Regélő Pesti Divatlap, 1843. július-december (2. évfolyam, 1-52. szám)

1843-09-21 / 24. szám

Mivel pedig a’ két ifjú’ útja ugyan­azon egy vidéken lenne folytatandó, megegyeztek azt egymás’ társaságában is tenni; nagyobb kényelem végett jól korán indultak Würzburgból, a’ mál­halovak’ felszerszámozásával foglala­toskodó cselédségnek meghagyták az utánok sietést, így beért a’ két lovag az Odenwald hegység közé, és annak egyik legva­donabb, és sűrűn benőtt szorosában ba­rátságos beszéd közt lovagjának. Tud­juk azt, hogy Németország’ erdei akko­riban zsiványokkal telvék , mint várai tömyék rémkisértetekkel, ’s kivált és akkor számos rabló tanyázott e’ kör­nyékben , mert harczvihar’ szüntével egész csoport elbocsátott katona csatan­golt szerteszét, semmi csoda sem volt tehát, hogy lovagjainkat is az erdő­­közepet illy csordanép megtámadta. A’ két ifjú bátran csüggetlenül védte ma­gát , de már majd leverték őket a’ha­ramiák, midőn a’gróf’cselédei a’hely’ színére értek. Látván ezt a­ rablók, meg­­futamlának, de a’ gróf az egyenetlen tusa közt—bár ha öt az erős Hermann hatalmasan védte is, halálos sebet kapott. Kímélettel és lassan visszavitték Würz­­burgba, az orvosi segedelemért a’ szomszéd zárdából egy szerzetes, ki­nek orvoslási tudománya testre, ’s lé­lekre tekintöleg, egyenlő jó hírben állt, felszólitatott; de a’segíteni kész szer­zetes ügyessége’ egyik­ részét, tudnillik mi a’ testet illeti, a’ grófon nem gya­korolhatta, pillanatai számitvák; öt gyó­­gyithall annak nyilatkoztató. A’ gróf utolsó fohászaiban arra kéré barátját, sietne azonnal a’ landhorsti várba , adna ott a’ megtörtént balese­­ményről hív tudósítást, mondaná el mi akadályoztatá­st adott szavának tel­jesítésében. Bár ha a’ gróf nem a’ leg­­szenvedelmesebb szerető volt is, de a’ rendet fentartani erősen kedvelte, az­ért igen nagy érdemet helyhezett abban, ha üzenete hova hamarébb a’ várba el­­jutand.„Ha kivánatom szerint—monda a’ haldokló—ez meg nem történnék, vesz­teg síromban nem nyughatnék soha.“Ezt ő nagy ünnepélyességgel gyakran ismé­telte. Starkenfauszt úr szentigéretével igyekezett a’ grófot megnyugtatni, hogy kívánatot híven teljesitendi. Ígérete’ zálogául kezét nyujtá a’ grófnak. A’ haldokló hála érzéssel szok­tá meg azt, és aztán csak hamar elveszté minden eszméletét: arájáról, viszonyairól, adott szaváról össze keverve beszélt, lovát elövezettetni parancsoló , hogy minél hamarább a’landhorsti várba nyargalhas­son , és midőn ép a’ nyeregbeni ugrás­nál vélte magát képzelődésében, kiadá lelkét. Starkenfaust kényezve gyászolta bajtársának kora elhunytát, ’s a’ reá­­bizott üzenet’ végrehajtása’ módján nem kevéssé aggódott. Szive sejtelmekkel telve, feje zavarodva, mert neki hí­vatlan vendégkép kellene egy vele nem barátságos családnál olly tudósítással fellépni, melly annak reményeit meg­semmisíti, örömeit tán örökre megza­varja. Azonban le nem győzhető lelké­ben ébredt egy bizonyos kandiságot a’ világ’ szemei elöl olly igen elzárt hölgy’ kihirelt szépségét láthatni tud­nillik , mert mellékesen legyen mondva, hősünk szenvedelmes csodálója volt a’ szép nemnek, és jellemeként nagy haj­landósággal birt minden rendkívüli iránt ’s merénykedő szelleme et a’ kalandos cselekvényekhez varázs erővel vonzó.

Next