Reformátusok Lapja, 2007 (51. évfolyam, 1-52. szám)

2007-01-07 / 1. szám

2 . Elbizonytalanodás jellemzi az embereket ma. Vannak károk, amikor megrendülnek a szilárdnak hitt alapok. Különösen az erősen és erőszakkal szervezett és fenntartott társadalmi beren­dezkedések — diktatúrák — összeomlása után jelentkezik ez. Hirtelen mindent szabad. Szabaddá válik az út, s a várat­­­­lanul támadt üres térbe betör mindenféle eszme, gondolat, lehetőség, s az emberek nem tudnak dönteni, mert elszoktak tőle. Ilyenkor kétféle választása van annak, aki mégis állva akar maradni: vagy funda­mentalista lesz és görcsösen ragaszkodik a régiek, őseik által lefektetett igazságokhoz, vagy valamiféle rajongásba menekül. Ez az erkölcsre, a vallásra és a hitre is vonat­kozik. Hogyan lehet hinni ma, amikor­­ annyi minden bizonytalanná vált? Min­dent, ami szilárd volt a korábbi időkben, nagy tudományunkkal megrengettünk. A régi igazság jóról és rosszról, az életről­­ elbizonytalanodott. Minden viszonylagos­sá lett. Hogyan tudunk akkor bizonyos­ságra jutni? Az ember egyik legfontosabb igénye: biztosat tudni, szilárd pontot ta­­­­lálni a földön a lábam alá, a kezem ügyé­be, valamit, amibe belekapaszkodok! Mert ha mindent kihúznak a lábunk alól, ha megfosztanak attól, hogy hinni tudjunk, akkor mi marad? Hogyan tu­dunk élni, hogy hivatásunkat betöltsük? Egy időben a tudománytól vártuk a bi­zonyosságot. Jaj, de nagyon hittünk ab­ban, hogy nem számít a vallásosság, az egyház, majd a tudomány megadja a kér­­i­­déseinkre a választ, akkor majd biztosat tudunk a világ keletkezéséről, végéről, életről és halálról! De nem kaptuk meg a tudománytól a biztos válaszokat. Mosta­nában sokan fordulnak jósokhoz, horosz­­i kóphoz, mindenféle ezoterikus praktikák­hoz, hogy valami bizonyosságra leljenek, de a jósok sem tudnak biztosat mondani, még hazudni sem hazudnak biztosat. Ki tud valami szilárd, megbízható igazságot mondani a jelenről és a jövőről? (Nem is bírnánk elviselni, ha tudnánk valami bi­­i­zonyosat a holnapunkról.) Az elbizonytalanodott ember tehát vagy fundamentalista lesz sziklaszilárd­­ tételekkel, vagy érzéstelenítő szereket és lehetőségeket keres. Szinte mindegy, mi- i­lyen áron, milyen úton-módon. A nyugta­­­­tők, a drog és az alkohol csak az ismertebb fajtája az érzéstelenítőknek. Sok lehetőség van arra, hogy elringassuk magunkat, hogy ne kelljen gondolkoznunk, akár csak­­ egy rövid ideig ne kelljen elviselni létünk­­ kínjait, kicsit tompuljon a kétségbeesés. Lehet, hogy a munkában — ami egyébként­­ fontos és nemes — a még több és több mun­kában keressük az érzéstelenítést. Nem bírjuk abbahagyni, pörgünk, és már elfe­lejtkezünk arról, hogy egyáltalán miért is dolgozunk. Lehet emberi kapcsolatainkba vetett túlzott bizalommal , szerelmes imádattal­­ vagy fanatikus vallásossággal­­ keresni ezt az érzéstelenítést. A legegy­szerűbb, hogy bekapcsoljuk a készüléke­inket, televíziót, videót, számítógépes já­tékot, internetet és mások életét, fantázi­áit nézzük, addig sem a magunk nyomo­rúságára gondolunk. Most nem a művé­szi filmekre utalunk, hanem az olcsó sab­lonra készült kaland­filmekre. A lényeg, s ne kelljen szembesülni azzal, hogy bi­­ zonytalanság, sőt üresség van a lelkünk­ben. Ha nem tudunk hinni, akkor pót-­­­szerekhez folyamodunk, hogy elvisel­hetőbbé tegyék az életet. És mi mit