Reformátusok Lapja, 1993 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1993-01-03 / 1. szám
2 Csalódni fog az, aki azt reméli, hogy az egész esztendőt bevilágító „nagy" Igét kap ezekben az újévi sorokban. Ehelyett olyan Igét kap, ami alig mondható Igének. Inkább csak utalás az Igére: a Bereában élő testvérek „Nemesebb lelkűek voltak, mint a thesszalonikiaiak, teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az írásokat, hogy valóban így vannak-e ezek a dolgok" (Ap. csel. 17:11). Kétségtelenül vannak „nagy" Igék. Vannak egész életre szóló, mindig aktuális Igék. Leginkább az az Ige felejthetetlen, amellyel megtérésre, új életre segített minket a mi Urunk. Ezzel együtt is el kell gondolkoznunk ezen a rövid, de annál velősebb mondáson: „A megszokás a nemlétezés kezdete" (Unamuno). A „nagy" igéket is lehet megszokni és amilyen mértékben megszokottá lesznek, olyan mértékben veszítenek az erejükből. Ezért az egész évre érvényes útravaló most nem tartalmi jellegű (mint például ez: „Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" Róm. 8:28), hanem formális jellegű lesz. „Napról napra kutatták az írásokat." Nem tudjuk, mely írások voltak a birtokukban, milyen eredményekre jutottak, milyen erőt vettek az írások tanulmányozásából. Lukács (a Cselekedetek könyvének szerzője) megállapítja róluk, hogy „nemesebb lelkűek" voltak másoknál. A görög szót — eugenész — modernül akár így is fordíthatjuk: a génjeik kiválóbbak voltak. Eszerint a génállományunk határozná meg azt, hogy szorgalmas bibliaolvasók vagyunk-e, vagy lusta naplópók? Aligha! A másik kifejezés is tanulságos: „teljes készséggel" fogadták az Igét. Görögül: „pasza prothymia". Ennek jelentése: teljes lelkesedéssel, buzgó tenni vágyással, nagy mohósággal hallgatták és tanulmányozták az Igét. Az előzmények egyértelműek: Pál apostol bement a zsinagógába, hirdette az evangéliumot. A Szentlélek gazdagon megáldotta a szolgálatát, és ezeknek gyümölcseként az atyafiakban feltámadt a lelki szomjúság, olyannyira, hogy onnan kezdve napról napra tudakozták az írásokat. Itt fölvetődik az a fontos kérdés, hogy vajon e mindennapos hűségük magyarázatához elég ennyi: jó prédikációk, plusz erős Szentlélek? Úgy gondolom, bennük magukban is volt valami (eugenész, nemes lélek), ami harmadik tényezőként eredményezte ezt a naponkénti hűséges bibliatanulmányozást. Ezt a harmadik tényezőt kell most megvizsgálnunk, tudatosítanunk és fölerősítenünk magunkban. Ez egész évre szóló, szép program. Kétségtelen: kényelmesebb lenne egy nagy igét kapni egész évre szólóan. Azt bármikor előkaphatnánk, felidézhetnénk és elmondhatnánk: Van Igém az Úrtól. A boreaiak módszere ennél fáradságosabb, és még bizonyos megszorítást is kell hozzá fűznünk. Az a tény, hogy napról napra tudakozták az Igét, nem jelenti szükségszerűen, hogy mindennap élő, aktuális és Szentlélek áldotta Igét kaptak. Ők még nem tartottak ott, ahol sok mai szorgalmas bibliaolvasó tart: „Mindennap kapok Igét". Ez azt a gyanút ébreszti, hogy soha sem kapnak Igét. A Szentlelket nem lehet kalendáriumba kényszeríteni! Nem szabad automatikusan Isten Igéjévé előléptetni azt, amit éppen most olvastam a Bibliában. A boreaiakról feltételezem, hogy