Reformátusok Lapja, 2004 (48. évfolyam, 1-52. szám)

2004-01-04 / 1. szám

H­add mondjam el, mikor találkoztam ezzel az Igével. Azon az őszön, amikor lezajlott a polgármesterválasztás és először mentem be az irodámba, az ottlévő Bibliát kézbe véve ennél az Igé­nél nyílt ki. Micsoda útmutatás ez négy esztendőre: „Nem tudjuk, mit tegyünk, csak rád tekintünk.” Most az új esztendő kezdetén újra el­hangzik ez az ige, mert ilyenkor vala­mennyien úgy vagyunk, hogy nem tud­juk, mit tegyünk, nem tudjuk, mit hoz az év, de van egy biztos pont: az Úr Jé­zus Krisztus és a mi mennyei Atyánk, akire fel lehet nézni, akinek a segítségé­vel hatalmas dolgokat lehet cselekedni. Legyen ez az Ige mindannyiunk Igéje, akik ebből a templomból indulunk 2004-ben a mindennapokba. Nem tud­juk, mit tegyünk, de azt igen, hogy fel­nézhetünk az Úrra, aki tanácsol és ve­zet. Nincs ennél nagyobb és erősítőbb üzenet az ember számára, hogy van va­laki, akire föltekinthet, akire számíthat, hogy van valaki, aki akar segíteni. Isten mindig újat hoz, ő a kezdetek Istene. Isten alkotta a világmindenséget és János Evangéliuma is azzal kezdődik: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennel volt, és Isten volt az Ige.” Isten nekünk is új kezdetet ad ebben az esztendőben. Nem arra néz, hogy bűn­nel, nyomorúsággal, emberi tehetetlen­séggel mit rontottunk el, nem a hibáin­kat sorolja, hanem újat hoz. A világot adja és azt is újjáteremti, az embereket adja új lélekkel és velünk is képes újat kezdeni. A bűnt a tenger mélyébe veti, egészen újat kezd a világban és azt sze­retné, hogy mi, akik benne bízunk és hozzá tartozunk, mi is igyekezzünk új emberként élni, újjá lenni mindenben. Ezt ígéri az Úr: „Ime­­n mindent újjá te­szek.” Nem formális dolog, hogy 2003 helyett 2004-et írunk, hanem lehet és le­gyen mindnyájunk számára egy egészen új év, új lehetőség, amit Isten ad, így induljunk ebbe az esztendőbe, nem feledve az Igét: „Nem tudjuk, mit te­gyünk, csak Rád tekintünk.” Az új esz­tendő lehet jó vagy rossz, annyiféle, ahányfélék mi magunk vagyunk. De egyet ne felejtsünk el: tekintsünk az Úrra. (Folytatás a 3. oldalon) szletes programot a 3. oldalon közöljük) Ökumenikus Imahét - 2004 Január 18-25-ig kerül sor az Ökumenikus Imahétre, amelynek bibliai mottója: „Az én békességemet adom nektek” (Jn 14,27). A Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács és az Egyházak Vi­lágtanácsa által kidolgozott nemzetközi előkészítő anyag magyar öku­menikus fordítása elkészült, és azt a Magyar Katolikus Püspöki Konfe­rencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa egy füzet formájában kiadta. Az előkészítő füzetek az egyházak vezetőségén ke­resztül jutnak el a lelkészekhez. A dokumentum letölthető az Ökumeni­kus Tanács honlapjáról is: http://okumenikus.lutheran.hu. Az országos megnyitó istentiszteletre január 18-án 18 órakor a Deák téri evangélikus templomban kerül sor Erdő Péter bíboros és Szabó István püspök igehirdetői szolgálatával. Az Imahét központi záróren­dezvényeként ifjúsági istentisztelet lesz a Lágymányosi Ökumenikus Központ templomában január 25-én este, melyen katolikus, protes­táns és ortodox lelkészek és fiatalok szolgálnak. 2003-as év végén és a 2004-es év kezdetén szívünket a remény­ség tölti el azért, mert hisszük, hogy a következő évben sokkal több örömben lesz részünk, mint volt az, az elmúlt év során. Nem véletlen búcsúztatja a nép nagy hangoskodással a múló esztendőt, hiszen egyrészt szeretné felejteni a rosz­­szat, ami történt vele, másrészt előre örül annak, hogy a jövőben csak jóban rossz része. Jó lenne, ha ez megalapozott való­ságként állna előttünk. Minden ember szeretné nemcsak az új esztendő titkait, de a jövő teljességét is megismerni. Sok­felé kutat és keres ezért. Ezek a jövőku­tatások azonban sok esetben megalapo­zatlanok, hiszen távol vannak az Isten kegyelmi kijelentésétől, s az ember saját maga tudására, képességére akarja fel­építeni azt a jövőt, amit önmaga sem tud. Bizonyára sok örömben lesz részünk az elkövetkezendő évben, ugyanúgy tu­dunk majd örülni egy-egy kedves rokon, ismerős sikerének mint eddig, ugyanúgy felderíti szívünket a mező szép virága, az erdei madarak hangja, mint eddig. De vélhetően ugyanúgy ott lesz a szomorú­ság és fájdalom is életünkben. Az embe­riség, s