Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-03-16 / 11. szám

. Mint minden útnak, a filozófia által megtett történelmi útnak is van kezdete és van vége. De a kez­­­det ritkán azonos az eredettel, és a vég nem szükségszerűen esik egybe a beteljesüléssel. Az, hogy van út a kezdet és a vég között, természetes­nek látszik. De vezet-e út a kezdet­től az eredethez, s van-e járható ös­vény a vég és a beteljesedés között? Elegendő alap-e a kezdet az elindu­láshoz, s elégséges cél-e a vég a megérkezéshez? Ezek a filozófiai gondolkodásunk leginkább nyugta­lanító kérdései... A kezdetek és a végek elégtelensége, az elindulások és megérkezések hiányosságai ko­molyan vetetik velünk a kérdést: Megalapoz-e valamit a kezdet és beteljesít-e valamit a vég? A filozófia lelke a metafizika. A metafizikára való hajlandóság te­­remtetésünkkel, embernek születé­sünkkel együtt természetünk adottsága. A filozófia eredete ab­ban van, hogy Isten „magának te­remtette” az embert („fecisti nos ad Te” - Ágoston). Az „ad Te” („magad­nak”) kifejezésben az Isten felé for­dított arc, a hozzá­tartozás, és az egyedül neki tartozás, a „Tiéd va­gyok” felismerése jelenik meg. Van tehát tartalma annak, ami az ere­det és a kezdet között van. Az Isten teremtett, magának teremtett, felé­je fordított arccal állított bele a vi­lágba. Talán azért, hogy a világra is csak Isten felé fordított arccal te­kintsek, s a vendég kíváncsi szemé­vel nézzek körül benne. A filozófia útja a kezdet és a vég között azok­nak útja, akiket számtalan jel fi­gyelmeztet arra, hogy „idegenek és vándorok” a földön. Isten felé fordí­tott arccal néznek körül a világban, s a világ látványa nyugtalanságot ébreszt a szívükben. Ez a nyugta­lanság kíséri végig a filozófiai gon­dolkodást történelmi útján. „Mit je­lent, ha a filozófia végéről beszé­lünk? - kérdezi Martin Heidegger. - Könnyen hajlunk arra, hogy vala­minek a végét negatív értelemben értsük, mint puszta abbamara­­dást...” Itt nem erről van szó. Mégsem gondolhatjuk azonban, hogy a vég egybeesik a beteljesüléssel. A filo­zófiai gondolkodás beteljesülése ab­ban van, aki a filozófia határán túl van, mint ahogy eredete is abban van, aki a kezdete előtt van, s aki­hez így méltó szólani: „mert ma­gadnak teremtettél minket és nyughatatlan a mi szívünk, míg benned meg nem nyugszik”. A filo­zófiai gondolkodásnak tehát a kez­detén innen van az eredete, és a végén túl van a beteljesülése. Az eredettől a kezdetekhez Isten felől érkezik az ember, ezért a végtől a beteljesedéshez is Őbenne juthat csak el. Németh Pál „COR INQUIETUM” I A Komlóssy család pártfogása alatt a XVI. század második felé­ben - Bilkét és Ilosvát megelőzve - keletkezett Komlós. Egyházá­nak 1954-ben Kállay György volt a prédikátora. Kőtemploma a XVII. század elején épült. Ez a templom bizonyára elhasználódott, mert az 1808. évi összeírás szerint „A filiális komlósi eklézsiában most épült egy új templom a tekintetes Komlóssy família költségén”. 64 fontos „harangocskája” is volt az, ak­kor már Bilke filiájaként élő, hajdani anyaegyház­nak. Anyakönyve 1797-ben kezdődik és most is meg­van Bilkén az anyaegyház irattárában. A szájhagyomány szerint - melyet a történeti ada­tok némileg alátámasztanak - Komlós első templo­ma a szaporodó hívek számára kicsinynek bizonyult és nehezen hozzáférhető helyen volt. Az 1800-as évek elején a Komlóssy család tagjai új templom épí­tését határozták el. Komlóssy József adott a kúriájá­ból egy telket a templom számára. A régi templomot lebontották és annak anyagából kezdték építeni az újat. A XIX. század elején bekövetkezett „nyomasztó viszonyok miatt” az építkezés abbamaradt és a falak romladozni kezdtek. Ezért 1808-ban mint fentebb már említettük - egy tágas fatemplomot építettek, ugyancsak a Komlóssyak erdeiből kapott fából. 