Reformátusok Lapja, 1996 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1996-01-07 / 1. szám
A Sínai-félsziget Az Egyiptomhoz tartozó Sínaifélszigetről általában úgy vélekednek, hogy az „hatvanezer négyzetkilométer semmi“! Első pillanatra valóban egy végtelen holdbéli tájhoz hasonlít kopasz és sivár hegyóriásaival, ahol a kiszáradt vádikban és a homokos, köves síkságokon ősidők óta sem emberi település, sem állatok nem láthatók. De ha az ember reggel indul a Vörös-tenger, tehát Eilat, illetve Taba felől, csodálatos világba érkezik. A Sínai-félsziget ugyanis ásványokban hihetetlenül gazdag és a síkságból kiemelkedő hegyek egy része az okker és fehér színű mészkőtől a márgáig váltakozik, amelynek sötétbarna rétegeit zöldesszínű földpátok, a sötétkék azurittól a szürke grániton át rozsdaszínű és sárga hegyoldalak váltják - és mindez káprázatosan szép a felkelő Nap fényében. Az viszont igaz, hogy - eltekintve néhány kóborló beduin-törzstől, amelyek a nagy fekete szövetsátraikat már régen kicserélték fantáziátlan bádog hullámlemezekre - a puszta ma is olyan, mint háromezer évvel ezelőtt. Kereken húszmillió éve Egyiptom, a Sinai- és az arab félsziget még összefüggő földterületet alkottak. Az akkor kezdődő földátalakulások és földrészek kettéválásához vezettek, majd a Sinai-félszigetet két nagy öböl szétválasztotta: Nyugaton a Szuezi öböl, amelynek a legmélyebb pontja alig 95 méter és Keleten az Akabai öböl, amit Vörös- tengernek is neveznek, ez viszont az 1.800 méter mélységet is eléri. Ez az öböl ugyanis ahhoz a nagy tektonikus eurázsiai szakadékrendszerhez tartozik, amely a Föld legnagyobb bemélyedése és a kis-ázsiai Taurus-hegységtől a Holt-tengeren át a közép-afrikai Kenyáig húzódik. Ezek a múltbeli nagy szeizmikus földmozgások és lávakitörések alakították ki a Sinai-félsziget mai tájképét. A hegyek közül kiemelkednek a Dzsebel Musa (2285 m) és a Dzsebel Katharina, amely a maga 2642 méterével a félsziget legmagasabb hegye. Érdekes viszont, hogy ebben a halott világban a keleti part - a Ras Mohammed foktól Tabáig - a számtalan korallpad következtében ideális hely a tengeri flóra és fauna számára. Az eilati víz alatti obszervatóriumban és az akváriumban az itt élő különböző halfajták százai tekinthetők meg. Az ókorban ezen vezetett a „halak útja“. A karnaki templom felirata szerint egyedül III.Thutmosis egyiptomi fáraó 16 hadjáratot vezetett ezen az úton a kánaáni fejedelmek, elsősorban Megiddó ellen. Erre jött II.Ramses is, majd II.Kambyses perzsa király és Nagy Sándor görög serege és innen támadta meg Egyiptomot IV.Antiochus Epiphanes szeleukida király is. A későbbiek közül elég, ha az arabok, a keresztesek, Napóleon, Arábiai Lawrence és legutóbb Izrael meg Egyiptom haderejére gondolunk. Itt, a Sínai-félszigeten húzódott az az útvonal, amin végighurcolták a réz- és türkiszbányákban dolgozó egyiptomi rabszolgák ezreit. Erre menekültek az üldözések elől a keresztyének és itt találtak a hegyek között menedéket, az imádságban pedig vigasztalást az első aszkéták, akiknek a nélkülözések mellett az ellenségesen viselkedő beduin törzseket és a mostoha természetet is el kellett viselniök. A Biblia Mózessel kapcsolatban említi először, aki a fáraó elől menekülve Midján földjén állapodott meg és leült ott egy kútnál. Midján papjának volt hét leánya, akik odajöttek vizet meríteni, hogy megitassák apjuk juhait. De pásztorok is jöttek és elkergették őket. Ekkor fölállt Mózes, segítségükre sietett és megitatta a juhaikat. A lányok mindezt lelkendezve mesélték el otthon (II.Mózes 2:15-19). Közülük a legidősebb, Cippora aztán Mózes felesége lett. Mózes pedig apósának, Jetrónak, Midián papjának a juhait legeltetve egy szép napon eljutott az Isten hegyéhez a Hórebhez. Ott jelent meg neki az Úr angyala tűz lángjában egy csipkebokor közepéből. (II.Mózes 3:1-2). Erre a két eseményre emlékeztet a kolostor udvarán a „Bir Musa“, a Mózes-forrás. A hagyomány szerint itt találkozott Mózes Jetró lányaival. És a kolostor egyik fajánál az „égő csipkebokrot“ is megmutatják. Ez a hatalmas bokor a vidék egyik jellegzetes növénye, a „Loranthus acaciae“, a bíborvirágú fagyöngy. Tavasszal, ha teljesen virágba borul, elborítják a vörös virágok és messziről úgy néz ki, mint egy égő bokor... Ebben a