benne az ember, a személyes ügyünk előrehaladása mindenképpen jó érzéssel tölthet el bennünket. Ezért különösen is sokat mond a szá­munkra a címben idézett, Jelenések köny­vében megírt Ige (Jel. 15:3). Amikor tehát a jövőnket kutatjuk és azután érdek­lődünk, akkor járunk el helyesen, ha Isten csodálatos és nagy műveire figyelünk. Mind az emberiség, mind nemzetünk, de személyes életünk tapasztalásai is mon­datja velünk ennek tükrében a bibliai Igét: „Mindvégig megsegített az Úr!” Az óesztendő elmúltával, ilyen gondo­latok töltsék el a mi szívünket ahhoz, hogy meg tudjuk oldani a feladatokat és örülni tudjunk a sikereinknek. Minden ó esztendő egy értékeléssel fejeződik be az ember életében, amikor visszatekint arra a rövid és mégis hosszú útra, amit a 365 nap alatt megtett. Enélkül a számvetés nélkül nem látjuk, hogy mit értünk el, s főleg azt, hogy mit érhettünk volna, ha minden tervünk sikerül. Persze van egy másfajta lehetőség is - a pozitív gondolkodás megoldása. Ebben az esetben az ember a kudarcokat is úgy szemléli, hogy azok még rosszabbul is végződhettek volna. Edward Albee írja egyik könyvében a következőket: „Én a lehetetlen megvaló­sításának ragyogó kudarcai alapján rang­sorolom magunkat.” Az elmúlt évben sze­mély szerint is áttekinthetjük, hogy éle­tünkben mennyi volt a „lehetetlennek tűnő” próbálkozás, s mi is ragyogó kudarc­nak értékelhetjük ebben az esetben a sike­rek elmaradását. Azonban ez a személet magában hordoz egy olyan gondolatmene­tet, amely a valóságtól távolít el bennün­ket, hiszen az eredménytelenséget „ragyo­gó kudarcnak” felfogni megalapozatlan eszmefuttatás. A 2003-as évet azért kell értékelnünk, hogy megalapozottabb legyen a bekö­szöntő új esztendő. Úgy gondolom, hogy az elkövetkezendő évben sem lesznek dí­jával a próbatételek életünkben, s alka­lomról alkalomra tanújelét kell adni an­nak, amit a Nobel-díjas író, Hamingway mondott: „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék, az embert el lehet pusz­títani, de legyőzni soha.” Önmagunk erejére támaszkodva azon­ban nem tudjuk megvívni a magunk har­cát, nem tudjuk megoldani élet- és sors­kérdéseinket úgy, hogy azok előremu­­tatóan épüljenek egymásra. Mi hát a megoldás? A Jelenések könyvéből vett idézet azt mondja számunkra, hogy nagyok és cso­dálatosak a Mindenható Úrnak a művei. Akarva-akaratlanul is ezt kell megvalla­­nia minden embernek, akár hiszi, akár ta­gadja ennek realitását. Isten szeretete az elmúlt időszakban is átölelt bennünket, pedig hányszor volt bánatra okunk, pedig hányszor sebeztek meg, mennyi megaláz­tatásban volt részünk és hányan gúnyo­lódtak fájdalmainkon. Ezek is azok az emberek voltak, akik szemünkben a ked­ves ismerőst, barátot láttatják velünk, tá­volodva tőlünk viszont már sajnálkozóan legyintenek ránk. Boldog új évet! - mondjuk egymásnak számtalanszor, az újév első napjain. S va­lóban boldog lesz-e az egyfelől hosszúnak tűnő újesztendő vagy több lesz benne a fájdalom, a bánat, a szomorúság? Újesztendő első napjaiban a helyes mércével kell saját életünket szemlélni. Nem látni magunkat kisebbnek, de nem is értékelve túl. Az utóbbira gyakran van példa, amikor sikereinktől nem látjuk éle­tünk igazi mozgatóját. Azt gondolja az ember, hogy neki már nincs szüksége sen­kire, s rá teljességgel igaz a görög mon­dás: „Sok van mi csodálatos, de az ember­nél nincs csodálatosabb...” A magyar költő évszázadokkal később ezt így fogal­mazta meg, intve, jobbító szándékkal: „Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak, mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod tükörében magadat, és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak, és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd ráng, és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat.” (Babits) Nagyok és csodálatosak az Úristen művei. Az emberiség története és a mi éle­tünk a bizonyíték rá, hiszen népünket, nem­zetünket úgy tartotta m­eg az évszázadok tüzében a mennyei Atya, hogy minden pusz­tító, gonosz szándék ellenére meg tudtunk maradni a Duna-Tisza táj ölében. Ez kell, hogy bátorítást adjon az elkövetkezendő időben is a mi számunkra, amikor készülünk az európai közösségbe, amikor gazdasági és társadalmi feszültségeket szeretnénk legyőzni, mindig csak erre a bibliai tanításra kell