Reformátusok Lapja, 1990 (34. évfolyam, 1-52. szám)

1990-01-07 / 1. szám

Igazság és szabadság Zaklatott esztendő áll mögöttünk és sok bizonytalansággal terhes év áll előttünk. Sokan éreznek így ezekben a napokban. Pedig az elmúlt év legújabbkori magyar történelmünk legígéretesebb változásait hozta meg valamennyiünk számára. De ez történt a szomszédos országokban is. Európának ebben a szegletében a népek talán még sosem álltak ilyen közel a társadalmi méretű igazság és a szabadság megvalósításához, mint éppen ezekben a napokban. Az igazságnak és a szabadságnak a jó illatával és örömével ajándékozott meg bennünket a történelem Ura. És figyelmünket egyben újra meg újra Krisztus felé fordítja igazságkeresésünkben és a kiteljesedő szabadság utáni vágyunkban. Mert a hitben élő embernek ő az út, az igazság és az élet. És ő a szabadító is. Milyen egyszerű is lenne, ha az ember mindezt egy csapásra magáévá tudná tenni, s nem kellene nap mint nap megharcolnia saját kételyeivel, elkeseredéseivel, elbizonytalanodásaival a küzdelmet. Mert ugyanis a nagy társadalmi összefüggések árnyékában hányan meg hányan érzik úgy, hogy az ő egyéni érdekeik, igazságaik feloldódnak, háttérbe szorulnak a nagy, közösségi érdekekkel, igazságokkal szemben. S valóban, a történelem milyen sok keserű példáját adta már annak, hogy közösségi érdekek és igazságok jogcímén szorították egyre szűkebb korlátok közé az emberek egyéni érdekeinek — szabadságának — érvényesülését... Vajon ki nem találkozott olvasóink közül azzal a társadalmi hitszegéssel, melyről Pál apostol azt írja, hogy sokszor az igazságot hamissággal akarják feltartóztatni (Róma 1:18). Pedig ha valami, „az igazság magasztalja fel a nemzetet” (Példabeszédek 14:34). Az egyéni és közösségi igazságok feszültségében legkevésbé a szabadság érzete kerekedik felül az emberen. Hol van tehát az az igazság, amely a szabadságot szüli? „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok. És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket" — mondja Jézus (János 8:31—32). A hívő ember számára íme a világító mécses az érdekek útvesztőjében. Miért? Mert Krisztus igazsága nem követelődző igazság mint a mi hétköznapi érdekeink, hanem elébemenő: a másik ember érdekeit, igazságát is figyelembe vevő, szeretettel megközelítő. És ez a fajta megközelítés szabaddá teszi az embert. El egészen annak belátásáig, hogy ennek az igazságnak és szeretetnek a birtokosaként mindent szabad az embernek, de nem minden használ. Szabad lesz az ember a másik megértésére, a megbocsátásra is. S szabaddá lesz arra is, hogy ő maga is Krisztus megbékéltető szeretetének eszköze legyen t.bber. n ”a.:’idó világban. Lehetetlen mindezt megvalósítani? Nem. Akad rá példa a történelemben, az egyház történetében is. Napjainkban is. Ez a történelem Urának tanítása az ő igazságát felismerő és ahhoz hűséges szolgájának, Tőkés Lászlónak életével is. Krisztus igazsága és az ebből születő szabadság legyen a mi célkitűzésünk is az előttünk álló esztendőben. Komlós Attila Jelentkezés a Budapesti Református Gimnáziumba A Budapesti Református Gimnázium felvételi jelentkezést hirdet az 1990 szeptemberében induló I. és II. osztályba. Jelentkezni az iskola címére (1022 Budapest II., Lorántffy Zsuzsanna u. 3. B. épület) legkésőbb 1990. január 31-ig feladott vagy személyesen bevitt jelentkezési lappal lehet. Jelentkezési lap igényelhető január 2-től kezdve a dunántúli és a dunamelléki esperesi hivatalokban (levélbeli igénylés megcímzett és felbélyegzett válaszboríték kíséretében). A jelentkezéshez mellékelni kell a gyülekezeti vagy hitoktató lelkész ajánlását. További tudnivalók a jelentkezési lapon találhatók. A jelentkezés közvetlenül az iskola címére küldendő el, függetlenül az általános iskolában történő jelentkezésektől. Mivel helyhiány miatt a jelentkezők egy részét el kell majd utasítaniuk, s az eredményt csak március második felében tudják közölni, felhívják az érintett szülőket, hogy gyermekeiket párhuzamosan állami középiskolába is jelentkeztessék. A jelentkezőket írásbeli felmérőre és felvételi beszélgetésre hívják be február 15.