Reformátusok Lapja, 1988 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1988-01-03 / 1. szám
1988. január 3. f!FORMÁTIMIM Az a 11a in sergélyről Az állam az egyházak személyi és dologi kiadásainak fedezéséhez évi 75 millió forint rendszeres pénzügyi támogatást nyújt. Az államsegélyek folyósítására vonatkozó megállapodás hatálya 1968 végén lejárt. A Kormány azonban az egyházak kérésére úgy döntött, hogy az államsegélyt változatlan összegben 1990-ig tovább folyósítja. A támogatás nagyobb részét az egyházi vezetők saját hatáskörükben osztják fel. Az államsegély összege gyakorlatilag nem változott, viszont reálértéke jelentősen csökkent. Indokoltnak tartjuk ezért, hogy megvizsgáljuk az államsegély további folyósításának és reálértéke megőrzésének lehetőségeit. Feladatainkat a Kormány által jóváhagyott ügyrendünknek megfelelő szervezeti egységekben végezzük. Munkatársaink szakmai felkészültségük, tapasztalataik alapján megfelelnek munkaterületünk sokoldalú követelményeinek, de természetesen szükségesnek tartjuk munkánk színvonalának további emelését. Az egyházak képviselőivel az elmúlt évtizedekben kölcsönös bizalmon alapuló konstruktív partneri viszonyt alakítottunk ki. Az utóbbi években azt tapasztaljuk, hogy a vallásos emberek köréből is egyre többen fordulnak a Hivatalunkhoz kéréseikkel, gondjaikkal és javaslataikkal. Ezek megoldásában lehetőségeink szerint igyekszünk segítségükre lenni. Tudatában vagyunk annak, hogy nyitottaknak és Országgyűlési Kürti László, a tiszáninneni egyházkerület püspöke, Borsod-Abaúj- Zemplén megyei képviselő, a református egyház szemszögéből szólt hozzá Miklós Imre államtitkár beszámolójához. Mint a püspök mondotta, az állam és az egyházak közötti viszony csak annak folyamatában, fejlődésében értékelhető helyesen. „A felszabadulás után végbement gyökeres társadalmi átalakulás történelmi méretű döntés elé állította az egyházakat. A református egyház abból az elvi-teológiai meggyőződésből kiindulva kereste a helyét a szocializmusban, hogy az egyház léte nincs társadalmi rendszerhez kötve” *— mondotta a püspök. — „Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az egyház közömbös lenne a társadalmi rend minősége iránt. A református egyház zsinati tanácsa 1948-ban kiadott deklarációjában készségét ajánlotta fel az új társadalmi rendben a maga eszközeivel végezhető szolgálatra. Ennek a nyilatkozatnak a szellemében kötötte meg a református egyház az Egyezményt az új magyar állammal.” A szocialista állam Alkotmánya — mutatott rá a püspök — biztosította a vallásszabadságot és a lelkiismereti szabadságot. Az állam és az egyház viszonya azonban egyelőre mégsem volt mentes a feszültségektől, a konfliktusoktól. Az 50-es évek első felétől érvényesülő dogmatikus szemlélet, amely a vallást az antagonisztikus ellentéteken nyugvó osztálytársadalmak ideológiai maradványának tekintette és elhalását rövid időre prognosztizálta, gyanakvást, bizalmatlanságot keltett az egyházpolitika iránt. A 60-as évektől — hangsúlyozta a püspök — hazánk egyházpolitikája a nemzeti egység szellemében még következetesebben törekedett a vallásszabadság és a lelkiismereti szabadság érvényesítésére. Ez a kedvező légkör tette lehetővé egyfelől a keresztyének és a marxisták közötti párbeszéd elindulását, másfelől a nagy nemzeti célok megvalósítása érdekében való együttműködést. „Örvendetes — hangsúlyozta a püspök —, hogy a több évtizede folyó párbeszéd eredményeképpen nemcsak az egyházpolitika gyakorlati kérdéseiben alakult ki jobb megértés, hanem elméleti síkon is tisztázódás ment végbe. Nyilvánvalóvá vált, hogy sem a keresztyénség autonómiája, sem a hozzászólások