Reformátusok Lapja, 2006 (50. évfolyam, 2-53. szám)
2006-11-12 / 46. szám
L. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 2006. NOVEMBER 12. 1956 és a magyar reformátusság Csorna Zsigmond professzor gazdaságtörténeti előadását az évszázad egyik híres aszújának, a széles közvélemény előtt ismeretlen „1956-os aszúról”, megszületéséről és emlékének elfelejtetéséről, történetéről tesszük közzé, amely történet jellemzően az 1956-os „események" megítélésének és elhallgatásának jellegzetes példája... ♦ Református Szemmel, 3. oldal Az egyház minden tagja köteles felelősséget vállalni - a kapott kegyelem mértéke szerint - az egyház nyilvános építésében, de mindig illendő módon és a jó rendnek megfelelően. Azaz úgy, hogy se az egyház egységét meg ne tagadjuk, se pedig - benne maradva - békességét és jól szabályozott fegyelmét meg ne zavarjuk. EGY MONDATBAN Gérecz Attila 1956-os vértanúköltőre emlékeztek november 5- én a budapesti Kálvin-téri református templomban. Pógyor István, a KIÉ mártírja halálának évfordulóján a 301-es parcellában november 7-én megemlékezést tartottak. A fehérgyarmati református egyházközség november 13-18. között evangélizációs hetet tart. Az Ontarioi Független Magyar Református Egyház templomában beiktatják szolgálatába az új püspököt, Szabó Sándort. Részletek a 7. oldalon - Ázsia imádkozik Mag „Imádkozunk Magyarországért!” - mondták a taiwani, maláj, pakisztáni, szingapúri, libanoni, thaiföldi asszonyok és az összázsiai keresztyén nők nevében sokan mások... ♦ Eszmélkedés, 5. oldal yarországért wm fl fri Átadták a Károli-díjakat Reformáció napján, október 31-én adták át a Művelődési és Közoktatási Minisztérium által 1996-ban alapított Károli-díjakat. Az ezévi díjazottak: Cseri Kálmán budapest-pasaréti lelkipásztor, Peres Imre komáromi teológiai tanár és Tóth-Máthé Miklós író voltak. A díjátadásra a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Lotz-termében került sor. Az ünnepségen részt vett Szabó István püspök, a Károli-díj kuratóriumának tagja is, professzorok és vendégek. A Himnusz eléneklése után a díjazottak méltatása hangzott el és Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára nyújtotta át a díjakat. Elsőként Kása László akadémikus, a Károli-díj kuratóriumának elnöke méltatta Cser Kálmán lelkipásztort (szül. 1939-ben, Kecskeméten), kiemelve sokoldalú és gyümölcsöző munkásságát számos gyülekezetben. A Károli Gáspár díjalapító rendelkezésére tekintettel elsőrenden mint igehirdető s a biblikus teológiai irodalom kiemelkedő művelőjeként érdemelte ki a díjat, mint aki a magyar református igehirdetés, protestáns lelkipásztori irodalom kiváló művelője, mely több kötetben megjelent igehirdetéseiből és különböző témákat feldolgozó könyveiből is kitűnik. Emellett méltóvá teszi őt a Károli-díjra a magyar nyelv megújítása terén is kiemelkedő munkássága. „Cseri Kálmán személyében most olyan gyülekezeti lelkész kapja a díjat - hangsúlyozta Kósa László -, aki prédikáció-kultúra és nyelvteremtő egyéniség. Akit a magyar n^pIvM icTptrr7PfATp^rriAui'ijiTnj,nLppt tisztelünk. Nyelve olyan egyszerű és közvetlen, ugyanakkor igényes nyelv, amely maximális mértékben eleget tesz annak, amit a modern korban kommunikációs minimumnak nevezünk. Igehirdetései elhangozva és leírva egyaránt irodalmi szintű szövegek. Megújította az evangélizációs igehirdetést is. Beszédei a korszerű tömegkommunikáció erőterében jelennek meg. Nemcsak a vallási, egyházi kultúrát ismerők, hanem mások számára is könnyen érthetők és befogadhatók”. Tóth-Máthé Miklós (szül. 1936-ban, Tiszalúcon) színészként kezdte pályafutását, de ma már inkább íróként ismert. Fekete Károly professzor laudációjában kiemelte, hogy Tóth-Máthé eddigi pályáját 30 könyv fémjelzi, s ebből az életműből szirtekként emelkednek ki a reformáció korának nagyjairól és a hazai protestantizmus meghatározó személyiségeiről írt művek (Ráday Pál, Szenczi Molnár Albert, Méliusz Juhász Péter, Károli Gáspár). Mint fogalmazott Fekete Károly: „Ezek a művek egyértelműen mutatják, hogy Tóth- Máthé Miklós »beledolgozta« magát a reformáció korába, aki a hitviták izzó légkörét és a nagy személyiségek