Reformátusok Lapja, 1989 (33. évfolyam, 1-53. szám)
1989-01-01 / 1. szám
A növekedés ígérete Az esztendő fordulóján megállva és előretekintve, azt látjuk, hogy az egyház Ura két nagy területen készítget számunkra feladatokat. Az egyik nagy terület: a társadalmunk életében végbemenő nagy változások értékelése, feldolgozása és azokban az egyház küldetésének a megtalálása. A másik nagy terület pedig ezeknek a változásoknak egyházunk belső életét érintő hatásainak felmérése. A demokrácia kihívásai Ha a magyarországi gazdasági és politikai változásokat meg akarjuk érteni, úgy először arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy miért kellenek a reformok. A válasz erre az — amit felelős politikusaink is már többször megfogalmaztak —, hogy a dolgok nem mehetnek a régi módon tovább, mert társadalmunk ebben az esetben nem lenne többé funkcióképes. Évtizedekkel ezelőtt elindult egy folyamat, ami visszaesésekkel, ellentmondásokkal ugyan, de mégis jelen volt a társadalomban. Nevezetesen az, hogy a hivatalos ideológia és a társadalmi-politikai gyakorlat elvált egymástól. Ezt a legszemléletesebben az egyházpolitikai területen lehet érzékelni, amely kétségtelenül — a többi szocialista országhoz hasonlítva — új lehetőségeket nyitott meg és újszerű koncepciókat is megfogalmazott. Ezért ma már a reformfolyamat jellegzetességévé vált az a filozófiai, ideológiai és gazdaságpolitikai pluralizmus, amelynek szükségességét ma a legmagasabb fórumokon is hangoztatják. Úgy tűnik, hogy az előttünk álló esztendő egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy társadalmunkban milyen új erőket hoz felszínre a világnézeti és politikai pluralizmus. Más szavakkal kifejezve: az egyháznak a kiteljesedő demokrácia kihívásaival kell szembenéznie. Valóban azt tapasztaljuk, hogy egyre többen fordulnak érdeklődéssel, sőt különböző elvárásokkal egyházunk felé. E folyamatnak kétségkívül nagy lehetőségei és pozitívumai vannak, amelyek közül csupán néhányat szeretnék említeni. Mindenekelőtt azt tartom fontosnak, hogy az új társadalom építése felőli gondolkodásban gyökeres változás állt be: a világnézeti különbségekről a hangsúly az együttműködésre tolódott át. Azaz: a írta: dr. Tóth Károly vallás elleni harc sikere vagy sikertelensége többé nem mércéje a szocializmus építésének, nem értékmérő arra nézve, hogy mennyi valósult meg az igazságosabb társadalom eszméiből. E változással egyidejűleg jelentkezik és egyre erősödik az a meggyőződés társadalmunkban, hogy az emberi tényezők döntő jelentőségűek, és ezért az etikai értékek ápolásában, a helyes értékrend kialakításában a vallásnak — ezen belül a keresztyénségnek és az egyházaknak — igen fontos szerepük van. Olyan fontos szerepük, amit a mai Magyarországon szinte más nem is tud betölteni. Egyre sürgetőbb lesz az emberek gondolkodásában beállt erkölcsi vákuum felszámolása. Ebben nemcsak lehetőségük, de felelősségük is van a hívő embereknek, egyházunknak is. Mindez politikai intézményrendszerünk gyökeres változásában kell tükröződjön. Ennek egyik kiemelkedő jele, hogy új vallásügyi törvény van készülőben. Fontos dolognak kell tartanunk, hogy az egyházak véleményét már az előkészítés szakaszában is kérik, és a törvény megfogalmazásában is együttműködésre hívnak bennlünket. Úgy gondolom, hogy a vallásügyi törvény legfontosabb feladata a joghézag megszüntetése lesz, jelenleg ugyanis nincs tisztázva az egyház jogi fogalma jogrendszerünkben. Ez tulajdonképpen nem új dolog, hiszen már a második világháború előtt sem volt jogilag meghatározva, mit értsünk egyházon. Az elkövetkező években szavazásra kerülő vallásügyi