Reformátusok Lapja, 2000 (44. évfolyam, 1-53. szám)

2000-01-09 / 1-2. szám

2 ELMÉLKEDÉS 2000. január 9. FARKAS JÓZSEF a Budapest-Klauzál téri Reformá­tus Egyházközség ny. lelkipásztora évtizedek óta hétről-hétre „névte­lenül” írt lapunk e hasábján. Kará­csony első napján, az istentisztelet kezdete előtt, a lelkészi szobában csendesen és békességgel befejezte földi életét. Szenvedés nélkül, né­hány perc alatt vette magához a kegyelmes Isten. Áldjuk őt Farkas József életéért, igehirdetéseiért és írásaiért. Gazdag és tartalmas mondanivalója volt, hiszen csak így vállalhatta, hogy minden héten a megadott időpontban jegyzetét le­tette a szerkesztőség asztalára. Az évek során sokan kérdezték, ki rej­tőzik a névtelenség mögött. Sokan tudták és olykor egyet nem érté­süknek adtak hangot. De voltak so­kan, nagyon sokan, akik hetente arról az élményről jeleztek vissza, amelyet Farkas József írásai által nyertek. És volt valami, ami ben­nünket is megragadott a szerkesz­tőségben és hétről hétre idéztük a lapszerkesztés folyamán. Hadd idézzük újra és ilyen formában utoljára: Keressük a hidakat, ame­lyek összekötnek bennünket egy­mással és romboljuk a falakat, ame­lyek elválasztanak egymástól.­­ A szerkesztő. *írásait és prédikációit az jellemzi, hogy­ ­ könnyű megérteni. A hétközna­pok egyszerű nyelvén mondja el a nagyigényű teológiai igazságokat is,­­ határtalanul tágas a horizont­ja. Nem választja ketté a világot vallásos és nemvallásos részre. Itt minden „vallásos”, mert hite szerint Isten az egész világ Ura. Erre utal az a szó, amivel szellemiségét jel­lemzi: interkulturális,­­ szabadságot, felszabadulást, tágasságot, nyitottságot hirdet és munkál. A Betű megöl, a Szellem pedig megelevenít. Ahol az Úrnak Lelke, ott szabadság van,­­ az Úr Jézus Krisztus van mindennek középpontjában. Nem a Biblia van Jézus Krisztus felett (mint az egyházak gyakorlatában!), hanem a Pneuma-Krisztus van a Biblia felett,­­ és mindenek felett, és mindenek közepén. - a jövő nyitott kérdései inkább foglalkoztatják, mint a múlt érté­kes hagyományai. Az egyház megújulásának problémáit (semper reformari!) időszerűbbnek tartja, mint „régi dicsőségünk” emlegeté­sét. - nem tiszteli a zárt rendszereket, a különböző­­izmusokat... - a jézusi TÖBB-et hirdeti. Több az élet annál, amit mi „élet” címén megélünk... - amint legutóbb megjelent Menet közben (Számadás a megtett útról) című könyve jellemezte felfo­gását, teológiáját és munkásságát. Farkas József hite és szellemisé­ge is több annál, mint amit eddig megértettünk belőle. Sokáig fog még tanítani minket. Farkas József hamvasztás utáni bú­csúztató istentisztelete január 20-án, csütörtökön este 6 órakor a Klauzál téri egyházközség gyülekezeti termében (Bu­dapest VIII., Gyulai Pál u. 9.) lesz. AZ IGE B MELLETT süaüsaüElüüüüSüüüüüüaaasaaaaaaaasiiiüüüüEliaaaaiiiGöEiEiEiiiiiiiiiiEiEiiiiiiiE] JANUÁR 16. VASÁRNAP „Hova ragadott el a szíved és miért villognak a szemeid...” (Jób 15). Elijázt másodszor is szólásra késztetik Jób szavai. Az atyák tudományán nevelke­dett ember botránkozásával hallgatja Jób gyötrelem­ben felizzott szavait, ahogy áhítja és kutatja a megne­vezhetetlen feltámadás lehetőségeit. A Lélek ereje ra­gadta el Jóbot, vagy