Pesti Divatlap, 1847. július-december (27-52. szám)
1847-07-22 / 30. szám
CSILLAGVIZSGÁLÁS. Ha már olly közel vagyunk az éghez, hogy mindig reá támaszkodunk, az eszünk pedig szüntelen a holdban jár, senki sem meri tagadni , hogy mi legjobban értünk a csillagvizsgáláshoz! Nem velünk rúgattak a legtöbbször csillagot? nem a magyar huszár volt ő az első, ki a világ széléről a semmiségbe lógatá le lábait? Hát az operienczián ismét nemde huszár fogta meg a csillagot mécsnek? Sőt a paraszt közmondás is azt tartja, hogy a hold is a mienk, mert a magyar szántja a holdat. Ijesztgetnek, hogy a csillagvizsgáláshoz előrelátás kell, az igaz, de nem méltóztatnak megfontolni, hogy a kit annyiszor megvertek, mint minket, annak hátra jár a szeme. Ezt pedig épen a história tudhatná legjobban, ha már nem ösmernek lucskos nyelvet, melly szüntelen a hátunk mögött locsog; jövendőmondónak pedig a szamarat küldötte, melly egyetlen egyszer szólamlott meg az ó-testamentumban; a mit pedig most ordit, egyedül magának vannak olly nagy fülei, mellyekkel saját szavait megértheti. El akarnak bennünket bolondítani, hogy a föld forog, pedig Magyarország eddig csak egy lépést sem mozdult. Hol kel a nap? még Mátyás király idejében megmondák: egyiknek Miskolczon, másiknak Budán; s mig elég ember találkozik, ki a napot is lopja, addig a paraszt még a napot is robotban nézi. Józsuének nagy érdemül tulajdonítják, hogy a napot megállította ; nagyobb érdeme lenne, ha minket megmozdítana! Azt mondják: más nemzetek óriásilag haladtak, míg mi mindenben hátra maradtunk! Könnyű volt önöknek szaladni, de bezzeg nehezen megyünk mi, mikor annyi teher lóg a nyakunk között. A gönczölszekérben pedig önök sem ültek, mi sem, mert nagyon magasan van, nem fértünk hozzá, nem tudtuk megkenni. Egyébiránt még a hátramaradás bebizo-58