keresünk a gyülekezetben, a Bibliában, az imádságban, a templom­ban? Kevés, ha csak (vallásos) érzéstelení­tést! Kérjük és várjuk Isten szólítását, mert ő ad eligazítást, útravalót­­ és erőt, ami­vel meg is tudjuk tenni! ígérte a régieknek és ígéri nekünk is, hogy táplál, vígasztal, vezet. Az Ige testté lett Jézus Krisztusban, jelt adott Isten arról, hogy velünk van. Ennél nagyobb bizonyosságot, többet nem kérhetünk. Jól tudja, hogy mire van szük­ségünk és gondoskodik rólunk - ez a biz­­tos pont! Ezt a reménységet és bizonyossá­got élvezzük mi úgy, hogy másoknak is­­ jusson belőle általunk! ■ wirríiirim­ir~^^iwnirr ~ mmi ~ ihmui síi ELMÉLKEDÉS FORMÁTUM . A­Z IGE |a|a JANUÁR 7. VASÁRNAP „Ezt mondja az én Uram... én emlékszem szövetsé­gemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled...” (Ezékiel 16,53-63). A választott népnek Istenhez való kapcsolatát gyakran fejezi ki a Biblia a szövetség viszo­nyával. Ez Jahve kiválasztásán alapult, mely kizárt min­den máshoz való kötődést. A különböző korokban a prófétáknak volt az a feladata, hogy a népet erre a kap­csolatra emlékeztesse és ennek megtartására ösztönözze. A babiloni fogság idején azonban sokan úgy gondolták, hogy „Isten megszegte” ezt a szövetséget, ezért ők is „la­zíthatnak”! Ez a „lazítás” a legsötétebb bűnökbe vitte őket, s ma is könnyen elfeledkezhetünk őróla, ha rosz­­szul megy sorunk. A nép számára a reménység egyetlen szócska, de... Ha a nép nem emlékezik is, de Isten igen! Arra az örök szövetségre, melyet kötött népével és ve­lünk is Jézusban (2 Timótheus 2,13). Ennek a szövet­ségnek lehetünk részesei a keresztségben és az úrvacso­ra által. Értékeljük-e? Lukács 5,12-26 226. dicséret JANUÁR 8. HÉTFŐ „...hogy ágat növeljen és gyümölcsöt hozzon” (Ezékiel 17). Az Igénkben szereplő jelképes történet tör­ténelmi igazságokat tár elénk. A nagy saskeselyű a babi­loni királyt, a cédrus Júdát jelképezi, melynek hegye - amit a sas lecsípett - Jojákim király. Az ő fogságba vite­le után trónra ültetett­ Cidkijjá és népe babiloni fennha­tóság alatt viszonylagos jólétben élhetett volna, de ezzel a gőgös uralkodó nem elégedett meg, ezért fordult Egyip­tomhoz. Alacsony növésű szőlő helyett így akart pompás szőlőtőke lenni (6-8). Ekkor vetődik fel a kérdés: „Jó vé­ge lesz ennek?”. S a kérdésben benne van a felelet is. Az Úr büntetése nem marad el. A rövidlátó, realitás nélkü­li politika hosszú távon az ő ítéletét jelenti. Azóta is örök kérdés a rövid vagy hosszú távon való gondolko­zás. Az Úr hosszú távon vezeti életünket (János 13,7). Ezért próbáljunk mi is arra gondolni döntéseinknél, mi fontosabb abban őelőtte? Ő is letör a cédrus tetejéről egy ágat (22), és a Sionon ülteti el. Innen származik a „Messiás-fa”, melyről a próféták jövendöltek. Lukács 5,27-39 438. dicséret JANUÁR 9. KEDD „A fiú nem bűnhődik az apa bűnei miatt...” (Ezékiel 18,1-20). A mai ember többnyire tisztában van saját jogaival (amelyeket fennen hangoztat és érvényesí­teni is akar), de eléggé elmaradott a kötelességtudata. Pe­dig ahol jogok vannak, ott kötelességek is vannak, s meg­jelenik a felelősség. Ott kezdődik (és végződik) az ember, ahol felelősség (is) van. Mai igénk az egyén felelősségét hangsúlyozza. Isten előtt kinek-kinek magának kell szá­mot adnia egyéni életéről. A Babilonba hurcolt foglyok úgy vélték: őseik büntetése van