pusztában vándorolt a zsidó nép 40 évig, keresgélve az emberek és az állatok számára az iható forrásokat és a zöld oázist. A II.Mózes 12:37 szerint Ramszeszből indultak Szukkót felé, majd Etámban ütöttek tábort a puszta szélén (13:20). De hogy aztán merre mentek? Lehet, hogy Szuez közelében érték el a Vöröstengert, mások szerint délebbre, Ain Sukna tájékán. Manapság a legelfogadottabb álláspont szerint a kivonulás sokkal északabbra, a Nílus deltájánál, a Keserű-tavak irányában történt. Emellet különböző tények szólnak. Először is csak északon van elegendő legelő, vegetáció és oázis, hogy ilyen nagyszámú embert és állatot tápláljon. A tamariszkusz fa is, amely a mannát termeli, sokkal gyakrabban fordul elő Északon, mint Délen. Másodszor: ha a héberek rögtön Dél felé vándoroltak volna, ezen az úton az egyiptomi katonák számos helyőrségébe ütköznek, amelyeket II.Ramses, a Sínai-félszigeten újból felállított réz- és türkiszbányák őrzésére. Ez olyan kockázat volt, amit a héberek bizonyára elkerültek. (Folytatjuk) Dr. Bajusz Ferenc A Mózes-hegy Aem történelmi időben ilyen távol, majd kétezer évvel ezelőtt kezdem mondanivalómat. Ennek az az oka, hogy meggyőződésem szerint az állam és egyház viszonya nem véletlenül vált a történelem során olyan gyakran feszültségek és harcok terepévé, és jellemezte olyan ritkán a kölcsönös megelégedés. Ma ugyan éppen egy olyan eseményre emlékezünk, mely Magyarországon a református felekezetet annak idején igen nagy elégtétellel töltötte el, de ugyanez már az akkori római katolikus egyházról bizonyára nem mondható el, és ahogy a felszólalásokat hallgattam, egyre nyilvánvalóbb, hogy a legkülönbözőbb oldalakról érheti és éri bírálat az akkori törvényt. Ünneplésre tehát valóban nem sok okunk lehet. A feszültség az államhatalom és egy vallási közösség viszonyában nem véletlen. Nem véletlen, hogy annak idején Jézust ellenségei éppen evvel a kérdéssel, a császárhoz való viszonnyal akarták „megfogni“, tőrbe csalni. Az élete függhetett tőle, hogyan válaszolja meg a kérdést. Függhetett? Függött is! Hiszen a vád, mely alapján később megfeszítették, államellenes összeesküvés volt. „Úgy találtuk, hogy ez az ember népünket félrevezeti és tiltja, hogy adót fizessünk a császárnak, és azt mondja, hogy ő Krisztus, a király“ - hangzik a vádlók szájából Pilátus előtt (Lukács 23:2). Különbséget tenni Ha az egyház valóban ennek a politikai vádak alapján elítélt Krisztusnak a követője, akkor vele is megtörténhet, hogy a nép félrevezetőjének tekinti valamely hatalom, és megpróbálja elhallgattatni. Igaz, a történelemben nemcsak az ellenálló, hanem hajbókoló egyházra is bőven akad példa, de a feszültség mégsem véletlen, hanem az egyház lényegéből következik. A keresztyén hitvallás szerint az egyház elsősorban nem világi intézmény, hanem Isten alkotása, az ő üzenetének hirdetője a földön. Eredete és célja egyaránt túlmutat a földön. Csoda-e, ha evvel az önértelmezéssel nehezére esik világi jogi keretekben, gazdasági összefüggésekben, politikai helyzetekben elhelyeznie magát. Egyszerre kísérti meg az exkluzivitás, a kívülállás és a képmutatás. „Mi mások vagyunk, ránk más szabályok kell, hogy vonatkozzanak.“ Mégis szeretném hangsúlyozni, hogy a vallási közösségek és egyéb civil szervezetek közötti megkülönböztetés nem jelent automatikusan „privilégiumokat“ valamely egyház számára. Különbséget tenni a jogalkotás egyik alapfunkciója. Egyébként az egyház is tesz különbséget rossz vagy kevésbé rossz állam, politika, gazdaságpolitika, kultúrpolitika között. Karl Barth, a század nagy svájci református teológusa így ír erről: „A keresztyén gyülekezet úgy rendeli magát a polgári közösség (állam) alá, hogy annak az Úrnak az ismeretét alkalmazva mércének, aki mindenek Ura - különbséget tesz (...) a jogállam és a jogtipró állam között, az adott esetben jobbnak vagy rosszabbnak mutatkozó politikai formáció és valóság között, a rend és az önkény, a hatalom és az elnyomás, a szabadság és az anarchia, a közösség és a kollektivizmus, a személyiség joga és az individualizmus, a Róma 13 és a Jelenések 13 állama között. Ennek a különbségtevésnek megfelelően mond ítéletet esetről esetre az állami rend megalapozásának, fenntartásának és érvényesítésének kérdésében....