Reformátusok Lapja, 1988 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1988-01-03 / 1. szám

1988. január 3. f!FORMÁTIMIM Az a 11a in sergé­ly­ről Az állam az egyházak személyi és dologi kiadásainak fedezéséhez évi 75 millió forint rendszeres pénzügyi támogatást nyújt. Az ál­lamsegélyek folyósítására vonatko­zó megállapodás hatálya 1968 vé­gén lejárt. A Kormány azonban az egyházak kérésére úgy döntött, hogy az államsegélyt változatlan összegben 1990-ig tovább folyósít­ja. A támogatás nagyobb részét az egyházi vezetők saját hatáskörük­ben osztják fel. Az államsegély összege gyakorlatilag nem változott, viszont reálértéke jelentősen csök­kent. Indokoltnak tartjuk ezért, hogy megvizsgáljuk az államsegély további folyósításának és reálértéke megőrzésének lehetőségeit. Feladatainkat a Kormány által jóváhagyott ügyrendünknek megfe­lelő szervezeti egységekben végez­zük. Munkatársaink szakmai felké­szültségük, tapasztalataik alapján megfelelnek munkaterületünk sok­oldalú követelményeinek, de termé­szetesen szükségesnek tartjuk mun­kánk színvonalának további emelé­sét. Az egyházak képviselőivel az elmúlt évtizedekben kölcsönös bi­zalmon alapuló konstruktív part­neri viszonyt alakítottunk ki. Az utóbbi években azt tapasztaljuk, hogy a vallásos emberek köréből is egyre többen fordulnak a Hivata­lunkhoz kéréseikkel, gondjaikkal és javaslataikkal. Ezek megoldásában lehetőségeink szerint igyekszünk segítségükre lenni. Tudatában va­gyunk annak, hogy nyitottaknak és Országgyűlési Kürti László, a tiszáninneni egy­házkerület püspöke, Borsod-Abaúj- Zemplén megyei képviselő, a re­formátus egyház szemszögéből szólt hozzá Miklós Imre államtitkár be­számolójához. Mint a püspök mon­dotta, az állam és az egyházak kö­zötti viszony csak annak folyama­tában, fejlődésében értékelhető he­lyesen. „A felszabadulás után végbement gyökeres társadalmi átalakulás tör­ténelmi méretű döntés elé állította az egyházakat. A református egy­ház abból az elvi-teológiai meggyő­ződésből kiindulva kereste a helyét a szocializmusban, hogy az egyház léte nincs társadalmi rendszerhez kötve” *— mondotta a püspök. — „Ez természetesen nem jelenti azt, hogy az egyház közömbös lenne a társadalmi rend minősége iránt. A református egyház zsinati tanácsa 1948-ban kiadott deklarációjában készségét ajánlotta fel az új társa­dalmi rendben a maga eszközeivel végezhető szolgálatra. Ennek a nyi­latkozatnak a szellemében kötötte meg a református egyház az Egyez­ményt az új magyar állammal.” A szocialista állam Alkotmánya — mutatott rá a püspök — biztosítot­ta a vallásszabadságot és a lelki­­ismereti szabadságot. Az állam és az egyház viszonya azonban egy­előre még­sem volt mentes a fe­szültségektől, a konfliktusoktól. Az 50-es évek első felétől érvényesülő dogmatikus szemlélet, amely a val­lást az antagonisztikus ellentéteken nyugvó osztálytársadalmak ideoló­giai maradványának tekintette és elhalását rövid időre prognosztizál­ta, gyanakvást, bizalmatlanságot keltett az egyházpolitika iránt. A 60-as évektől — hangsúlyozta a püspök — hazánk egyházpolitiká­ja a nemzeti egység szellemében még következetesebben törekedett a vallásszabadság és a lelkiisme­reti szabadság érvényesítésére. Ez a kedvező légkör tette lehetővé egy­felől a keresztyének és a marxis­ták közötti párbeszéd elindulását, másfelől a nagy nemzeti célok meg­valósítása érdekében való együtt­működést. „Örvendetes — hangsú­lyozta a püspök —, hogy a több évtizede folyó párbeszéd eredmé­nyeképpen nemcsak az egyházpoli­tika gyakorlati kérdéseiben alakult ki jobb megértés, hanem elméleti síkon is tisztázódás ment végbe. Nyilvánvalóvá vált, hogy sem a keresztyénség autonómiája, sem a hozzászólások marxizmus