rajtuk, ők nem érdemel­ték meg ezt a sanyarú sorsot (2). Ezért vitatkozik „népe közvéleményével” a próféta. Isten igazságos! Ha nem így lenne, a fatalizmus ingoványos talajára süllyednénk, melyben mindenki szabadon tehetné azt, amit akar, hi­szen „a sorsunk ellen úgysem tehetünk semmit”! A felelősséget mindenki egyedül hordozza. Egyetlen kivé­tel Jézus, aki az ember bűnei miatt szenvedett ártatla­nul a kereszten, az Atya akaratából. Lukács 6,1-11 119. zsoltár JANUÁR 10. SZERDA „Hagyjatok fel vétkeitekkel, amelyeket elkövette­tek...” (Ezékiel 18,21-32). Hozzászoktunk ahhoz, hogy jó cselekedeteinket a másik ember hasonló jó cselekedete­ihez mérjük. Annyi jót adjunk, amennyit mi is kapunk. Isten azonban nem eszerint dönt, hanem bármilyen múlt­tal érkezzék is valaki Őhozzá, elfogadja a megtérését (21). Az Ő ítélete, nem „automatikusan működő művelet” -­ ­ MELLETT arányokban kifejezve, hanem annak örömteli elfogadása, hogy egy adott pillanatban, mikor képes megfordulni egy ember vagy egy nép bűnös útjáról és elindulni felé?! De mindig is könnyebb volt Isten igazságát bírálni („Nem következetes az Úr!”), mint Őhozzá fordulni. Pedig az ő szeretete mindig elfogadja a Hozzá­tévőt - ma is —, aki őszinte bűnbánat által „...megmenti az életét” (27). Olyan Urunk van, aki nem kívánja a bűnös halálát, „hanem, hogy megtérjen útjáról és éljen” (23). Ennek a szeretetnek mintájára parancsolja Jézus a mi szeretetünk gyakorlását is az Úr és felebarátaink irányába (Lukács 10,27). Lukács 6,12-19 434. dicséret JANUÁR 11. CSÜTÖRTÖK „Siratóének ez...” (Ezékiel 19). Hozzátartozó, ismerős, barát elvesztése mindig fájdalmas esemény. Az ezzel kap­csolatos gyászt a változó korok szerint, különbözőképpen fejezték ki az emberek. Ezekről a Bibliában is olvasha­tunk (a ruha megszaggatása, a por és hamu fejre szórása, a test külső állapotának elhanyagolása stb.), melyek mo­dern változata, a fekete ruha, gyászszalag meghatározott ideig való viselése napjainkban is szokás. A halott-siratás is a gyász kifejezése volt, a próféta — igénkben — a júdai királyság végéről vers formájában ír fájdalmas és emelke­dett hangvételű emlékezést. A királyt fejedelemnek neve­zi, anyját oroszlánnak. Azokra utal, akiknek Istentől el­távolodott élete miatt foglalták el az országot megtorló hadjáratban a babiloniak. Az ország bukásáról szól az ének, mégis az események mögött Isten áll. Aki nem tűri el, hogy egy nép elhagyja és elfeledkezzék Róla. Lukács 6,20-26 204. dicséret JANUÁR 12. PÉNTEK „Azért jöttetek, hogy megkérdezzetek engem?” (Ezékiel 20,1-31). Diákkoromban, amikor egy nehéz órán menekültünk a számonkérés elől, „előre megszer­kesztett” kérdéseket tettünk fel a tanárnak abban re­ménykedve, hogy a válaszadással elmegy az idő, s már nem kerül sor a feleltetésre. Igényben a választott nép is kérdezni akar, így próbálva történelmi mértékben „elterelni az Úr figyelmét” (3). Önmagunkkal való számvetés helyett kijelentésre vártak. Ezért látogatják meg a vének a prófétát. Ehelyett azonban az Úr emlé­kezteti őket kiválasztásukra, engedetlenségükre, ami már Egyiptomban is jellemezte őket. Mégis kivitte őket onnan és bevezette Kánaán földjére, ahol tovább folyt a bálványozás! A nagy történelmi lecke: az ősök bűnei folytatódnak a fiúkban (30). Ezért a vének látogatása Ezékielnél eredménytelen, Isten nem engedi, hogy