Budapesti Reggel, 2005. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

2005-04-09 / 82. szám

8 A kormány következetes ^ s a cigi árának emelésében j­ífó E­ gybe többen hiszik el, hogy dohányozni nemcsak jó, hanem tényleg veszedelmes szenvedély. Hatalmas változások történ­tek az utóbbi időben a bagózás társadalmi megítélésében. Ne­gyed százada Nagy Feró még magától értetődően kért cigaret­tát alkalmi ágybéli partnerétől a dal és a nász végén. Azóta óri­ásit fordult a világ. A sezlonon, rögtön utána rágyújtani?! Ez ma már durva. De nemcsak a lakásokból száműződnek a bagósok az erkélyre. Füstmentesek a munkahelyek is, és talán pár év múlva a szórakozóhelyeken sem szabad majd rágyújtani. Sőt, egy legutóbbi felmérésben azt is tudomásul kellett vennünk, a megkérdezettek hetvenöt százaléka egyenesen megtiltaná a cigizést az éttermekben. Hasonló arányban támogatták azt, hogy az oktatási intézmények területén se hódolhassanak szen­vedélyüknek a dohányosok. Jól ILLETÉKESEK még nem dőlhetnek elégedetten hátra, (közben egy jólesőt slukkolva), mert dohányos még rengeteg van. A gyerekek között ráadásul még divat is. AMA sokan ÚJABB, EU-s füstmentes kampány indul, nálunk is. Reklámokat vetítenek majd a dohányzásmentes életről, a leszo­kásról, a cigi veszélyeiről. Szigorú intézkedések is várhatóak, például a feketekereskedelem ellen. A régije egy jó ügy, amely mellett az állam is tiszta, teli tüdőből kiálthat. A népegészségügyi kormánymegbízott már meg is ígérte, hogy következetesen fognak fellépni. A dohánytermékek árának emelésében. STEINBACH ZSOLT Összeurópai felelősség a romák beilleszkedése A romák beil­leszkedését segítő politika megvalósítása összeurópai, össztársadal­mi felelősség és érdek - hangsúlyozta Teleki László, romaügyekért felelős politikai államtitkár a romavilágnap alkalmából megfogalmazott üzenetében. Rámutatott arra: a világnap is hozzájárulhat a romák és a nem romák közötti megér­tés erősödéséhez. Hozzátette: 1990-ben döntöttek arról, hogy április 8-a a romák nemzetközi napja lesz. Leváltaná a levéltár munkatársait a Jobbik A kommunista titkosszolgá­latoknál dolgozott az Állam­biztonsági Szolgálatok Törté­neti Levéltárának két munka­társa- derítette ki a Jobbik Magyarországért Mozgalom. Ezért a párt az érintettek fel­mentését kérte a belügyminisz­tertől. Molnár Tamás alelnök felháborítónak nevezte, hogy a diktatúra és a jogállamiság között ilyenfajta átjárás van. A belügyi tárca azt közölte, nem illetékessége a levéltár­ban dolgozók menesztése. Antall Józsefre emlékeztek a Fiumei úti temetőben ANTALL József néhai mi­niszterelnök születésé­nek 73. évfordulójára emlékeztek tegnap Budapesten, a Fiumei úti temetőben. Boross Péter volt kormányfő a pápa halálát felidéz­ve emlékeztetett: An­tall József utolsó sza­­­­vaival azt mondta, keresztény Magyar­­országot akar, mert csak ennek van jövője. Hoz­zátette: a volt miniszter­­elnök egy olyan üzenetet hagyott ránk, hogy vigyázzunk elveinkre. Pert nyert Gyurcsány Pokornival szemben ELSŐ FOKON, nem jogerő­sen elmarasz­talta a bíróság Pokorni Zoltánt, a Fi­desz alelnö­­két, amiért tavaly november­ben azt állította: gyurcsány Ferenc miniszterelnök üzleti partnere annak az Erdős Ákosnak, akinek cége nyer­tes volt a tankönyvkiadó magánosítására kiírt pályá­zaton. A bíróság ugyanakkor elutasította azt, hogy állapít­son meg a jogsértést, amiért Pokorni azt mondta: a kor­mányfő „szoros kapcsolat­ban” áll Erdős Ákossal. Helyreigazítást kértek Orbán tokaji ügyei miatt helyreigazítást kért az Élet és Irodalom című hetilaptól az a kft., amelyben