Reformátusok Lapja, 2004 (48. évfolyam, 1-52. szám)
2004-01-04 / 1. szám
Hadd mondjam el, mikor találkoztam ezzel az Igével. Azon az őszön, amikor lezajlott a polgármesterválasztás és először mentem be az irodámba, az ottlévő Bibliát kézbe véve ennél az Igénél nyílt ki. Micsoda útmutatás ez négy esztendőre: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” Most az új esztendő kezdetén újra elhangzik ez az ige, mert ilyenkor valamennyien úgy vagyunk, hogy nem tudjuk, mit tegyünk, nem tudjuk, mit hoz az év, de van egy biztos pont: az Úr Jézus Krisztus és a mi mennyei Atyánk, akire fel lehet nézni, akinek a segítségével hatalmas dolgokat lehet cselekedni. Legyen ez az Ige mindannyiunk Igéje, akik ebből a templomból indulunk 2004-ben a mindennapokba. Nem tudjuk, mit tegyünk, de azt igen, hogy felnézhetünk az Úrra, aki tanácsol és vezet. Nincs ennél nagyobb és erősítőbb üzenet az ember számára, hogy van valaki, akire föltekinthet, akire számíthat, hogy van valaki, aki akar segíteni. Isten mindig újat hoz, ő a kezdetek Istene. Isten alkotta a világmindenséget és János Evangéliuma is azzal kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennel volt, és Isten volt az Ige.” Isten nekünk is új kezdetet ad ebben az esztendőben. Nem arra néz, hogy bűnnel, nyomorúsággal, emberi tehetetlenséggel mit rontottunk el, nem a hibáinkat sorolja, hanem újat hoz. A világot adja és azt is újjáteremti, az embereket adja új lélekkel és velünk is képes újat kezdeni. A bűnt a tenger mélyébe veti, egészen újat kezd a világban és azt szeretné, hogy mi, akik benne bízunk és hozzá tartozunk, mi is igyekezzünk új emberként élni, újjá lenni mindenben. Ezt ígéri az Úr: „Imen mindent újjá teszek.” Nem formális dolog, hogy 2003 helyett 2004-et írunk, hanem lehet és legyen mindnyájunk számára egy egészen új év, új lehetőség, amit Isten ad, így induljunk ebbe az esztendőbe, nem feledve az Igét: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak Rád tekintünk.” Az új esztendő lehet jó vagy rossz, annyiféle, ahányfélék mi magunk vagyunk. De egyet ne felejtsünk el: tekintsünk az Úrra. (Folytatás a 3. oldalon) szletes programot a 3. oldalon közöljük) Ökumenikus Imahét - 2004 Január 18-25-ig kerül sor az Ökumenikus Imahétre, amelynek bibliai mottója: „Az én békességemet adom nektek” (Jn 14,27). A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Világtanácsa által kidolgozott nemzetközi előkészítő anyag magyar ökumenikus fordítása elkészült, és azt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa egy füzet formájában kiadta. Az előkészítő füzetek az egyházak vezetőségén keresztül jutnak el a lelkészekhez. A dokumentum letölthető az Ökumenikus Tanács honlapjáról is: http://okumenikus.lutheran.hu. Az országos megnyitó istentiszteletre január 18-án 18 órakor a Deák téri evangélikus templomban kerül sor Erdő Péter bíboros és Szabó István püspök igehirdetői szolgálatával. Az Imahét központi zárórendezvényeként ifjúsági istentisztelet lesz a Lágymányosi Ökumenikus Központ templomában január 25-én este, melyen katolikus, protestáns és ortodox lelkészek és fiatalok szolgálnak. 2003-as év végén és a 2004-es év kezdetén szívünket a reménység tölti el azért, mert hisszük, hogy a következő évben sokkal több örömben lesz részünk, mint volt az, az elmúlt év során. Nem véletlen búcsúztatja a nép nagy hangoskodással a múló esztendőt, hiszen egyrészt szeretné felejteni a roszszat, ami történt vele, másrészt előre örül annak, hogy a jövőben csak jóban rossz része. Jó lenne, ha ez megalapozott valóságként állna előttünk. Minden ember szeretné nemcsak az új esztendő titkait, de a jövő teljességét is megismerni. Sokfelé kutat és keres ezért. Ezek a jövőkutatások azonban sok esetben megalapozatlanok, hiszen távol vannak az Isten kegyelmi kijelentésétől, s az ember saját maga tudására, képességére akarja felépíteni azt a jövőt, amit önmaga sem tud. Bizonyára sok örömben lesz részünk az elkövetkezendő évben, ugyanúgy tudunk majd örülni egy-egy kedves rokon, ismerős sikerének mint eddig, ugyanúgy felderíti szívünket a mező szép virága, az erdei madarak hangja, mint eddig. De vélhetően ugyanúgy ott lesz a szomorúság és fájdalom is életünkben. Az emberiség, s benne az ember, a