marxizmus autonómiája nem szenved csorbát, ha az emberiség mai sorskérdéseiben politikai egyetértésre jutnak.” Az egyházak mai szolgálatáról szólva a püspök kiemelte, hogy az egyházak hazánkban és külföldön a Szentírás mondanivalójának olyan lényeges részeire tesznek hangsúlyt, amelyek korábban háttérben maradtak. Az egyházak a rájuk bízott evangélium alapján elkötelezettek a társadalmi igazságosság, a béke és a teremtett világ egységének a megőrzése mellett. Ezt követően a püspök arra mutatott rá, hogy mind az állam, mind az egyház szükségesnek tartja az együttműködés alkotó továbbfejlesztését. Mint mondotta, ehhez a megkívánt nyitottság mindkét részről adott. A további feladatokat elemezve azt hangsúlyozta, hogy tovább kell munkálni a hívők és marxisták gyakorlati együttműködése elméleti alapjainak a tisztázását. Ideológiai és vallási tekintetben sokszínű világunkban mind nemzetközi téren, mind országon belül szükség van a pluralizmus gondolatának elfogadására és érvényesítésére. A világnézeti türelmesség azonban ■— hangsúlyozta — sem keresztyén oldalról, sem marxista részről nem jelenti a saját meggyőződés viszonylagossá tételét, viszont feltétlenül magában foglalja a partner komolyan vételét, elvi álláspontjának tiszteletben tartását, létjogának elismerését. Hozzászólásának befejező részében a püspök az előttünk álló feladatokról szólt: „Népünk és országunk nehéz feladatok előtt áll. Egyházunk nem szemléli szenvtelenül vagy közömbösen azt a törekvést, amely a demokrácia kiszélesedésére irányul. Az olyan társadalmat tartja életképesnek, amely igazságos viszonyokat teremt és mindenki számára biztosítja a részvételt a döntéshozatalban. Erkölcsi kötelességének tekinti a stabilizációért, a társadalmi és gazdasági kibontakozásért folyó erőfeszítések támogatását abban a meggyőződésben, hogy annak sikerétől függ az egész nép jóléte, a hívők és ateisták, vallásos és nem-vallásos emberek boldogulása egyaránt” — fejezte be hozzászólását a püspök. Bak István, a Bács-Kiskun megyei 7. választókerület képviselője, a szabadszállási Nagyközségi Ta(Folytatás a 4. oldalon) 3 A partneri kapcsolatok továbbépítésének útján (Folytatás az 1. oldalról) zóra, amelyen az egyházak vezető képviselői kifejezésre juttatták tettrekészségüket, felelősségüket a haza boldogulásáért, az emberiség békéjéért. Az államtitkár azt is elmondotta, hogy a magyarországi egyházak aktívan részt vesznek a magyar szolidaritási mozgalomban, és hitelveik alapján minden hazai és nemzetközi fórumon fellépnek a béke, a leszerelés, a társadalmi igazságosság, a népek közötti bizalom erősítése, a párbeszéd és az együttműködés mellett. „Következetes állásfoglalásaikkal — mondotta az államtitkár —, alkotó véleménynyilvánításaikkal nagy tekintélyt vívtak ki maguk és hazánk számára is.” A hazánkban megrendezett nagyjelentőségű nemzetközi egyházi események pedig hozzájárultak hazánk életének hiteles megismeréséhez is. A továbbiakban az államtitkár részletesen szólott az egyházak szociális tevékenységéről, „amely jól kapcsolódik a Kormány és a társadalmi mozgalmak szociális gondoskodási rendszeréhez”. Ezt követően szólt a műemlékvédelem terén kifejtett közös erőfeszítésekről, valamint az egyházi tudományos gyűjtemények fontos szerepéről, amit hazánk kulturális életében betöltenek. