Reformátusok Lapja, 2018 (62. évfolyam, 1-52. szám)
2018-01-07 / 1. szám
Ne feledkezzetek meg vezetőitekről! Interjú. Kántus-alapító, negyvenhat éven át hódmezővásárhelyi lelkész, két évtizedig esperes, imádságoskönyvek, énekek szerzője, iskola- és templomépítő, költő, aki versével mentette meg Hódmezővásárhelyet a császár haragjától. A háromszáz éve született Szőnyi Benjáminra emlékeztek a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségben - erről beszélgettünk Bán Csaba lelkipásztorral. - Szőnyi Benjámin polihisztor volt. Költőként milyen örökséget hagyott ránk? - A Szentek hegedűje című kötete olyan népszerű volt, hogy tíz kiadást még életében megért: a könyvet összesen tizennyolcszor adták ki. Szőnyi Benjámin volt az egyik utolsó olyan költő, aki a genfi zsoltárok dallamára írta a verseit, valamennyi énekelhető is. Dicséretei közül öt ma is ott van a református énekeskönyvben (RE 242, 304,321,349,366). - Lelkészként milyen ember volt? - Debrecenben végezte el a teológiát, majd onnan került 1742-ben Hódmezővásárhelyre, de néhány évig külföldön tanulhatott peregrinus diákként. Számos egyetemen megfordult, sok professzora volt, akiket büszkén említ az önéletrajzában. Szerintem a külföldi tanulmányai alatt tulajdonképpen a pietizmust tanulta, műveiben is ez köszön vissza. Három helyszín határozza meg az alkotásait: a templom, az iskola és a személyesség az otthona, a munkája, az egyéni kegyessége. Szőnyi Benjámin versei tele voltak bibliai hivatkozásokkal. 2016 adventján csak a 304. dicséret bibliai hivatkozásai nyomán tíz-tizenöt prédikáció hangzott el a gyülekezetemben. Szívet-lelket melengető az a mélység, amelyet Szőnyi Benjámin megtalált. Talán épp ezért volt a maga korában annyira népszerű a Szentek hegedűje. - Politikai, közéleti szerepe is volt Szőnyi Benjáminnak a város életében. - Igen, a legenda szerint tulajdonképpen Szőnyi Benjámin mentette meg Hódmezővásárhelyet. Az 1752-53-as parasztlázadás megtorlásaként a bécsi udvar ki akarta telepíteni a város lakosságának egy részét. Delegáció ment Bécsbe, hogy ez ne valósuljon meg. Szőnyi Benjámin latinul írt verset a város védelmében, amelynek a magyar fordítását is elkészítette. A hagyomány szerint ez a vers sokat segített abban, hogy végül a városnak megkegyelmeztek, bár a lázadás vezetőit kivégezték. HEGEDŰS MÁRK - A Hódmezővásárhely című újságban találtunk egy cikket, amely szerint Szőnyi Benjámin 1794-es halála után egy évszázad sem telt el, és jelöletlenné vált a sírja. 1880-ban ugyanis gránitlapot helyeztek el elődeink a templom falán, jelezvén, hogy a templomkertben nyugszik három lelkész, köztük Szőnyi is. Avatóbeszédében akkor Szeremlei Sámuel lelkész, helytörténész jelezte: már jelöletlen a sír. 1989-1992 között ásatás volt a templomban és a környékén, ekkor a Tornyai János Múzeum régésze megtalálta Szőnyi sírját, így pontosan tudjuk, hol nyugszik - mondja Bán Csaba. A gyülekezet végül most, Szőnyi Benjámin születésének háromszázadik évfordulója alkalmából új sírlapot készíttetett, amelyet hálaadó istentisztelet keretében koszorúztak meg tavaly december 17-én. A sírlapon a lelkész saját kézírásával olvasható a neve és az a két ige, amellyel eltemették, ebből az egyik: „Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik Isten igéjét hirdették nektek. Figyeljetek életük végére