1835-ben újra anyaegyház lett a gyülekezet, de nem tudván a lelkészi állást fenntartani, 1846-ban a beregújfalui gyülekezethez csatol­­tatott, majd 1862-től a bilkei egy­ház filiája lett. A XIX. század má­sodik felében az egyházközség alapítója és fenntartója a Kom­lóssy család részben kihalt, rész­ben máshová költözött. Ezáltal a gyülekezet létszáma is megcsappant, majd teljesen megszűnt, mert az a néhány zsellér és jobbágycsa­lád, akik a patrónus családon kívül a gyülekezethez tartoztak, beolvadtak, az őket körülvevő ruszin ten­gerbe. A fatemplom, mivel vizes talajra épült, nem­sokára használhatatlanná vált, 1870-ben lebontot­ták. A harangocskát a bilkei anyaegyház templomá­nak padlásán őrizték, majd az első világháború ide­jén hadicélra elvitték, így hunyt ki egy kicsiny láng, hamvadt el egy pa­rányi magyar kálvinista őrtűz a Kárpátok lábainál. Emlékét az újjáéledt bilkei gyülekezetben ma is használt kenyérosztó ezüst tányér őrzi, melyet: „Komlóssy Lajos Úr elmondott özvegye tettes Csepei Zoltán Klára asszony” ajándékozott a Komlósi Re­form, Sz. Ekklesianak Ro. 1799. 1881-ben Bereg vármegye monográfusa „Orosz fa­lunak” mondja, egy 1989-ben szerkesztett település­­történeti tanulmány nem is említi Komlóst a ma­gyarlakta települések között. Molnár Ambrus Templomépítés - pártfogással A hitbeli erősségnek a bizonyítékai a kötetben összegyűjtött dokumentumok és írások, amelyek az erdélyi és a partiumi magyar keresztyén egy­házak szívós küzdelmét fémjelzik az elmúlt hét évben. A könyv tartalmazza azokat a beszédeket, amelyeket Tőkés László a nemzeti megbékélés ér­dekében, a magyarság felemelkedéséért mondott. Ugyanakkor feltárja azokat a dokumentumokat, tanulmányokat, amelyek fontos darabjai az 1989- es temesvári népfelkeléssel elkezdődött és annak Elolvasásra ajánljuk Temesvár szellemében Nemrégiben jelent meg “Temesvár szellemé­ben. Ökuménia és megbékélés” címmel magyar, román és angol nyelven is dr. Tőkés László ki­­rályhágómelléki püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökének legújabb könyve. A kötet címe pontosan jelzi, hogy a könyv hon­nan indul és mifelé tart. Akár az “Igazság és meg­békélés” címet is viselhetné. Előszavát Duray Miklós felvidéki író írta, aki a határon túl uralko­dó keretek között küzdelemre buzdít a szellem és a lélek felszabadításáért. Üzeni, hogy a megkez­dett útról akkor sem szabad letérni, ha közben el­vész a végcél. Megátalkodott hit és kitartás kell ahhoz, hogy eljussunk a megbékéléshez. Romániá­ban nagy az erőfeszítés, hogy az elrabolt forradal­l­mat, illetve annak elrabolt eszméjét visszaadják az embereknek. Romániában, a Kárpát-meden­cében, Európában megbékélni csak akkor lehet - hirdeti Tőkés László -, ha megtörténik a kiegye­zés­ szellemében kibontakozott, a kisebbségi magyar­ság jogaiért, valamint a nemzeti és vallási megbé­kélésért folytatott célirányos politikai küzdelem­nek. Tárgya az a kezdettől fogva tartó harc, ame­lyet az igazság feladása nélküli nemzeti és vallási megbékélés, a magyar-román viszony rendezése, s ezzel együtt a romániai magyarság helyzetének orvoslása érdekében folytatott a szerző, akinek példája és közéleti szolgálata maradandó jelkép és élő történelem. NFORMÁTUM L­APJA 1997. március 16. Utassy József SZAVAM Szavam csillagfegyelmű ének. Engem a szabadság igazgat, így vagyok én a legszegényebb, gazdagnak is így vagyok gazdag. Repülőre, hajóra szállnék bejárni birtokom, a Földet. Tudom, hogy zöld a fű,a táj szép, de van vidék, hol a fű zöldebb. Engem a szabadság igazgat. Szavam csillagfegyelmű ének. Gazdagnak is így vagyok gazdag, s így vagyok én a legszegényebb. MELANCHTHON EMLÉKÉRE A német posta egy külön bé­lyeggel tisztelgett Philipp Me­­lanchthon, a nagy reformátor előtt. A