Reformátusok Lapja, 2018 (62. évfolyam, 1-52. szám)

2018-01-07 / 1. szám

Ne feledkezzetek meg vezetőitekről! Interjú. Kántus-alapító, negyvenhat éven át hódmezővásárhelyi lelkész, két évtizedig esperes, imádságoskönyvek, énekek szerzője, iskola- és templomépítő, költő, aki versével mentette meg Hódmezővásárhelyet a császár haragjától. A háromszáz éve született Szőnyi Benjáminra emlé­keztek a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségben - erről beszélgettünk Bán Csaba lelkipásztorral. - Szőnyi Benjámin polihisztor volt. Költőként milyen örökséget hagyott ránk? - A Szentek hegedűje című kö­tete olyan népszerű volt, hogy tíz kiadást még életében megért: a könyvet összesen tizennyolcszor adták ki. Szőnyi Benjámin volt az egyik utolsó olyan költő, aki a genfi zsoltárok dallamára írta a verseit, valamennyi énekelhető is. Dicsére­tei közül öt ma is ott van a refor­mátus énekeskönyvben (RE 242, 304,321,349,366). - Lelkészként milyen ember volt? - Debrecenben végezte el a teo­lógiát, majd onnan került 1742-ben Hódmezővásárhelyre, de néhány évig külföldön tanulhatott peregri­nus diákként. Számos egyetemen megfordult, sok professzora volt, akiket büszkén említ az önéletrajzá­ban. Szerintem a külföldi tanulmá­nyai alatt tulajdonképpen a pietiz­­must tanulta, műveiben is ez köszön vissza. Három helyszín határozza meg az alkotásait: a templom, az is­kola és a személyesség­­ az otthona, a munkája, az egyéni kegyessége. Szőnyi Benjámin versei tele voltak bibliai hivatkozásokkal. 2016 ad­ventján csak a 304. dicséret bibliai hivatkozásai nyomán tíz-tizenöt prédikáció hangzott el a gyülekeze­temben. Szívet-lelket melengető az a mélység, amelyet Szőnyi Benjámin megtalált. Talán épp ezért volt a maga korában annyira népszerű a Szentek hegedűje. - Politikai, közéleti szerepe is volt Szőnyi Benjáminnak a város életében. - Igen, a legenda szerint tulaj­donképpen Szőnyi Benjámin men­tette meg Hódmezővásárhelyet. Az 1752-53-as parasztlázadás megtor­lásaként a bécsi udvar ki akarta tele­píteni a város lakosságának egy ré­szét. Delegáció ment Bécsbe, hogy ez ne valósuljon meg. Szőnyi Benjámin latinul írt verset a város védelmében, amelynek a magyar fordítását is el­készítette. A hagyomány szerint ez a vers sokat segített abban, hogy végül a városnak megkegyelmeztek, bár a lázadás vezetőit kivégezték. HEGEDŰS MÁRK - A Hódmezővásárhely című újságban találtunk egy cikket, amely szerint Szőnyi Benjámin 1794-es halála után egy évszá­zad sem telt el, és jelöletlenné vált a sírja. 1880-ban ugyanis gránitlapot helyeztek el előde­ink a templom falán, jelezvén, hogy a templomkertben nyug­szik három lelkész, köztük Sző­nyi is. Avatóbeszédében ak­kor Szeremlei Sámuel lelkész, helytörténész jelezte: már jelöletlen a sír. 1989-1992 között ásatás volt a temp­lomban és a környékén, ekkor a Tornyai János Múzeum régésze megtalálta Szőnyi sírját, így pontosan tudjuk, hol nyugszik - mondja Bán Csaba. A gyü­lekezet végül most, Szőnyi Benjámin születésének háromszázadik évfordu­lója alkalmából új sírlapot készíttetett, amelyet hálaadó istentisztelet kereté­ben koszorúztak meg tavaly december 17-én. A sírlapon a lelkész saját kéz­írásával olvasható a neve és az a két ige, amellyel eltemették, ebből az egyik: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyel­jetek életük végére