Regélő, 1833. április-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1833-05-16 / 13. szám
103 szónak. A’ gyermek meg betegedett; azonban, ha illy durva évkorban utazásra ki nem tétetik, az orvos bizonyítása szerint minden veszedelmen túl volt, de a’ kis kedvenczet hátra hagyni, bár jó kezekre lett volna is bízva, lehetetlenségnek vélte a’jó anya, ha mindjárt semmi betegség sem éri vala őtet, így tehát, mivel az említett távulás ügy halasztást nem szenvedett, kéntelen volt a báró egyedül útnak indulni. Elbúcsúzása reggelén a kis Eugen majd egészen helyre állottnak tetszik, de az orvos állítása szerint utazásra még nem volt alkalmatos. Talán éppen a* gyermek gyógyulásának ezen gyors előmenetele adott a’ bucsiízáskor Celiciának olly lelki erőt, miilyent az előtt magától nem is remélett volna. Ebben tehát sokkal felül haladta férjét, ki mély illetődésében alig válhatott meg. ..Minek ez a’ csüggedés szivem? — kérdé Celicia; — hiszen egymáséi vagyunk; én úgy bízom hűségedben, valamint te bizhatsz az enyimben. Ugyan azon Isten, ki téged vezérel, lesz velem, és kisdedünkkel. Gyermekek voltunk, midőn ama húsz mértföldet reánk nézve veszedelmesnek gondoltuk. Hiszen ama kötelék, melly lelkünket egyesíti, olly erős, hogy a* leg nagyobb tér sem képes azt ketté szakítani azután, milly boldog lesz a’ viszonlátás! Valóban , csak mostani elválásunk által lehetett boldogságunk jövendő nevekedése lehetségessé!“ , 8. A’ kocsi szegletében ülő utazónak komor lelkében hosszas tompa gondolkozása után mindenféle érzelmek és vélemények, de igen habozó körrajzokban (Umriss) emelkedtek; azok közt még leghatározottabban mutatkozott előtte Celicia hidegségén (így nevező annak bucsútási lelkeségét) támadott kedvetlensége. Illyenek az asszonyok ! gondola magában. Az anya érzései a’ férj irántiakat ha egészen meg nem fojtják is, de bizonnyal mind inkább siettetik enyészetük felé. Mig a’ férj híven osztozik szivével az anya és gyermek között, az alatt az anyáé annyira megtelik gyermekétől , hogy abban már alig marad üres tér a férj képének számára , sőt