Reformátusok Lapja, 2018 (62. évfolyam, 1-52. szám)

2018-01-07 / 1. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2018. január 7. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Ez a Messiás, kit én megígértem Az új évben énekismertetőinkkel is új fejezetet kezdünk: használatban lévő énekeskönyvünk mellett egyre többet foglalkozunk majd a meg­újuló énekeskönyv anyagával. Az is a megújulás része, ha új ol­dalról ismerhetünk meg valamilyen fontos értéket. Ezúttal egyik refor­­mációs énekünk ismeretlen vonat­kozására szeretnénk rávilágítani. 16. századi énekkincsünk egyik leg­szebb és méltán közismert tétele a „Nagy hálát adjunk az Atya Isten­nek” kzzárta dicséretünk (RE 225). Ez a hálaadó - a mai besorolás sze­rint az ember megváltásáról szóló­­ dicséret régi énekeskönyveink víz­kereszti énekei között szerepel. Vízkereszt a karácsonyi ünnep­kör legősibb, mai naptárunkból mintegy kétszáz éve mégis kima­radó ünnepnapja. Hagyományosan három evangéliumi történet kötő­dik az ünnephez: a napkeleti böl­csek, Jézus megkeresztelésének tör­ténete, valamint Jézus első csodaté­tele a kánai menyegzőben. Ezek mindegyikében Krisztus királyi származását, istenfiúságát és isteni hatalmát ismerhetjük fel. A 225. dicséret eredetileg három, ma nem szereplő verset tartalmazott, amely a mennyei Atya fia megke­­resztelésekor elhangzott bizonyság­­tételét idézi fel (Mt 3,16-17). A di­cséret mai harmadik versét (...teFi­adat ígérédigédben, /Hogy elbocsá­tod ötét mi közénkben, /Emberi test­ben) követően így folytatódik az egykori énekszöveg: „Megemlékez­tél, Isten, beszédidről, / És hozzánk való kegyelmességedröl, / Bizonyságot töl mennyből szent Fiadról, / Krisztus Jézusról: // Ez a Messiás, kit én meg­ígértem: / Én beszédemet mostan be­­töltöttem, / És csak ez által megen­­geszteltettem, / És megbékéltem. // Minden emberek ötét hallgassátok, / Amit parancsol, azt megfogadjátok, / Ha nem halljátok, mind eltévelyed­­tek, /És mind elvesztek.”E sorok után kapnak igazán értelmet a következő versek ilyen fordulatai: „mutassad meg szent Fiadat nékünk,... adjad, hogy lássuk a világosságot, ...és ne is­merjünk többet a Krisztusnál.” Akik figyelmesen elolvasták a lenti három strófát, bizonyára hoz­zánk hasonlóan úgy vélik: ez nem maradhat ki az énekeskönyvből. El­lene szól, hogy ezzel tizenegy stró­fára bővül az ének, és visszatartó lehet még néhány túl régies kifeje­zés. Készült is alternatíva a proble­matikusabb fordulatok kiváltására, itt most mégis az eredeti szöveg közzététele mellett döntöttünk, várván esetlegesen olvasóink véle­ményét, javaslatait is. A most bemutatott versekhez az első, valamint a jelenlegi 4-6. stró­fák hozzáadásával kerek egészet adó, a vízkereszti történet lényegét és üzenetét megragadó dicsérettel gazdagodhatunk. BÓDISS TAMÁS AZ IGE MELLETT JANUÁR 7. VASÁRNAP (1) „Ezek a leszármazottai Nóé fiainak, Sémnek, Hámnak és Jáfetnek...” (lMóz 10) A korabeli népek felsorolása áll előttünk, bemutatva Nóé három fiának hetven leszármazottját. Lényeges szempont, mely né­peket hová sorolták az Isten áldása szempontjából (1 Móz 9,25-27). Sém utódai áldottak. Részesülhetnek ebből az áldásból Jáfet utódai is, de Hám utódai