a kétségbeesett fantázia odadobta a gondolatok gyeplőjét a lovak közé? A hideg meggon­dolások, a logikusan végiggondolt tételek megszállott­jai számára mindig megbotránkoztató, amikor a hit szárnyalni kezd és a reménység felizzik. A könyv vége nem hagy kétséget afelől, hogy a barátok betűhöz és ezáltal földhöz ragadt gondolkodását Isten elmarasz­talta. De Jób is intelmet kap, mert sokszor nem a Lé­lek áradása, hanem a saját „szíve ragadta el”. Ezért Elifáz figyelmeztetésének is van helye a Nap alatt. Lukács 6:27-31. 52. Zsoltár. JANUÁR 17. HÉTFŐ „Én is tudnék úgy beszélni mint ti, csak volná­tok ti az én helyemben. Tudnék én is szép szava­kat mondani nektek...” (Jób 16). A lelkigondozás egyik alaptétele az, hogy aki lelkigondoz, annak bele kell magát élni lelkigondozottja helyzetébe, őt hagy­ták el, őreá szakadtak a bűnei, ő gyászol és ő fekszik betegágyon. Jób barátai és sokszor mi is, már itt, a kezdetnél elbukunk. Ők is, amikor kiléptek a megdöb­bent hallgatás csendjéből, „kívülről” és „felülről” kezd­tek beszélni. Jób, akinek a szenvedéseibe nem tudták beleélni magukat, egészséges, panaszmentes, boldog állapotában éppen olyan meggondolt, kikristályoso­dott, támadhatatlan szavakkal tudna prédikálni, mint ők. Hányszor vehetnénk észre szenvedő testvérünk szemében a vádló igazságot: „csak volnál az én helyem­ben?” Krisztus szeretete titka az volt, hogy a helyünk­re állt, így ért el és így segített rajtunk. Lukács 6:32-36. 77. Zsoltár. JANUÁR 18. KEDD „Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szí­vemnek vágyai” (Jób 17). Jób nem érti barátai hol bíztató, hol pedig keményen elmarasztaló szavait. Nem ismeri az Úr és a Sátán közötti beszélgetésket és a nyo­mában támadt szenvedések próbatétel voltát. Csende­sen és reálisan felméri helyzetét és mintha a halálra kezdene készülni. Úgy érzi, hogy napjai, melyeket Isten kimért számára, most már lejárnak. Leteszi szertefosz­lott terveit Isten színe elé, szíve be nem teljesült vá­gyaival együtt. Előtte is és utána is számtalan teremt­ménynek kellett és kell így megálllni Isten előtt. Azt mondtuk a napokban, hogy Jób kétségbeesetten kutat­ja a feltámadás akkor még megnevezhetetlen lehetősé­geit. Ha a Krisztus feltámadása utáni idők célhoz érke­zettjei megállnak a hazamenetel kapuja előtt, akkor rá­tekinthetnek Isten szerte nem foszló terveire is. Lukács 6:37-42. 212. Dicséret. JANUÁR 19. SZERDA „Mert lába hálóba bonyolódik, és kelepcébe ke­rül” (Jób 18). Bildád hallva Jób önmarcangolását, majd csendes lemondását és nem feledve a feléjük címe­zett vádakat sem, újra magához ragadja a szót. Magát és barátait meggondoltabb szavakra, Jóbot pedig magábaszállásra szólítja fel. Jób szavaiban ugyanis bű­nös önigazság-tudatot vél, mely vesztébe viheti az önelé­gült bűnöst. Ha Jób személyétől függetlenítjük a kifeje­ző képet, és nekünk szóló személyes üzenetként fogad­juk el, akkor bizony hálásnak kell lennünk érte Isten­nek. A bűntől megkísértett ember ugyanis jeleket kap Istentől. Mielőtt kelepcébe szorulna a menekülő láb, elő­ször fokozatosan mintegy hálóba bonyolódik. Meg lehet­ne szabadulni, meg lehetne állni, de a fékét vesztett élet egy ponton túl már nem tud a hálóból kilépni és kikerül­hetetlenül sodródik a csapda felé. Nem kell eddig jutni! Lukács 6:43-46. 