napról napra tanulmányozták a „bibliájukat" és eközben időnként különösen is áttüzesedett egy-egy Ige és akkor — de csak akkor! — mondták boldogan azt, hogy élő üzenetet kaptunk a mi Urunktól. Ilyen értelemben kívánok minden kedves Olvasónknak az új évben is sok jó prédikációt, gazdag Szentlélek-áldásokat és az állhatatos bibliaolvasások nyomán — kegyelemből — sok lelki ajándékot. ÍTUSOK LAPJA 1993. január 3. AZ IGE AMELLETT ElaaÉlÉ]É]É]É]G]ElElEl3D]ElÉlE]3E]Elé]3SelElÉlE]S3GlE]Éle]E]33ElG]É]3E13S3S333S33ÉlÉlE] JANUÁR 10. VASÁRNAP „Tudják meg, hogy egyedül te vagy az, akinek Úr a neve, aki felséges az egész földön” (83. Zsoltár). Meg kell értenünk emberileg a zsoltárost. Népével együtt szorongattatik. Isten gyűlölői nem érik el az Urat, bosszújukat az Úr népén töltik ki, mert őket elérik. Az Úr gyermeke, a hívő zsoltáros mintegy emlékezteti ezért az Urat arra, hogy szabadítására várnak gyermekei. Szinte mintákat adnak, „ötleteket” ajánlanak történelmükből, amikor Isten nagy szabadításokat végzett érettük. Eseményeket, neveket, módokat ajánlanak az Úrnak, mintha Ő rászorulna erre az irányításra. Nem is beszélve arról, hogy nyomorúságaikban benne lehet a maguk bűne és nyomorúsága büntetése is, s ebből megtérés nélkül nincsen szabadulás. Valamiben azonban mindenképpen példánk, hogy nyomorúságunk idején oda kell címezni segítséget kérő imánkat, ahová a zsoltáros címezte. Habakuk 2:1-11. 83. Zsoltár. JANUÁR 11. HÉTFŐ „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket megtérésre” (Lukács 5:27—39). Elképzelhető, hogy Jézus komolyan gondolhatta, hogy a Lévi által rendezett díszvacsorán valóban lehettek olyan „igazak”, akiknek nem volt szükségük megtérésre, és lehettek ott olyan „egészségesek”, akiknek nem volt szükségük orvosra? Nem! Jézus tudta, hogy nincsenek. De tudta, hogy vannak ott olyanok, akik „igaznak” gondolják magukat és „egészségesnek” hiszik magukat. Őket akarta felébreszteni, gyógyítani, figyelmeztetni ítéletes iróniával. Azért ítéletes ez az irónia, mert ha nem az ilyenekért jött, akkor ez azt jelenti, hogy ezekhez nincsen köze. Márpedig akihez Jézusnak nincs köze, az elveszett. Nézzünk őszintén magunkba. Nincsen hamis igazságtudatunk és kárhozatos egészséghiedelmünk? Legyünk inkább a Jézus „betegei", mint a magunk „egészségesei”. Habakuk 2:12 — 20. 434. Dicséret. JANUÁR 12. KEDD „Megkérdezem tőletek: Szabad-e szombaton jót tenni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani?” (Lukács 6:1 — 11). Mindkét történet szomorúan tanúsítja, hogy vitatéma lett az, ami csodálatos áldás volt Isten népe életében. S mindez azért lehetett így, mert a törvény betűje kiölte a törvény lelkét azoknak életéből, akik csak a külsőségekben akarták megélni a hívő életet. A mit szabad és mit nem szabad törvényszerű kérdésévé vált a nyugalom napjának nagy áldása. S mivel Jézus Krisztus mennyei szentséggel és tisztasággal ünnepelte e napot, nyilván szembetalálta magát a törvényeskedő kegyesekkel. Urunk szerint mindig — így ma is — szabad az Úr napján a végső nyugalmat és kiteljesedést előlegező felszabadulást munkálni, tiszta örömet szerezni, életet menteni és jót tenni. De soha nem szabad kedvtelésért, haszonért e szent napot megrontani. Habakuk 3:1 — 12. 