Regélő Pesti Divatlap, 1843. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)
1843-05-04 / 36. szám
E’ szokás görögföldröl Rómába költözött. — Horácz énekli ódájában „Hadd folyjon a’palaczkokból a’jó illatú viz.“ Az ó Rómában voltak emberek, kik életmódul a’ füstölést választók. Ezek alabrum-nak nevezett nyilvános helyen árulgaták igen nagy árért Arabia’ minden illatszereit. Augustus császár’ ősapja — a’ mint Svetonius értesít — illatárus volt Ariciaban. Juba, a’ mauritán király egy illatárusnéba volt szerelmes. Cajus naponként szagos vízben fürdőtt ’s Caesar’ vitéz légióin pedig az ember már messzéröl megérezte az illat- ’s kenetszagot. Nero a’ palozsna emlékű zsarnok héten át több illatszert fogyasztott el, mint Róma’ minden örömleányai egy hold alatt. A’ homályos ókorban a’ foenicziai Tyros látta el a’ három világrészt illatszerekkel, korunkban pedig egy franczia város (Grasse megyében) űzi a’ legnagyobb illatszerkereskedést’s évenként csak Levantebe is több mint nyolcz millió franknyi illatszert szállít. Mint a’ madarakat tollakról úgy a’ társasköröket beletartozó embereivel, illatozásukról lehet megítélni. Az uriasvilág jelenleg csak három finom illatszert ismer: a’ Pathoulyt, vétivéret ’s a’ kölni vizet. A’ két első előbb vagy utóbb uj találmányok által ismét háttérbe tolatik; az egyetlen illatszer, melly mindenkor a’ divat’ kegyében álland, a’ kölni viz. A’ mi a’ rózsa a’ virágok közt, az a’ kölni viz az illatszerek közt. Vive Jean Maria Farina! Rózsaolajjal ma már csak a’ török zsidók ’s a’ keresztyén kalandorok kerekednek; mülovarok, színészek ’s kötéltánczosok extráit de mousselinet vagy bouquet de jasmint, grisettek levendulavizek, az örömleányok pedig moschust használnak. Nincs távol az idő, midőn már a’ magas aristokratia az úgynevezett érémeje a’ finom társaságnak, hajából, ruháiból, zsebkendőiből minden illatszert száműzend é s magát épen nem szagosítandja, már csak azért sem, hogy ma már minden holtálló abba helyzi erős oldalát. Térjünk át még a’ női ékasztal* két legszebb kellékeire: a’ gyöngyökre ’s gyémántokra. A’ gyöngyök már az avas ókorban — ’s különösen keleten a’ gyöngy volt legfőbb dísze, legszebb éke a’ nőnek, kit egy keleti férfi a’ gyöngyök’ gyöngyének nevez. Hiob’ könyvében a’ gyöngyök úgy említtetnek mint legdrágább ékszerek. Tertullian a’ szent egyházatya a’ gyöngyöket „maris pontiadnak „tenger’ almáinak“ nevezi. — Plinius egy gyöngyszemről tesz említést , mellyet Cleopatra a’ győztes Antonius’ megvendéglése’ alkalmával borba oszlatott fel. A’ gyöngy ötvennyolczezer négy száz millió sestertiát (mintegy egymillió kétszázötven ezer tallért) ért. A’ tékozlásnak hasonnemű két esetét mutatja fel Angolföld’ története is. Sir Whittington Rikard egy vendégségen, mit várában V. Henrik’ tiszteletére adott, Cleopatra’ példáját utánzá. Egy yorki zsidó 1569-ben Erzsébet királynénak egy gyöngyöt árulgatott húszezer font sterlingért. A’ királyné drágálta azt. Gresham Tamás egy londoni kalmár megvette a’ gyöngyöt, ’s porrá törve egy pohár rajnaiba öntötte, mit azután királynéja’ egészségéért kiürített. Ma már az ember, ki hazafiságát így akarná kimutatni*