résztulaj­dona volt Orbán Viktor volt miniszterelnök feleségének. A cég azt állítja, a korábban napvilágot látott információk­kal szemben az újságban megjelent napon nem volt olyan taggyűlés, amelyen Orbán is ott lehetett volna, így tanácsot sem adhatott. Kovács Zoltán, a lap főszer­kesztője azt közölte: kitart a megjelent adatok mellett, és állnak a bírósági per elé. Ili Ma egyesül hivatalosan is az MDF és az MDNP kilenc Év külön politizálás után egyesül az MDF­­ a Magyar Demokrata Nép­párttal. Az erről szóló­­ megállapodást múlt hé­ten írta alá Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Szabó József, az MDNP vezető­ U- je, ma pedig a pártok­­ országos választmányai kimondják az összeolva­dást. Az MDNP 1996-ban alakult meg, miután Szabó Iván alulmaradt a párt­elnökválasztáson Lezsák Sándorral szemben. BELFÖLD Ketyeg az érettségibomba? vita Egyesek szerint az idén érettségizők hátrányban vannak Az oktatási miniszter módosíthatja egyes szakok keretszámait az idén vizs­gázók javára, ha a felvételi eredmény a korábban érettségizőknek kedvezne. Tibay Gábor A kormány módosította a felső­­oktatási felvételi rendeletet: en­nek értelmében az oktatási mi­niszter bővítheti egyes szakok felvételi keretszámait, ha az idén érettségiző felvételizőket hátrányosan érintené a megvál­tozott pontszámítás a korábban vizsgázókkal szemben. Magyar Bálint oktatási mi­niszter lapunknak leszögezte, a módosítás épphogy nem hát­rányt teremt, hanem pluszlehe­tőséget ad. A felvételi összke­­retszám - ez az államilag támo­gatott képzésben 62 ezer helyet jelent - ugyanakkor nem bővül, a tárcavezető a ponthatárok meghúzása után maradó szabad helyekkel gazdálkodhat majd. Hogy a korrekció pontosan me­lyik intézmények mely szakjait érintheti, arról a miniszter egy­előre nem közölt részleteket, mondván, ez majd a felvételik után derül ki. A konkrétumokat hiányolja a rendeletmódosításból Sió Lász­ló, a Fidesz oktatási műhelyé­nek vezetője: szerinte a szakmi­nisztert „abszolút uralkodóhoz teheti hasonlatossá” az egyes hallgatók sorsáról döntő jogkör.­­A politikus úgy védi, a rendelet­­módosítás „gumiszabály”, mely lehetőséget ad a miniszternek, de valós kötelezettséget nem tá­maszt. Ráadásul csak az emelt szinten érettségizőkre gondol, a középszinten vizsgázókra nem. Két érdekvédelmi szervezet már korábban az Alkotmánybí­rósághoz fordult azzal, hogy a jelenlegi felvételi rendszer a ko­rábban érettségizőknek kedvez. Márkus Zsuzsa, a beadványt jegyző Tüskevár Országos Szü­lői Egyesület vezetője szerint a rendeletmódosítás nem szünte­ti meg az esélyegyenlőtlenséget. A vizsgák kezdetéig alig három hét maradt, így nemigen várha­tó, hogy az ügyben a viszonyo­kat jelentősen megváltoztató döntés születik. Magyar Bálint oktatási minisztertől is függ, hogy ősztől hányan ülnek az egyetemek padsoraiban Nem adózhattak a pápa emlékének egy iskolában indok Csak hétfőn lesz rá alkalom A Református Pedagógiai Inté­zet felhívása ellenére volt olyan egyházi iskola, ahol tegnap nem emlékeztek meg II. János Pál pá­pa haláláról. Felháborodott mis­kolci szülők és diákok arról tájé­koztatták lapunkat, hogy a Lévay Református Gimnázium­ban Ábrám Tibor igazgató nem tette lehetővé, hogy az iskolába járó katolikus diákok és tanárok méltóképpen adózhassanak a pápa emlékének.