személyes ügyünk előrehaladása mindenképpen jó érzéssel tölthet el bennünket. Ezért különösen is sokat mond a számunkra a címben idézett, Jelenések könyvében megírt Ige (Jel. 15:3). Amikor tehát a jövőnket kutatjuk és azután érdeklődünk, akkor járunk el helyesen, ha Isten csodálatos és nagy műveire figyelünk. Mind az emberiség, mind nemzetünk, de személyes életünk tapasztalásai is mondatja velünk ennek tükrében a bibliai Igét: „Mindvégig megsegített az Úr!” Az óesztendő elmúltával, ilyen gondolatok töltsék el a mi szívünket ahhoz, hogy meg tudjuk oldani a feladatokat és örülni tudjunk a sikereinknek. Minden ó esztendő egy értékeléssel fejeződik be az ember életében, amikor visszatekint arra a rövid és mégis hosszú útra, amit a 365 nap alatt megtett. Enélkül a számvetés nélkül nem látjuk, hogy mit értünk el, s főleg azt, hogy mit érhettünk volna, ha minden tervünk sikerül. Persze van egy másfajta lehetőség is - a pozitív gondolkodás megoldása. Ebben az esetben az ember a kudarcokat is úgy szemléli, hogy azok még rosszabbul is végződhettek volna. Edward Albee írja egyik könyvében a következőket: „Én a lehetetlen megvalósításának ragyogó kudarcai alapján rangsorolom magunkat.” Az elmúlt évben személy szerint is áttekinthetjük, hogy életünkben mennyi volt a „lehetetlennek tűnő” próbálkozás, s mi is ragyogó kudarcnak értékelhetjük ebben az esetben a sikerek elmaradását. Azonban ez a személet magában hordoz egy olyan gondolatmenetet, amely a valóságtól távolít el bennünket, hiszen az eredménytelenséget „ragyogó kudarcnak” felfogni megalapozatlan eszmefuttatás. A 2003-as évet azért kell értékelnünk, hogy megalapozottabb legyen a beköszöntő új esztendő. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő évben sem lesznek díjával a próbatételek életünkben, s alkalomról alkalomra tanújelét kell adni annak, amit a Nobel-díjas író, Hamingway mondott: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék, az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha.” Önmagunk erejére támaszkodva azonban nem tudjuk megvívni a magunk harcát, nem tudjuk megoldani élet- és sorskérdéseinket úgy, hogy azok előremutatóan épüljenek egymásra. Mi hát a megoldás? A Jelenések könyvéből vett idézet azt mondja számunkra, hogy nagyok és csodálatosak a Mindenható Úrnak a művei. Akarva-akaratlanul is ezt kell megvallania minden embernek, akár hiszi, akár tagadja ennek realitását. Isten szeretete az elmúlt időszakban is átölelt bennünket, pedig hányszor volt bánatra okunk, pedig hányszor sebeztek meg, mennyi megaláztatásban volt részünk és hányan gúnyolódtak fájdalmainkon. Ezek is azok az emberek voltak, akik szemünkben a kedves ismerőst, barátot láttatják velünk, távolodva tőlünk viszont már sajnálkozóan legyintenek ránk. Boldog új évet! - mondjuk egymásnak számtalanszor, az újév első napjain. S valóban boldog lesz-e az egyfelől hosszúnak tűnő újesztendő vagy több lesz benne a fájdalom, a bánat, a szomorúság? Újesztendő első napjaiban a helyes mércével kell saját életünket szemlélni. Nem látni magunkat kisebbnek, de nem is értékelve túl. Az utóbbira gyakran van példa, amikor sikereinktől nem látjuk életünk igazi mozgatóját. Azt gondolja az ember, hogy neki már nincs szüksége senkire, s rá teljességgel igaz a görög mondás: „Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs csodálatosabb...” A magyar költő évszázadokkal később ezt így fogalmazta meg, intve, jobbító szándékkal: „Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükörében magadat, és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak, és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd ráng, és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat.” (Babits) Nagyok és csodálatosak az Úristen művei. Az emberiség története és a mi életünk a bizonyíték rá, hiszen népünket, nemzetünket úgy tartotta meg az évszázadok tüzében a mennyei Atya, hogy minden pusztító, gonosz szándék ellenére meg tudtunk maradni a Duna-Tisza táj ölében. Ez kell, hogy bátorítást adjon az elkövetkezendő időben is a mi számunkra, amikor készülünk az európai közösségbe, amikor gazdasági és társadalmi feszültségeket szeretnénk legyőzni, mindig csak erre a bibliai tanításra kell figyelnünk, hogy Istennek