Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1997-01-05 / 1. szám
4 Mózes törvénye szerint Izráelben minden elsőszülött gyermeket be kellett mutatni a templomban, illetve az elsőszülött fiút fel kellett ajánlani az Úrnak (II. Mózes 13:2; III. 12:1-8). József és Mária ismerték a törvényt. Tehát Jézus születése után negyven nappal elvitték a gyermeket a jeruzsálemi templomba, szegények lévén, nem bárányt, hanem két galambfiókát ajándékoztak az oltárra (Lukács 2:25-35). Jézus bemutatása mindennapi esemény lett volna, ha ezen a szertartáson nem szólal meg Simeon és Anna. Simeon azok közé a jeruzsálemi férfiak kis csoportjához tartozott, aki őszintén várta a Messiást, és a kis Jézusban ezt a Messiást ismerte fel. Az istenfélő Simeon nem véletlenül került a templomba, hanem a Szentlélek indítására, és a Jézussal való találkozás öröme csordul ki a szívéből, amikor ölébe veszi a gyermeket és ezt mondja: „Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint békességbe, mert látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népnek szeme láttára, világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izraelnek dicsőségére”. Simeon tehát már boldogan várja a halált, a várakozásban nem csalódott, látta a Messiást. Nehéz lenne megmondani, hogy hány ember látta Jézust, amíg a földön járt, tanított és gyógyított, de azt is, hogy hányan hittek benne, ismerték el Messiásnak, Isten Fiának. A samáriai asszony még bizonytalan, amikor felteszi a kérdést: „Nem ezé a Krisztus?” - de András már kételkedés nélkül mondja a testvérének, Simon Péternek: „Megtaláltuk a Messiást, ami megmagyarázva azt teszi: Krisztus” (János 1:42; 4:29). Péter később teljes biztonsággal jelenti ki: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Máté 16:16). Ennek a hitnek szöges ellentétjét látjuk a farizeusok magatartásában. Ők is sokszor látták Jézust, sőt leselkedtek utána, látták a csodáit, mégsem ismerték el a názáreti ács fiát Messiásnak. Simeon a Szentlélek indítására ment a templomba, és a Szentlélek hatalmazta fel arra, hogy Máriának megjövendölje Jézus szenvedését és halálát, ami Mária számára olyan volt, mintha éles tőr járta volna át a szívét. Jézus bemutatásának másik fontos tanúja volt Anna próféta-asszony, akit csak Lukács említ az evangélumában. Anna szinte várta a Messiást, de addig is, amíg eljön, az életét teljesen Isten imádásának szentelte. Folyton a templomot látogatta, böjtölt és imádkozott. Amikor József és Mária a kis Jézust bemutatták a templomban, ő is ott volt az oltárnál, és amikor hallotta Simeon áldását, ő is szólt mindazokhoz, akik Jeruzsálemben várták a Megváltót. Jézus bemutatását a keresztyén művészetben az V. századtól kezdték ábrázolni, összekapcsolva az angyali üdvözlettel. Később az esemény önállóan jelenik meg a chartesi (Franciaország) székesegyház egyik kapuján. A dombormű 1100 körül készült. Jézus bemutatását Mantegna olasz és Rembrandt holland művész festette meg 1460, illetve 1631- ben. A római és a görögkeleti, görög katolikus egyház a karácsony utáni negyvenedik napon, február 2-án ünnepli Jézus bemutatását, amit „gyertyaszentelő”nek neveznek, mert ezen a napon történik a gyertyák megáldása. A gyertyák Simeon beszédének arra a részére utalnak, amikor a világosságot említi. Mi, reformátusok nem ünnepeljük a gyertyaszentelőt, de a múlt század elejétől énekeljük úrvacsoraosztás végén „Simeon énekét”, a 446. vagy a 447. dicséretet. Dr. Takács