—március 10. között, s a felvételi döntést — a jelentkezők számától függően — március második felében közlik. Az iskola elvben és gyakorlatban is követni kívánja a református kollégiumi hagyományokat abban, hogy felekezeti hovatartozástól függetlenül nyitott bárki előtt. Mivel azonban — különösen induláskor — kevés gyereket vehetnek fel, s az iskola működéséhez a református gyülekezetek s a református egyház erőfeszítése teremti meg az anyagi feltételek jelentős részét, a megfelelő képességű gyerekek közül elsősorban a református vallásúakat, illetve a református egyházzal valami módon kapcsolatban állókat kívánják fölvenni. Minden jelentkezőtől kérik e helyzet megértését, s ugyanezért kérik, hogy más felekezetű, vagy vallást nem gyakorló jelentkező esetében az ajánló lelkész világosan indokolja ajánlását. Az iskolafenntartói hozzájárulás az 1990—91-es tanévben a tanulmányi eredmény és a szülők jövedelmi helyzete szerint mérlegelve előreláthatólag átlagosan havi 500 forint körül lesz. Az internátusi díj — ugyanígy differenciálva — a debreceni kollégium átlagához fog igazodni. Újra indítjuk a pápai gimnáziumunkat is A Magyarországi Református Egyház és a Dunántúli Református Egyházkerület, valamint a megyei és helyi állami és oktatási irányítás képviselői között tartott hivatalos megbeszélés és elvi megegyezés értelmében 1990. március 31-ig elkészül a Pápai Református Gimnázium újra egyházi kezelésbe vételét, annak módozatait kimunkáló átvételi-átadási ütemterv. Ezt a javaslatot — a Református Gimnázium eredeti épületéhez való jogának elismerésével — egy közös bizottság dolgozza ki. Szükség esetén a bizottság szakértőket is bevon munkájába. A Pápai Református Gimnázium újraindulásának végső határidejét a kidolgozandó ütemtervnek megfelelően, a tanácskozás 1991. szeptember 1-jei időpontban határozta meg. Az elképzelések szerint a Református Gimnázium újraindítása nem jelenti a jelenlegi Petőfi Sándor gimnázium és egészségügyi szakközépiskola megszüntetését. A munkabizottság által kidolgozandó javaslat alapján kerül sor az átadási-átvételi szerződés megkötésére. Az 1989. december 27-i tanácskozáson részt vettek egyházi részről: dr. Tóth Károly püspök, a Zsinat alelnöke, dr. Kovách Attila dunántúli püspök, Tislér Géza püspökhelyettes, Kövy Zsolt gyűjteményi igazgató; állami részről: dr. Németh Zoltán tanácselnök, Antal Ferenc országgyűlési képviselő, dr. Molnár Attila a megyei tanács művelődési, ifjúsági és sportosztály vezetője, Szabó László városi művelődési osztályvezető és Varga Géza a jelenlegi állami gimnázium és szakközépiskola igazgatója, valamint a tantesület küldöttei. „Ama nemes harcot megharcoltam...” Forradalom - nemzetiségek és felekezetek összefogásával Beszélgetés Tőkés Lászlóval Magyarországon és külföldön nagyon-nagyon sok embert foglalkoztat az a kérdés, hogy mi Tőkés Lászlóék sorsa. Ezért arra kérlek, mondd el, hogy mi történt veletek Temesváron, és hogykerültetek ide? — Furcsa helyzetben érzem magam,mert valójában nyugtalanságomról és nehéz helyzetemről kellene beszélnem. És mégis, ezzel ellentétben, azt kell hálaadással elmondanom, hogy jól vagyok, testi épségben érkeztünk .Menyőbe, és valótlanok azok a hírek, amelyek halálomat, ill. megsebesüléseimet forgalmazták. Nagyon féltettük áldott állapotban lévő feleségedet is... — Nem történt semmi baja. De annyi igaz ebben a hírben, hogy bármikor megszakadhatott volna a terhesség, mert olyan dolgokon ment keresztül, amelyek meghaladják még egy férfiúnak az erejét is, nemhogy egy törékeny asszonynak, egy állapotos asszonynak a teherbíró képességét. Nagyon nehéz heteken mentünk keresztül, lényegében temesvári egyházunk és lakásunk hosszas ostromállapotot élt át, amely december 15—16-án tetőzött, amikor sor került volna a beharangozott kilakoltatásunkra. Amint azt már hónapokkal ezelőtt is kilátásba helyeztem, csak