és kövessétek hitüket.” (Zsid 13,7) Szőnyi Benjámin számos írása, levele, kéziratai megtalálhatók a www.vasarhelyiotemplom.hu honlapon. MÁR NEM JELTELEN A SÍRJA „Szívet-lelket melengető az a mélység, amelyet Szőnyi Benjámin megtalált. Talán épp ezért volt a maga korában annyira népszerű a Szentek hegedűje.” „Jövel, Szentlélek Isten, / Tarts meg minket Igédben, / Ne légyünk se Maradjunk igaz hitben. // Szenteld meg mi szívünket, / Világosítsd elménket, / Hogy érthessük Igédet, / Mi édes Mesterünket.” (Szegedi Kis István 368. dicséret 1-2. vsz.) Isten Igéje ma már olyan könnyen elérhető, hogy sokszor bele sem gondolunk, mekkora kincset tartunk a kezünkben. Szinte minden könyvesboltban lehet kapni Bibliát, elérhető az interneten, letölthető a telefonunkra akár ingyenesen is. A nagy kényelem miatt pedig elveszhet a Szentírás azon varázsa, hogy lapjain keresztül egyenesen maga Isten szól hozzánk. A Biblián keresztül Isten vezet minket, formálja a gondolkodásunkat; a megtört szívűeknek békességet, reménységet és vigasztalást nyújt; az őt keresőkkel megismerteti önmagát. Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha értjük is, amit olvasunk: hiába olvassuk órák hosszát, ha nem értjük meg belőle Isten üzenetét, ha nem szólít meg. Isten Igéjét megérteni pedig nem egyszerű feladat, az etióp kincstárnok is ezért fakadt ki Fülöpnek: hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza? Ezért fontos az, hogy Szegedi Kis István énekéhez hasonlóan kérjük a Szentlélek segítségét, amikor Igét olvasunk. Sok minden el tudja vonni a figyelmünket: az előttünk lévő feladatok, az elkövetett vétkeink, fájdalmaink, amelyeket mások okoztak, vágyaink, amelyek Istentől elszakítanak, kétségeink, kérdéseink, amelyekre keressük a válaszokat. Annyi minden hányódik a gondolataink között, hogy szinte lehetetlen nemcsak megértenünk Isten Igéjét, de odafigyelnünk is. Jézus azonban nem hagyott minket magunkra, elküldte az ő Szentléikét, hogy segítsen nekünk. A Szentlélek az, aki tud segíteni abban, hogy odafigyeljünk arra, mit akar Isten üzenni az ő Igéje által. Ő az, aki segít megérteni az írott Igét, és képes segíteni abban is, hogy életünk részévé váljon az, amit megértettünk. Ha kevés időnk van is, ne felejtsük el kérni a Szentlélek segítségét, hogy érthessük is, amit olvasunk. Adja Isten, hogy megmaradjunk az ő igéjében, és növekedhessünk az ő ismeretében. GUNYITS OTTÓ 2018. január 7. REFORMÁTUSOK LAPJA 3 REFORMÁTUS SZEMMEL Más úton Karácsony előtt néhány nappal megbeszélésre igyekeztem a polgármesteri hivatalba. Gyalogmentem, nincs messze. Hazafelé baktatva fedeztem fel, hogy szinte lépésre pontosan ugyanazon az úton megyek haza, mint amelyiken jöttem. Két hely között sokféle út vezethet, mégis... Elgondolkodtam rajta: mi ez? Megszokás, megrögzöttség? A legrövidebb út a legjobb ? Ez is a komfortzóna része, amelyből kényelmetlen kilépni ? Miért is kellene változtatni a hétköznapok menetén ? Hiszen így is eljutok a kívánt helyre. A megszokott, rutinszerűen végzett dolgok, bejárt utak biztonságot adnak. A reggeli készülésben ugyanazok a mozdulatok. A boltban, utazás közben ugyanazok az arcok. A munkahelyen sincs sok változás. Majd hazaérek, és jönnek a szokásos teendők, lefekszünk, és kezdődik minden ugyanúgy elölről. Lehet, hogy unalmas, de egyben biztonságos is. Felvetődött