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyarországi egyházak fontos szerepet töltenek be az ország határain túl élő magyarsággal meglévő kapcsolatok alakításában és az anyanyelv megőrzésében. Kiemelten foglalkozott az államtitkár az utóbbi években elmélyült és új eredményeket termő párbeszéddel, ami a marxisták és a hívők között kialakult. Ennek egyik legfontosabb eredménye, hogy a párbeszéd elméleti kérdések tudományos tisztázására is kiterjedt. A párbeszédben részt vevő partnerek „világnézetüket megőrizve, az ideológiai különbségek ellenére is képesek voltak az emberiség és a társadalom számos nagy kérdésének megvitatására és a közös felelősség vállalására”. Ennek a dialógusnak komoly távlatai vannak a jövőben. A következőkben az államtitkár azokról a személyi változásokról szólt, amelyek a közelmúltban következtek be a különböző egyházak vezetésének élén. „Meggyőződésünk — mondotta —, hogy az egyházi vezetők nemzedékváltása, amely az élet természetes velejárója, változatlan feltételeket jelent az egymás megbecsülésén alapuló közös munkához.” Euíró vélemények, türelmetlenség Ezt követően az államtitkár így folytatta beszámolóját: „Az állam és az egyházak, felekezetek közötti jó viszony mellett időről időre felmerülnek nehézségek, s ezek megoldásával kapcsolatban nézeteltérések, viták is. Mindkét fél részéről azonban közös a szándék, hogy a megoldásra váró kérdésekben a kölcsönös érdekek figyelembe vételével találjuk meg a választ. Tudjuk, hogy egyházpolitikánk megítélésében eltérő vélemények is hallhatók. Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok elmélyülésétől egyesek a szocializmus, mások az egyházak jövőjét féltik. E nézetek képviselőivel türelmesen vitatkozunk és tényekre épülő, meggyőző munkánkkal arra törekszünk, hogy jobban megértsék egyházpolitikánk elveit, céljait. Foglalkozunk azzal a kérdéssel is, hogy az egyházi vezetőkkel közösen mit tehetünk azért, hogy az egyházaiktól és a világtól elforduló, társadalmilag káros, szektajellegű vallási mozgalmak terjedése csökkenjen. Egyházpolitikai helyzetünk értékeléséhez hozzátartozik, hogy szóljunk azokról is, akiknek nem tetszik az, hogy az egyházak megtalálták helyüket a szocializmusban. Egyes személyek, kisebb szakadár csoportok az eddig bejárt úttal nem tudnak és nem akarnak azonosulni. Azon mesterkednek, hogy a fejlődés irányát megváltoztassák. Miközben a szocialista államot támadják, attól sem riadnak vissza, hogy saját egyházaik vezetőit is lerárák. Valójában kárt okoznak a magyar nemzetnek, a szocialista társadalmi renddel, szövetségi politikánkkal fordulnak szembe. A magyarországi egyházak vezetői, az egyházak központjai, köztük a Vatikán is az állami törvények betartására buzdítanak. Munkánk során kellő figyelmet fordítunk az említett negatív jelenségekre, de a jövőben sem kívánunk részt venni az egyházak belső vitáiban. Szólnunk kell a felsoroltakon kívül arról is, hogy társadalmunkban helyenként még tapasztalható a vallási türelmetlenség és fel-felbukkan a faji előítélet. E nézetek képviselői - mutatkozzanak azok akár egyházi, akár világi részről elfelejtik, hogy az alkotmányos előírások nemcsak jogokat, hanem kötelezettségeket is jelentenek. Ezeket a törekvéseket mélységesen elítéljük. Megszüntetésük következetes politikai munkát, és ha szükséges, határozott törvényes fellépést is követel tőlünk. Úgy gondoljuk, hogy e káros jelenségek leküzdése alkotmányos kötelessége az állami és egyházi vezetőknek, minden hazáját szerető, nemzetünk egységét féltő honfitársunknak.” Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége A továbbiakban Miklós Imre az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenységéről számolt be. „Az egyházonkövetakkal kapcsolatos ügyeket adotta — felszabadulásunkat idén kezdetben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézte. Az 1951. évi I. törvény átszervezte a Minisztériumot, s az egyházakkal és vallásfelekezetekkel kapcsolatos feladatok intézésére létrehozta az Állami Egyházügyi Hivatalt. Hivatalunk országos hatáskörű államigazgatási szervként működik, munkáját a Kormány irányítása és felügyelete alatt végzi. Legfontosabb feladatai közé tartozik az aktív közreműködés abban, hogy az egyházakkal és vallásfelekezetekkel kötött egyezményeket és a megállapodásokat állami és egyházi részről egyaránt betartsák. Részt vesz továbbá az egyházi vonatkozású jogszabályok előkészítésében és figyelemmel kíséri érvényesülésüket. Segíti és ellenőrzi a Minisztertanács egyházi ügyekben hozott intézkedéseinek végrehajtását. Intézkedik a lelkiismereti szabadsággal és a vallás szabad gyakorlásával összefüggő kérdésekben. Hivatalunk feladata az is, hogy az egyházak, felekezetek önkormányzati jogkörükben alkotott törvénytervezeteit megvizsgálja annak érdekében, hogy azok összhangban legyenek az állami törvényekkel, jogszabályokkal. Feladatuk az egyházak, felekezetek képviselőivel kapcsolatban álló megyei, városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenységének figyelemmel kísérése. Munkájuk szakszerűségét közvetlenül a megyei tanácsok egyházügyi titkárai segítik, akik szakigazgatási szerv vezetőiként végzik munkájukat. Az egyházügyi szakigazgatási tevékenység színvonala az elmúlt években érzékelhetően fejlődött, de előfordulnak még jelentős helyi különbségek. A megyei tanácsok vezető tisztségviselői a korábbiaknál érdemibb módon és gyakrabban foglalkoznak egyházpolitikai kérdésekkel, a területükön működő egyházak vezetőivel kölcsönös, rendszeres és konstruktív kapcsolatot tartanak fenn. A városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenysége is rendszeresebbé vált de még előfordul, hogy a tanácsi és egyházi képviselők közötti találkozók csak valamilyen ünnepi eseményhez kapcsolódnak.. Helyenként tapasztalható még az állami szerveknek és a lelkészeknek egymással szembeni bizalmatlansága, túlnőtt óvatossága. Főleg a múltból származó kedvezőtlen jelenségek feszámolásában kölcsönösen vannak még tennivalóink. i. Feladataink közé tartozikosabb nemzetközi egyházi a fanesemények hazai megrendezésének támogatása is. Kezdeményezzük és elősegítjük az állami és társadalmi szervezetek vezetői, valamint az egyházak, felekezetek vezetői közötti országos szintű találkozókat. Koordinációs szerepet töltünk be az egyházak, felekezetek, valamint az egyes minisztériumok és országos hatáskörű szervek között az egyházakat érintő ügyek intézésében. Ezért rendszeres munkakapcsolatot tartunk a különböző szaktárcákkal, az országos hatáskörű államigazgatási szervekkel és a társadalmi szervezetek országos központjaival. Kívánatosnak tartjuk ezen a téren együttműködésünk további fejlesztését. Hivatalunk folyamatos és érdemi kapcsolatokat tart fenn a nemzetközi egyázi világszervezetekkel. Képviselőikkel folytatott tárgyalásaink során a hazai egyházakat érintő ügyek mellett rendszeres eszmecserét folytatunk a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. Az 1964- es részleges megállapodásnak megfelelően rendszeresen találkoztunk a Vatikán képviselőivel. A kapcsolatok megszilárdulásában és fejlődésében kiemelkedő jelentőségű esemény volt Kádár János és VI. Pál pápa találkozója 1977-ben. A Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának római látogatása idején mondott szavai méltán keltettek figyelmet s elismerést a Vatikánban, és megelégedést a magyar katolikus hívők körében. Nyilatkozatából idézek: »...Mindketten elégedetten állapíthattuk meg, hogy szándékaink találkoznak. A Vatikán és a Magyar Népköztársaság kormányzata kölcsönösen arra törekszik a jövőben is, hogy ez a kedvező folyamat tovább folytatódjék. Hallgassuk