Reformátusok Lapja, 2000 (44. évfolyam, 1-53. szám)
2000-01-09 / 1-2. szám
2 ELMÉLKEDÉS 2000. január 9. FARKAS JÓZSEF a Budapest-Klauzál téri Református Egyházközség ny. lelkipásztora évtizedek óta hétről-hétre „névtelenül” írt lapunk e hasábján. Karácsony első napján, az istentisztelet kezdete előtt, a lelkészi szobában csendesen és békességgel befejezte földi életét. Szenvedés nélkül, néhány perc alatt vette magához a kegyelmes Isten. Áldjuk őt Farkas József életéért, igehirdetéseiért és írásaiért. Gazdag és tartalmas mondanivalója volt, hiszen csak így vállalhatta, hogy minden héten a megadott időpontban jegyzetét letette a szerkesztőség asztalára. Az évek során sokan kérdezték, ki rejtőzik a névtelenség mögött. Sokan tudták és olykor egyet nem értésüknek adtak hangot. De voltak sokan, nagyon sokan, akik hetente arról az élményről jeleztek vissza, amelyet Farkas József írásai által nyertek. És volt valami, ami bennünket is megragadott a szerkesztőségben és hétről hétre idéztük a lapszerkesztés folyamán. Hadd idézzük újra és ilyen formában utoljára: Keressük a hidakat, amelyek összekötnek bennünket egymással és romboljuk a falakat, amelyek elválasztanak egymástól. A szerkesztő. *írásait és prédikációit az jellemzi, hogy könnyű megérteni. A hétköznapok egyszerű nyelvén mondja el a nagyigényű teológiai igazságokat is, határtalanul tágas a horizontja. Nem választja ketté a világot vallásos és nemvallásos részre. Itt minden „vallásos”, mert hite szerint Isten az egész világ Ura. Erre utal az a szó, amivel szellemiségét jellemzi: interkulturális, szabadságot, felszabadulást, tágasságot, nyitottságot hirdet és munkál. A Betű megöl, a Szellem pedig megelevenít. Ahol az Úrnak Lelke, ott szabadság van, az Úr Jézus Krisztus van mindennek középpontjában. Nem a Biblia van Jézus Krisztus felett (mint az egyházak gyakorlatában!), hanem a Pneuma-Krisztus van a Biblia felett, és mindenek felett, és mindenek közepén. - a jövő nyitott kérdései inkább foglalkoztatják, mint a múlt értékes hagyományai. Az egyház megújulásának problémáit (semper reformari!) időszerűbbnek tartja, mint „régi dicsőségünk” emlegetését. - nem tiszteli a zárt rendszereket, a különbözőizmusokat... - a jézusi TÖBB-et hirdeti. Több az élet annál, amit mi „élet” címén megélünk... - amint legutóbb megjelent Menet közben (Számadás a megtett útról) című könyve jellemezte felfogását, teológiáját és munkásságát. Farkas József hite és szellemisége is több annál, mint amit eddig megértettünk belőle. Sokáig fog még tanítani minket. Farkas József hamvasztás utáni búcsúztató istentisztelete január 20-án, csütörtökön este 6 órakor a Klauzál téri egyházközség gyülekezeti termében (Budapest VIII., Gyulai Pál u. 9.) lesz. AZ IGE B MELLETT süaüsaüElüüüüSüüüüüüaaasaaaaaaaasiiiüüüüEliaaaaiiiGöEiEiEiiiiiiiiiiEiEiiiiiiiE] JANUÁR 16. VASÁRNAP „Hova ragadott el a szíved és miért villognak a szemeid...” (Jób 15). Elijázt másodszor is szólásra késztetik Jób szavai. Az atyák tudományán nevelkedett ember botránkozásával hallgatja Jób gyötrelemben felizzott szavait, ahogy áhítja és kutatja a megnevezhetetlen feltámadás lehetőségeit. A Lélek ereje ragadta el