279. Dicséret: JANUÁR 13. SZERDA „Történt azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát” (Lukács 6:12—19.) A hívő élet erőt adó hátterét jelentő imaéletet sokszor elhanyagoló életünk felfigyelhet mai igénkre. Jézusunk imádságban átvirrasztott sok-sok éjszakája, teljes embervoltának fénylő bizonysága, és figyelmeztetés elsőrenden arra, hogy enélkül a gyökérzet nélkül még ő sem kívánta élni mindennapjait. Nyilván az ő közössége az imádságban is egészen más volt az Atyával, mint a mienk, de valamilyen közösség nélkül eleve kudarcra van ítélve Jézust követni akaró életünk. A mi életünk erőkibocsátásai egészen mások, mint isteni Urunk erőinek áradása, de a mi életünk is áraszthat áldott erőket, ha imádságos háttér és az Atyával való bensőséges kapcsolat áll mögötte. Habakuk 3:13—19. 384. Dicséret. JANUÁR 14. CSÜTÖRTÖK „Boldogok vagytok ... De jaj nektek ...” (Lukács 6:20—26). Azért választottam ezt a két felkiáltást, minden további megokolást elhagyva és az Olvasóra bízva, hogy emlékeztessek valamire. Arra, hogy amikor ezt halljuk, boldogok lehetünk, akkor ne feledjük el, hogy Jézus szótárában ez is benne van: „Jaj nektek”. S megfordítva is igaz. Amikor felrémlik az Úr méltó fenyegetése és igaz próféciája a „jajok” lehetőségéről, akkor ne feledjük, hogy boldogok is lehetünk, ha Urunk akarata szerint döntünk és élünk. Nem egyetlen lehetőség a boldogság, ez fegyelmezzen. Nem egyetlen lehetőség a kárhozat, ez biztasson. Válasszuk az életet, azaz az élet Urát, Jézus Krisztust. Őbenne van a boldogság forrása. A boldogságot nem gyártani, nem kergetni, hanem elfogadni kell. Zakariás 1:1—6. 66. Zsoltár. JANUÁR 15. PÉNTEK „Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket...” (Lukács 6:27—36). Engem az ütött szíven ebben az igében, hogy vannak Jézusnak olyan parancsai, amelyeket kizárólag azoknak adott, akik hallgatják és követik őt. Vagyis a keresztyén gyülekezetnek. Például az egész Hegyi Beszéd ilyen, hiszen azoknak mondta el Urunk, akik hívására felfáradtak a hegyre és napokon keresztül hűségesen hallgatták Őt. Ilyen az ellenség szeretésének mai parancsa is. Hányszor elvárjuk ellenségeinktől, hogy szeressenek bennünket, hiszen Jézus megmondta: Szeresd ellenségedet. De ezt azoknak mondta, akik hallgatták Őt és az övéinek vallják magukat. Ahogy nem lehet átutalni a hívőknek szóló áldásokat a hitetleneknek, úgy nem lehet a hívők kötelességeit sem a hitetlenek vállára rakni. Zakariás 1:7—17. 475. Dicséret: JANUÁR 16. SZOMBAT „A vak vezetheti-e a világtalant?” (Lukács 6:37—42) Sokszor fog el félelem manapság, amikor érzem, hogy vannak a divatból felénk fordulók mellett őszinte vágyakozók is, akik keresik a közelségünket és meg szeretnék fogni a kezünket, hogy vezessük. Hányszor megkérdezem magamban ilyenkor: „Uram! Nem vagyok én is vak?” Merre vezetem a gyülekezetbe visszatalálót, aki boldogan bízza rám magát, mert úgy látja, hogy templomba járó vagyok, ismergetem a Bibliát, tudok beszélni szépen Jézusról? Nem esik-e velem együtt a verembe? Fokozott mértékben kell elgondolkodni ezen a mai időkben. Ha az egyház „vezetésre”, áldozatos szolgálatra adja magát, akkor világosan látnia kell az utat, ismerni kell a célt és a legigazabb értelemben vett „jót” kell adnia. Zakariás 2:1—9. 