figyelnünk, hogy Istennek valóban na­gyok és csodálatosak a művei­­ velünk. A 2004-es esztendő napjaihoz, küzdel­meihez, szomorúságához, bánatához az Is­ten meg fogja adni azt a cseppnyi örömöt - mely lehet, hogy valóban „hópehelynyi” vagy „virágsziromnyi” csupán, de elég lesz arra, hogy nemzetünkön, személyes életünkön, az emberiség történetében lát­hatóvá váljanak az Úristen nagy és csodá­latos művei. Vagyok és csőd a Te műveit álatosak !...” I K­­­­ : Nagy L­enk­e Hová akarunk tartozni? A történet sokunk számára ismert és arról szól, hogy a fog­ságban levő Pál apostolt többed­magával - mivel a csá­szárhoz fellebbezett - Rómába szállíttatja a Szentföldön abban az időben hatalmat gyakorló római hatóság. Elgondolkoztató, hogy a döntéshozók „akkor”, hogy ha valaki - legyen az akár rabságban is - az általuk szinte istenként tisztelt császárhoz for­dult igazának védelmében, akár - mint még kiderül majd - ál­dozatok árán is szükségesnek tartották teljesíteni ezt a kérést. Igaz, Pál római polgár volt, és „akkor” római polgárnak lenni nem csak formaság volt, hanem valójában ez a státus igen tisz­teletre méltó pozíciónak számított. Önkéntelenül is felmerül a kérdés: nem vesztett-e, és miért kell vesztenie értékéből a „polgár” szónak; és az is kérdéses, hogy miért válnak ma sokszor gúny tárgyává azok, akik ennek a fogalomnak a becsületét - az „állampol­gár”, vagy az „állampolgárság” szót használva - visszaállítani, és régi - új tartalommal megtölte­ni igyekeznek? De térjünk vissza a történethez, amelyben útra kel egy kis csapat, sokféle ember. Először a száraz­földön, majd egy hajón találjuk őket, egy olyan kö­zösségben, ahol együtt vannak, utaznak, s ezzel - akar­va, akaratlan - sorsközösséget vállalnak hatalmon levők és hatalom alá rekesztettek, a feltehetően értékes szállítmány célba juttatásában érdekeltek és az ebben érdektelenek, a csak önma­gukért felelős utasok és az egész hajóért felelős őket szállító ha­jósok. Mondhatnánk úgy is egyenlő, és „még egyenlőbb” embe­rek: katonák, rabok, kereskedők, üzletemberek, matrózok és a hajón dolgozók, a hajó „népe”. De, mivel a hasznos időt elfecsérelték, jön - ahogy törvényszerűen jönni szokott - a veszély, és elhangzanak, mint ilyenkor mindig, a helyzet megoldására irányuló javaslatok is. Köztük Pál, Isten embere is szól. Bár szavait elsősorban a min­den utas életének megóvására irányuló törekvés vezérli, még­sem hallgatnak rá. Mint a történelemben oly sokszor, az együtt utazásra rendeltek nem az Isten szavát képviselni igyekvőkre, hanem a kormánykereket tartóra hallgatnak, és annak az egy - esetleg néhány - embernek hisznek, akiket főként nem az em­beri életek, hanem az értékes rakomány megőrzése vezérel. Tovább hajóznak, mert - tudjuk - hajózni kell, és az első valahány napban úgy is néz ki, hogy rendben lesz minden; az emberi módon okoskodók, az Istenre és az Őt hallgatók szavá­ra nem figyelők, az Ő szavát idejét múltnak, döntéseiket illetően lényegtelennek tartók megvalósíthatják elhatározásu­kat. Volt ez már sokszor így, ki tudja hányszor, hiszen mind­annyiunknak - az egészen kis­korúakat kivéve - van már erről bőven tapasztalatunk. Csak - sajnos - annyi ritkán jött ebből össze, ami elég lett volna ahhoz, hogy ugyanabba a csapdába újra vissza ne essünk. Mert Pálnak a veszélyre fi­gyelmeztető, mind­nyájukat féltően óvó szavai beteljesedtek: a szélvihar lecsapott, lecsap és le is fog csapni mindig, amikor eljön az ideje, amíg világ a világ, és akkor többre volt, van és lesz szükség annál, mint amennyi egy önmagával eltelt, önmagát nagy­betűs embernek nevező, de valójában csak a teremtmény pozíciójában levő létezőtől kitelik. És sajnos, sokak számára csak egy ilyen helyzetben derül ki igazán, miért nem elég csupán „víz­szintesen” gondolkodni, és igazolódik be az, hogy miért kell min­denek előtt „felfelé” a Teremtőre figyelni Pál ezt kérte, és ezt az­óta is sokan kérik, beleértve azokat, akik korunkban is a „felülről jövő” akaratra figyelnek először, erről szólnak. Róla tesznek bi­zonyságot. Az év elején - nem csak a tél következtében reánk váró - újabb próbára tevő idők előtt jó lenne tisztázni magunkban, mi kinek nevében intünk, hová akarunk tartozni? Bodnár Ákos „De a százados inkább hitt a kormá­nyosnak és a hajótulajdo­n 1) Ára: 85 Ft

Next