Jóbot, vagy a kétségbeesett fantázia odadobta a gondolatok gyeplőjét a lovak közé? A hideg meggondolások, a logikusan végiggondolt tételek megszállottjai számára mindig megbotránkoztató, amikor a hit szárnyalni kezd és a reménység felizzik. A könyv vége nem hagy kétséget afelől, hogy a barátok betűhöz és ezáltal földhöz ragadt gondolkodását Isten elmarasztalta. De Jób is intelmet kap, mert sokszor nem a Lélek áradása, hanem a saját „szíve ragadta el”. Ezért Elifáz figyelmeztetésének is van helye a Nap alatt. Lukács 6:27-31. 52. Zsoltár. JANUÁR 17. HÉTFŐ „Én is tudnék úgy beszélni mint ti, csak volnátok ti az én helyemben. Tudnék én is szép szavakat mondani nektek...” (Jób 16). A lelkigondozás egyik alaptétele az, hogy aki lelkigondoz, annak bele kell magát élni lelkigondozottja helyzetébe, őt hagyták el, őreá szakadtak a bűnei, ő gyászol és ő fekszik betegágyon. Jób barátai és sokszor mi is, már itt, a kezdetnél elbukunk. Ők is, amikor kiléptek a megdöbbent hallgatás csendjéből, „kívülről” és „felülről” kezdtek beszélni. Jób, akinek a szenvedéseibe nem tudták beleélni magukat, egészséges, panaszmentes, boldog állapotában éppen olyan meggondolt, kikristályosodott, támadhatatlan szavakkal tudna prédikálni, mint ők. Hányszor vehetnénk észre szenvedő testvérünk szemében a vádló igazságot: „csak volnál az én helyemben?” Krisztus szeretete titka az volt, hogy a helyünkre állt, így ért el és így segített rajtunk. Lukács 6:32-36. 77. Zsoltár. JANUÁR 18. KEDD „Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai” (Jób 17). Jób nem érti barátai hol bíztató, hol pedig keményen elmarasztaló szavait. Nem ismeri az Úr és a Sátán közötti beszélgetésket és a nyomában támadt szenvedések próbatétel voltát. Csendesen és reálisan felméri helyzetét és mintha a halálra kezdene készülni. Úgy érzi, hogy napjai, melyeket Isten kimért számára, most már lejárnak. Leteszi szertefoszlott terveit Isten színe elé, szíve be nem teljesült vágyaival együtt. Előtte is és utána is számtalan teremtménynek kellett és kell így megálllni Isten előtt. Azt mondtuk a napokban, hogy Jób kétségbeesetten kutatja a feltámadás akkor még megnevezhetetlen lehetőségeit. Ha a Krisztus feltámadása utáni idők célhoz érkezettjei megállnak a hazamenetel kapuja előtt, akkor rátekinthetnek Isten szerte nem foszló terveire is. Lukács 6:37-42. 212. Dicséret. JANUÁR 19. SZERDA „Mert lába hálóba bonyolódik, és kelepcébe kerül” (Jób 18). Bildád hallva Jób önmarcangolását, majd csendes lemondását és nem feledve a feléjük címezett vádakat sem, újra magához ragadja a szót. Magát és barátait meggondoltabb szavakra, Jóbot pedig magábaszállásra szólítja fel. Jób szavaiban ugyanis bűnös önigazság-tudatot vél, mely vesztébe viheti az önelégült bűnöst. Ha Jób személyétől függetlenítjük a kifejező képet, és nekünk szóló személyes üzenetként fogadjuk el, akkor bizony hálásnak kell lennünk érte Istennek. A bűntől megkísértett ember ugyanis jeleket kap Istentől. Mielőtt kelepcébe szorulna a menekülő láb, először fokozatosan mintegy hálóba bonyolódik. Meg lehetne szabadulni, meg lehetne állni, de a fékét vesztett élet egy ponton túl már nem tud a hálóból kilépni és kikerülhetetlenül sodródik a csapda felé. Nem kell eddig jutni! Lukács 6:43-46. 