ide­gen földön idegen isteneknek mutassanak be áldozatot a próféta engedékenységére számítva. Lukács 6,27-36 395. dicséret JANUÁR 13. SZOMBAT „Átterellek benneteket pásztorbotom alatt...” (Ezékiel 20,32-44). A botot ősidőktől fogva ismerte az ember. Eredetileg harci eszköz volt, de használták mérésre, fegyel­mezésre, cséplésre, támaszkodásra és mint jogart a hata­lom kiábrázolására. A pásztornál kétfajta volt: az egyik fegyver, melyet vadállatok vagy ellenség ellen használt, a másik könnyű pálca, mellyel számon tartotta a juhokat. Az előzőekben arról olvashattunk, hogy az Úr ezzel óvta népét a pogányok közé keveredéstől, igerészünkben pedig erőskezű pásztor lesz továbbra is. Ahogy a pásztorbot alatt egyenként kell átmenniük a juhoknak, úgy veszi számba övéit. Aki átmegy botja alatt, az Őhozzá tartozik. Módot akar adni népének arra, hogy szent hegyén imádják őt (40). Az Újszövetség népe Jézus pásztorbotja alatt él. Is­mer minket és kies legelőkre terelget. Számon tart itt e Földön és az örökkévalóságban. Őhozzá tartozol-e...? Lukács 6,37-42 139. zsoltár ■ Kovács Mihály ^r^f^r^rälfälrilpjliSlFiliäliälrälFälF^IrSIniFilFSli 9 i^ril^nlpltälFäliälralralräliälfäliäliäliäliSliSliäliälnlräliiliälf ■ Olvasandó: Ézs 40,27-31 V­ égérvényesen lezárult a mögöt­tünk levő esztendő és előttünk van egy új. Most arra összpontosít­suk figyelmünket, hogy Isten válasz­tottai hogyan zárták és hogyan nyi­tották életidejük egy-egy szakaszát. Jézus Krisztus, Isten Fia a Gecse­­máné kertjében imádságban zárta le életének egy idejét. Három tanítványt vett maga mellé. „Legyetek itt velem, imádkozzatok itt velem." Ő maga előbbre ment egy kissé és ott imádko­zott. Aztán visszatért hozzájuk három­szor is és mindháromszor alva találta őket. Akkor így szólt hozzájuk: „alud­jatok immár . Az idő elmúlt, az alka­lom elvétetett. A felkészülésnek a le­hetősége nincs többé, de az Úr nem ad időt arra, hogy tanítványai a múlt­beli mulasztásaikon tétlenül kesereg­jenek. A következő mondatban hang­zik a felszólítás: „Keljetek fel, menjünk, elközelített, aki engem elárul." Ebből megértjük, Isten nem azért adja nekünk az időt, hogy múltbeli mulasztásainkon keseregjünk, képte­lenek legyünk a továbbmenésre. A múlt lezárult. Új lehetőségek felé a kapu kitárult és nekünk szabad be­lépni. Szabad nekünk megtapasztalni az újrakezdés, a talpraállás ajándékát. Erről tesz bizonyságot Isten válasz­tott embere, Pál apostol a Fii 3,14- ben. Az, hogy Krisztus gyülekezeté­nek üldözője volt, nem terhelték a jövőben kibontakozó munkáját. Nagy nyomorúság, ha valaki életé­ben a múltat nem tudja lezárni és az új felé nem tud nyitni. Ahogy Igény­ben Isten választott népe a babiloni fogságban ezt az állapotot tárja elénk (Ézs 40,27). A fogságban eltelt pár évtized, és a fogoly nép elcsüggedt. A fogság idejének kimenetelét nem lát­ta, és Isten ígéretében, hogy 70 év el­múltával az Úr összegyűjti népe ma­radékát és visszaviszi hazájába, nem hitt. Nagy baj, ha nincs jövőképünk. Isten mai választott népe nem csak a jövendőre vár, hanem a jövendőt kezében tartó és ajándékozó Istenre. Ez nem jelenti azt, hogy a jövendő felé haladva nem fáradnak el akár az ifjak, nem lankadnak meg... Meg­­tántorodnak a legkülönbek is, de van Valaki, aki erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja. ■ Kis Tóth Ferenc Hogyan? Tovább! IMÁDKOZZUNK! Örökkévaló