azon az áron voltam hajlandó elhagyni Temesvárt, ennek a törvénytelen eltávolításnak engedni — amennyiben ez erőszakkaltörténik, —, tehát hogy ha megostromolják a parókiát. Ez következett be december 16-ról 17-re virradó éjjelen, amikor a rendőrség és a szekuritáté a szó szoros értelmében megostromolta az egyházi épület kapuját, majd lakásunk ajtaját és az iroda ajtaját. Mi, feleségemmel és sógorommal, meg egy barátommal, létrán keresztül az udvaron a templomba menekültünk. Papi öltözetben voltam. A rendőrség ezután törte be a templom ajtaját és az úrasztala mellől hurcoltak el bennünket. A feleségem is kapott ütést, keményen meglökdösték, engem is derekasan megöklöztek, azonban ezt leszámítva, semmi testi bántódásunk nem történt. Különleges rendőri konvoj szállított a Szilágy megyei Menyőbe, amiért hálát adunk az Úr Istennek. Valahogy úgy mentett ki az ellenségeink akarata ellenére, mint Egyiptomból az Izráel népét a Vörös-tengeren keresztül. Biztos vagyok benne, hogy ha ott hagytak volna Temesváron, akkor most nem beszélgethetnénk ilyen baráti nyugalomban. Menjen hogyan fogadtak az emberek? Ez egy nagyon kicsi falu... Úgy hallik, hogy az egyik istentiszteletet a másik után tartod, és mindig telt templomokban... — Karácsony nagyhetének idejére érkeztünk ide. Közismerten a szilágysági nép az egyik legjobb típusú református nép, akik szívük, lelkük teljességéből nagy szeretettel fogadtak, és minden lehetséges módon elviselhetővé próbálták tenni ittlétünket. A lakásunkat rendőri őrizet vette körül, reflektorokat szereltek fel, mint a lágerek köré, farkaskutyákathoztak, állandó autós járat volt, autók jöttek-mentek. Állandó utasítások hangzottak, külön telefonvonalat vezettek ebbe az eldugott faluba, ahol még autóbuszjárat sincs, csak nyakig érő sár jellemzi. Nagy megnyugvásunkra szolgáltak ezek a már-már szentimentálisan szeretett szilágysági hepe-hupák, lankák és a szilágysági nép szeretete, a híveknek az ősi ragaszkodása egyházukhoz. Sok mindenért kárpótoltak mindezek, és egy pillanatig sem fájlaltam a temesvári szolgálat felcserélését egy ilyen kisebb pászmára. Úgy érzem, hogy ama nemes harcot ott megharcoltam, és itt elkezdődött egy új szakasz, és itt kell tennem amit reám bízott — az ellenséges erőkön túl — Isten. Te világszerte ismert lettél, és a romániai forradalmi események alakulásában is nagy szereped van. Miként viszonyulsz most e politikai változásokhoz, eseményekhez? — Azt teljes józansággal meg kell állapítanom, hogy én nem szerveztem tüntetést, és nem indítottam meg tudatosan egy forradalmi mozgalmat, hanem a körülmények alakultak úgy, és Isten adta, hogy a mi kicsiny — a temesvári román ortodox és katolikus népességhez és egyházakhoz képest — igazán kicsiny, ama igazán kicsinyek közé tartozó egyházunk előteréből, és személyemmel kapcsolatban indult be az azóta világhíressé vált és megrázó temesváritüntetéssorozat, amelyért egyik szemem sír és a másik nevet. Sírnunk kell az áldozatokért. Együtt sírunk a sírókkal. Azonban együtt örülök az örülőkkel, különösképpen annak az elemi erejű felismerésnek a birtokában,hogy valójában románt és magyart nem választanak el áthidalhatatlan ellentétek, gyűlölet és harag. Annál felemelőbb élményem kevés volt az életben, mint amikor ablakunk alatt hallottam a híres román népi dalt, az egyesülés haráját. Egy magyar református lelkésznek ennél nagyobb megtiszteltetés azt hiszem ritkán jut ki, és egészen más füllel hallgattam, mint máskor. Valójában egy ígéretet jelentett ez a kétnapos manifesztációsorozat a mi ablakaink előtt. Annak ígéretét, hogy lehetséges a román—magyar viszonyban a kibontakozás. A magyar református hívek mellé álltak rövid órákon belül a románok, ortodoxok, baptisták, a magyar katolikusok, szerbek, németek, bárkiket emlegethetünk Temesvár lakosságából. Órák alatt túlsúlyba kerültek, és annyira magukévá tették a mi egyházunk üldözött sorsát — és ezen belül az én helyzete(Folytatás a 3. oldalon) A Magyarországi Református