474. Dicséret. JANUÁR 20. CSÜTÖRTÖK „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött...” (Jób 19). Jób ebben a részben azért sóhajt, hogy szenvedésben született szavai bárcsak feljegyeztetnének minden időkre nézve. Maga sem hitte ezt, hogy ennél sokkal nagyobb dolog történik majd, azt pedig nem is álmodta: Isten kijelentésének része lett az ő története, benne az ószövetségi kereteket szinte szétfeszítő gondolatok sorával. Ilyen fénysugár mai igénk is. Nem szabad belemagyaráznunk az evangéliumok és a páli teológia kristálytiszta feltámadáshitét. De elvitatnunk sem szabad annak a megmagyarázhatatlan reménységnek a meglétét, hogy Istennek hatalma van arra, hogy a halálból kiváltója legyen a testnek és hatalma van a por felett. E nyomon elindulva boldogan nézhetünk a mi Megváltónkra, Jézus Krisztusra, és halljuk szavát: „Én élek és ti is élni fogtok”. Lukács 6:47-49. 274. Dicséret. JANUÁR 21. PÉNTEK „Leleplezi bűnét az ég, és ellene támad a föld” (Jób 20). Césár gazdag áradású, ítéletes próféciája nem mondható „telitalálatnak”, mert Jób nem tartozott a szívtelen gazdagok és a jólétben élő gonoszok táborába. De Isten úgy ítélte meg, hogy mégis „találat”, mert benne nemzedékről nemzedékre prófétai ítélet alá kerülnek azok, akik a mások zsírján gazdagodva, részvétlenül dőzsölnek. Történelmi példák tanúsítják, hogy le tudja leplezni ezt a bűnt az ég, akkor is, ha egyesek, akkor is, ha egész rendszerek tették is. S az is igaz, hogy „ellene támad a föld”, mert véres leszámolások bizonyítják, hogy fel tud támadni a föld is. Már az Ószövetség lapjain is voltak sáfárkodó gazdagok, de Krisztusban fénylett fel igazán, hogy az anyagi javak csodálatos eszközök, ha az Úrnak adjuk át. Lukács 7:1-10. 231. Dicséret. JANUÁR 22. SZOMBAT „Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak.” (Jób 21). Césár tanulságos szavai jobban feltámasztanák a helyeslést, ha valóban látványosabban büntetne az ég és támadnának fel a földiek a gonoszok, dőzsölő gazdagok és a szívtelen hatalmasok ellen. De Jób mást is látott és lát életében. Azok, akiket itt gyűjtő szóval „bűnösöknek” nevez, akiktől egész életében elhatárolta magát és Isten oltalma alá menekült még a kísértésétől is, azok virulnak, magas kort érnek el békességben és egészségben. Gazdagságuk gyarapszik és sehol a számonkérésnek még az árnyéka sincs Jób megítélése szerint. Bűnt gyűlölő szívét, ártatlanságra törekvő lelkét égeti e látvány, így jajdult a hitetlenek szerencséjén a 73. zsoltár írója is. De egyszer Isten házában belelátott e „sikos” pályájú életek titkába. S ekkor megnyugodott. Lukács 7:11-17. 402. Dicséret. Dr. Fekete Károly Új útszakasz kezdetén Olvasandó: ApCsel 27,1 skv Mondani szokták az emberek: „Mennyire nem szerencsés dolog, hogy éppen ilyen korszakban kell élnünk!” Lázadozunk sokszor a körülményekkel szemben, még jó, ha nem Isten ellen. „Az élet viharzó tenger” - közhely, de most az Ige késztet rá, hogy maradjunk a kép mellett. Pál hajóútja minden keresztyén élet példázatos képe. 1. Pál nem maga választotta a hajóját: „úgy határoztak” (ApCsel 