Pesti Divatlap, 1847. január-június (1-26. szám)
1847-03-28 / 13. szám
FIGYELMEZTETÉS A HÖLGYS KÉPZÉS KÖRÜL. Némellyeket a nagyvilág zaja, másokat a zárt falak tudós pora, ezt a mező díszkalászai, amazt az ügető állatok fáradalma, mást ismét más valami gyönyörködtet; csak kevés ember működik azon téren, mellyre a nyájas olvasót vezetni szándékozom.—Midőn az emberi nem sejteni kezdé magas rendeltetését, érzé, hogy e legnemesebb lénye a földnek, ura természet élő és holt országaiban; hogy neki az anyagi önfentartáson kívül dicső szellemi hivatása van, mi által a tökély lehető legmagasabb polczára vonzódik ; és föleszméltében a módokat kezdé fürkészni, mellyek öt sejtett czéla felé biztosan vezérlik; találjuk a hajdankor történeteiben egyes családok, majd társaságok, végre egész országok intézkedésit, mik szerint ezek egyedei az akkori felfogáshoz képest olly életfolyamra szoktattak, melly által a közjólétet— mi egyesek boldogsága által feltételeztetik — megközelithetőnek vélték. Föltámadt köztük a nevelés eszméje, melly a bölcsebbek különböző elmélete szerint, majd egy, majd más rendszerben keletkezett; de mindig ott kezdődött, hogy az ember már fejlődése időszakában, gyermekkorában szokték az erényt és bűnt megkülönböztetni, (ámbár ezekről is sokféle fogalmak uralkodtak), s gondolkozás és cselekvésben a polgári végzés felé törekedjék ; a nevelés folytatásképen felnőttekre is kiterjesztetett, s míg az anya játszó gyermekeit képző, a haza minden szülöttét, kicsinyét és nagyát ápoló karaira emelte. De az őskor daliák kora volt, hol jobbára vad erőszak kormányozván, s csak ez által tartathatván fel a lét és enyészet közti sulyegyen, legtöbb gond az erőt képviselő, harczra nőtt s örökös hadban élő nemre, a férfiakra forditatott, mig a gyöngéd nem igénytelenül vonult meg vándorsátoraiban, s később a fénypalotákban is zárva tartatott; mert azon időben alig hiték, hogy a nő házi tűzhelyén kívül is a közélet 24