autonómiája nem szen­ved csorbát, ha az emberiség mai sorskérdéseiben politikai egyetér­tésre jutnak.” Az egyházak mai szolgálatáról szólva a püspök kiemelte, hogy az egyházak hazánkban és külföldön a Szentírás mondanivalójának olyan lényeges részeire tesznek hangsúlyt, amelyek korábban hát­térben maradtak. Az egyházak a rájuk bízott evangélium alapján el­kötelezettek a társadalmi igazsá­gosság, a béke és a teremtett világ egységének a megőrzése mellett. Ezt követően a püspök arra mu­tatott rá, hogy mind az állam, mind az egyház szükségesnek tartja az együttműködés alkotó továbbfej­lesztését. Mint mondotta, ehhez a megkívánt nyitottság mindkét rész­ről adott. A további feladatokat elemezve azt hangsúlyozta, hogy tovább kell munkálni a hívők és marxisták gyakorlati együttműkö­dése elméleti alapjainak a tisztá­zását. Ideológiai és vallási tekin­tetben sokszínű világunkban mind nemzetközi téren, mind országon belül szükség van a pluralizmus gondolatának elfogadására és érvé­nyesítésére. A világnézeti türelmes­­ség azonban ■— hangsúlyozta — sem keresztyén oldalról, sem marxista részről nem jelenti a saját meg­győződés viszonylagossá tételét, vi­szont feltétlenül magában foglalja a partner komolyan vételét, elvi álláspontjának tiszteletben tartását, létjogának elismerését. Hozzászólásának befejező részé­ben a püspök az előttünk álló fel­adatokról szólt: „Népünk és orszá­gunk nehéz feladatok előtt áll. Egyházunk nem szemléli szenvtele­­nül vagy közömbösen azt a törek­vést, amely a demokrácia kiszéle­sedésére irányul. Az olyan társa­dalmat tartja életképesnek, amely igazságos viszonyokat teremt és mindenki számára biztosítja a rész­vételt a döntéshozatalban. Erkölcsi kötelességének tekinti a stabilizá­cióért, a társadalmi és gazdasági kibontakozásért folyó erőfeszítések támogatását abban a meggyőződés­ben, hogy annak sikerétől függ az egész nép jóléte, a hívők és ateis­ták, vallásos és nem-vallásos em­berek boldogulása egyaránt” — fe­jezte be hozzászólását a püspök. Bak István, a Bács-Kiskun me­gyei 7. választókerület képviselője, a szabadszállási Nagyközségi Ta­­(Folytatás a 4. oldalon) 3 A partneri kapcsolatok továbbépítésének útján (Folytatás az 1. oldalról) zóra, amelyen az egyházak vezető képviselői kifejezésre juttatták tett­­rekészségüket, felelősségüket a haza boldogulásáért, az emberiség béké­jéért. Az államtitkár azt is elmon­dotta, hogy a magyarországi egyhá­zak aktívan részt vesznek a ma­gyar szolidaritási mozgalomban, és hitelveik alapján minden hazai és nemzetközi fórumon fellépnek a béke, a leszerelés, a társadalmi igazságosság, a népek közötti biza­lom erősítése, a párbeszéd és az együttműködés mellett. „Következe­tes állásfoglalásaikkal — mondotta az államtitkár —, alkotó vélemény­­nyilvánításaikkal nagy tekintélyt vívtak ki maguk és hazánk számá­ra is.” A hazánkban megrendezett nagyjelentőségű nemzetközi egyházi események pedig hozzájárultak ha­zánk életének hiteles megismerésé­hez is. A továbbiakban az államtitkár részletesen szólott az egyházak szo­ciális tevékenységéről, „amely jól kapcsolódik a Kormány és a társa­dalmi mozgalmak szociális gondos­kodási rendszeréhez”. Ezt követően szólt a műemlékvédelem terén ki­fejtett közös erőfeszítésekről, vala­mint az egyházi tudományos gyűj­temények fontos szerepéről, amit hazánk kulturális életében betölte­nek. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyarországi egyházak fontos sze­repet töltenek be az ország hatá­rain túl élő magyarsággal meglévő kapcsolatok alakításában és az anyanyelv megőrzésében. Kiemelten foglalkozott az állam­titkár az utóbbi években elmélyült és új eredményeket termő párbe­széddel, ami a marxisták és a hí­vők között kialakult. Enne­k egyik legfontosabb eredménye, hogy a párbeszéd elméleti kérdések tudo­mányos tisztázására is kiterjedt. A párbeszédben részt vevő partnerek „világnézetüket megőrizve, az ideo­lógiai különbségek ellenére is ké­pesek voltak az emberiség és a tár­sadalom számos nagy kérdésének megvitatására és a közös felelősség vállalására”. Ennek a dialógusnak komoly távlatai vannak a jövőben. A következőkben az államtitkár azokról a személyi változásokról szólt, amelyek a közelmúltban kö­vetkeztek be a különböző egyházak vezetésének élén. „Meggyőződésünk — mondotta —, hogy az egyházi vezetők nemzedékváltása, amely az élet természetes velejárója, válto­zatlan feltételeket jelent az egymás megbecsülésén alapuló közös mun­kához.” Eu­író vélemények, türelmetlenség Ezt követően az államtitkár így folytatta beszámolóját: „Az állam és az egyházak, felekezetek közötti jó viszony mellett időről időre fel­merülnek nehézségek, s ezek meg­oldásával kapcsolatban nézeteltéré­sek, viták is. Mindkét fél részéről azonban közös a szándék, hogy a megoldásra váró kérdésekben a kölcsönös érdekek figyelembe vé­telével találjuk meg a választ. Tudjuk, hogy egyházpolitikánk megítélésében eltérő vélemények is hallhatók. Az állam és az egyházak közötti kapcsolatok elmélyülésétől egyesek a szocializmus, mások az egyházak jövőjét féltik. E nézetek képviselőivel türelmesen vitatko­zunk és tényekre épülő, meggyőző munkánkkal arra törekszünk, hogy jobban megértsék egyházpolitikánk elveit, céljait. Foglalkozunk azzal a kérdéssel is, hogy az egyházi veze­tőkkel közösen mit tehetünk azért, hogy az egyházaiktól és a világtól elforduló, társadalmilag káros, szektajellegű vallási mozgalmak ter­jedése csökkenjen. Egyházpolitikai helyzetünk érté­keléséhez hozzátartozik, hogy szól­junk azokról is, akiknek nem tet­szik az, hogy az egyházak megta­lálták helyüket a szocializmusban. Egyes személyek, kisebb szakadár csoportok az eddig bejárt úttal nem tudnak és nem akarnak azonosulni. Azon mesterkednek, hogy a fejlő­dés irányát megváltoztassák. Mi­közben a szocialista államot támad­ják, attól sem riadnak vissza, hogy saját egyházaik vezetőit is lerá­rák. Valójában kárt okoznak a ma­gy­ar nemzetnek, a szocialista társa­dalmi renddel, szövetségi politi­kánkkal fordulnak szembe. A magyarországi egyházak veze­tői, az egyházak központjai, köztük a Vatikán is az állami törvények betartására buzdítanak. Munk­­ánk során kellő figyelmet fordítunk az említett negatív jelenségekre, de a jövőben sem kívánunk részt venni az egyházak belső vitáiban. Szólnunk kell a felsoroltakon kí­vül arról is, hogy társadalmun­kban helyenként még tapasztalhat­ó a vallási türelmetlenség és fel-felbuk­kan a faji előítélet. E nézetek kép­viselői - mutatkozzanak azok akár egyházi, akár világi részről­­­­ el­felejtik, hogy az alkotmányos elő­írások nemcsak jogokat, hanem kö­telezettségeket is jelentenek. Ezeket a törekvéseket mélységesen e­lítél­jük. Megszüntetésük követke­zetes politikai munkát, és ha szükséges, határozott törvényes fellépést is követel tőlünk. Úgy gondoljuk, hogy e káros jelenségek leküzdése alkotmányos kötelessége az á­llami és egyházi vezetőknek, minden ha­záját szerető, nemzetünk egységét féltő honfitársunknak.” Az Állami Egyházügyi Hivatal tevékenysége A továbbiakban Miklós Im­­re az Állami Egyházügyi Hivatal tevé­kenységéről számolt be. „Az egyhá­zon­­köve­takkal kapcsolatos ügyeket a­dotta — felszabadulásunkat idén kezdetben a Vallás- és Közok­tatásügyi Minisztérium intéz­te. Az 1951. évi I. törvény átszerv­ezte a Minisztériumot, s az egyházakkal és vallásfelekezetekkel kapcsolat­os fel­adatok intézésére létrehozta az Ál­lami Egyházügyi Hivatalt. Hivatalunk