Regélő, 1839. január-június (7. évfolyam, 1-52. szám)

1839-05-16 / 39. szám

39. , Pesten csütörtökön május 161^­ 183.). Megjelen társával együtt hetenként kétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul; postán 6 ft. pengőben Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’ folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p.p. ELBESZÉLÉS. Sák vezeti a’ világtalant.­­Vége.) Nos én nem is tudom, miért az az átkozott nagy gyengeség mibenmünk férfiakban, hogy a’ nőkben élet-időnknek mindig csak harmadát keressük, ’s boldognak érzi magát egy hatvan évű ag­gastyán fiatalka Xantippéje mellett papucs okozta sajgások köztt is. Már most, ha itt másképp’ volna, a magasztos képzelet! Vilma zongoráját körülü­lnék, ’s hangánk az égiekével vetekednék! Elég hozzá, Vilma szendesége abból is kitűnik, hogy a’ karpereczeket, fülönfüggőket, gyűrűket, nyak- ’s más ékszereket, mint tiszta ál­­­­dozatokat, örök emlékül fogadá­ el, mellyeket sok hasonló rangú finnyás megvetőleg vetett volna vissza. . Hangásztársainkat titkunkba nem avatva, én ’s Endre indu­­lánk, éjzenével, különösen pedig a’ gyakran hallás által magunk­évá tett zenerekesztő szomorú darabbal meglependők. Jó eleve kikémlett földszini hálószobája ablaka előtt megállván, felriasztó álmából fuvolám hangja, ’s ablakhoz csalá Endrém guitarre-ja. A’ jalou sie emelkedni kezdett.— Nyílj ! a nyílj ! szerencsés hideg anyag a’ kedves kacsok alatt, és ti varázshatásnak ihlessétek­ meg ujjain­kat, hogy elhalást ’s feltámadást okozó hangokat csaljanak elő! — Egymást előzőleg nyúltunk a’ kedves kacsokért, de azt nem találva valami higmelegségbe veszett kezünk. „Sievus Michl! bist du dräust ?“ — hangzott belülről. — ’s csak most látjuk, hogy a’ szomszéd asztalosműhely előtt állunk. Boszonkodva és tévedésünkön nevetve változtattuk helyünket, de utóbbi próbánk sűikeretlen jön, mert a’ meleg higany valamelly enyv volt, melly ujjainkat egymáshoz és hangszereinkhez ragasztá. Ruháimat tisztitó inajom ujján gyűrűt láttam másnap meg­­csillámlani. Közelről nézvén, Vilmának adott gyűrűmnek is­merem.

Next