csak szolgái le­hetnek ezeknek, hiszen Hám tiszteletlenül bánt lerésze­­gedett apjával, Noéval. Isten áldása ma is nélkülözhetet­len, és boldog, aki ezt tudja, és ezért könyörög. Isten ál­dása nélkül ugyanis végül kárhozatos, halálos kudarcba fullad minden erőlködésünk, hatalmaskodni kezdünk, harcosan egymásnak esünk, de még az Isten áldását is önző érdekeink igájába fogjuk, ahelyett, hogy tovább­adnánk azt (8). Áldott legyen az Isten, hogy ő minden népet egy vérből teremtett, és végül mégsem tiszteletlen, hibás tetteink szerint sorol be bennünket. Egy vérből teremtett (ApCsel 17,24-26), és egy vér, a Jézus Krisz­tus vére által mos meg minden nép fiai közül... Máté 5,43-48 , 29. zsoltár JANUÁR 8. HÉTFŐ (6) „És most semmi sem gátolja őket...” (IMóz 11) A ma embere folyamatosan a képernyő előtt ül, valamit nyomkod, így véleményezzük, dolgoztatjuk, zsaroljuk, kínozzuk egymást szünet nélkül. A modern kommu­nikáció belemászik életünk legrejtettebb zugaiba is. Mögötte a bábeli világ lelkülete dagad: minél nagyob­bat építeni, nevet szerezni, istenné lenni (4-6). Örök­­életpótlékok ezek. Isten számára valójában nevetséges, jelentéktelen, törpe állapot az, amit mi nagynak gon­dolunk, és minél nagyobbak leszünk, annál inkább tör­­pülünk (5). Áldott legyen az Isten, hogy ő nemcsak le­tekint ránk, hanem közénk jött, megszólított, figyel­meztetett, megváltó szeretetével az örök élet tágassá­gába helyezett, hogy abbahagyhassuk végre a kárho­zatos pótcselekvéseket. Hagyd abba (8)! Ma legalább egy emberrel kevesebbet zaklass azzal, hogy felhívod, és ne nyisd meg a közösségi oldaladat azért, hogy a ben­ned tomboló bábeli káoszt levezesd. Inkább beszélgess a gyerekeddel, öleld meg a hitvestársadat, még inkább imádkozz, figyelj az Úr szavára... (8). Máté 6,1-8 474. dicséret JANUÁR 9. KEDD (1) „Az Úr ezt mondta Ábrámnak...” (IMóz 12) A hit mindig az élő Isten bennünket megszólító kegyel­mével kezdődik (1), már itt a földön áldást, vagyis olyan mennyei, krisztusi jót ígér, amelyet az ember a saját ere­jéből soha nem tudna megteremteni (2), és ennek az ál­dásnak a továbbadására hív el (3). A hit egyetlen lehe­tősége az engedelmesség, a teljes ráhagyatkozás a meg­szólító és elhívó Isten kegyelmére, ahogy Ábrahám megállapodott emberként mindent elhagyott, kimoz­dult a megszokott régiből az Úr által készített újba (4- 5). Olyan ez a ráhagyatkozás, mint amikor a repülőgép belecsavarja magát a láthatatlan, mégis őt hordozó le­vegőbe. Az engedelmesség közben Isten folyamatosan megerősíti ígéretét (7), Ábrahám pedig újra és újra se­gítségül hívja őt (8-9). A hit megfeneklik, ha az ember saját­ ügyeskedésekbe kezd, főként, hogy mentse irhá­ját és javait. Ezek az ügyeskedések mindenkinek nyo­morúságot okoznak. Még a hit hősének, Ábrahámnak élete sem volt mentes ilyen vargabetűktől (10-20). Neki elindulni kellett, nekünk viszont megmaradni kell abban, amit az Úr ránk bízott. Máté 6,9-15 , 483. dicséret JANUÁR 10. SZERDA (6) „Olyan sok volt a szerzeményük, hogy nem lak­hattak együtt. Össze is vesztek...” (IMóz 13) Egy­szer el kellene gondolkodnunk azon, hogy hívőként is milyen kérlelhetetlenek vagyunk, ha a saját javainkról, igazunkról és