180. Dicséret: Dr. Fekete Károly Isten nem kockáztat Olvasandó: Lukács 2,4—6 Nem tudom, tudta-e Mária azt, amit Heródes bölcsei tudtak s mint Isten ígéretét komolyan vettek, hogy a megígért Messiásnak Betlehemben kell megszületnie? Ugyancsak nem tudom, hogy amikor Józsefet álmában megszólította az Isten angyala, vajon elmondta-e azt is, hogy a régi ígéret szerint csak Betlehem lehet Immánuel születési helye. Elképzelhető, hogy mindketten tudtak erről az ígéretről. De most, amikor a szülés ideje erősen közeledett, akkor egyszerűen el kellett indulniuk Betlehembe. Az akkori világbirodalom legfőbb urának, a római császárnak a parancsa kényszeríti őket erre az útra. A parancs szerint Józsefnek, de a helyzet kényszere folytán Máriának is, mennie kellett Betlehembe. Vagyis: bármennyire engedelmesnek bizonyult is Mária és József, és bármennyire biztosra vehető lett volna is, hogy egyetlen további üzenetre minden vonakodás nélkül engedelmesen Betlehembe mennek, az ígéret beteljesedésének ügyében Isten nem kockáztat semmit. Nem bízza rá Máriára és Józsefre az ígéret beteljesítését. Sokkal nagyobb dologról van itt szó, minthogy az esendő ember készségére, jó szándékára vagy buzgóságára bízza megváltásunk ügyének akármilyen kicsi részletét is. Hanem megmozgatja az akkori világ hatalmi struktúrájának a gépezetét, hogy a két ember — még ha nem akarna, vagy nem igyekezne is — a kellő időben Betlehemben legyen! Mi kár származott volna abból, ha Jézus történetesen nem Betlehemben születik meg? Természetesen elvégezhette volna megváltásunkat akkor is, ha máshol és más időpontban jön el. De ha már egyszer Izrael köztudatába belekerült, hogy a Messiásnak Betlehemből kell származnia, akkor semmiképpen nem történhetett meg, hogy Izrael Reménysége ne ott szülessen meg. Egy áldott állapotban levő aszszonynak nem sokkal a szülés előtt nem könnyű dolog elindulni ilyen hosszú útra. Mária jogosan igényelhette volna a kivételes bánásmódot, hiszen nem egyszerűen csak egy kis gyermeket hordoz méhében, hanem Isten Fiát. De nem kér, nem is kap kivételes kedvezményt. Mennie kell. Isten nem félti Fiát és annak anyját, hogy valami baj történik a hosszú úton, hogy nem bírja az út töredelmét vagy kényszerszülés következhet be útközben. Izráel Istenének arra is van gondja, hogy „ne jöhessen közbe” semmi, ami örök tervét kockáztatná. * Az Ige testté lett ama karácsony éjszakán Betlehemben. Erősítse ez bizodalmunkat abban, hogy Isten ígérete a legapróbb részletekig betelik. Isten nem kockáztat. Kezében tartja minden vonatkozásban megváltásunk ügyét! A kezdődő új esztendőre nézve teljes bizonyosságunk lehet afelől is, hogy akik az ígéret szerint mennek a cél felé, azoknak „nem jöhet közbe semmi”, ami értelmetlenné tenné útjukat. Zergi Gábor MÁDKOZZAM! Uram, ez új esztendőben újra felhívsz, hogy a nagy küzdelmet felvegyük az emberi bűnökkel és nyomorúsággal. Sokszor megfáradtunk már e küzdelemben. Megváltjuk Urunk, hogy boldogtalanok volnánk, ha nem teljes szívvel szolgálnánk Téged, mert a szívünkbe költöztél és mint a tűz égetsz bennünket. Köszönjük, hogy nem akarod Atyánk a