Béla Jézus bemutatása RFflIRMVniMIkURIA 1997. január 5. Szabó Imre könyvéről... A minap fejeztem be Szabó Imre nyugalmazott sárbogárdi lelkipásztor könyvének olvasását (Sírjanak a papok. Mozaikok egy falusi lelkész életéből). Tulajdonképpen az önéletrajzi mozaikok minden darabja — éppen mozaik jellegénél fogva - továbbgondolásra kényszeríti az embert, így hát ez az elolvasásra méltó mű számtalan gondolatot ébresztett bennem is. Kettőt szeretnék megosztani olvasóimmal. Az egyik a lelkészi munkával, a másik az egyház kettős feladatával kapcsolatos. Bármi legyen is a véleményünk a pietistákról, a bethánistákról vagy a karizmatikusokról, egy személy (lelkész) tevékenységének megítélésében az eredményesség a legfontosabb Nos, Szabó Imre azért jutott el végül is a karizmatikus mozgalomhoz, mert mint lelkész, egész életében arra törekedett, hogy minél több lelket vezessen a Megváltóhoz, s hogy ezt a hivatást minél jobban tölthesse be. Bár egy lelkésznek tudnia kell, hogy „nem azé, aki akarja...”, mégis tennie kell a dolgát, hite és meggyőződése szerint. Szabó Imre is ezt tette, feleségével, Szabó Évával, „kiérdemelve” nem egyszer az egyház hivatalos vezetőinek nemtetszését, mégis - elhivatottságuk biztos tudatában - úgy szolgálták Krisztus egyházát, hogy mindvégig megőrizték elkötelezettségüket a Magyarországi Református Egyházhoz. Az első ember, akiről bizonyosan tudjuk, hogy a Megváltó magához emelte, ama golgotai lator volt, aki sem pietista, sem bethánista, sem karizmatikus, de még csak egyháztag sem volt, mégis üdvözült. Tudomásul kell tehát vennünk, hogy nem a mi erőlködésünk, nem a mi jó módszerünk, nem a mi elképzelésünk a fontos, hanem az Isten akarata és kegyelme. Szabó Imre „mozaikjaiból” kiderül, hogy az egyházukhoz való ragaszkodás és a keresztyéni türelem tartotta vissza őket a szélsőségektől és a dogmatikus magatartástól. Mert tudták, hogy a keresztyén élet nem emberi akarás vagy ténykedés produktuma, hanem kegyelmi állapot. A címben szereplő szavak („...sírjanak a papok...”) Jóés próféta könyvéből valók. E prófétától is tudjuk, hogy Isten a maga munkáját mindig valóságos emberi viszonyok között viszi végbe. Itt is „gabonát, bort és olajat” ígér és szabadulást a pogányoktól (vagyis az idegen elnyomóktól). Természetesen, ha megtérnek. Vagyis az emberi lét és az Úr szolgálata e földön együtt jár, tehát az egyház számára is nyilvánvaló kell, hogy legyen a nép és Isten ügyének együttes szolgálata. A Magyarországi Református Egyház történetében megvannak ennek a maga hagyományai. Szabó Imre „mozaikjaiból” nem hullik ki e kettős szolgálatnak a tudata, pedig származása, ifjúsága predestinálná őt ennek a kettős szerepnek a betöltésére. Ez a szerep természetesen nem azonos a „szolgáló egyház teológiájával”, mely az embertelen és Isten-ellenes szocialista rendszer kiszolgálásával volt egyenlő. Akkoriban bizony nem volt könnyű valóban szolgálni Istent és a népet, de a Dávid-lelkű kiválasztottak mindig megtalálták ennek a módját. Szabó Imréék persze nem tagadták felelősségüket híveik (a nép) emberi ügyeiért, de a „mozaikok” szerint nem érezték lelkészi hivatásuk meghatározó részének. így is áldott szolgálat egész eddigi életük... Török Bálint Kálvin gondolataiból Az eleve elrendelést, amellyel Isten némelyeket az élet reményébe fogad, másokat pedig az örök halálra szán, egyszerűen tagadni nem meri senki, aki azt akarja, hogy őt istenfélő embernek tartsák...Midőn