országos hatáskörű államigazgatási szervként működik, munkáját a Kormány irányí­tása és felügyelete alatt végzi. Legfonto­sabb feladatai közé tartozik az ak­tív közreműködés abban, h­ogy az egyházakkal és vallásfelekezetekkel kötött egyezményeket és a m­egálla­­podásokat állami és egyházi részről egyaránt betartsák. Részt v­esz to­vábbá az egyházi vonatkozá­sú jog­szabályok előkészítésében és figye­lemmel kíséri érvényesülésüket. Se­gíti és ellenőrzi a Minisztertanács egyházi ügyekben hozott intézkedé­seinek végrehajtását. Intézkedik a lelkiismereti szabadsággal és a val­lás szabad gyakorlásával összefüg­gő kérdésekben. Hivatalunk felada­ta az is, hogy az egyházak, feleke­zetek önkormányzati jogkörükben alkotott törvénytervezeteit megvizs­gálja annak érdekében, hogy azok összhangban legyenek az állami törvényekkel, jogszabályokkal. Fel­adatuk az egyházak, fele­kezetek képviselőivel kapcsolatban á­lló me­gyei, városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékenységének fi­gyelemmel kísérése. Munkájuk szakszerűségét közvetlenül a me­gyei tanácsok egyházügyi titkárai segítik, akik szakigazgatás­i szerv vezetőiként végzik m­unkáj­ukat. Az egyházügyi szakigazgatási te­vékenység színvonala az elmúlt években érzékelhetően fejlődött, de előfordulnak még jelentős h­elyi kü­lönbségek. A megyei tanácsok ve­zető tisztségviselői a korá­bbiaknál érdemibb módon és gya­krabban foglalkoznak egyházpolitikai kérdé­sekkel, a területükön működő egy­házak vezetőivel kölcsönös, rend­szeres és konstruktív kapcsolatot tartanak fenn. A városi és községi tanácsok egyházpolitikai tevékeny­sége is rendszeresebbé vált de még előfordul, hogy a tanácsi és egy­házi képviselők közötti találkozók csak valamilyen ünnepi ese­ményhez kapcsolódnak.. Helyenként tapasz­talható még az állami szerveknek és a lelkészeknek egymáss­al szem­beni bizalmatlansága, túlnőtt óva­tossága. Főleg a múltból származó kedvezőtlen jelenségek fe­számolá­sában kölcsönösen vannak még ten­nivalóink. i. Feladataink közé tartozi­kosabb nemzetközi egyház­i a fan­­esemé­nyek hazai megrendezésének támo­gatása is. Kezdeményezzük és elő­segítjük az állami és társadalmi szervezetek vezetői, valamint az egyházak, felekezetek vezetői közöt­ti országos szintű találkozókat. Koordinációs szerepet töltünk be az egyházak, felekezetek, valamint az egyes minisztériumok és orszá­gos hatáskörű szervek között az egyházakat érintő ügyek intézésé­ben. Ezért rendszeres munkakap­csolatot tartunk a különböző szak­tárcákkal, az országos hatáskörű államigazgatási szervekkel és a tár­sadalmi szervezetek országos köz­pontjaival. Kívánatosnak tartjuk ezen a téren együttműködésünk to­vábbi fejlesztését. Hivatalunk folyamatos és érdemi kapcsolatokat tart fenn a nemzet­közi egy­­ázi világszervezetekkel. Képviselőikkel folytatott tárgyalá­saink során a hazai egyházakat érintő ügyek mellett rendszeres esz­mecserét folytatunk a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről. Az 1964- es részleges megállapodásnak meg­felelően rendszeresen találkoztunk a Vatikán képviselőivel. A kapcso­latok megszilárdulásában és fejlő­désében kiemelkedő jelentőségű esemény volt Kádár János és VI. Pál pápa találkozója 1977-ben. A Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkárának római látogatása idején mondott szavai méltán keltettek fi­gyelmet s elismerést a Vatikánban, és megelégedést a magyar katolikus hívők körében. Nyilatkozatából idézek: »...Mindketten elégedet­ten állapíthattuk meg, hogy szán­dékaink találkoznak. A Vatikán és a Magyar Népköztársaság kormány­zata kölcsönösen arra törekszik a jövőben is, hogy ez a kedvező fo­lyamat tovább folytatódjék. Hall­gassuk meg egymást, vegyük figye­lembe és tartsuk tiszteletben a má­sik fél érdekeit.