Reformátusok Lapja, 2018 (62. évfolyam, 1-52. szám)

2018-07-22 / 29. szám

Tekintetek, amelyek átformálnak Bangladesi misszió,­­ a fel­nőttek tekintetében látszik, hogy mennyi gyötrelmen men­tek keresztül, és sok a váran­dós nő. A gyerekek játszanak, jókedvűek - így írta le első be­nyomásait Juhász Márton, a Magyar Református Szeretet­szolgálat ügyvezető igazga­tója a bangladesi Kutupalong menekülttáborban tett első lá­togatásuk után. Július 9-én indult kéthetes külde­tésre Bangladesbe a Magyar Refor­mátus Szeretetszolgálat (MRSZ) orvoscsoportja. A tervezetthez képest hosszabb volt az útjuk: Ka­taron és Banglades fővárosán, Dak­­kán keresztül több mint harminc óra alatt tették meg a légvonalban hatezer-egyszáz kilométeres utat. Helyi idő szerint múlt kedden este érkeztek meg úti céljukhoz, a mi­­anmari határ közelében található rohingja menekülttábor melletti Cox’s Bazarba. A hatvanezres város az ország Mianmarral határos, kele­ti tartományában fekszik az Indiai­óceán partján. Kedvelt turisztikai célpont, itt található a világ állító­lag leghosszabb összefüggő homok­­fövenyes strandja. Jelentős bevételi forrás errefelé a halászat is.­­ Folytatás a 4. oldalon Lapunkban megtalálja a Mérték­adó című ingyenes kulturális és műsorújság-mellékletet. REFORMÁTUS SZEMMEL Isten jelenlétében, a Művészetek Völgyében A taliándörögdi Református udvar programjairól Szabóné László Lilla programkoordinátort kérdeztük... A 3. oldal KÖZÖSSÉGBEN Séta a Biblia növényei között Végigjártuk A Biblia növényei tan­sétát a Vácrátóti Botanikus Kertben Fráter Erzsébettel, a növényrend­szertani gyűjtemény vezetőjével... , 6-7. oldal IFJÚSÁG Üres edényként Isten szolgálatában Egy év múlva kaput nyit a Csillag­pont - bemutatjuk Prikryl Edinát, a református ifjúsági találkozó koor­dinátorát... . 11. 977 I 4­­­9 856007 „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Lk 10,2) Dimény András felvételén a lónyai református templom melletti földek várják az aratást Leégett a nagydobronyi református imaház és óvoda Kárpátalja. Leégett a nagydobronyi református cigány gyülekezet imaháza és óvodája. A helyiek szerint gyújtogatás történt. A magyar ajkú cigányok félnek, mert a közelmúltban több atrocitás is érte őket, három hete egy fiatal férfit a családja szeme láttára öltek meg. Július 15. vasárnap hajnalra virradó­ra a kárpátaljai nagydobronyi déli cigánytelepen leégett a református imaház és a hozzá tartozó óvoda. A lángok átterjedtek a szomszé­dos családi házra is. A tűzben senki nem sérült meg, de a tűzoltók szin­te semmit nem tudtak megmenteni az épületből. Az óvodába mintegy hatvan roma gyerek járt, ők valószí­nűleg otthon töltik a nyarat, mert a helyi állami óvoda nem tudja befo­gadni őket.­­ Azt mondták a rendőrök, hogy nem látják idegenkezűség nyomát, a tűzoltók szerint viszont egyértelműen gyújtogatás történt - mondta Kolozsy András, a refor­mátus gyülekezet vezető lelkipász­tora, hozzátéve, hogy a vizsgálat fo­lyik, biztosat még nem lehet tudni. Az imaházból és a hozzáépült óvodából csak a falak maradtak meg. A mennyezet még áll, de re­­cseg-ropog, elképzelhető, hogy az is leszakad rövidesen. Az épület életve­szélyes. - A csodával határos módon az imaterem szószéke és az úrasztala nem vált a tűz martalékává - fogal­mazott a lelkipásztor. A színtiszta református faluban az imaház romjai mellett tartották az istentiszteletet. - Együtt sírtunk és kerestük Isten vezetését ebben a minket ért nagy megpróbáltatás­ban. A cigányság fél, attól tartanak, hogy az imaház felgyújtásával a kö­zösségüknek üzenhettek ily módon, hiszen három hete a szomszédos Szernyén egy huszonhárom éves roma férfinak a családja szeme lát­tára felhasították a hasát - sorolja a lelkész. A szernyei cigány családra késekkel és baseball ütőkkel támadt egy szélsőséges csoport, a férfit megölték, egy anya és tízéves kisfia megsérült. Az ügyben az ukrán bel­ügyminiszter is vizsgálatot indított, hiszen ez nem az első eset volt, hogy szélsőjobboldaliak cigánytáborokra támadtak Kárpátalján. A nagydobronyi imaház az egyik legrégebbi volt, az óvodai részt ta­valy újították fel. Idén adták volna át ünnepélyesen az épületet, de előtte még néhány csinosítást el akartak végezni rajta - mondta Zán Fábi­án Sándor püspök. Mint mondta, nagy hiányt pótolt a térségben a református egyház óvodája és imaháza, hiszen az ide járó cigány gyerekek később az iskolában is jól teljesítettek. - A szüleik többnyire írástudatlanok, nem tudják őket segíteni a tanulásban, így a szoci­alizációnak kiváló terepe volt a re­formátus óvoda, ahol igyekeztünk hozzászoktatni a gyerekeket a rend­hez, a tisztasághoz, a szabályokhoz. Nagy veszteség az óvoda megsem­misülése, mert a cigány gyerekek nehezen szoknak vissza a rendszer­be, ha otthon megszokják a szabad életet, nehéz őket ismét egybegyűj­­teni - fogalmazott a püspök. A nagydobronyiak azt mondják, nehéz feldolgozni, ami történt, de nincs harag a szívükben, megbo­csátanak a gyújtogatónak. Hiszik, hogy az imaház és az óvoda újjá­születik majd, ők maguk pedig lel­ki házzá épülnek, hogy hirdessék Isten dolgait. A kárpátaljai gyüle­kezetek a vasárnapi perselypénzt a nagydobronyiaknak ajánlják fel. Aki szeretne segíteni, a Magyar Re­formátus Szeretetszolgálaton keresz­tül is megteheti. FEKETE ZSUZSA reformatus.hu Az 1358-as adományvonal tár­csázásával hívásonként 250 fo­rinttal támogathatjuk a bajba ju­tottakat, vagy az MRSZ holnapján keresztül online adományozásnál választhatjuk a nagydobronyi tűz­esetet támogatási célként, illetve banki átutalásnál „Nagydobronyi tűzeset” megjegyzéssel a Magyar Református Szeretetszolgálat 10702019-85008898-51100005- ös számlaszámára küldhetjük tá­mogatásunkat. Idén adták volna át a felújított óvodát

Next