Istennek előre tudást tulajdonítunk, ezt olyanformán értjük, hogy mindenek mindig az Isten szemei előtt voltak és maradnak is örökké úgy, hogy az ő tudása előtt nincs múlt vagy jövő, hanem minden jelen, mégpedig olyképpen, hogy ő nemcsak képzeletileg lát mindent (mint ahogy mi látjuk azokat a dolgokat, amiknek emlékezete a lelkünkben megmarad), hanem valóban lát és szemlél mindeneket, mintha eléje volnának helyezve. És ez az előre tudás kiterjed az egész világra és minden teremtményre. Eleve elrendelésnek pedig az Isten azon örök elhatározását nevezzük, amellyel önmagában elvégezte azt, hogy akarata szerint mi történjék minden egyes emberrel. Isten ugyanis nem egyforma állapotra teremt mindenkit, hanem némelyeket az örök életre, másokat pedig az örök kárhozatra rendelt már kezdettől fogva... (Részlet az Institutio-ból) Elolvasásra ajánljuk Isten Igéje: élet mindenkinek A Bibliatársulatok Világszövetségének (BVSZ) Nagygyűlését, amelynek jelmondata „Isten igéje: élet mindenkinek” volt, szeptember 26. és október 3. között tartották kanadai Mississaugaban. E Nagygyűléssel ünnepelte a 138 országból érkezett 349 résztvevő a BVSZ megalakulásának 50. évfordulóját. A világ több mint 200 országában és területén szolgáló 135 bibliatársulat - köztünk hazánké is - képviseltette magát. A világkonferencia előadásainak anyagából a Magyar Bibliatársulat szemelvénygyűjteményt jelentetett meg. A kötet négy előadást és a Nagygyűlés záródokumentumát tartalmazza, valamint az MBT főtitkára, Tarr Kálmán előszavát, amelyben a Magyar Bibliatársulat munkáját kapcsolja a világszervezetéhez, mintegy ívet húzva az MBT megalakulásától a mai helyzetig, a világviszonylatban is elismert nagyságrendű és minőségű bibliakiadásig és -terjesztésig. Minden előadás a maga elemző-értékelő mélységével tulajdonképpen egy kérdésre kereste a választ: Isten Igéjét, az egyházak mondanivalóját, a bibliatársulatok munkáját hogyan fogalmazzuk meg, illetve milyen irányban kellene elmozdulni a közelgő harmadik évezred kihívásai közepette. Dr. Melba Padilla Maggay előadása rámutat, hogy a világban egyre inkább az ún. piaci viszonyok és a médiák (televízió, sajtó, elektronikus sajtó) válnak egyeduralkodóvá, a könyező világ lassan az lesz számunkra, amit a televízió mutat, s nem az, ami valójában létezik. A „könyv-kultúrát” felváltja a „kép-kultúra”, az olvasás „elvontságát” a tv és a video „esetlegessége”, „véletlenszerűsége” és „konkrét képekhez kapcsolhatósága”. Ebben a helyzetben Biblia-szolgálatunk milyen új utakat találhat? - teszi fel a kérdést. Új evangéliumi „borostömlő”-programra van szükség - véli-, a nyomtatott szövegről át kell térni a képi megjelenítésre, mert” ...a Biblia ereje nem abban van, hogy mindenkinek el kell olvasnia a szöveget, hanem abban, hogy mindenkinek meg kell hallania és aszerint cselekednie.” Dr. Philip Stine a Biblia-szolgálat jövőre vonatkozó előrejelzést, kidolgozandó „stratégiát” sürget, szükséges kihasználni azokat az ösztönző erőket a világban írástudatlanság csökkenése, népesség növekedése, növekvő vallásos igény stb. -, amelyek ennek a szolgálatnak új távlatokat adhatnak. Prof. Lamin Sanneh szerint a nyugati énközpontú, egyéni megváltást előtérbe helyező gondolkodásmódot a latin-amerikai és ázsiai szociális evangéliummal” is ki kellene egészíteni, s ennek megfelelően ökumenikus fordításokat is kell készíteni, valamint a fordításoknak tekintettel kell lenniük az adott