bélyeg, amely a reformá­tor 500. születésnapján került ki­bocsátásra, 100 Pfenniges címle­tekben hozták forgalomba. A bé­lyeg Cranach Lukács Melanch­­thon festményét ábrázolja. Melanchthon a legszorosabb teológus társa és barátja volt Lu­ther Mártonnak. Ő fogalmazta meg többek között az Ágostai Hit­vallást, amely mind a mai napig legfontosabb alapirata a lutherá­­nusságnak, s amelytől a lutheri egyház nevét is nyerte. Pedagó­giai munkásságának eredménye­képpen már életében elnyerte a megtisztelő rangot: „Praeceptor Germaniae”, Németország tanító­ja címet. Mind teológiájában, mind pedagógiai törekvésében, mind pedig humanista felkészült­ségében a reformáció teológiáját képviselte. Ökumenikus istentisztelet Február 27-én, az új Magyar Szentek templomában nagyböjti ökumenikus istentiszteletet tar­tottak a fővárosban tanuló kato­likus, református és evengélikus egyetemisták és főiskolások, több mint 120-an - amint tudósít róla a Magyar Kurír. A már évek óta rendszeresen advent és nagyböjt idején megrendezésre kerülő kö­zös imádságon most először vett részt a budapesti anglikán lel­kész, Denis Moss is, aki vasárna­ponként a lágymányosi Magyar Szentek templomában tart isten­tiszteletet anglikán híveinek. A református fiatalokat Tarr Zol­tán egyetemi lelkész vezette, az igehirdetést Pángyánszky Ágnes evengélikus egyetemi lelkész tar­totta. Az összegyűlteket Ecsy Gá­bor helyi lelkipásztor köszöntöt­te, az összejövetel házigazdája Pákozdi István katolikus egyete­mi lelkész volt. A sokféle, jobbára közömbös ifjúság körében példa­mutató lehet ezeknek a fiatalok­nak az egységkereső vágya, ének­kari, imádságos közreműködése, közös szervezése, valamint a templomi rendezvény után a klubban tartott kötetlen ismer­kedés alatt megmutatkozó ter­mészetes, barátságos légkör, amely kész befogadni minden ér­deklődőt. Misszió a Tiszán innen A keresztyén történetírás egyik remekműve­ként tartható számon a közelmúltban napvilá­got látott “Misszió a Tiszán innen” című 280 ol­dalas könyv, melynek szerzője: Bojtor István lelkipásztor. Az egyháztörténeti tanulmány a Kazinczy Ferenc Társaság gondozásában jelent meg, amelyhez dr.Mészáros István püspök és dr. Csohány János , a Károlyi Missziói Intézet tanára írt előszót. A könyv hátoldalán dr. Kováts Dániel irodalomtörténész recenziója olvasható. A mű alcíme szerint a szerző a Tiszáninneni Református Egyházkerület 1950 és 1956 közötti korszakának missziótörténetét írta meg. Bemu­tatja hogyan élt az egyház ebben az időben. A magyar református egyház történetének igen nehéz korszakáról ír, amelyről keveset lehetett szólni és tudni. Ráadásul Bojtor István aktív ré­szese volt mindennek, ami a könyvben szerepel, nem csak hallomásból szerzett tudomást a törté­nésekről. Mégsem emlékirat, amit írt, hiszen a történetírás eszközeivel dolgozott. A könyv szerkezeti pilléreit a “Történelmi át­tekintés”, a “Megalkuvás”, a “Hitvallás” és a “Túlélés” fejezetcímek alkotják. Olyan folyama­tokat dolgoz fel, mint a magyar protestáns lelki ébredés 1945 és 1956 közötti alakulása, az egy­házi intézmények szétzilálása, a debreceni és a sárospataki teológia, valamint a tiszántúli és a tiszánineni egyházkerület összevonása, neves egyházi személyiségek félreállítása, a reformá­tus egyház küldetésének újrafogalmazása. A könyv - a szerző ismeretei, összegyűjtött anyaga alapján - látképet ad a reformátusság akkori ellentmondásos állapotáról, a megosz­tottság következményeiről, lelkipásztorok és hí­vek magatartásmódjáról és sorsáról - írja Ko­váts Dániel. Ennek a látképnek a megírására szükség volt, hiszen nem lehet szellemi-erkölcsi közmegegyezésre jutni a múlt kritikai feleleve­nítése nélkül. A mű - különféle tanulságokat hasznosítva - a sebek megtisztulását és a lelki épülést hozta meg.

Next