Regélő, 1834.július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1834-12-04 / 97. szám
dás módunk szerint mindig hajlandók vagyunk a’ legroszabbat hinni.44 Tizenkét lovag ’s egy fél tutzat gyalog tehát legott elindult az útnak minden irányzataiba, mialatt a’ homályos nap utósó világa a’ tökélyetes setétségnek engedett. A’ vigasztalhatlan anya mellett a’vendégeknek feleségeik és leányaik maradtak otthon. Barátnéji mindent elkövettek, hogy őt vigasztalják ; csak egy hallgatott közülök mély fájdalomba merülve. Bell Adámnak leánya volt ez, ki asztal felett a’ házi asszony oldala mellett ült, de most a’szobának egyik szoglyába vonta magát. Arczát könyben ázott kendővel fedé , keble vonagolva emelkedék , ’s belőle nehéz , a’jelen volt fiatalabb résztől igen is észre vett, sóhajtások emelkedének. Végtére hozzá jött mistress Elliot, ’s gyengéden megfogván kezét: „Sóhajtásaid Erzsi! — úgy mond — szivemet keresztül hasítják; hogyan vigasztaljalak én téged? Jer kedves gyermek! reméljük a’ legjobbat; kérlek erre én, a’ szomorgó anya, ki hitte, hogy egykor őt és téged------ah! nem bírom kimondani. — Nyugodjunk meg ezen szent szókban : kit az ur szeret, azt megfenyíti.—Legyen meg az 55 akaratja.44 Az éjfél beköszönte, ’s a’ kiindult vendégek a’ nélkül, hogy valamit hoztak volna, egymás után haza vergődtek. Mihelyt a’ közeledő lépések hallattak, minden figyelve hallgatott, de azután meg újra és újra jajgatott az anya: ,,Ó nem, nem! ez nem fiam járása !44 Mindazáltal szemét mindig az ajtóra szegezve tartá, mig egészlen ki nem nyílt, ’s a’belépő fejcsóválva bizonyitá , hogy az elveszettnek semmi nyomára sem akadt. Most már mindnyájan haza értek kivevőn az atyát. A’ szélvész még dühösebben üvöltöze , mint ezelőtt, ’s az esőt az ablakok felé korbácssá; az erdei árkok (árvizek) hathatósan zajogtak, ’s az éjt még rémletesebbé tevék. Mindenek szomorún és szótalan ültek most, ’s a’lakban semmi egyéb nem hallatott, mint a’ szerencsétlen anyának szöpögése, a’ gyermekek sírása, ’s a’ szánakodásra méltó Erzsikének sóhajtásai , kinek bánat teljes feje apjának melljén nyugodott. Végtére a’ házi ebnek ugatása valakinek érkezését jelenté; mindegyik aggódva figyelmezett; mindegyiknek pillantása az ajtóra szállt, melly most felnyílt, ’s belépet