Regélő, 1834. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1834-05-04 / 36. szám
a 291 mennyit megfojtva felé. Szegény Picardunkra nézve e’ veszteség nagyon is tetemes volt, mert azzal ‘209 kiköltött tojás ’s több mint 150 tyúk és kacsa veszett el , mellyeknek eladatásukra éppen annyi reményt alapítottak, mint ültetvényeik jövedelmére. Amint mondottuk, az uj lakás a’ folyó partjára tétetett által, de ennek közel léte, valamint a’ határos erdőcske is annyi muskitát csalt oda , hogy már az első éjek kiállhatását is lehetetlennek tárták. Kénytelenittettek tehát magokat sajkájokra vonni, és fel ’s alá hajókázni; de ez se védheté őket ezen bogarak csipéseik ellen. Gyakran, ha illy hajókázásról vissza tértek, a’ hévség ellenére is nagy pamut-paplanyokkal fedék be magokat, vagy a’kunyhókat tele ereszték füsttel, vagy a’ folyóba rohantak, hogy magokat csak nehány pillantatra oltalmazzák e’ kiállhatlan kínzás ellen. A’ dolog annyira jött, hogy az élet valamennyinek türhetlen terhére vált. A’ milliónyi bogarak csipései által okozott álmatlanság, a’ posványos föld küszködött párolgásai, a’ kunyhókban levő füst, ’s még e’ mellett annyi szükség, annyi gond, ’s a’legszükségesb életneműk hiánya, mindezek arra látszottak egyesülve lenni, hogy őket kétségbe esésre juttassák. Az atyai szeretet bátorító Picardot, ’s magát gyermekei előtt csüggedésnek nem eresztő, de belső lelki kinja napról napra növekedett. „Én nem vagyok szerencsétlen, kedves gyermekim, csak az keserít, hogy titeket pusztaságra látlak számkivetve. Csak annyi pénzt keríthetnék elő, hogy titeket franczia országba küldhetnélek vissza, örömest megadnám magamat sorsomnak, ’s vigasztalást lelnék azon gondolatomban, hogy ott ti örülhetnétek élteteknek, ’s nem kellene valamint itt, minden emberi társaságtól elzárt ifjúságtokat elgyászolni.“ „Ugyan mikép gondolhatod lehetségesnek — felesének gyermekei — hogy boldogoknak tarthatnék magunkat franczia országban, ha tudnék, hogy te Afrikában nyomorgasz. Csak te ne búsulj miattunk. Hiszen tudod, és százszorta többször is bizonyítottuk már , hogy nálad maradni és sorsodat szeretetünk által könnyíteni egyetlen kívánságunk.“ Ekkor az atya szivéhez szorító gyermekeit, ’s ezúttal hullajtott könnyei enyhítek fájdalmait.