Regélő Pesti Divatlap, 1844. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)

1844-01-11 / 3. szám

45 46 r . J 1 ni, de mind ollyan , mellyekhez semmi új díszítmény nem kívántatik ? — mert nem akar az igazgatóság bizonyos urak’ elvét követve saját és a’ t. ez. közönség’ kárával így okoskodni . A’ ,,Kalandor“ még nem adathatik, tehát semmi új se adassék! Pesten, január 8-kán 1814. Szigligeti, titoknok. Szombaton, január 13-kán Szentpétery Zsigmond’javára, bérletszünéssel . Szökött katona. Eredeti színmű 3 szakaszban. — Szigligetitől. Figyelmeztetés. Bizonyos Zacskó Béla János, sebész, néhány czinkosaival Pestbudán, ’s más helyeken hamisított ’s mult évekről szóló nemzeti színházi zsebkönyveket hord. Ezen csalókra nézve a’ t. ez. közönséget figyelmeztetni, ’s egyszersmind kijelenteni kötelességüknek ismerik alulírtak , hogy az idei zsebkönyveket csupán Fülöp János és Korbuli István megbízottjaik hordhatják t. ez. pártfogóikhoz igaz utón. Az idei zsebkönyvekben boldogult Megyeri Károly’ arczképe ’s Ponsard , Lucretia’ czimü szomorujátéka van, ’s ennélfogva könnyen megismerhető. Pesten, január’ 7. 1844. Gillyén Sándor, Gönczy romanrti színház’ súgói-Kolozsvári levelek. I. Jan. 1. Kedves Laurám ! Furcsán játszik a’ sors velünk , hidd el, több humor van benne, mint humoristáinkban. No lásd , most újév van, ’s midőn az év mással párosan ölelkezik össze, ’s midőn az újév’ reggelén, minden reményektől kecsegtetve néz a jövő elébe , én — szeretem hinni te is — borúsan tekintek ki ablakomon a’ fehér házfedelekre ’s hallgatom a’ vihar’ fuvoláját, hasonlítgatva sorsomat a’ télhez ’s körülményeimet a’ viharhoz. Tán évekig el leszek zárva körödtől és többé nem tölthetjük együtt télen a’ hosszú estvéket a’ kandalló’ füzénél , és nyárban a’ hives lugasok alatt beszélgetve érzelmeinkről, társas életünkről, fonákságainkról ’s isten tudja még miről. Ha lord Byron volnék, vagy hozzá hasonló szellemű, eget, földet átkozó versekbe önteném ki lázongó érzelmeimet, de mint te ismersz, szellemem szelíd, a’ sorsot békésen tűröm ’s egész resignatióval engedem életsarkámat a’ körülmények’hullámaitól ragadtatni, jól tudva azt, hogy ki hatalmasabbal ujjat húz, többnyire ő veszt. Aztán mi nem is valánk olly szenvedélyes szerelmesek, miilyeneket a’ regényírók festenek, a’ mi szerelmünk inkább barátság volt, melly úgy ölelte lelkünket át, mint nyugvó nap, sugáraival a’ hegyeket. A’ viszonyok illyek lévén, mit csinálhattam egyebet, mint elmélyedtem , visszahívtam telkembe az eltűnt képeket, ’s rólad gondolkoztam , mint fölébredett az elrepűlt szép álom után. A’ magyar ember is tud valamit kitalálni, ha sokat gondolkozik, nekem is — no mert magyar vagyok — egy gondolat merült föl lelkemben, melly által tovább fűzhetjük barátságunk’ lánczolatát ’s egymásnak néhány perczeit kedvesekké tehetjük. Tudom az ezod kérdőjellé alakult, de nem felelek, hisz előtted a’ felelet, előtted e’ levél. Igen, e’ mód, a’ levelezés lesz. Te távol, falun laksz , bérezek közé temetve, engem körülményeim Kolozsvárra hozanak, ’s neked, gondolom, nem lesz érdektelen, ha innét ollykor ollykor egyegy levelet írandók előhaladási mozgalmainkról, újságokról, zenészeiről, színészetről észrevételeimmel ’s gondolatimmal fölelevenitve ’s néha viszonyainkat is érdekelve. Eddig csak jól ment a’ terv, de itt nagy akadály gördült előmbe , t. i. a levél’ elküldése ’s mivel megtanultam Széchenyitől , hogy minden dolognak a’ practica része legnehezebb , egész figyelmemet ide fordítom; midőn asztalomra tekintve a’ „Regélőt’ látom meg ’s mint Newtonnak a’ leesett alma után , mint Jósikának a’ Horváth L. regénye’ meglátása utáni?) egy eszme ötlik agyamba, hogy ott illy levelek helyen lesznek , és te is mindig kézhez kaphatod, ’s e’ kézhez kapás annyival kedvesebb lesz neked, mert kedvelt dalnokod fogja átnyújtani, kinek „Kontóját sokszor szavaltad előttem. Anyád pedig távolról sem sejthet valamit, mert ő nobel és Honderűt olvas. Jobban szerettem e’ gondolatomat, mint ujoncz költő legelső nyomtatott versét, mindjárt tollhoz nyúltam ’s írtam. És most újra ott vagyok, a’ honnan kiindultam, ’s ha tán zavart eszméimből nem tndád kihalászni akaratomat, tudd meg — bár igy tenne sok iró munkája’ végén — hogy én neked leveleket irok,még pedig nyilvánosokat ’s ez az első. Én Kolozsvárt vagyok , ’s hidd el, habár nélkülöznöm kell téged, jobban esik a’ rég, mint a’ ti falutokban, mert ott idegen népet kell látnom, itt pedig a’ merre eltekintek, erdélyieket , minden népem, minden nemzetem“, ismert szülötte földem. A’ hon- és szülőföld-szeretet olly forma viszonyban állanak egymáshoz, mint a’ világ- és honszeretet. Lángoló hévvel szeretjük hazánkat; de mégis a’ gyapont, melly öszveszedi szerelmünk’sugárait, a’ szülő, a’lakó föld. Egészen uj ember vagyok Kolozsvárit, vagy is Kolozsvár egészen új előttem, ’s nem győzök bámulni, mennyit haladt, mióta nem láttam, de ismerőseim sem győznek bámulni változásomon. Azik nem ismerik szemeid’ hatalmát! Megérkezésem után látogatásokat tettem, ’s most kezdek először életemben panaszolkodni a’ magyar vendégszeretet ellen, mert alig szabadulhattam ki tőlök. Kolozsvár bizonyosan nem felel meg azon várakozásnak , mellyel iránta egy külföldi vagy magyarországi utas viseltetik, sem úgy mint erdélyi táj, sem úgy mint Erdély fővárosa. Ámbár fekvése szép, de mint egykor mondom, semmivé törpül, ha bejárjuk Erdélyt, ’s én a’ főváros alatt azt is értem, hogy legszebb elrendezése és házai legyenek egész országban — pedig Szeben is van illyen — azonkívül a’ gazdagnak hiresztelt Erdélyhez szebb gyermek illenék. És hogy mostanság szép legyen, egy kis kétségeskedéssel vagyok , mert mi nagy városoknál elmúlhatatlan kellék, nincs nagy folyója, nincs Marosa, mint például csak Vásárhelynek , és csak Szamosa van , a’ mellynek bár egészséges havasi vize van , de soha sem hordana hajót hátán. Kolozsvár régente szász város volt — mint tudod Gy. Fehérvár volt az erdélyi fejedelmek’ lakai ’s építés módjában ma is látszik a’ szász szellem ’s bár ezen sokat változtattak a’ magyarok , de kőfala szakasztott mása a’beszterczeinek , bel- és külvárra oszlik , mellynek aztán több elnevezései vannak , azonban lassan lassan egygyé lesznek a’ czélba vett kőfalak’ lerontásával,’s akkor majd mondhatjuk: Kolozsvár nem két vár,’de egy vár sem. Legszebb része a’ belvárnak azon tér, mellyen boldogult fejedelmünknek egy emlékoszlopa van az innen elágazó utczákkal. Ha itt dél felé megyünk a’ biasini vendéfogadót, két főiskolát, templomot, vármegyeházát, színházat látjuk; ha északra a’ Zsigmond császártól épített nagy templomot, az óvárt régi házaival, a’ piaczot az aggszerű kormányzói lakkal, viadaliskolával; ha keletre a’ szép középutcza tűnik szemünkbe, hol Zsig