bennem: mi késztet arra, hogy ez a biztonságos és komfortos életfolyamat, maga az út megváltozzon, más legyen? A legtöbbünket két végpont mozdít ki: ha valami nagyon rossz, vagy ha nagyon jó. Ismerek olyan fiatalt, akinek az élete akkor változott illeg, amikor súlyos autóbalesetet élt túl. Átértékelődött minden. Megérezve múlandóságát újragondolta jelenvalóságát, kapcsolatait. Erős jelzés, masszív stop, amely azt mondatta vele: eddig, és ne tovább, változtass! Amikor egzisztenciális határhelyzetbe kerülünk, változtatunk. Egy fiatalember élete: nehéz gyermekkor, kusza családi körülmények, vadóc ifjúság... Majd rátalál élete párjára, lelkia társára, és szerelmes lesz. A kapcsolatban lassan formálódik, szelídül, végül más ember lesz, más úttal. Ez a másik végpont, amikor az emberrel valami mélységesen pozitív történik, és végül átértékelődik minden. Az új esztendő, az évforduló szinte természetesen hozza elénk az útkeresés, az újratervezés gondolatkörét. Ekkor születnek az újévi fogadalmak. ■ Ekkor mondjuk ki (vagy mondatják ki velünk, hogy meg fogjuk változtatni az életmódunkat, sportosabbak leszünk... Kevesebbet eszünk, mint karácsonykor, majd jól lefogyunk... Ekkor mondjuk ki, hogy megváltoztatom a kapcsolataimat, a megromlott házasságomon újból dolgozni fogok, a gyerekeimmel türelmesebb leszek, a szüleimre jobban odafigyelek majd. Ekkor mondjuk ki, hogy a gyülekezetben elkötelezettebb leszek a szolgálatban, többet járok majd templomba, jobban megbecsülöm azt, amit Isten adott, igyekszem hálásabb lenni... Az új esztendő elkötelezettségei fontosak és szükségesek. De miért van az, hogy gyakran elbukunk bennük, és nem tudjuk megtartani mindezt? Azért nem változnak a dolgok, azért nem indulunk más úton, mert nem vagyunk egzisztenciális határhelyzetben. Nem érezzük, hogy ezen áll vagy bukik minden. Érezzük ott belül, hogy szükségünk van az új útra, szükségünk van az újbóli elköteleződésre. A napkeleti bölcsek története (Mt 2,1-12) döbbentett rá arra, hogy a más utat, az új kezdetet mindig megelőzi valamilyen nagy mélység vagy magasság, valamilyen nagy találkozás, életre szóló élmény. Ez a nagy találkozás a heteken át tartó út végén a Krisztus-látásban teljesedett be az utazók számára. Megtalálták azt, akiért hittel elindultak. A gyermeklátás egyben Krisztus-látás is volt, így hódoltak előtte. Átformálta az életüket az élmény, hogy láthatták az ígéretek királyát. Az Isten jelenléte olyan mélységes és meghatározó élmény, amely átformálja az életet. Megértették, hogy a heródesi indulat elpusztítani igyekszik ezt a gyermeket. Az istentapasztalatuk és helyzetfelismerésük nyomán hoztak döntést, és más úton tértek vissza hazájukba. Újévi elköteleződésünk, fogadalmaink, új utunk a karácsonyi találkozás perspektívájából teljesedik be igazán. Amikor döntésünk alapja a Krisztussal találkozás és a helyzetünket, minősített időnket felismerő hit. Újévi útkeresésünk természetes és időszerű. Ne féljünk a más úttól, mert ahol a Krisztus-látás öröme, hálája és a tőle jövő bölcsesség vezet, ott vagyunk a helyünkön. SZABÓ FERENC : A szerző dunamelléki főjegyző Újévi elköteleződésünk, fogadalmaink, új utunk a karácsonyi találkozás perspektívájából teljesedik be igazán. Amikor döntésünk alapja a Krisztussal találkozás, és a helyzetünket, minősített időnket felismerő hit.