­ Ugyanez a törek­vés jellemezte kapcsolatainkat az azóta eltelt évtizedben, valamennyi találkozónk és tárgyalásunk során. Sokoldalú párbeszédet folytatunk a Lutheránus Világszövetséggel, az Egyházak Világtanácsával és az Európai Egyházak Konferenciájá­val. Rendszeresek és tartalmasak találkozóink a Szabadegyházak Ta­nácsához tartozó felekezetek világ­­szervezetei közül az Adventista Ge­nerálkonferenciával és a Baptista V­ilágszövetséggel. Nemzetközi tevékenységünk fon­tos területe a szocialista országok egyházügyi hivatalaival való folya­matos együttműködés és tapaszta­latcsere. Ápoljuk az egyes szocia­lista országokkal kialakított kétol­dalú kapcsolatainkat, képeseknek kell lennünk a társa­dalom elvárásai alapján reánk há­ruló feladatok felismerésére és vég­rehajtására. A felvetődő kérdések mának megfelelő és jövőbe mut­ató meg­oldása az állam és az egyházak kö­zötti kapcsolatok egységes jogi ke­retbe foglalásának átgondolását is szükségessé teszi, amelynek ered­ménye még jobban alátámaszthatja egyházpolitikai munkánk további zavartalan folytatását. Feladatunk­nak tartjuk, hogy a jövőben is tisz­tességgel, minden erőnkkel és ké­pességünkkel szolgáljuk az állam és az egyházak kapcsolatai továbbépí­tésének ügyét.” Közös érdekek Ezt követően Miklós Imre állam­titkár az állam és az egyházak kö­zötti kapcsolat lényegét így foglal­ta össze: „Az állam és az egyhá­zak, felekezetek közötti kapcsolatok megfelelnek társadalmi viszonyaink fejlettségének, szövetségi politikánk elveinek. A hívő állampolgárok al­kotmányos garanciák mellett élik hitéletüket. Az egyházpolitika fejlődése törté­nelmileg is értékes tapasztalatokat hozott. Ezek közül legfontosabbnak azt tartjuk, hogy beigazolódott: a szocializmus építésében, az embe­riség előtt álló problémák megol­dásában sok olyan közös cél, ten­nivaló van, amelyek megvalósítá­sáért vallásos és nem vallásos em­berek tartósan, eredményesen dol­gozhatnak együtt. A magyar egyházpolitika elvei és gyakorlata nemzetközi figyelmet is kiváltott azzal, hogy bebizonyí­totta: a szocializmust építő társa­dalomban az egyházak nem kény­szerülnek semleges, vagy ellenzéki szerep vállalására, van más valósá­gos alternatíva: az alkotó párbeszéd és az együttműködés útja. Tapasz­talataink szerint így vélekednek er­ről a magyarországi egyházak ve­zetői, így gondolkodik erről pap­jaiknak és híveiknek túlnyomó többsége. Megnyilatkozásaikban és tetteikben kifejezésre juttatják, hogy a szocializmus építésének programja megfelel az egyházak társadalmi tanításainak és törekvé­seinek is.” A fejlődés igénye Beszámolójának befejező részé­ben az államtitkár napjaink tenni­valóiról szólt. „Jól tudjuk — mon­dotta —, hogy a jelenlegi helyzet nem tökéletes, nem befejezett. A társadalom fejlődése, demokratizá­lódása nap mint nap új feladato­kat állít elénk. Kormányunk egy­házpolitikájának továbbfejlesztését a jelenlegi, bevált alapokra építve, az eddig megtett út folytatásában látjuk. Az egyházakat, mint társa­dalmunk megbecsült intézményeit a becsületes partneri kapcsolatok továbbépítésére hívjuk, a közös munka szélesedő területein. Törekvéseink megvalósítása, mun­kánk hatékonyabbá tétele különö­sen fontos napjainkban, amikor sok nagy horderejű feladat vár meg­oldásra. Társadalmi-gazdasági ki­bontakozásunk alapvető feltétele, hogy megőrizzük és tová­bbfejlesz­­szük népünk cselekvő összefogását. Közös eredményeink alapján joggal remélhetjük, hogy az állam és az egyházak, felekezetek konstruktív együttműködése a jövőben is hoz­zájárul az egész ország előtt álló feladatok sikeres megvalósításához” — fejezte be beszámolóját Miklós Imre államtitkár.

Next