Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)

1841-04-22 / 32. szám

b 251 Kinyittattak a’ tárak; feltárattak a’ szekrények. — Ez nem jó; ez nem megy, az nem fog tetszeni; — ’s a’ szoba-asszony , ki egyszersmind a’ titoknok tisztét viselé, az az mindent maga tett, kiszedett és visszarakott,—félteni kezdé a’ nagyságos asszony e­­gésségét. ,Feküdjék-le nagysád! — roszul lesz nagysád; nézze csak, mindjárt világos lesz!­ A’ határozatlanság és rész süker e’ perczeiben, midőn az álom­vágy még a’ dajkán is mutatkozott, emlékezett az anya valamire. Ez szép, é s katonának illő volt, de vele bizonyos jóslat, bizonyos agg néprege volt összekötve. — A’ tárgyat előhozták. Minden dicsérte, hozzá téve: ,de nagyság ! ezzel nem szokás megajándékozni !4 ’s az agg dáma ismét határozatlan volt. „Nem szokás megajándékozni ? — de ez tetszenék a’ fiúnak!44 Ezen ajándék ősi ereklye volt, az ötödik vagy hatodik ős apa hagyománya, ’s emlék a’ hadnagy-család törzsökfájának egyik haj­tása jeles tetteiről. Ez ajándék, meleg ég alatt forró vérnek készítve, a’ boszil­­nak szentelve, a’ kelet harczos dandyjainál játékszer , Ázsia mű­szereinek legszebb gyöngye — ez ajándék — egy — handzsár volt. II. ,Parancsolsz még b­eát atyám?4 „De az ég kedvéért, én ezt nem ihatom, olly édes; az ad­jutáns urnák azonban, hinnem kell, czukor nélkül adtad; mert még nem érinté csészéjét.44 E’ szavak után , az atya karszékbe hullott, ’s könnyű füstfel­hőket eregetett légbe. Az urhölgy sietett szórakozását helyre hozni; vidám élénk ar­­cza rögtön ölté­ fel a’nyugalom ’s komolyság kifejezését; mint gyak­­ran történik, midőn váratlan czélzás, pillanat, hang, vagy bár­mi csekélység figyelmezteti a’ hölgyet, hogy pillanatig megfeled­kezett önmagáról. I­e ezen átmenet, a’ mozgásból nyugalomra, sza­badságból korlátok közé, roszul esik neki. Bizonyos észrevehe­tő békétlenség rezgett, az urhölgy fekete szemein , midőn azokat az adjutánsra hullatá, ’s gyöngéd keze tetszetős gondatlansággal neki más csészét nyújtott. A’ segéd felugrott, meghajtá magát, kérte ő excellentiáját, a’ herczegnőt, ne fáradna, ’s bizonyitgatá, hogy theája igen édes. Végre ismét leereszkedett székének egészen egyik szegletére, ol­dalt dűlt, ’s elkezdé theáját szorgalmasan inni, melly tisztelkedé­­sei alatt egészen hideg lett. Ezután, szokása ellen, rendkívül so­kat beszélt, ’s gyakran ismétlé az excellentiádat. — A’ herczeg

Next