arcélét, jellemét átütő erővel tudta megformálni. - Folytatás a 3. oldalon - A jövő egyháza ♦ Jakab Bálint Mihály ♦ Nemrég egy nálunk élő, a fővárosban, egyik gyülekezeti közösségben tevékenykedő, misszóba érkezett férfival beszélgettem, aki azt a kérdést szegezte nekem a terített asztalnál, hogy honnan van a magyar társadalomban ez a hatalmas „hívőellenesség”, ami kitapintható? Megdöbbentett az ő „látása”. Valóban mi már kezdünk hozzáedződni az évek alatt, ahhoz, ami másnak feltűnő, milyen is az az ország, amelyben élünk. Milyen is az a környezet, amelyben meg kell szólalnia az evangéliumnak. Mert meg kell szólalnia az evangéliumnak! Mert nincs más útja, nincs más menekülése ennek a népnek, csak a Krisztus evangéliuma. Csak a megmentő kegyelem temet árkot, csillapít indulatot, vezet el a bűnbánatig és bűnbocsánatig. S bár a misszió ma sem kevesebb, mint Krisztus parancsának teljesítése, hozzátehet valamit ahhoz a társadalmi megbékéléshez, amely segít elégetni és nem elfojtani az indulat parazsait. Az egyháznak Krisztustól kapott küldetése szerintlételeme a misszió. Amelyik egyház nem missziónál, az vegetál, majd meghal. Az egyház - a református önértelmezésben - gyülekezeteiben él. Ha sokáig él vegetálása ellenére, még nem jelenti azt, hogy halhatatlan. A Magyarországi Református Egyház - kapaszkodom a számokba - fogyatkozó közösség. Fogyatkozik arányaiban, számában (ami természetes lehetne, mert az ország lakossága is fogy, de keleten, ahol a reformátusság aránya nagyobb az összlétszámon belül, többen élnek saját népszámlálási bevallásuk szerint egyházon kívül, mint például a nyugati országrészben, és fogyatkozik egyházunk intenzitásában is. Nota bene: reformációs emlékünnepeinken olyannyira visszatekintünk dicső múltunkba, hogy a jövőről a múlt alkalmazása szintjén beszélünk. Ennek oka van. Az utóbbi másfél évtizedben kísérletek történtek ez okok feltárására, az egyházi struktúrától az anyagi forrásokig, de körvonalazódó jövő látás még nem forrta ki magát. Pedig szükség lenne a látásra, mert „ha nincs látás, elvadul a nép”. Károli Gáspár feltehetően az elidegenedik értelemben használja a szót. Csakhogy az elvadul sokkal pontosabb és jellegzetesebb. Nemcsak eltávolodik a látás nélküli ember Istentől, hanem megszűnik az az erkölcsi minimum, ami a közösség, az együttélés normája. Elidegenedő társadalomban élünk, mondják a társadalomkutatók, és ezt az elidegenedést mi azonnal az egyháztól való elidegenedés helyzetére fordítjuk le. De több ez, eltávolodás attól az értékrendtől, amelyben hagyományos módon jelen tudott lenni az egyház evangéliumi és ebből fakadó társadalmi küldetésével. Szembe kell tehát nézni a mai magyar társadalmi valósággal, és szembe kell nézni azzal is, hogyha nem keresünk új módozatokat az evangélium megszólatatásában, nemcsak tovább gyengül az amúgy sem erős társadalmi helyzetünk, hanem olyan sóvá leszünk, amelynek íze nincs, s ami másra nem jó, minthogy eltapossák és kidobják az emberek. Ez pedig nem a társadalom, hanem a Megváltó ítélete az „ízét vesztett” tanítványi lét fölött. Látásra van szükség, látó emberekre, tanítványokra, akik nemcsak a mai gondokat, hanem az aratás örömét is látják és érzik. Mert az igazsághoz hozzátartozik, hogy van missziós munka egyházunkban. Csak ezek többnyire gyülekezethez kötöttek. Gyülekezet függőek. Éppen ezért elszigeteltek, helyzet- és személyfüggőek, annak minden áldásával és nehézségével együtt. És keveset, kevésszer hallunk ezekről. Mondják, mondjuk, hogy a falvak kiürülnek, a városokon pedig „elvesznek” híveink. Nem vesznek el, csak nem kerülnek elő. Legfeljebb temetéskor. Ami a misszióra túl késő alkalom. Mégis a nagyszámok törvényéből adódóan, vagy a missziós munkának köszönhetően (?), a városi gyülekezetek gyarapodnak, újak jönnek létre. A falvak pedig fogynak, erőtlenednek. A lelki háttér pedig a két településforma között lassan eltűnik. Milyen legyen hát a jövendő magyar református egyháza? Látó egyház legyen. Olyan, amelyik látja, az elerőtlenedő közösségeket, e közösségben rekedt, sokszor kiszolgáltatott életű embereket. Látja a hűséget, amely évszázadokon át hordozta és