és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7) Szőnyi Benjámin számos írása, levele, kéziratai megtalálhatók a www.vasarhelyiotemplom.hu honlapon. MÁR NEM JELTELEN A SÍRJA „Szívet-lelket melengető az a mélység, ame­lyet Szőnyi Benjámin meg­talált. Talán épp ezért volt a maga korában annyira nép­szerű a Szen­tek hegedűje.” „Jövel, Szentlé­lek Isten, / Tarts meg min­ket Igédben, / Ne légyünk se­ Maradjunk igaz hitben. // Szenteld meg mi szívünket, / Világosítsd el­ménket, / Hogy érthessük Igédet, / Mi édes Meste­rünket.” (Szegedi Kis Ist­ván­­ 368. dicsé­ret 1-2. vsz.) I­sten Igéje ma már olyan könnyen elér­hető, hogy sokszor bele sem gondolunk, mekkora kincset tartunk a kezünkben. Szinte minden könyvesboltban lehet kapni Bibliát, elérhető az interneten, letölthető a telefonunkra akár ingyenesen is. A nagy ké­nyelem miatt pedig elveszhet a Szentírás azon varázsa, hogy lapjain keresztül egye­nesen maga Isten szól hozzánk. A Biblián keresztül Isten vezet minket, formálja a gon­dolkodásunkat; a megtört szívűeknek bé­kességet, reménységet és vigasztalást nyújt; az őt keresőkkel megismerteti önmagát. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha értjük is, amit olvasunk: hiába olvassuk órák hosszát, ha nem értjük meg belőle Isten üze­netét, ha nem szólít meg. Isten Igéjét meg­érteni pedig nem egyszerű feladat, az etióp kincstárnok is ezért fakadt ki Fülöpnek: ho­gyan érthetném, ha valaki meg nem magya­rázza? Ezért fontos az, hogy Szegedi Kis Ist­ván énekéhez hasonlóan kérjük a Szentlélek segítségét, amikor Igét olvasunk. Sok minden el tudja vonni a figyelmünket: az előttünk lévő feladatok, az elkövetett vétkeink, fájdal­maink, amelyeket mások okoztak, vágyaink, amelyek Istentől elszakítanak, kétségeink, kérdéseink, amelyekre keressük a válaszokat. Annyi minden hányódik a gondolataink kö­zött, hogy szinte lehetetlen nemcsak megér­tenünk Isten Igéjét, de odafigyelnünk is. Jézus azonban nem hagyott minket ma­gunkra, elküldte az ő Szentléikét, hogy se­gítsen nekünk. A Szentlélek az, aki tud se­gíteni abban, hogy odafigyeljünk arra, mit akar Isten üzenni az ő Igéje által. Ő az, aki segít megérteni az írott Igét, és képes segí­teni abban is, hogy életünk részévé váljon az, amit megértettünk. Ha kevés időnk van is, ne felejtsük el kérni a Szentlélek segítsé­gét, hogy érthessük is, amit olvasunk. Adja Isten, hogy megmaradjunk az ő igéjében, és növekedhessünk az ő ismeretében. GUNYITS OTTÓ 2018. január 7. REFORMÁTUSOK LAPJA 3 REFORMÁTUS SZEMMEL Más úton K­arácsony előtt néhány nappal megbeszélésre igyekeztem a polgármesteri hivatalba. Gyalogmentem, nincs messze. Hazafelé baktatva fedeztem fel, hogy szinte lépésre pontosan ugyanazon az úton megyek haza, mint amelyiken jöttem. Két hely között sokféle út vezethet, mégis... Elgondolkodtam rajta: mi ez? Megszokás, megrögzöttség? A legrövidebb út a legjobb ? Ez is a komfortzóna része, amelyből kényelmetlen kilépni ? Miért is kellene változtatni a hétköznapok menetén ? Hiszen így is eljutok a kívánt helyre. A megszokott, rutinszerűen végzett dolgok, bejárt utak biztonságot adnak. A reggeli készülésben ugyanazok a moz­dulatok. A boltban, utazás közben ugyanazok az arcok. A munkahelyen sincs sok változás. Majd hazaérek, és jönnek a szokásos teendők, lefekszünk, és kezdődik minden ugyan­úgy elölről. Lehet, hogy unalmas, de egyben biztonságos is. Felvetődött bennem: mi késztet arra, hogy ez a bizton­ságos és komfortos életfolyamat, maga az út megváltozzon, más legyen? A legtöbbünket két végpont mozdít ki: ha valami nagyon rossz, vagy ha nagyon jó. Ismerek olyan fiatalt, akinek az élete akkor változott illeg, amikor súlyos autóbalesetet élt túl. Át­értékelődött minden. Megérezve múlandóságát újragondolta jelenvalóságát, kapcsolatait. Erős jelzés, masszív stop, amely azt mondatta vele: eddig, és ne tovább, változtass! Amikor eg­zisztenciális határhelyzetbe kerülünk, változtatunk. Egy fiatalember élete: nehéz gyermekkor, kusza családi kö­rülmények, vadóc ifjúság... Majd rátalál élete párjára, lelki­­a társára, és szerelmes lesz. A kapcso­latban lassan formálódik, szelídül, végül más ember lesz, más úttal. Ez a másik végpont, amikor az emberrel valami mélységesen pozitív történik, és végül átértékelődik minden. Az új esztendő, az évforduló szinte természetesen hozza elénk az útkere­sés, az újratervezés gondolatkörét. Ekkor születnek az újévi fogadalmak. ■ Ekkor mondjuk ki (vagy mondatják ki velünk­, hogy meg fogjuk változ­tatni az életmódunkat, sportosabbak leszünk... Kevesebbet eszünk, mint karácsonykor, majd jól le­fogyunk... Ekkor mondjuk ki, hogy megváltoztatom a kap­csolataimat, a megromlott házasságomon újból dolgozni fogok, a gyerekeimmel türelmesebb leszek, a szüleimre job­ban odafigyelek majd. Ekkor mondjuk ki, hogy a gyüleke­zetben elkötelezettebb leszek a szolgálatban, többet járok majd templomba, jobban megbecsülöm azt, amit Isten adott, igyekszem hálásabb lenni... Az új esztendő elkötelezettségei fontosak és szükségesek. De miért van az, hogy gyakran elbukunk bennük, és nem tud­juk megtartani mindezt? Azért nem változnak a dolgok, azért nem indulunk más úton, mert nem vagyunk egzisztenciális határhelyzetben. Nem érezzük, hogy ezen áll vagy bukik min­den. Érezzük ott belül, hogy szükségünk van az új útra, szük­ségünk van az újbóli elköteleződésre. A napkeleti bölcsek története (Mt 2,1-12) döbbentett rá arra, hogy a más utat, az új kezdetet mindig megelőzi vala­milyen nagy mélység vagy magasság, valamilyen nagy talál­kozás, életre szóló élmény. Ez a nagy találkozás a heteken át tartó út végén a Krisztus-látásban teljesedett be az utazók szá­mára. Megtalálták azt, akiért hittel elindultak. A gyermek­látás egyben Krisztus-látás is volt, így hódoltak előtte. Át­formálta az életüket az élmény, hogy láthatták az ígéretek ki­rályát. Az Isten jelenléte olyan mélységes és meghatározó él­mény, amely átformálja az életet. Megértették, hogy a heró­­desi indulat elpusztítani igyekszik ezt a gyermeket. Az isten­tapasztalatuk és helyzetfelismerésük nyomán hoztak döntést, és más úton tértek vissza hazájukba. Újévi elköteleződésünk, fogadalmaink, új utunk a kará­csonyi találkozás perspektívájából teljesedik be igazán. Ami­kor döntésünk alapja a Krisztussal találkozás és a helyzetün­ket, minősített időnket felismerő hit. Új­évi útkeresésünk természetes és időszerű. Ne féljünk a más úttól, mert ahol a Krisztus-látás öröme, hálája és a tőle jövő bölcsesség vezet, ott vagyunk a helyünkön. SZABÓ FERENC : A szerző dunamelléki főjegyző Újévi elköteleződésünk, fo­gadalmaink, új utunk a kará­csonyi találkozás perspektí­vájából teljesedik be igazán. Amikor döntésünk alapja a Krisztussal találkozás, és a helyzetünket, minősített időnket felismerő hit.

Next