népek kultúráira. - Ole Christian M. Kwarme az „emberi szükségletekre” összpontosító Bibliák kidolgozását tartja a közeljövő feladatának, azaz a teljes Bibliák mellett magyarázatos Bibliáknak, szövegrészeknek és válogatásoknak is meg kell jelenniük, CD ROM és egyéb, szöveget, képet, hangot tartalmazó, számítógépen megjelentethető fajtákat is ki kell fejleszteni, valamint az egyes korosztályok igényeire is figyelni kell, mint például a gyerekbibliák készítésére. A BVSZ Nagygyűlése záródokumentumban foglalta össze munkájának eredményét: felvázolta a szervezet történetének főbb állomásait, a jelenlegi helyzetet, amelyet az új kihívásokra adandó válasz jellemez leginkább - ilyenek az ifjúság útkeresései, a nők szerepe, a világvallások egymáshoz való viszonya stb. -, s a jövőbe is tekint: új feladatokat kell találni, új kihívásokra új válaszokat kell adni. A bibliatársulatok végső célja pedig, hogy a Szentírást az eredeti szöveghez hű, de mai nyelvezettel, mindenki anyanyelvén, mindenki számára megismerhetővé tegyék. Nagy János „Isten igéje: élet mindenkinek" Szemelvények a Bibliatársulatok Világszövetsége kanadai Nagygyűlésének anyagából Toronto, Mississauga 1996. szeptember 26. - október 3. a MAGYAR WDUAIABSVUA rsi'OArtsr. in Ötszáz gondolat A Zsinati Iroda Tanulmányi Osztályának a kiadásában megjelent dr. Imre Ernő: 500 gondolat c. műve. A cím mellett még ez a mottó található: „Jó dolog kapni, de adni mindennél nagyobb öröm”. Ez a mondás jelzi a szerző szándékát. Szeretne megajándékozni másokat a gondolatokkal, mert ezek jelentik az értéket a mi világunkban, amikor az értékek átrendeződésének korát éljük, illetve erre kapunk felszólítást. Ezt olvassuk Jób könyvében: „De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni... Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye?... Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét... Az embernek pedig ezt mondta: íme az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz kerülése az értelem” (Jób 28,12-15, 20, 23, 28). Ennek jegyében született ez a könyv: megragadni az életben lévő értéket és elkerülni a rosszat. A szerző egyházunk doktora, hosszú időn át esperese és mindenek előtt 50 éven át gyülekezeti lelkipásztora volt. Igehirdetéseiben mindig nemes veretet, teológiai színvonalat mutatott fel. Nyugalomba vonult, de ez a nyugalom nem a munkától való megválást jelentette. Könyvet írt, számtalan tanulmányt és cikkeket jelentetett meg. Jelenlegi munkája emberbaráti, segítő, lelkigondozói jellegű. Emberek sokaságával érintkezik és ez magyarázza gondolatainak sokféleségét, „rendszerezetlenségét”. Miután felismerte, hogy gondolatait mások is igénylik, a Szentesi Élet című hetilapban állandó rovatot kapott, ahol hetenként több gondolatot közölt. Akik ezeket olvassák, elsősorban azok keresik ezeknek az összegyűjtött formáját. Gondolatait a humánum határozza meg, de a krisztiánum átüt rajta, hiszen az a célja, hogy a krisztusi emberség nemességét adja át, mint megélhető életformát. A lutheri felismerés vezeti: „Légy a másik ember Krisztusává”, a hitet azonban senkire nem akarja ráerőltetni: „Mert nem akarunk uralkodni hiteteken, hanem munkatársai vagyunk örömtöknek” (II.Korinthus 1:24). Isten adja meg, hogy ezek a gondolatok sok emberben teremtsenek harmóniát, bátorságot az életben, a hit nemes harcának megharcolásához. A könyv ára: 150 Ft. Megrendelhető: minden lelkészi hivatalban. Dr. Szathmáry Sándor