meg egymást, vegyük figyelembe és tartsuk tiszteletben a másik fél érdekeit. Ugyanez a törekvés jellemezte kapcsolatainkat az azóta eltelt évtizedben, valamennyi találkozónk és tárgyalásunk során. Sokoldalú párbeszédet folytatunk a Lutheránus Világszövetséggel, az Egyházak Világtanácsával és az Európai Egyházak Konferenciájával. Rendszeresek és tartalmasak találkozóink a Szabadegyházak Tanácsához tartozó felekezetek világszervezetei közül az Adventista Generálkonferenciával és a Baptista Világszövetséggel. Nemzetközi tevékenységünk fontos területe a szocialista országok egyházügyi hivatalaival való folyamatos együttműködés és tapasztalatcsere. Ápoljuk az egyes szocialista országokkal kialakított kétoldalú kapcsolatainkat, képeseknek kell lennünk a társadalom elvárásai alapján reánk háruló feladatok felismerésére és végrehajtására. A felvetődő kérdések mának megfelelő és jövőbe mutató megoldása az állam és az egyházak közötti kapcsolatok egységes jogi keretbe foglalásának átgondolását is szükségessé teszi, amelynek eredménye még jobban alátámaszthatja egyházpolitikai munkánk további zavartalan folytatását. Feladatunknak tartjuk, hogy a jövőben is tisztességgel, minden erőnkkel és képességünkkel szolgáljuk az állam és az egyházak kapcsolatai továbbépítésének ügyét.” Közös érdekek Ezt követően Miklós Imre államtitkár az állam és az egyházak közötti kapcsolat lényegét így foglalta össze: „Az állam és az egyházak, felekezetek közötti kapcsolatok megfelelnek társadalmi viszonyaink fejlettségének, szövetségi politikánk elveinek. A hívő állampolgárok alkotmányos garanciák mellett élik hitéletüket. Az egyházpolitika fejlődése történelmileg is értékes tapasztalatokat hozott. Ezek közül legfontosabbnak azt tartjuk, hogy beigazolódott: a szocializmus építésében, az emberiség előtt álló problémák megoldásában sok olyan közös cél, tennivaló van, amelyek megvalósításáért vallásos és nem vallásos emberek tartósan, eredményesen dolgozhatnak együtt. A magyar egyházpolitika elvei és gyakorlata nemzetközi figyelmet is kiváltott azzal, hogy bebizonyította: a szocializmust építő társadalomban az egyházak nem kényszerülnek semleges, vagy ellenzéki szerep vállalására, van más valóságos alternatíva: az alkotó párbeszéd és az együttműködés útja. Tapasztalataink szerint így vélekednek erről a magyarországi egyházak vezetői, így gondolkodik erről papjaiknak és híveiknek túlnyomó többsége. Megnyilatkozásaikban és tetteikben kifejezésre juttatják, hogy a szocializmus építésének programja megfelel az egyházak társadalmi tanításainak és törekvéseinek is.” A fejlődés igénye Beszámolójának befejező részében az államtitkár napjaink tennivalóiról szólt. „Jól tudjuk — mondotta —, hogy a jelenlegi helyzet nem tökéletes, nem befejezett. A társadalom fejlődése, demokratizálódása nap mint nap új feladatokat állít elénk. Kormányunk egyházpolitikájának továbbfejlesztését a jelenlegi, bevált alapokra építve, az eddig megtett út folytatásában látjuk. Az egyházakat, mint társadalmunk megbecsült intézményeit a becsületes partneri kapcsolatok továbbépítésére hívjuk, a közös munka szélesedő területein. Törekvéseink megvalósítása, munkánk hatékonyabbá tétele különösen fontos napjainkban, amikor sok nagy horderejű feladat vár megoldásra. Társadalmi-gazdasági kibontakozásunk alapvető feltétele, hogy megőrizzük és továbbfejleszszük népünk cselekvő összefogását. Közös eredményeink alapján joggal remélhetjük, hogy az állam és az egyházak, felekezetek konstruktív együttműködése a jövőben is hozzájárul az egész ország előtt álló feladatok sikeres megvalósításához” — fejezte be beszámolóját Miklós Imre államtitkár.