Regélő, 1841. január-június (9. évfolyam, 1-51. szám)
1841-04-22 / 32. szám
b 251 Kinyittattak a’ tárak; feltárattak a’ szekrények. — Ez nem jó; ez nem megy, az nem fog tetszeni; — ’s a’ szoba-asszony , ki egyszersmind a’ titoknok tisztét viselé, az az mindent maga tett, kiszedett és visszarakott,—félteni kezdé a’ nagyságos asszony egésségét. ,Feküdjék-le nagysád! — roszul lesz nagysád; nézze csak, mindjárt világos lesz! A’ határozatlanság és rész süker e’ perczeiben, midőn az álomvágy még a’ dajkán is mutatkozott, emlékezett az anya valamire. Ez szép, é s katonának illő volt, de vele bizonyos jóslat, bizonyos agg néprege volt összekötve. — A’ tárgyat előhozták. Minden dicsérte, hozzá téve: ,de nagyság ! ezzel nem szokás megajándékozni !4 ’s az agg dáma ismét határozatlan volt. „Nem szokás megajándékozni ? — de ez tetszenék a’ fiúnak!44 Ezen ajándék ősi ereklye volt, az ötödik vagy hatodik ős apa hagyománya, ’s emlék a’ hadnagy-család törzsökfájának egyik hajtása jeles tetteiről. Ez ajándék, meleg ég alatt forró vérnek készítve, a’ boszilnak szentelve, a’ kelet harczos dandyjainál játékszer , Ázsia műszereinek legszebb gyöngye — ez ajándék — egy — handzsár volt. II. ,Parancsolsz még beát atyám?4 „De az ég kedvéért, én ezt nem ihatom, olly édes; az adjutáns urnák azonban, hinnem kell, czukor nélkül adtad; mert még nem érinté csészéjét.44 E’ szavak után , az atya karszékbe hullott, ’s könnyű füstfelhőket eregetett légbe. Az urhölgy sietett szórakozását helyre hozni; vidám élénk arcza rögtön ölté fel a’nyugalom ’s komolyság kifejezését; mint gyakran történik, midőn váratlan czélzás, pillanat, hang, vagy bármi csekélység figyelmezteti a’ hölgyet, hogy pillanatig megfeledkezett önmagáról. Ie ezen átmenet, a’ mozgásból nyugalomra, szabadságból korlátok közé, roszul esik neki. Bizonyos észrevehető békétlenség rezgett, az urhölgy fekete szemein , midőn azokat az adjutánsra hullatá, ’s gyöngéd keze tetszetős gondatlansággal neki más csészét nyújtott. A’ segéd felugrott, meghajtá magát, kérte ő excellentiáját, a’ herczegnőt, ne fáradna, ’s bizonyitgatá, hogy theája igen édes. Végre ismét leereszkedett székének egészen egyik szegletére, oldalt dűlt, ’s elkezdé theáját szorgalmasan inni, melly tisztelkedései alatt egészen hideg lett. Ezután, szokása ellen, rendkívül sokat beszélt, ’s gyakran ismétlé az excellentiádat. — A’ herczeg