megőrizte - ne futassuk, hogy hitből vagy hagyományból - Isten evangéliumi örökségét nehéz történelmi időkben is. És szolidáris velünk, velük, az elesettekkel, velük, tanyákon, falvakon, szórványokban rekedt emberekkel, akik sokszor olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Jézus - olvassuk Lukács evangéliumában, amikor ilyeneket látott, „megindult az ő szíve” rajtuk. Látó egyház legyen a jövendő magyar református egyháza, lássa, hogy megérett a gabona az aratásra. A gabona akkor kezd sárgulni, mikor megszakad a gyökere. Ezt a gyökérszakadt sokaságot kell begyűjteni. A hagyományától, nemzettudatától, vallási, hitbeli örökségétől, népi kultúrájától, olykor nyelvétől, nyelvének szellemétől elszakadt népet kell összeszedni. Örömmel kell begyűjteni, mert Isten azért „engedi” megszakadni a gyökereket, hogy alkalmasak legyenek a begyűjtésre. És csak így alkalmasak a begyűjtésre. Emeljétek fel szemeteket, mondja Jézus és lássátok ezt meg. Jézus szerint ők alkalmasak, azok, akik már nem a mieink, de közénk valók. Akik belecsömöröltek az áldatlan hétköznapokba. Akik beleutáltak a hazug szólamokba. Akiknek fáj a békétlenség. Akik csalódtak. Akik elveszítették munkahelyeiket. Akiknek szétment a családjuk. Akik magányosak. Gyökerük szakadt, ága tört életű emberek, közöttünk élők, mind-mind megértek az aratásra. A csűrök kivakolva, kimeszelve, újrafödve. Itt-ott néha töredező eszterhéjjal. De megtölteni élettel és örömmel csak az aratók tudják. De tudják? Ez a ma kérdése. És a jövendő magyar református egyházé. Mert nemcsak az Isten ellenesség, hanem az Isten utáni vágy is óriási. ♦ (A szerző református lelkipásztor) Templomszentelés Nyírteleki Az alapkő letételét követően egy év sem telt el a felszentelésig. Köszönet illeti azokat, akik bármilyen módon kivették a részüket a munkából... ♦ Egyházi Élet, 6. oldal on ♦ M i \ ||jj " j _ /i A Tiszáninneni Egyházkerület önállósága visszaállításának ötvenedik évfordulóján A Tiszáninneni Református Egyházkerület, önállósága visszaállításának ötvenedik évfordulója alkalmából - az őszi lelkész-presbiteri konferencia keretei között, november 4-én, a sárospataki templomban - ünnepi rendkívüli egyházkerületi közgyűlésen - a Magyarországi Református Egyház Zsinata tagjai jelenlétében adott hálát a történelem Urának megtartó kegyelméért. Az ünnepi alkalmon Csomós József püspök áhítatát és Ábrám Tibor főgondnok megnyitóját követően Dienes Dénes egyháztörténész előadása hangzott el „Az egyházkerület megszüntetése és helyreállítása” címmel. Majd a nagy idők tanúi nevében Mészáros István, az egyházkerület nyugalmazott püspöke emlékezett vissza a korabeli eseményekre. A MAE Zsinata és a testvér-egyházkerületek elnökségei köszöntéseinek sorát Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke nyitotta meg, aki a következő Nyilatkozatot tette közzé: Sárospataki nyilatkozat „Féljétek az Istent, és adjatok neki dicsőséget!” (Jel 14,7) A Magyarországi Református Egyház ma emlékezni és ünnepelni gyülekezett össze. 54 esztendővel ezelőtt az elnyomó politikai hatalom erőszakos és antidemokratikus eszközökkel nyúlt bele az MRE egységes szervezetébe és politikai öncélúsággal szüntette meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállóságát, ezzel sebet ejtett az egységes Magyarországi Református Egyházon. A trianoni döntés következtében külső hatalmak egyházunk egységét már megbontották, 1952-ben ezt a magyarországi erők követték el egyházunkkal. Éppen 50 esztendeje annak, hogy a Tiszáninneni Református Egyházkerület önállósága helyreállhatott. A rendkívüli ünnepi egyházkerületi közgyűlés testvéri összetartozásra hívott, ezért ünnepeltek együtt a magyarországi református egyházkerületek. A mai nap ugyanakkor az emlékezés ideje is. 50 esztendeje, november negyedikén erőszakkal, a demokratikus alapelvek megcsúfolásával verték le a magyar emberek szabadságvágyát, összekapaszkodását, az önrendelkezésért való küzdelmét. Ünneplünk és emlékezünk a Magyarországi Református Egyházban és Magyarországon, ahol ma a demokrácia deficitje és ezért zavar és rendetlenség uralkodott el. - Folytatás a 4. oldalon - Barcza János felvétele