Regélő, 1837. január-június (5. évfolyam, 1-52. szám)
1837-05-04 / 36. szám
282 Hol egy romba dűlt hajdani erősségnek mohos omladékai alatt lassú morajjal zúg-re a’ kristály-csermely kavicsos ágyán, tisztán szemléljük mi a’’ lét viszontagságait ’s rémitő catastropheját, az élet reggelét ’s végszakát; nyögelve susogja ott a’ századok szellete, remeklő dalszinésznéként, panaszos dalát — ’s kinek keble végkép el nem fásult, egy dicsőbb czélt tűzve ki magának, hagyja el az intő látványt. E’ bűvös helyen, melly lelkemnek egy nemesi élvezetet nyújt, lord Byronként andalgom el én naponnan szabad óráimat mandolinom társaságában, melly egyszersmind tanúja kelő érzelmimnek, ’s néha szende kisérőnéje ömledező dalaimnak, mellyeket a’ lenge szellő szárnyaira eresztek, mig elmém a’ tűnődés villám-szárnyain csatangoljabe az ideal tág körét, hol egy eddig csak félig ismert tárgyra talált, a’ tárgy pedig sziv-emelő , ’s néha (nem is merem kimondani, mert nevetnél a’ hamar megváltozott jég-keblűn) néha sziv-süllyesztő, és még is örömtelve mutatkozik vele. Innen magyarázható, hogy én, a’ társalkodás embere, nagybátyámtól, ki mint az ollyan agg-legények szokták, podagrával küszködik, csak kevés társaságnak mutattatombe , ’s még is vallomásom szerint falusi egyszerűségemben regényes életet élek, a’ regény pedig szivemben létez, mellynek kibizonyodását az időre hagyom, de keletkezését jövő levelemben szándékom lefesteni. Addig is, mig azt veended, élj boldogul! U. I. Megengedj! hogy levelemben komolykás philosophusi öltönyt vontam magamra; mert ez gyakran megtörténik ollyanoknál, kik a’ zajos világ nagy színpadjáról csendes magányba vonják magukat egyedül egy titkos sejtésnek élvén , mig nem a’ valósult sejtéstől arlequini köntösbe burkoltatnak. Tavaszutó 30-ban. Von einer Jungfrau ich erzähle — 'Sie war so schön, so liebevoll so hehr. B UL WER. Schön wie eine Braut, Folgst du mir zum Tanze Sittsam und vertraut. VOSS. Feleletedből világosan kivevem, hogy az említett regényt igen óhajtanád hallani; most tehát, ha olly természettel bírnék , miilyennel szépeink, kik a’ titkot csak akkor teszik titokká, midőn annak megfejtését igérék, tudnivágyodat rútul kijátszanám: de minthogy azt, mi keblemben fészkel, barátimnak mindenkor ki szoktam nyilatkoztatni, csakugyan lefestem az érintett, szívembe vésett, regényt.— Nem fordulnak elő abban roppant őserdők, mohos szikla-barlangok, fel