Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1835-02-05 / 11. szám

ság karján fejlett­ ki. A’ vigalmak enyésztökkel ősi javába vonult Elek, hogy kedves nőjének karján jövendő boldogságának, ’s a’ megelégedésnek élhessen. Szerető jobbágyainak körében elérvén az óhajtott czélt, már három évet töltött, ’s Ipolyságh a’ barátság­nak és szeretetnek templomává vált. Gyakran látták a’ hiv job­bágyok uroknak és asszonyuknak boldogságát, ’s mindenki örült, midőn a’ szeretet ez idő alatt kettősen is lett gyümöltsössé. — A’ már gagyogó Vidtor és csecsemős 11 - a még inkább éreztették a’ jó szülőkkel boldogságukat, ’s imádságuk és forró kérésök egyedül annak tartósságáért repült­ fel naponként Istenekhez. Házassági boldogságának negyedik évében vagy is 1240-ben Drégelynél töltvén betegeskedő iiánál a’ karácsoni innepeket, Elek ép­pen éjjeli nyugalomra menni szándékozék, midőn a’ vár előtt trombita­harsogás hallatott, ’s egy hírnök a’ király nevében bebocsáttatni kí­vánt. — A’ Magyar mindenkor tisztelte koronás urát, 's a’ nevében történt igazságos kivánatokat saját élete és vagyona feláldozásával is teljesíteni törekedett. — Illy lelkesedéssel bírván Drégely, és Ipoly is, azonnal lebocsáttaták a’ felvont hidat, ’s tisztelettel fogadák a’ hírnököt, ki a’ szokott idvezletek után előmutatván a’ vérrel fecskendezett kardot, illy szavakkal közlé a’haza veszélyét’s annak elhárítására czélzott királyi akaratot: „Bélának, Isten kegyelméből a’ magyar, horváth, tót, ráma, szerb, gallitz, lodomer, és k­u­n országok királyának, nevében szállók hozzátok Drégely, és Ipolyságh váraknak urai. Az éjszaki tartományokból felkerekedett, és mindent tűzzel, ’s vassal emésztő egyik nemzet, melly magát tatárnak nevezi, elhagyván szigorú hazáját, az égnek átkát hordva magával Európának szelidebb nemzetei közé rontott­ be; Kiovot, ’s több nevezetes helyeket bevevén , felprédálván, és csendességben élt lakójit leölvén, vagy terhes szolga - igába fogván, boldog hazánknak hazárihoz közéig , és ezt is feldúlni, az egész világot szolgai terhes igába fonni tö­rekszik. A’ nagy és fenyegető veszély közel áll, urunk ’s kirá­lyunk azt szét­ oszlatni, ’s attól a’ kedves hazát, és ennek békés lakosait megmenteni igyekszik. — Azért titeket általam felszóllit, és felidéz, hogy hazafi kötelességteknél fogva fegy­vert fogván, ’s tieiteket is a’sikra állitván, e’ nagy munkában segedelmére legyetek, és nemes kiszállással mentsétek­ meg a’ hazát, királyi széket, ’s magatokat a’ fenyegető veszélytől.“ — ,,A’ király ’s hon szava szent volt mindenkor előttem — szólt Drégely székéből felemelkedve. — A’ hazát és szabadságot védni mindenkor nemesi kötelességemnek ismertem. — A’ sors, és esz­­tendeimnek lefolyt sora nem engedik, hogy önmagam vezéreljem

Next