“ Mi a„hasznos“? A vita azt hiszem, nem arról folytatandó, hogy szabad-e különbséget tenni pl. a társadalmi hasznosság alapján esetleg még vallási csoportok között is, hanem arról, hogy milyen jogi és egyéb alapja lehet a különbségtételnek - pl. hogyan mérhető a „hasznosság“ - és milyen jogi és egyéb következményekkel járhat az. Érdekessé számomra a vita különösen akkor válik, amikor olyan emberek ütköznek össze az államhoz való viszony kapcsán, akik „Isten útját az igazságnak megfelelően tanítják“, így mondják Jézusnak a farizeusok. Fizet-e a adót az, aki egyedül Istenre van tekintettel? Elfogadja-e, elfogadhatja-e az egyéb földi halandókra vonatkozó szabályokat? ,Add meg a császárnak... Mi jár az államnak ■ és mi Istennek? A bibliai vita mai tanulságai „Majd néhány farizeust és Heródes-pártit küldtek hozzá, hogy fogják szaván. Ezek odamentek és így szóltak hozzá: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy, és nem vagy tekintettel senkire, mert nem nézel az emberek személyére, hanem Isten útját az igazsághoz híven tanítod. Szabad-e a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk? Ő pedig ismerte képmutatásukat, azért azt mondta nekik: Miért kísértetek engem? Hozzatok nekem egy dénárt, hadd lássam. Tüstént vittek. És így szólt nekik: Kinek a képe ez, és kié ez a felírás? Ők így feleltek: A császáré. És Jézus így válaszolt nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. És elcsodálkoztak rajta“ (Máté 12:13-17). REFORMATUM MARIA 1996. január 7. Az iskolai vallásoktatásról Tantervi lehetőségek Konferencia a Tiszántúlon A misszió legszélesebb területéről, az iskolai vallásoktatásról szervezett konferenciát a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola december 2-án, „Hitoktatás a magyar iskolarendszerben“ címmel. A téma aktualitását azok a mérhető adatok adták, hogy egy rendkívül nehéz társadalmi, politikai és gazdasági helyzetben, a Tiszántúli Református Egyházkerületben az általános iskolai hitoktatásban résztvevő gyerekek száma folyamatosan és meredek ívben nő. A tény maga egész egyházunk számára, de különösen az egyházkerület számára a jövőkészítés szempontjából rendkívül fontos konzekvenciákat hozott. 45000 felett A tanítóképző főiskola főigazgatója, dr. Füri Zoltán által megnyitott konferencián dr. Fekete Károly, a teológiai akadémia tanszékvezető egyetemi professzorának bevezető áhítata adta meg az alaphangot, (Példabeszédek 22:6) alapján elhangzott igehirdetésével. Az ökumenikus kitekintéssel szervezett konferencián a keresztyén egyházak képviselői adtak számot a régió vallásoktatásáról. Orosz Lőrinc esperes a római katolikus, dr. Vedres Miklós esperes a görög katolikus, Bozorádi Zoltán esperes az evangélikus és Csorba Péter főiskolai lelkész pedig a református egyház vallásoktatásáról számolt be. A legnagyobb reménységet adó, a református részről elhangzott beszámoló hangsúlyozta a 45000 feletti tanulólétszám hatását. Ezt követően Bodó Sára adjunktus ,A Szentírás és a gyerek világa“ címmel tartott előadást, amelyben azt a szakadékot kívánta áthidalni, ami a Szentírás világa és a ma gyermekének világa között van. Molnár Miklós lelkész elmondta, hogy a nemzeti alaptanterv lehetőségeket kínál az iskolafenntartó önkormányzatok számára, a lakókörzetükhöz tartozó református egyházak súlyának megfelelően, a sajátos pedagógiai alaptantervek meghatározásában. Szavai megerősítését adva ezt két önkormányzati fenntartású általános iskola igazgatójának hitvallásos beszámolói követték. A cégénydányádi körzeti általános iskola igazgatója, Királyné Bodó Klára beszámolt az intézményben folyó, a gyermeklétszám egészét átfogó, 100%-os református általános iskolai vallásoktatásról. Az iskolai vallásoktatást végző Varga Árpád szamosújlaki lelkipásztor a tantestület munkájában vesz részt, s végzi tevékenységét a település területén lévő állami nevelőotthonban is. Áldást hoz A tiszakanyári általános iskola igazgatója, Szabóné Lakatos Erzsébet szólt a falu egész életét meghatározó több évtizedes és folyamatos egyházi hitoktatásról. A konferencia mintegy 70-80 résztvevője azzal a lelkülettel térhetett haza iskolájába, hogy Isten áldását ugyan semmilyen módszerrel kikényszeríteni nem tudjuk, de ahová áldást ad, ott lehetünk boldog részesei az Isten országa munkálásának. Csorba Péter