Isten! Meghatott szívvel jöttünk színed elé ez új év reggelén. Atyai kegyelmed egy új esztendő ka­puját nyitotta fel előttünk, s mi átha­ladunk e kapun a bizonytalan jövő titokzatos útjai felé, és lelkünkben ott az aggodalom remegő kérdése: öröm vagy fájdalom, megaláztatás vagy felemeltetés vár-e ránk? Életünk, sorsunk, jövendőnk a Te kezedben van. Tegy bizonyossá minket Lelked által, hogy velünk leszel a reánk váró év minden­napjaiban. Töltsd be szívünket a hit boldog bizodalmával, adj szent tapasztalásokat arról, hogy akik Benned bíznak, azoknak ereje megújul. Biztass minket ama drága szavakkal: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm! Amen. Vásárhelyi János: Az Úr színe előtt Kolozsvár, 1930 A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Győri István Pompás cédrus lesz majd E­zékiel próféta az Úr parancsára példázatot mondott: Isten azért engedte meg az egész nép Babilonba való elhurcolását, mert a babiloni ki­rály által trónra juttatott Cidkijjá ki­rály megszegte a babiloni királynak tett hűségesküjét, és Egyiptomtól se­gítséget kérve fellázadt ellene (2 Krón 36,11-13). Cidkijjá nem ismerte fel, hogy Isten alakítja a történelmet és a királyok is az ő eszközei, hogy akaratát végrehajtsák. Ezékiel példázatában a királyi sarjat a cédrusfa csúcsa jelképezi. Előbb a babiloni király jön el saskeselyű képé­ben és elvisz egy cédruságat (Ez 17,2), majd a példázat végén azt olvassuk, hogy az Úr maga fogja ugyanígy egy cédrusfa hajtásából életre kelteni az ő népét (Ez 17,22-24). Ebben a példázatban nem véletle­nül kap a cédrusfa ilyen jelképes értel­met. Tipikusan a magas hegyvidéke­ken nőtt ez a fenyőféle, magassága el­érte a 40 métert is. Három faja nagyon hasonlít egymáshoz, a botanikusok az eredeti termőhelyük szerint nevezték el őket. Eszerint ismerünk egy ázsiai fajt, ez a himalájai cédrus, van egy észak-afri­kai faj, s az Atlasz-hegységről az atlasz­cédrus nevet kapta, végül van a közel­­keleti faja, ez a Bibliában is szereplő li­banoni cédrus (Cedrus libani). Hazájá­ban mára nagyon megfogyatkozott, de díszfaként védett fekvésű parkokban nálunk is megél. A cédrust a bibliai korban királyi növénynek tartották. Értékes fáját használták a jeruzsálemi templom és a királyi paloták építéséhez (IKir 5 és 7.). Az Énekek énekében is előfordul. Amikor Amacja, Júda királya meg akarta támadni a sokkal erősebb Jóást, Izráel királyát, Jóás válaszában az őt kihívót bogáncskórónak, magát pedig „libanoni cédrusfának” nevezte (2Kir 14,9). A cédrus többezer éves is lehet, így azt tartották, hogy a Libanon céd­rusait maga a Teremtő ültette (Zsolt 104,16). Ezékiel példázatában a céd­rus a választott népet, illetve annak ki­rályát jelképezi. Eszerint maga Isten fog egy cédrusfa ágat újra elültetni Izráel magas hegyén, és ebből újra ki­teljesedik Isten népe. Isten felette áll a földi uralkodóknak, az ezeket jelképe­ző cédrusok is az övéi, ahogy a zsoltár is mondja: „Az Úr hanga cédrusokat tördel, / Összetöri az Úr a Libanon céd­rusait” (Zsolt 29,5). A példázat szerint az újonnan ülte­tett cédrus pompás növény lesz, „min­denféle madár lakik lombja árnyéká­ban” (Ez 17,23). Nem véletlen az ösz­­szecsengés a mustármagról szóló jézusi példázattal (Mt 13,31-32), mindkettő azt példázza, hogy Isten tervei milyen csodálatosan teljesednek be. ■

Next