27,1), „elvégeztetett” (Károli). Isten kezéből veszi és nem zúgolódik. Hajóból hajóba száll. Minden a másé. Alkalmazkodik és mégis a legszabadabb! Egy sorsot visel az élet kalmáraival. A mi utunk is „elvégeztetett” együtt másokkal, de az örökkévalóság felé utazunk. Isten dönt felőlem, és mégsem nélkülem.Elvégeztetett, hogy Rómába menjen és mégis ő maga apellált oda. Isten és ember összekapcsolódó szabad döntései: a predesztináció misztériuma. Pálnak békessége volt: fölismerte és vállalta a végzést. Milyen mássá válik az út, ha tudom a végét, ha tudom, mi a kötelességem az útitársak iránt. Ne csüggesszen, ha nem hallgatnak ránk.Majd jöhet még idő, amikor hozzánk fordulnak. 2. Vannak állomások az elvégzett úton. Nincs örök állomás idelent. Csak a cél örök és elmozdíthatatlan, elkerülhetetlen.A búcsúzás órája mindig üt. Néha szívszaggató. De néha az új útszakasz még szívszaggatóbban vár. Gondolunk-e arra, hová tartunk most, amikor a 2000. esztendőnek nekivág a hajónk? Jó volt Pálnak tudnia: megítélésre megy. Tudnunk kell, hogy így vagy úgy, mi is oda tartunk. Igazabb és szigorúbb bíró vár reánk, mint Pálra. De kegyelmesebb is lehet. Féljünk, mert igazabb! Reménykedjünk, mert kegyelmesebb! Célunkat megszabta és mégis meghagyja, hogy válasszunk és akarjunk. „Miután úgy határoztak, hogy hajón szállítanak bennünket Itáliába,” az egész hajón csak Pál tudta, hogy meg is fognak érkezni.De ő is, Istentől tudta. A választott alak Isten sokat előre megjelent. Milyen jó annak, aki tud „hallani”. Pánik, végveszedelem idején milyen szükség van az elvégzettről tudó emberekre! Egész hajót megmenthet egy ember! Ilyennel kell szolgálnunk a mi hajónknak is. Ezt várja tőlünk az útitársak serege: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta...” (25.v.) 3. Mi lesz a mi utunk a 2000.esztendőben? Pálnak Itáliába a fejét vették. Nincs más menekvés a jövő félelmeitől, mint a páli hit, a végső állomásban. Ezzel a hittel a földön is biztosabbak vagyunk másoknál. Rábízhatjuk a viharokat Istenre. Sok megítélni valója van a világon és bennünk. Nekünk a mi kis hajónkon adott dolgot, de azon adott. Amikor beborul, zug-viharzik, minden elnyeléssel fenyeget: a csöndes éjszakában halljuk meg Isten végső szavát: „Ne félj...” Bármi történhet, a legnagyobb veszedelmet is megkóstoltathatja velünk Isten, csak a Királyok Királya elé kell nekünk állatunk. És ott Krisztus áll helyt értünk. Vak hányattatás vagy elvégzett út legyen ez az esztendőnk: Ő velünk marad minden napon, minden időben!! Kocsis Attila | |------------|-------------------------------------| | IMÁDKOZZUNK! | Új esztendőnek örömével, megújulásnak szívbeli vágyával állunk színed előtt, mindeneket megújító Isten, és kérünk: újíts meg hűségünkben. Újul ajkunkon az ének, újul szívünkben a hálaadás, minden hatalomnak Ura, aki akarod, hogy a régiek elmúljanak és újjá legyen minden. Dicsőítésedre új éneket hozunk színed elé, mert méltó vagy minden dicséretre, mellyel a földi szív kimutathatja előtted örömét és háláját. Új esztendő munkájára indulunk reménységbe öltözött lélekkel és kezünket emeljük Hozzád. Az új esztendő napjaiban bízvást hisszük, hogy éltető könyörületességed erőt ad közülünk kinek-kinek a neveddel való győzelemre. Légy segítségül, Atyánk, hogy legyen életünkben is igaz Igéd. Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az! Add, hogy érezzük meg igaz mivoltában Krisztushoz való tartozásunkat, Krisztusban való újjászületésünket. Békéltess meg Krisztus szerelmében önmagaddal, és vagy előbbre igaz ismeretedben az esztendő minden napján, hogy földi küzdelmeink után részt vehessünk Krisztusnak a megváltottak részére készített diadalában és a romolhatatlan mennyei örökséget nyert idvezültek örömében. Ámen. (H. Kiss Géza: Áldjátok napról napra. Debrecen,1936.) A heti bibliai részhez „Názáretben nevelkedett...”I. Lukács is elmondja, hogy Jézus, aki Betlehemben született, szüleivel hamarosan visszatért Názáretbe, ahol felnevelkedett (2:39). Nyilván ezért kapta a „Názáreti Jézus” nevet. Itt élt kb. 30 éves koráig, amikor a názáretiek elűzték őt városukból (4:14 - 30). Názáret neve héberül „bimbót”, „virágot” jelent és Alsó-Galilea 350 - 400 m magas lejtőin épült. Sem az Ószövetség, sem Josephus Flavius, sem a Táli mód nem említik, pedig az ásatások szerint már a második bronzkortól kezdve lakott hely volt. Jézus korában jelentéktelen falucska lehetett. A Via Maris, a nagy transzkontinentális főútvonal, amely Babilont és Damaszkuszt kötötte össze Egyiptommal, Názárettől jó 10 km-rel keletre húzódott a Táborhegy nyugati lábánál. Hogy az evangéliumok mégis „városaként emlegetik, azt nem kell szó szerint venni. Ez abból adódik, hogy a LXX (Septuaginta), az Ószövetség görög fordítása a héber „ír” helységjelző szót mindig a poliszának, városnak fordította, tekintet nélkül a település nagyságára. És ez ment át a hétköznapi szóhasználatba. A városnak egyébként rossz híre lehetett talán a lakosai indulatos természete miatt. Emlékezzünk csak Náthánáél megjegyzésére: „Názáretből támadhat-e valami jó?” (Jn 1:46). A zsidó háború idején Kr. u. 70 körül a rómaiak Názáretet is lerombolták, és a lakosai egy időre elhagyták a várost. A szentély lerombolása után zsidó és keresztyén menekültek újból felépítették. A zsidók között papi családok is voltak, és néhányan Jézus családjának a leszármazottai közül is. Eusebius egyháztörténet-író megőrizte a második században élt Hegeszipposz egyik feljegyzését Júdásnak, Jézus test szerinti testvérének az unokáiról. A szöveg szerint: Ebben az időben Domitianus (81- 96) korában még éltek Jézus rokonai, nevezetesen Júdás unokái, akit Jézus test szerinti testvérének tartottak. Ezeket azzal vádolták, hogy Dávid leszármazottai, és ezért Domitianus elé vezették, aki Heródeshez hasonlóan félt a Krisztus eljövetelétől. A császár megkérdezte őket, hogy valóban Dávid nemzetségéből származnak, amire ők igennel válaszoltak. Aztán a vagyonuk és a pénzük felől érdeklődött. Azt felelték, hogy kettőjüknek 9000 dénárosuk van, de nem készpénzben, hanem enynyit ér a 39 hektárnyi földjük, amit maguk művelnek meg, hogy kifizethessék az adójukat és eltarthassák a családjukat. Nehéz munkájuk bizonyítékaként megmutatták kérges kezüket. Ezután a császár megnyugodva elbocsátotta őket. Julius Africanus szerint mindketten Názáretben éltek... Dr. Bajusz Ferenc