érdekeinkről van szó. Jó Ábrahám törté­netét, így a mai fejezetet is a teljes írás krisztusi össze­függésében szemlélni. Ebben a tágabb nézőpontban Isten ígéreteit jól értjük, e világi áldásait nem értékel­jük túl. Tehát Ábrahám és Lót vagyonosodása (1 -2), az ebből fakadó feszültségek időlegesen bölcsnek és bé­késnek tűnő megoldása (5-13), az itteni föld ígérete, Ábrahám leendő utódainak száma, nagysága csak alá­zatra inthet (14-18). Az Isten minden itt megtapasz­talt áldása csak arra vezethet, hogy még inkább odame­neküljünk őhozzá, mindent továbbra is őtőle várjunk, és hálával tudjunk élni azokkal (4). Ezért itt is az Úr Jézus Krisztusban, az örök élet tágasságában kell élni, birtokolni, bánni mindennel és mindenekkel. Jézus Krisztusra tekintve lehet mindent a maga helyén, az örök élet rendjében kezelni. Máté 6,16-24 , 267. dicséret JANUÁR 11. CSÜTÖRTÖK (20) „...áldott a Felséges Isten...” (1Móz 14) Négy keleti király megtámadott öt kánaáni városkirályságot, legyőzték őket, lakóikat foglyul ejtették, a városokat ki­fosztották, így került fogságba Ábrahám unokaöccse, Lót is (1-12). Ábrahám ügyes taktikával verte meg a győztes keleti királyok seregét, visszaszerezte a zsák­mányt, megszabadította Lótot is, mégis az isteni sza­badí­tás eszköze lehetett, hiszen nem támadott, csak vé­dekezett, és az övéi segítségére sietett. Ahol nem tá­madnak, de hittel védekeznek, ott az Úr szabadítást ajándékoz övéinek (13-16). Az itteni győzelmek és sza­badulások azonban mindig csak időlegesek. Ezért sem fogad el Ábrahám semmit a Lót miatt megsegített, de züllött város javaiból. Ugyanakkor elfogadja Jeruzsá­lem pap-királyának, Melkisédeknek áldó szavait, hiszen tudja, hogy a Magasságos segítette őt győzelemre. A ke­nyér és a bor Isten látható, konkrét áldásának megje­lenítése, amely ugyanakkor hirdeti, hogy eljön majd" az az áldott, örökkévaló király, aki maradandó szaba­dulást ajándékoz nekünk (17-24). Máté 6,25-34 266. dicséret JANUÁR 12.PÉNTEK (10) „...kettéhasította őket...” (IMóz 15) Öröm­hír a szétszabdalt, hasadt világnak! Akkor látomás­ban szólt, ma mindenekelőtt Igéjében szól az Úr (1). Amikor az Úr szól, biztatja népét, hogy ne féljünk, mert ő pajzsunk nekünk (1), és minden jogosnak tűnő, elpanaszolt nincstelenségünk ellenére is (2-3) hittel fordulhatunk az Úr ígéretéhez, mert örök ju­talmunk van (4-6). Isten kihoz a félelmekből, a fog­ságból, az idegenből, a szétszabdalt, hasadt világ ko­romsötétségéből, ahol ragadozók támadnak minde­nütt (7-16). Ennek a szabadításnak konkrét jelét adja az Úr, ahogy világító fáklyaként hajol le Ábrahám­hoz, örök szövetségében (17-18). Jó tudni, hogy Jézus Krisztusban hazaérkezünk békességben, nem múlandó, hanem örök vagyonnal arra a földre, ame­lyet nem mások földje ellenében kaptunk, hanem amit Isten elkészített minden nép számára (19-20). Máté 7,1-6 , 213. dicséret JANUÁR 13. SZOMBAT (13) „Te vagy a látás Istene. Mert ezt mondta: Én is láthattam itt, aki engem látott.” (1 Móz 16) Az ember sokszor csak a saját baját látja, türelmetlen lesz, jogi megoldást keres. Ezek azonban soha nem hoznak va­lóságos megnyugvást, inkább elmélyítik a problémát, így Sára és Hágár kapcsolata még nyomorúságosabb