törvénynek tehát e vonatkozásban úttörő munkát kell végeznie. Ez elengedhetetlen lesz egy pluralista módon megszervezett társadalomban. Ha pedig arra tekintünk, hogy milyen legyen e meghatározás, akkor éppen e pluralizmus vonatkozásában mondhatjuk, hogy nem lenne helyes sem egy egyoldalú ideológiai, filozófiai, sem egy teológiai definíció: az új vallásügyi törvény funkcionálisan kell meghatározza az egyházat, annak a szerepnek az alapján, amelyet a magyar társadalomban az egyházak betöltenek. Megemlítem még a keresztyén— marxista párbeszéd ügyét ebben az összefüggésben. E párbeszéd immár hosszú évek óta folyik, s több elméleti és gyakorlati eredményt mondhat magáénak. Egyetértés uralkodik a tekintetben, hogy e párbeszéd szükséges és folytatásra méltó. Az elmúlt hónapok és évek azonban mégis változást eredményeztek, elsősorban szervezeti kérdésekben. A helyzet ugyanis az volt mindmáig, hogy vagy a keresztyének és marxisták elméleti szakemberei tanácskoztak akadémiai szervezés keretében, vagy pedig a felelős vezető személyiségek találkoztak azzal a céllal, hogy megbeszéljék az előttük álló konkrét lépéseket. A jelenlegi gyakorlatban azonban ez a mintegy felülről szervezett párbeszéd szintén a pluralizmus jegyében szélesedik ki, amenynyiben sok spontán kezdeményezés valósulhat meg. Lelki ébredést! Rátérve mondanivalóm második részére, meg kell állapítanunk: sem a politikai, sem a gazdasági reformok nem lesznek elegendőek a kívánt változások eléréséhez, ha a lelkek reformja, a lelkek demokratizálódása, azaz spirituális változás nem következik be. E tekintetben egyházunknak különleges feladatai vannak. Társadalmunk morális problémáival tisztában vagyunk. Ezek feltárásához és kezeléséhez azonban csak akkor tudunk hozzájárulni, ha alázattal és bűnbánattal tesszük azt, szakadatlanul keresve saját bűnrészességünket. Amit eddig említettem, abból egyenesen következik, hogy őszintén kell beszélnünk a mindannyiunk által óhajtott lelki ébredésről egyházunkban. Tudjuk azt, hogy a kedvező külső feltételekből, a megnövekedett lehetőségekből nem automatikusan következik az ébredés, mert a megújulás soha nem emberi erőfeszítés eredménye, hanem Isten Szentlelkének ajándéka, amely természetesen emberi eszközöket használ fel. A kettő egymástól elválaszthatatlan: a Lélek munkája és az engedelmes szolgálat. Amint azt Pál apostolnak a Filippibeliekhez írott levelében olvassuk: „... félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a tidvességteket; mert az Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből” (2:12—13). Az ébredés és megújulás így nem marad puszta retorika, hanem jelei nagyon is mérhetők, mindenekelőtt a lelki ház és külső kerete, a gyülekezet építésében. Tudomásul kell tehát vennünk és el kell ismernünk az egyházunkban érvényesülő kegyességi pluralizmus valóságát, és tanulva az egyháztörténetből, amely keserves példáit mutatja az inkvizitori és purifikátori hajlamok időről időre való elszabadulásának, arra kell törekednünk, hogy a kegyességi sokszínűség a szolgálat egységében erősítse egyházunk bizonyságtételét. Ennek érdekében most különösen kell figyelnünk a Szentírás intésére: „hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által, hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva növekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban” (Ef. 4:14—15). Miközben tehát kérjük Isten Szentlelkének megújító erejét, figyeljünk arra, hogy képességeinket és lehetőségeinket felzárkóztassuk — ez az, ami sok tekintetben rajtunk múlik, az előttünk álló esztendőben is. SZEMTŐL SZEMBE Imádság: kibontakozó erőtér, — a belső