474. Dicséret. JANUÁR 20. CSÜTÖRTÖK „Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött...” (Jób 19). Jób ebben a részben azért sóhajt, hogy szenvedésben született sza­vai bárcsak feljegyeztetnének minden időkre nézve. Ma­ga sem hitte ezt, hogy ennél sokkal nagyobb dolog törté­nik majd, azt pedig nem is álmodta: Isten kijelentésének része lett az ő története, benne az ószövetségi kereteket szinte szétfeszítő gondolatok sorával. Ilyen fénysugár mai igénk is. Nem szabad belemagyaráznunk az evan­géliumok és a páli teológia kristálytiszta feltámadáshi­tét. De elvitatnunk sem szabad annak a megmagyaráz­hatatlan reménységnek a meglétét, hogy Istennek ha­talma van arra, hogy a halálból kiváltója legyen a test­nek és hatalma van a por felett. E nyomon elindulva bol­dogan nézhetünk a mi Megváltónkra, Jézus Krisztusra, és halljuk szavát: „Én élek és ti is élni fogtok”. Lukács 6:47-49. 274. Dicséret. JANUÁR 21. PÉNTEK „Leleplezi bűnét az ég, és ellene támad a föld” (Jób 20). Césár gazdag áradású, ítéletes próféciája nem mondható „telitalálatnak”, mert Jób nem tarto­zott a szívtelen gazdagok és a jólétben élő gonoszok tá­borába. De Isten úgy ítélte meg, hogy mégis „találat”, mert benne nemzedékről nemzedékre prófétai ítélet alá kerülnek azok, akik a mások zsírján gazdagodva, részvétlenül dőzsölnek. Történelmi példák tanúsítják, hogy le tudja leplezni ezt a bűnt az ég, akkor is, ha egyesek, akkor is, ha egész rendszerek tették is. S az is igaz, hogy „ellene támad a föld”, mert véres leszámolá­sok bizonyítják, hogy fel tud támadni a föld is. Már az Ószövetség lapjain is voltak sáfárkodó gazdagok, de Krisztusban fénylett fel igazán, hogy az anyagi javak csodálatos eszközök, ha az Úrnak adjuk át. Lukács 7:1-10. 231. Dicséret. JANUÁR 22. SZOMBAT „Miért maradhatnak életben a bűnösök? Magas kort érnek el, sőt meg is gazdagodnak.” (Jób 21). Césár tanulságos szavai jobban feltámasztanák a he­lyeslést, ha valóban látványosabban büntetne az ég és támadnának fel a földiek a gonoszok, dőzsölő gazdagok és a szívtelen hatalmasok ellen. De Jób mást is látott és lát életében. Azok, akiket itt gyűjtő szóval „bűnösök­nek” nevez, akiktől egész életében elhatárolta magát és Isten oltalma alá menekült még a kísértésétől is, azok virulnak, magas kort érnek el békességben és egész­ségben. Gazdagságuk gyarapszik és sehol a számonké­résnek még az árnyéka sincs Jób megítélése szerint. Bűnt gyűlölő szívét, ártatlanságra törekvő lelkét égeti e látvány, így jajdult a hitetlenek szerencséjén a 73. zsol­tár írója is. De egyszer Isten házában belelátott e „sikos” pályájú életek titkába. S ekkor megnyugodott. Lukács 7:11-17. 402. Dicséret. Dr. Fekete Károly Új útszakasz kezdetén Olvasandó: ApCsel 27,1 skv Mondani szokták az emberek: „Mennyire nem szerencsés dolog, hogy éppen ilyen korszakban kell élnünk!” Lázadozunk sokszor a­­ körülményekkel szemben, még jó, ha nem Isten ellen. „Az élet vihar­zó tenger” - közhely, de most az Ige késztet rá, hogy maradjunk a kép mellett. Pál hajóútja minden keresztyén élet példázatos képe. 1. Pál nem maga választotta a hajóját: „úgy határoztak” (ApCsel 27,1), „elvégeztetett” (Károli). Is­ten