lesz, eldurvul az adok-kapok, ezért Hágárnak mene­külnie kell (1 -6). Isten viszont mindezt látja, mindent lát. Látja Sárát, de látja a kitaszított Hágárt is, megszó­lítja, alázatra inti, ígérettel ajándékozza meg őt is. Isten mindenki és mindenek kegyelmes Ura. Igaz, hogy Iz­máéit és utódait szilaj, erőszakos, kártékony népként írja le az ige, de egyszer majd minden „erős kéz” is el­gyengül, és vagy megtér, vagy megítéltetik (7-12). Bol­dog ember az, aki találkozik az élő, minket kegyelme­sen látó, hordozó Istennel, így maga is elkezd igazán látni és hinni, ahogy János látott és hitt, amikor a fel­támadott Jézus Krisztus üres sírjába tekintett (Jn 21,9). Onnantól kezdve nem jogi megoldásokat keresünk, mert másként látjuk és intézzük dolgainkat (13-16). Máté 7,7-14 , 475. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Az új év küszöbén, 2018-ban * Uram, én köszönöm neked, hogy megnyitod kegyelmedet. És új napok, hetek és hónapok útjain is megmutatod, hogy én, a földi világba elhelyezett ember, aki nélküled a holnapra tekinteni sem mer, múló létemnek sodrában is, bár ami emberi, az üres, hamis, mégis, ha ember terád tekintve maradok, akkor a Tiéd vagyok. Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Adakozás, ima, böjt Heti olvasmányunkban e hárommal mint a lelkiségünk alappillérével ta­lálkozunk. Nem az emberek előtt (Mt 6,1), hanem „rejtve”és „titokban” (6,18) gyakoroljuk ezeket. Annyira személyes részei a kegyességünknek, hogy még gyülekezeti testvéreink előtt is ritkán hozzuk szóba. Keres­­tük-e már meg lelki vezetőnket olyan kéréssel, hogy elakadtunk az­ónában, legyen szíves segíteni benne? Kér­­tünk-e már tanácsot idősebb testvér­től, hogy az adakozásunk hogyan fe­jezhetné ki jobban Isten iránti szere­­tetünket? Vagy miként kell össze­kötni a böjtölést az Isten-kapcsola­tunkkal? Ami a bezárt ajtók (6,6) mögött történik, azt nem szívesen osztjuk meg egymással. Éppen ezért félő, hogy öntudatos kálvinista ke­gyességünk jó testvéri támogatás nél­kül marad. Saját ötleteink szerint csi­náljuk, vagy nem csináljuk és így - miután az ima, az adakozás és a böjt tényleg nem a nyilvánosság előtt zaj­lik - akár el is satnyulhat. Néha meg­riadok attól a gondolattól, hogy vajon némelyek reformátussága nem merül-e ki felszínes bibliaismeretben, a keresztyén értékrend kispolgári kö­vetésében. Sokan vannak a KSH-ke­­resztyének (akik tízévente, a nép­­számláláskor mondják magukat re­formátusnak), kevesebben a K&H- keresztyének (akik karácsonykor és húsvétkor látogatják a templomot), még kevesebben a HK-hívek (akik a Heidelbergi Káté lelki alapjain állva élik mindennapjaikat). Rejtve és titokban gyakoroljuk a hitünket, de így sebezhetők is vagyunk. A cél­tudatos adakozás a kegyesség gya­korlása (6,1), ezért amikor a han­gulatunktól vezérelve küldünk egy sms-t valamilyen tévés felhívásra, az nem számít adakozásnak. A lefek­vés után félálomban elmormolt Mi­atyánk - még ha az a belső szobá­ban, az ajtót bezárva (6,6) történik is, mindenféle szószaporítás (6,7) nélkül - szintén lelki elszegényedés­hez vezet. Az ünnepek utáni fogyó­kúrának pedig, vigyázzunk, semmi köze nincs a böjtöléshez. SZŐKE ATTILA SZILÁRD

Next