valóban nagyok és csodálatosak a művei velünk. A 2004-es esztendő napjaihoz, küzdelmeihez, szomorúságához, bánatához az Isten meg fogja adni azt a cseppnyi örömöt - mely lehet, hogy valóban „hópehelynyi” vagy „virágsziromnyi” csupán, de elég lesz arra, hogy nemzetünkön, személyes életünkön, az emberiség történetében láthatóvá váljanak az Úristen nagy és csodálatos művei. Vagyok és csőd a Te műveit álatosak !...” I K : Nagy Lenke Hová akarunk tartozni? A történet sokunk számára ismert és arról szól, hogy a fogságban levő Pál apostolt többedmagával - mivel a császárhoz fellebbezett - Rómába szállíttatja a Szentföldön abban az időben hatalmat gyakorló római hatóság. Elgondolkoztató, hogy a döntéshozók „akkor”, hogy ha valaki - legyen az akár rabságban is - az általuk szinte istenként tisztelt császárhoz fordult igazának védelmében, akár - mint még kiderül majd - áldozatok árán is szükségesnek tartották teljesíteni ezt a kérést. Igaz, Pál római polgár volt, és „akkor” római polgárnak lenni nem csak formaság volt, hanem valójában ez a státus igen tiszteletre méltó pozíciónak számított. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: nem vesztett-e, és miért kell vesztenie értékéből a „polgár” szónak; és az is kérdéses, hogy miért válnak ma sokszor gúny tárgyává azok, akik ennek a fogalomnak a becsületét - az „állampolgár”, vagy az „állampolgárság” szót használva - visszaállítani, és régi - új tartalommal megtölteni igyekeznek? De térjünk vissza a történethez, amelyben útra kel egy kis csapat, sokféle ember. Először a szárazföldön, majd egy hajón találjuk őket, egy olyan közösségben, ahol együtt vannak, utaznak, s ezzel - akarva, akaratlan - sorsközösséget vállalnak hatalmon levők és hatalom alá rekesztettek, a feltehetően értékes szállítmány célba juttatásában érdekeltek és az ebben érdektelenek, a csak önmagukért felelős utasok és az egész hajóért felelős őket szállító hajósok. Mondhatnánk úgy is egyenlő, és „még egyenlőbb” emberek: katonák, rabok, kereskedők, üzletemberek, matrózok és a hajón dolgozók, a hajó „népe”. De, mivel a hasznos időt elfecsérelték, jön - ahogy törvényszerűen jönni szokott - a veszély, és elhangzanak, mint ilyenkor mindig, a helyzet megoldására irányuló javaslatok is. Köztük Pál, Isten embere is szól. Bár szavait elsősorban a minden utas életének megóvására irányuló törekvés vezérli, mégsem hallgatnak rá. Mint a történelemben oly sokszor, az együtt utazásra rendeltek nem az Isten szavát képviselni igyekvőkre, hanem a kormánykereket tartóra hallgatnak, és annak az egy - esetleg néhány - embernek hisznek, akiket főként nem az emberi életek, hanem az értékes rakomány megőrzése vezérel. Tovább hajóznak, mert - tudjuk - hajózni kell, és az első valahány napban úgy is néz ki, hogy rendben lesz minden; az emberi módon okoskodók, az Istenre és az Őt hallgatók szavára nem figyelők, az Ő szavát idejét múltnak, döntéseiket illetően lényegtelennek tartók megvalósíthatják elhatározásukat. Volt ez már sokszor így, ki tudja hányszor, hiszen mindannyiunknak - az egészen kiskorúakat kivéve - van már erről bőven tapasztalatunk. Csak - sajnos - annyi ritkán jött ebből össze, ami elég lett volna ahhoz, hogy ugyanabba a csapdába újra vissza ne essünk. Mert Pálnak a veszélyre figyelmeztető, mindnyájukat féltően óvó szavai beteljesedtek: a szélvihar lecsapott, lecsap és le is fog csapni mindig, amikor eljön az ideje, amíg világ a világ, és akkor többre volt, van és lesz szükség annál, mint amennyi egy önmagával eltelt, önmagát nagybetűs embernek nevező, de valójában csak a teremtmény pozíciójában levő létezőtől kitelik. És sajnos, sokak számára csak egy ilyen helyzetben derül ki igazán, miért nem elég csupán „vízszintesen” gondolkodni, és igazolódik be az, hogy miért kell mindenek előtt „felfelé” a Teremtőre figyelni Pál ezt kérte, és ezt azóta is sokan kérik, beleértve azokat, akik korunkban is a „felülről jövő” akaratra figyelnek először, erről szólnak. Róla tesznek bizonyságot. Az év elején - nem csak a tél következtében reánk váró - újabb próbára tevő idők előtt jó lenne tisztázni magunkban, mi kinek nevében intünk, hová akarunk tartozni? Bodnár Ákos „De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdon 1) Ára: 85 Ft