szoba áhítat-szentélyében, az Úr csöndjében, az Ige csöndjében, — melyben létrejön a párbeszéd: térben és időben, s túl téren és időn, hol nincs bábeli akadály-torony, csak bizalom túli bizalom, reményen túli remény; hajléktalanok, jussukat kikért gyermekek és szomjúhozó-éhezők. Ebben a csöndben Krisztus szemei engem néznek, s tekintetével kérdez: vétkeimről, cselekedeteimről, hitehagyásaimról, harcaimról, nehézségeimről, könnyeimről; s ha kell, dadogva is, suttogva vagy kiáltva, de vallani kell, igazat vallani, alázatosan, mert ott térdepelek szemtől szemben, a sebekkel, a kereszt szálkáival, a megváltás csöndjében, vágyva arra, hogy összeforrjak, megsemmisüljek fokról fokra őbenne, szeretetében, kegyelmében s békéjében. Balázs Károly MÁTUSOK LAPJA XXXIII. ÉVFOLYAM, I. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 1989. JANUÁR 1. Ára: 8 Ft Angyal: Demján József metszete Lelki leltár Ha év végén vásárolni akarunk valamit, sokszor bosszankodunk a bolti kiírásokon, hogy „Elnézést kérünk, leltározunk”. Mi a leltár? Számba veszik az üzlet összes értékeit. Év végén mi is készíthetünk egyénileg „lelki leltárt”. Számba vehetjük azt, hogy milyen lelki értékekkel rendelkezünk. Mivel gyarapítottuk lelki kincseinket, vagy mit veszítettünk el azokból. Ha visszalapozunk életünk emlékkönyvében az év elejére, jó cselekedeteink képeit keresve, lemérhetjük, hogy milyen lelki értékeket tehetünk le az év végén Urunk lábai elé. Milyen szomorú ez a lelki leltár, ha összehasonlítva az előző évivel kiderül, hogy szegényebb lett, mint a múlt évben. Hogyan tudunk majd erről elszámolni Urunknak, aki előtt legkedvesebb a másokon segítő szolgáló szeretet. Ha év végén csendes percekben a lelkiismeretünket vizsgáljuk, őszintén meg kell állapítanunk, hogy sokszor nem szakítunk időt a hit dolgaira, embertársaink segítésére, és a közönyösség börtönéből nem tudunk kiszabadulni. Nem szakítunk időt arra, hogy szolgáló szeretetkapcsolatokat építsünk ki rászoruló emberekkel, hogy empátiával hallgassuk meg a bajbajutottak panaszait és erőnkhöz mérten adományokkal segítsünk a rászorulókon. Van belőlük elég. Sajnos. Ha körülnézünk ezer gonddal terhes világunkban, számtalan, lehetőség nyílik arra, hogy az év végi „lelki leltárunkba” értékeket gyűjtsünk. A rohanó élet „vastörvényei” mindenkit megviselnek testileg-lelkileg, elfáradunk. Elfáradunk az események özönében. De a hit ereje mégis kell, hogy diadalmaskodjon. Erőt adjon a szolgáló szeretet végrehajtásához. Nem kíván tőlünk Urunk erőnket meghaladó cselekedeteket „csak” a szeretet diktálta szolgálatot. Sokszor elég egy kedves szó, egy mosoly a szomszéd öreg nénire, egy kéznyújtás a villamosról nehezen leszálló segítségére, vagy anyagi erőnkhöz mért szerény adakozás a rászorult embertársaink bajának enyhítésére. Milyen jó érzés lelkünknek „megfürödni” a jócselekedetek nyomán érzett boldogságban. Milyen felemelő cél: tiszta lélekkel állni az Úr előtt mindennap és az év végén. Az esztendők végén új évbe lépünk. Lelkileg is, gazdaságilag is lehetőség nyílik arra, hogy értékeket gyűjtsünk. De ha elérkezünk ahhoz az időkhöz, amikor „életleltárt” készítünk, már nincs lehetőségünk az újrakezdéshez ... Tekintsünk hát vissza minden év végén azzal a cselekedeteinket mérlegelő felelősséggel, hogy az életünk végén milyen lelki értékeket teszünk majd le Urunk lábai elé. Az önvizsgálatra mindig, de év végén különösen szükség van. Ha az év elején ünneplő ruhában, új évet köszöntő szívvel elmegyünk a templomba, esdekelve kérjük az Urat, hogy adjon lelki és testi erőt a szolgáló szeretet feladatainak végrehajtásához. Füst Katalin