Pesti Divatlap, 1844. július-szeptember (1-13. szám)
1844-09-29 / 13. szám
397 398 nem szabatott jelenlegi viselőjére; az alatta barnuló nadrágot több idegenszerü posztó darab tartja össze valódi formájában , mellyre kérges csizma van fölhúzva. Gyér hajzattal födözött fejét valami ollyal takarja, melly hat év előtt egy fuvarosnak tette a főrégi szolgálatot, jelenleg azonban inkább czinkefogóhoz, mint kalaphoz hasonlítható. Midőn a küszöbön kilép, egy agg anyóka tipeg utána ,Mózes — szólt kissé megpihenve a fáradságtól, mit neki a néhány lépésnyi terhes menés okozott — vigyázz magadra; gondold meg, hogy nekem s gyermekeidnek nélkülözhetlen szükségünk van rád.‘ „Légy nyugodt, Rebeka—felelt a zsidó, hátára vetett batuján egyet igazítva, mielőtt agg felesége kezét megszoktá — a hatalmas Jehova fog kisérni utamban, mint eddig.“ Aztán megindult. S a szegény zsidó tán már a hetedik faluban szed rongyokat, midőn a városi lakosokat tivornyaéj utáni álmukból a magasan fensütő nap pelyhes párnáik közűl kiperzseli. Jelenleg azonban Mózes Buda felé veszi útját, igy tehát ez alkalommal hihetőleg Pestre igyekszik. Legyünk hű űrjei lépteinek, mellyek gyorsaságukkal bár mellyik arszlánnemü uracséin túl tesznek; hja, a szegény zsidónak nincs pénze aranyon vásárlott gyönyörökre, mellyek a csontokból minden életmozgalmi gyorsaságot, életet kiirtanak. Mózes tehát előre üget, kettőztetve lépteit, nehogy a hajóhíd nyitva leendése esetében óranegyedeket legyen veszteni kénytelen. Újbudán egy utczai kútból vizet akar inni, ez mindennapi reggelije. A kút mellett történetesen épen egy bérkocsis itatja lovait; a lovak úgy állnak, hogy a kuthoz férni lehetsen. ,Terelje el kissé a lovakat, kérem! — szólítja meg alázatosan Mózes a durva Phaetont. ,,Várj zsidó, sorodra“ — volt a kocsis megvető válasza. Mózes béketűrő szelídséggel ül a kút párkánykövére, de idővesztesége fölött lehetlen neki elnyomni fohászait. A kocsis legalább is két óranegyedig bíbelődik lomha állataival, készakarva-el nem akarjuk vitatni, annyi mégis bizonyos, hogy egyébkor az itatást néhány percz alatt elvégzi. A zsidónak végre sikerül szomját egy korty vízzel megenyhíthetni, mire könnyebbülve folytatja útját. Budára érvén, a vár alatt néhány csavargó utcza-suhancz kezdi őt kövekkel hajigálni, utána köpköd s csúfolodó szavakkal illeti az előre törekedő szakállas öreget, mi őt menésében nem kissé hátráltatja. De a zsidó nyugalmasan tűri a gúnyokat s imádkozik üldözőiért, hogy Jehova őket jó útra vezérelje, mert irva vagyon , kik téged kövekkel dobálnak, hajítsd őket kenyérrel vissza. Az útközbeni akadályok miatt Mózes a budai hídfőhöz félórával későbben érkezik, a híd épen azon perezben nyittatik meg, midőn a czédulaházhoz ér. A vásáros idő miatt a terhes hajók annyira megtalultak, hogy egy óra telik bele, még a hidoni átjárás ismét megnyílik. A zsidó leteszi az átmeneti krajczárdíjt, ráadásul még pár lökésben is részesülvén a goromba vámostól, míg a mellette négy lovas hintón robogva elhaladó dús urat, kinek lovai éles patkóikkal a hídgerendákból majd szálfákat hasítanak, engedik áthajtani. A rohanó mének még be is fecskendezik sárral a tóduló sokaság közt előre törekedő batus zsidó öltönyét. Pestre érkezvén, megkezdi házalói pályáját. Legelőször is egy váczi-utczai nagy házba lép , mellynek külsejéről az ember azt hinné , hogy lakosai fülig úsznak a tej és vajban. Jeladói kiáltását ajkain nem meri kibocsátani, mert a kapu alatt nagy betűkkel áll : „Itt a házalás tilos“, természetesen német nyelven. Szerencsepróbálásra még is megfordul az udvarban s már kifelé akar zúzott reménynyel menni, midőn egy első emeleti ajtóból őt férfihang szólítja föl. A fölhívó ura és kezein gyűrűk csillámlanak, nyakán pompás arany óraláncz űzi szemvakító játékát; öltözetéből őt bolti arszlánnak gyanithatnák, mert, köztünk legyen mondva, fővárosunkban e bolti arszlánok, másképp kereskedői legények legdivatosabban öltözködnek. Mózes félve lép a négyszögű padlózatu terembe, nehogy patkós saruja a viaszfényben utánnyomokat hagyjon; szemei diófa bútorokba ütköznek , mik, közben , aranyramáju képektől szakasztatnak meg. Ruganyos pamlagok, édes illatár, szóval minden föllelhető e teremben, mi a kényelem külpompáit bélyegzi. Az uracs gyorsan két divatszabásu frakkot s néhány mellényt vesz elő szekrényéből, állitván , hogy szűk szabásuk miatt kénytelen tovább adni rajtuk, s megalkuszik 20 pengő forintban, mit a zsidó öltönye rejtett zsebéből nyomban ki is fizet. Pedig a ruhadarabok korán sem valának szükek, hanem tulajdonkép uracsunk pénze szűkült meg annyira , hogy hamarjában más pénzszerzéshez nyúlnia e hitelvesztett időben nem tudott; arany ékszereitől pedig megválnia épen annyi lett volna, mint ha a pávának tollai kitépetnének. És Mózes a lépcsőkön mentében hálát adó istenének, hogy útközben kapott méltatlanságai a végzettől némi nyereség által visszapótoltatnak. Aztán csöndesen folytatja házalását, míg végre egy helyütt ismét fölvitetik. A konyhában őt egy zsémbes asszony fogadja, máskép meglehetős külsejű, négy apró gyermektől környezve, kik folytonosan kenyérért esdekelnek. Az előhozott két vánkosra az alku csak hamar megköttetik s Mózesnek jól esett, hogy a vánkosokért kívánt árt alku nélkül letette, mert gondolá : e családanya bizonyosan özvegy, ki gyermekeit fáradságos kézi munkájával táplálja. Pedig vajmi nagyon csalatkozott a böcsületes zsidó; azon nő özvegy volt ugyan, de ki férjét szakadatlan czivódásai által szobta ki ez árnyékvilágból ; özvegy, ki gyermekei nevelésével mitsem gondolva , az eladott vánkosok árából csupán kenyeret hozatott éhező gyermekei számára, mig a többi pénzt egy barátnéjánál tartott lakomára forditó; piperéjét hesmét szerző nő tudhatta. Fájdalom, hogy illy anyákat a természet béketűrőleg szenved a földön ! Ez után ,dél felé egy kisebb házhoz ért, mellynek itt ott bevetett ablaktáblái csak ingva daczoltak az idők mostohaságával; a kapu alatt mindjárt balról egy ablak nyílik. Ezen bocsátották őt be. Több asszonyi ruhanemű jön elébe tétetve; a szobában, mellynek rondasága daczára a félig