bűnös halálát és kárhozatát, hanem tiszta szívet, új lelket kívánsz, Krisztuson keresztül megújult életet. Könyörgünk a Te Szentlelked gazdag kiteljesedéséért, hogy a mi imánk meg ne erőtlenedjék, hogy a mi hitünk el ne fogyjon, hanem növekedjék. Hisszük, Urunk Jézus Krisztus, hogy akit te küldesz a munkába, annak diadalt és győzelmet adsz az élet és halál felett. Ezzel a diadalmas hittel indulunk neki az új esztendőnek. Adj, kérünk, világosságot is, hogy mindig meglássuk, hová kell menni és mit kell tenni. Amen. (Dóczi Antal: Az Úr az én világosságom. Budapest, 1942.) A heti bibliai részhez A 12 éves Jézus (II.) József tehát, hallván arról, hogy Archelaos hogyan fojtotta vérbe a júdeai lázadásokat, Názáretben telepedett le. De ott sem volt sokkal jobb a helyzet. Galilea is tele volt nyugtalansággal és lázadozással. Názárettől észak felé, egy óra járásnyira feküdt Szeforisz városa, az új negyedes fejedelem, Heródes Antipas székvárosa. Ő volt Jézus terület szerint illetékes ura, ezért küldi majd hozzá három évtized múlva Pilátus az elébe állított Názáreti Jézust. Ez volt Nagy Heródes halála után a felkelők fő fészke. Fegyverük volt elég, s amíg Heródes Antipas a testvéreivel Rómában járt, hogy atyai örökségüket a szenátus kiutalja, a felkelők a városkát valóságos kis erőddé építették ki. Varus, a szíriai római helytartó persze itt is nagy sereggel támadta meg a felkelők bázisát, az épületeket lerombolta és felégette, a lakosságot pedig elhurcolta és eladta rabszolgának. Közvetlenül ezek után érkezett József és Mária Názáretbe. Józsefre, aki építőmester volt, sok munkaalkalom várt. Lassan a rend is helyreállt. A szabadságharcosok belátták, hogy a rómaiak ellen nem érdemes fegyveres felkelést kezdeményezni, hogy visszaállítsák Izrael királyságát. Heródes Antipas tehát hosszú, nyugodt esztendőkben uralkodott Galilea felett. Jézus nyilván azt a nevelést kapta, mint minden zsidó gyermek abban a korban. A Talmudból tudjuk, hogy milyen szilárd módszerességgel folyt hatéves kortól a gyerekek tanítása. Még a legkisebb faluban is volt a zsinagóga mellett iskola, ahol a „házán”, a gyülekezet vezetője irányította a tanulást. A „bethhasepher”-ben, a könyv házában a mester a földön ült és kötötte félkörben a gyerekek. Miután megismerték a héber ábécét és az olvasás művészetét, kezdődött Mózes törvényeinek a tanulása. Addig ismételgették a szentírási verseket, míg tökéletesen meg nem tanulták. A héberben hovatovább ugyanazt a szót használták az „ismétlés” és a „megtanulás” kifejezésére. Ez egyébként általános ókori szabály volt. A rómaiak egyik közmondása is így hangzott: „Repetitio est mater scientiarum” — az ismétlés a tudományok anyja, így értjük meg, hogyan lehetett a 12 éves Jézus olyan járatos az írásokban, hogy a rabbik elcsodálkoztak rajta. A Szentírás egyébként hallgat erről az időről. Lukács csupán ennyit jegyzett fel: „A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel és Isten kegyelme volt rajta” (2:40). Tehát nem az okosságát emeli ki az evangélium, hanem a bölcsességét. „A bölcsesség kezdete — pedig — az Úrnak félelme” (Péld. 9:10). Az istenfélő ember Isten útjain jár, őt Isten a kegyelmével veszi körül. Dr. Bajusz Ferenc