kezéből veszi és nem zúgoló­dik. Hajóból­ hajóba száll. Minden a másé. Alkalmazkodik és mégis a legszabadabb! Egy sorsot visel az élet kalmáraival. A mi utunk is „elvégeztetett”­­ együtt mások­kal, de az örökkévalóság felé uta­zunk. Isten dönt felőlem, és még­sem nélkülem.El­végeztetett, hogy Rómába menjen és mégis­­ ő ma­ga apellált oda. Isten és ember összekapcsolódó szabad döntései: a predesztináció misztériuma. Pálnak békessége volt: fölismerte és vállalta a végzést. Milyen más­sá válik az út, ha tudom a végét, ha tudom, mi a kötelességem az útitársak iránt. Ne csüggesszen, ha nem hallgatnak ránk.Majd jö­het még idő, amikor hozzánk for­dulnak. 2. Vannak állomások az elvég­zett úton. Nincs örök állomás ide­­lent. Csak a cél örök és elmozdít­­hatatlan, elkerülhetetlen.A búcsú­zás órája mindig üt. Néha szív­szaggató. De néha az új útszakasz még szívszaggatóbban vár. Gondo­­lunk-e arra, hová tartunk most, amikor a 2000. esztendőnek neki­vág a hajónk? Jó volt Pálnak tud­nia: megítélésre megy. Tudnunk kell, hogy így vagy úgy, mi is oda tartunk. Igazabb és szigorúbb bíró vár reánk, mint Pálra. De kegyel­mesebb is lehet. Féljünk, mert iga­zabb! Reménykedjünk, mert ke­gyelmesebb! Célunkat megszabta és mégis meghagyja, hogy vá­lasszunk és akarjunk. „Miután úgy határoztak, hogy hajón szállí­tanak bennünket Itáliába,” az egész hajón csak Pál tudta, hogy meg is fognak érkezni.De ő is, Is­tentől tudta. A választott alak Is­ten sokat előre megjelent. Milyen jó annak, aki tud „hallani”. Pánik, végveszedelem idején milyen szükség van az elvégzettről tudó emberekre! Egész hajót megment­het egy ember! Ilyennel kell szol­gálnunk a mi hajónknak is. Ezt várja tőlünk az útitársak serege: „Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmond­ta...” (25.v.) 3. Mi lesz a mi utunk a 2000.esz­tendőben? Pálnak Itáliába a fejét vették. Nincs más menekvés a jövő félelmeitől, mint a páli hit, a végső állomásban. Ezzel a hittel a földön is biztosabbak vagyunk másoknál. Rábízhatjuk a viharokat Istenre. Sok megítélni valója van a világon és bennünk. Nekünk a mi kis ha­jónkon adott dolgot, de azon adott. Amikor beborul, zug-viharzik, minden elnyeléssel fenyeget: a csöndes éjszakában halljuk meg Isten végső szavát: „Ne félj...” Bár­mi történhet, a legnagyobb vesze­delmet is megkóstoltathatja ve­lünk Isten, csak a Királyok Kirá­lya elé kell nekünk állatunk. És ott Krisztus áll helyt értünk. Vak hányattatás vagy elvégzett út le­gyen ez az esztendőnk: Ő velünk marad minden napon, minden idő­ben!! Kocsis Attila | |------------|-------------------------------------| | IMÁDKOZZUNK! | Új esztendőnek örömével, megúju­lásnak szívbeli vágyával állunk szí­ned előtt, mindeneket megújító Isten, és kérünk: újíts meg hűségünkben. Újul ajkunkon az ének, újul szí­vünkben a hálaadás, minden hata­lomnak Ura, aki akarod, hogy a régiek elmúljanak és újjá legyen minden. Di­csőítésedre új éneket hozunk színed elé, mert méltó vagy minden dicséret­re, mellyel a földi szív kimutathatja előtted örömét és háláját. Új esztendő munkájára indulunk reménységbe öl­tözött lélekkel és kezünket emeljük Hozzád. Az új esztendő napjaiban bíz­vást hisszük, hogy éltető könyörületes­­séged erőt ad közülünk kinek-kinek a neveddel való győzelemre. Légy segítségül, Atyánk, hogy legyen életünkben is igaz Igéd. Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az! Add, hogy érezzük meg igaz mivoltában Krisztushoz való tartozásunkat, Krisz­tusban való újjászületésünket. Békéltess meg Krisztus szerelmében önmagaddal, és vagy előbbre igaz is­meretedben az esztendő minden nap­ján, hogy földi küzdelmeink után részt vehessünk Krisztusnak a megváltottak részére készített diadalában és a ro­­molhatatlan mennyei örökséget nyert idvezültek örömében. Ámen. (H. Kiss Géza: Áldjátok napról napra. Debrecen,1936.) A heti bibliai részhez „Názáretben nevelkedett...”I. Lukács is elmondja, hogy Jézus, aki Betlehemben született, szüleivel hama­rosan visszatért Názáretbe, ahol felne­velkedett (2:39). Nyilván ezért kapta a „Názáreti Jézus” nevet. Itt élt kb. 30 éves koráig, amikor a názáretiek elűz­ték őt városukból (4:14 - 30). Názáret neve héberül „bimbót”, „vi­rágot” jelent és Alsó-Galilea 350 - 400­­ m magas lejtőin épült. Sem az Ószövet­ség, sem Josephus Flavius, sem a Tál­­i mód nem említik, pedig az ásatások szerint már a második bronzkortól kezdve lakott hely volt. Jézus korában jelentéktelen falucska lehetett. A Via Maris, a nagy transzkontinentális főút­vonal, amely Babilont és Damaszkuszt kötötte össze Egyiptommal, Názárettől jó 10 km-rel keletre húzódott a Tábor­hegy nyugati lábánál. Hogy az evangé­liumok mégis „városaként emlegetik, azt nem kell szó szerint venni. Ez abból adódik, hogy a LXX (Septuaginta), az Ószövetség görög fordítása a héber „ír” helységjelző szót mindig a poliszának, városnak fordította, tekintet nélkül a település nagyságára. És ez ment át a hétköznapi szóhasználatba. A városnak egyébként rossz híre le­hetett­­ talán a lakosai indulatos ter­mészete miatt. Emlékezzünk csak Náthánáél megjegyzésére: „Názáretből támadhat-e valami jó?” (Jn 1:46). A zsi­dó háború idején Kr. u. 70 körül a ró­maiak Názáretet is lerombolták, és a lakosai egy időre elhagyták a várost. A szentély lerombolása után zsidó és ke­resztyén menekültek újból felépítették. A zsidók között papi családok is voltak, és néhányan Jézus családjának a le­származottai közül is. Eusebius egy­háztörténet-író megőrizte a második században élt Hegeszipposz egyik fel­jegyzését Júdásnak, Jézus test szerinti testvérének az unokáiról. A szöveg sze­rint:­­ Ebben az időben Domitianus (81- 96) korában még éltek Jézus rokonai, nevezetesen Júdás unokái, akit Jézus test szerinti testvérének tartottak. Eze­ket azzal vádolták, hogy Dávid leszár­mazottai, és ezért Domitianus elé ve­zették, aki Heródeshez hasonlóan félt a Krisztus eljövetelétől. A császár meg­kérdezte őket, hogy valóban Dávid nemzetségéből származnak, amire ők igennel válaszoltak. Aztán a vagyonuk és a pénzük felől érdeklődött. Azt felel­ték, hogy kettőjüknek 9000 dénárosuk van, de nem készpénzben, hanem eny­­nyit ér a 39 hektárnyi földjük, amit ma­guk művelnek meg, hogy kifizethessék az adójukat és eltarthassák a családju­kat. Nehéz munkájuk bizonyítékaként megmutatták kérges kezüket. Ezután a császár megnyugodva elbocsátotta őket. Julius Africanus szerint mindketten Názáretben éltek... Dr. Bajusz Ferenc

Next