Pesti Divatlap, 1846. január-június (1-26. szám)
1846-06-11 / 24. szám
A hetedik napon megnyugvék isten a világ alkotásától. III. Ki lakja azt a házat ott az erdők mélységes rejtekében, melyhez nem vezet ösvény, mellynek ajtaja előtt maszlag terem, mellynek kapujára denevérek vannak szárnyaiknál fogva felszegezve, mellynek ablakában virágcserepekül emberkoponyákban zöldül a beléndek ; oldalai feketék, megfeketitette az idő és a viharok; teteje mohos ; kerítése szúró tövisbokor; udvara közepén villámütött fa áll, mellynek odvas tövében kígyók költik zöld tojásaikat. Sötét fák ernyői rejlik szem elöl e házat. Az ég nem néz le rá soha Egy férfi közelit felé. Izmos termetét fehér dolmány fedi, melly alól szokatlanul kifejlett izmai hajtásait vehetni ki; egyik kezében súlyos kopjája van, mellyel az irtatlan bozóton utat tör maga előtt; paripáját fogva vezeti; előtte két vadász eb fut nyugtalanul szaglálva. — A rejtett házhoz ér. — Benn, annak udvarán, vad vonitás hallik ; — a paripa ágaskodni kezd s szilajon rángatja vezetője kezéből a féket. A ház lakója farkasokat nevel udvarában. — A férfi megköti lovát, s a ház ajtaját megveri kopjája nyelével. — Hallik, hogy a lánczra kötött farkasok, mint rángatják, mint csörgetik lánczaikat dühökben, s fogaikat mint csattogatják. — A házfal elején van egy kerek ablak; ez ablakból egy emberfő néz elő. — Ki vagy ? ki hitt ide a rosz lelket látogatni? — kiált le éles süvöltő hangon a jövevényre, — cerber hallgass, gazdád beszél! — A farkasok morogva némulnak el. — Nyisd meg ajtódat, — szólt nyugodt, szilárd hangon a férfi. —Almay Iván keres, testvéred unokája. — Eredj, bódult! nekem nincs testvérem; — csak a kígyók azok, meg a jégeső és a döghalál, meg a ragya, melly a gabonát elveri; — mellyik volt ezek közül a te nagyapád?.... ■— Eszelős vén, én vagyok Álmay Gábor fia, veled akarok beszélni. — Meguntad az életet Álmay Iván, hogy hozzám jöttél ? Vagy haragban vagy isteneddel, hogy velem akarsz beszélni ?... Tudod-e, hogy az én lehelletem a pestis, az én szavam az átkok átka ? hogy akit az én tekintetem megront, azt meg nem gyógyítja többé semmi áldás, a kihez az én kezem hozzá ér, azt meg nem tisztítja a világ minden szenteltvize többé?.... — Nyiss ajtót! — kiálta türelmetlen hangon a férfi. Álmay Iván látta az ördögöt és a halált ezer alakban és nem félt tölök. Az öreg leszállt az ablakból, — sajátságos, nehéz nyögés volt minden lélekzete, mellyet tőle húsz lépésre lehetett hallani; — a farkasokat leoldó lánczaikról, — azután kinyitotta az ajtót. A két fenevad egymás hátán rohant ki a nyíláson; a jövevény ebei bátran álltak szembe velők, s vad marakodással rohantak a cserje közé. — Beléphetsz, mit akarsz? — szólt az öreg. — Lépj be a gonosz lélek udvarába — s feltárta csikorgó ajtaját. — Az ifjú rezzenve lépe hátra. — Rémséges alak állt előtte, — nagybátyja a gonosz lélek; kopasz fején egyetlen hajszál sem volt már; sima és fényes volt az , csak homlokán voltak egymást szelő redökben felírva a szenvedélyek hieroglyphjai; az éktelen ragya, melly megverte arczát, itt-ott hagyott azon néhány szál ősz szakállt felmagzani, — szemei merően kiültek fejéből, mint a békáé; szája szegletében egyetlen egy fog volt még, az is farkasfog, melly vigyorogva tekinte elő, valahányszor megszólamlott. — Valami megöröködött infernalis gúny vonaglott e sötét arcz minden vonásiban; két szertelenül nagy, s a tar koponyától elálló hegyes fül, valami állatlan ördögi kinézést adott tekintetének. 70 *