Egyház Zsinatának elnöksége közvetlenül a romániai forradalmi események kitörése után úgy határozott, hogy keresi a kapcsolatot a romániai református egyházzal. Az elnökség megbízásából Tamás Bertalan, a Zsinati Iroda külügyi osztályának vezetője, dr. Tenke Sándor budapesti teológiai professzor és Zalatnay István, a Zsinati Iroda külügyi osztályának munkatársa december 22-én vállalta, hogy gépkocsival (amit a Zsinati Iroda alkalmazottja, Kovács László vezetett) még a harcok idején Romániába utazzon. Az útnak hármas célja volt: elsősorban a kapcsolatfelvétel keresése, tájékozódás Tőkés László és családja sorsáról, továbbá a hazai közvélemény tájékoztatásának elősegítése az ottani helyzetről, valamint a külföldi egyházi segélyszervek Magyarországra küldött, Romániának szánt gyógyászati eszközeinek és gyógyszercsomagjainak (kb. 1 millió forint értékben) eljuttatása a szomszéd országba. Hazaérkezésük után Tamás Bertalan szerkesztőségünkben azt a tájékoztatást adta, hogy útjuk első állomása Kolozsvár volt. Már a város főterén nagy szeretettel fogadta őket a tömeg. Itt adták kezébe a frissen megjelent Szabadság című független lap első számát, amelyben már egyházi állásfoglalás is szerepel: dr Juhász Tamás és Kozma Zsolt cikke. Amikor a kolozsvári Teológia épületéhez megérkeztek, átadták a küldeményt, majd a kolozsvári lapban megjelent cikk nyomán dr. Juhász Tamás teológiai professzort keresték meg, aki az épületben lakik. Tájékozódtak az ottani segélyelosztás lehetőségeiről és megszervezéséről, majd Tamás Bertalan nyilatkozatot kért dr. Juhász Tamás professzortól az egyház jelenlegi helyzetéről, az útkeresésről. (Ezt a nyilatkozatot lapunk 3. oldalán közöljük.) Ezután dr. Tőkés István ny. teológiai professzortól megtudták, hogy fiát, Tőkés Lászlót a román titkosrendőrség Temesvárról a Szilágy megyei Menyő községbe hurcolta. A lelkészt apósa előző napon, december 22-én meg tudta látogatni, amellett, hogy Tőkés Lászlót a titkosrendőrség még akkor erős őrizet alatt tartotta.December 23-án, szombaton Tamás Bertalan már Tőkés Lászlóval tudott interjút készíteni Menyő községben. Amint elmondotta, újabb részleteket is megtudtak Tőkés Lászlóék temesvári elhurcolásáról: december 16-áról 11-ére virradó éjjelen, a zaklatások elöl a templomba menekült, onnan hurcolták el, az Úrasztala mellől, feleségével együtt. Ezt követően három napon keresztül vallatták, melynek során — bár fizikai kényszert nem alkalmazott a titkosrendőrség — kegyetlen lélektani módszerrekkel akarták arra rávenni, hogy elismerje: ő a felelős a temesvári felkelés kirobbantásáért. A harmadik nap végén már szinte az összeomlás határán állt, hiszen vallatóinak célja az volt, hogy egy beismerő nyilatkozat kikényszerítése után kimondhassák a lelkész felett a halálos ítéletet. A titkosrendőrség a szilágysági kis faluba hurcolta, hogy majd onnan, az események elcsitultával, hozzák a közvélemény elé, mint a leendő per főszereplőjét. A faluban erős őrizet vette őket körül. Az Igazság című kolozsvári lap utolsó számában, december 22-én — amint arról Tamás Bertalan tájékoztatta serbesztőségünket megjelent Papp László nagyváradi püspöknek egy cikke, amelyben Tőkés Lászlót még ekkor is ugyanazzal vádolja, aminek bevallására a többnapos vallatás során a román titkossendőrség alexis rí—mai . A forradalmi események előrehaladtával az őrzők destmne, ^ n '' Tőkés Zászlóval készült interjút — amit a rádió Vasárnapi Újság című műsor december 1-én vo mnap reggel közzétett, az alábbiakban teljes terjedelmében ko-toltTőkés László naiv szeretettel szólt arról a jóleső bátorításról, amit a Magyarországi Refrmátus SEgISS részéről e látogatás jelentett számára Hangsúlyozta: mindig érezte az elmúlt hónapok során, hogy a magyar reformátusság mellette áll erőt adott neki és családjának a tudat, hogy Magyarországon és szer*® “ Yrigbmn imádkornak érettük. Nagy erőforrást jelentettek “ fc”64"“* *“* rogatásáról szóló magyar és nemzetközi egyházi állásfoglalások, híradások.