a Zsolt. 150:16 felolvasásával és imádsággal. Az intézmények vezetői jelentést tettek munkájukról és gondjaikról. Adorján József kollégiumi főigazgató átfogó ismertetést adott a régi épületszárny újjáépítésének munkálatairól, az építési tervek egyeztetéséről, néhány intézmény kis területre való ideiglenes összezsúfolódásának gondjairól, a rendszeres vezetőségi megbeszélésekről, a zavartalan oktató-nevelő munkáról, a Ráday-estek növekvő látogatottságáról, végül személyi kérdésekről. Dr. Ladányi Sándor dékán a Teológiai Akadémia életéről adott jelentést. A hallgatók száma 103, közöttük 10 külföldi diák, a levelező tagozatra 88 hallgatót vettek fel. E tanévben több neves vendégelőadó tartott előadást, köztük Johannes Rau rajna-vesztfáliai tartományi miniszterelnök. Az oktatási rend most nagyobb anyag átadását teszi lehetővé, kevesebb vizsgával. Dr. Bolyki János internátusi felügyelő jelentést adott az internátus létszámáról (81 fő), az új és szigorúbb házirend 1984. október 1-vel való életbe léptetéséről és fegyelmező hatásáról, a fegyelmi intézkedésekről. Dr. Pákozdy László Márton ny. professzor a Török Pál szemináriumi könyvtárról szólt. Vezetésével a diákok egy része kiegészítette a könyvtár hiányzó katalógusát és egy őszi beázás alkalmával a könyveket gyorsan és gondosan biztonságba helyezte. Dr. Benda Kálmán gyűjteményi igazgató jelentéséből kitűnt, hogy a Ráday Könyvtár, valamint a Levéltár és Folyóirattár legnagyobb gondja az új épületszárnyba való átköltözés. A könyvkölcsönzés a költözés alatt is folyik, de az olvasóterem zárva tart. Szalay Gézáné a menza munkáját ismertette. Az ebédfőzés január 1-től, az új konyha kialakításáig (jövő év augusztus 1-ig) szünetel, a diákok meleg ebédet a közeli Közgazdasági Egyetemen kapnak, reggelijükről és vacsorájukról a menza gondoskodik. A gyülekezetekből érkező élelmiszeradományokat ezalatt a szeretetintézményekbe irányítják. Horváth György egyházkerületi tanácsos a püspöki hivatal és a Kollégium intézményeinek jó kapcsolatáról számolt be, mely az V. éves hallgatókkal való beszélgetéstől a püspöki tájékoztató körleveleknek a sokszorosító üzem által való elkészítésén át egészen a régebbi irattári anyagnak a levéltárban való elhelyezéséig tart és az egész Kollégium számára fontos. Adorján József főigazgató, a sokszorosító üzem felügyelő tanára elmondta, hogy az üzem 15 könyvet, 9 teológiai jegyzetet, nyomtatványokat, körleveleket, legátusprédikációkat, ökumenikus konferenciák anyagát készített. Somogyi László, a diáktanács titkára az oktatási reformról, a Diákévkönyvről, a kölkedi teológus konferenciáról, a diakóniai munkákban való részvételről, a teológus napokról, szociális javaslatokról adott beszámolót. Papp Gyula gazdasági igazgató a többletkiadások okáról (az új épületszárny üzemeltetése) és a fedezet egy részének belső erőkből való pótlásáról (szobák nyári kiadása, pince bérbeadása) tett jelentést. A Tanács az 1983. évről előterjesztett zárószámadást és az 1985. évi költségvetést elfogadta. Dr. Tóth Károly püspök útmutatásokat adott és intézkedéseket foganatosított a diákok élelmezéséről, a katonai szolgálatot teljesítő teológusok lelkigondozásáról a diákokat látogató szülők elhelyezéséhez szükséges helyiség biztosításáról, a nem egyházi személyek alkalmaztatása feltételeiről, a diákságnak a külön igazgatótanács elnök-püspökével való találkozásáról, költségvetési kérdésekről, a vagyonleltár elkészítéséről. Dr. B. J.