­­ A fekete zászló tényleg nem volt kint, de a nemzeti lobogó félárbocon van, az igazgató úr kihirdette, hogy a hétfő reggeli istentiszteleten lesz a megemlékezés - mondta Kor­mány Attila énektanár. Csom­a Áron, a református egyház sajtó­­referense szerint az, hogy hét­főn istentisztelen lesz a megem­lékezés, nem a temetés napján, emeli a jelentőségét. ■ K. G. Gyimesi Endre szabad ideje a sporté és az olvasásé DR. GYIMESI ENDRE (53), Zalaegerszeg környékének fideszes or­szággyűlési képviselője egyben a város polgármeste­re. A két tisztség kitölti napja­it. Ha mégis van szabad ideje, futballozni és fallabdázni szokott. Az olvasás állandó igénye, a bölcsészdoktor fő­ként kutatási területéhez köt­hető művelődéstörténeti mun­kákat tanulmányoz. Nyaranta két hét a családé, ilyenkor elmennek a városból ismeret­len tájakat felfedezni. (szs) REGGEL - 2005. ÁPRILIS 9. SZOMBAT Többletpontot jelenthet az emelt szintű vizsga Idéntől az érettségi egyúttal a felvételi is: a diákok közép- és emelt szinten adhatnak számot tudásukról. Az intézmények többsége nem követeli meg az emelt szintű vizsgát, a nehezebb megmérettetés azonban pluszpontokat hozhat a konyhára. Az emelt szintű vizsgával járó többletpontokért a ko­rábban érettségizőknek mindössze a vizsgaszint harmadát kell teljesíte­niük. Míg az idén vizsgázók teljesít­ményéből százalékos módszerrel számolják a felvételi pontokat, addig a korábban vizsgát te­vők érettségi jegyüknek meg­felelő maximumot kapják a ? pontszámot érhet egy j idei és eg­ytavalyi jeles. meg­­ így más felvételi . w W Er­ £ IIPP8 Koalíciós patthelyzetbe jutott az államfőjelölés tárgyalások Megállapodásra várva Ma dönt az MSZP országos vá­lasztmánya arról, hogy államfő­jelölés ügyében kit vagy kiket terjeszt az egy hét múlva ülése­ző kongresszus elé. Miután teg­nap is zsákutcába jutottak a koa­líciós tárgyalások, a párt elnök­sége csak késő este, lapzártánk után fejtette ki azt, kit látna szí­vesen Mádl Ferenc székében. Ja­vaslatukat ismertetik a választ­mánnyal is. A délután kiszivárgott infor­mációk után valószínűsíteni le­hetett, hogy az elnökség Szili Katalin házelnök mellett megne­vez egy második személyt is, aki Bihari Mihály alkotmánybíró le­het. Ugyanakkor ezt többen va­lószínűtlennek tartották, és azt közölték, a szocialisták határo­zottan kiállnak Szili egyedüli je­lölése mellett. ■ Körmendi Gábor FOLITIKUSOK-M Gruber Attila: a reptéren minden ember egyenlő DR. GRUBER ATTILA (47), Sió­fok körzetének fideszes ország­­gyűlési képvi­selője ezüst­koszorús sport­repülő. A honatya a vitorlázó­repteret olyan helynek tartja, ahol maximálisan érvényesül az emberek közötti egyenlő­ség. A repülőszezon előtti kötelező vizsgákon például ugyanazokat a kérdéseket kell megválaszolnia mindenkinek, „rangtól” függetlenül. A képvi­selő azért is kedveli a repteret, mert ott, közmegegyezéssel, senki nem politizál. (szs) Herbály Imre testközelből figyelte az egészségügyet HERBÁLY IMRE (59), a kunhegyesi , V.­­­ választókörzet MSZP-s or­szággyűlési képviselője nemrégiben balesetet szenve­dett. Amikor felhívtuk, éppen az egri kórház sebészetén nyomta az ágyat. Úgy fogal­mazott, hogy „belülről tanul­mányozza a magyar egészség­ügyet”. Tapasztalatairól pozití­van nyilatkozott, saját állapo­táról már kevésbé. Gyorsan le is tette a telefont, mert nagy kínok kiállására készült: nad­rágot akartak felhúzni rá. (szs) Dr. Kovács László kiváló őszibarackot termel DR. KOVÁCS LÁSZLÓ (42), Komárom-Esz­­tergom megyei szocialista országgyűlési képviselő szá­mára a legfontosabb a család. Kevés szabad idejét velük tölti. Főként lényeges ez érettségi előtt álló fia esetében. A hon­atya sokat olvas, kedvencei közé tartoznak a XIX. és XX. századi amerikai írók. Olva­sást igényel a kertművelés is: most A metszés ABC-je című munkában mélyed el, mert sze­retne kiváló őszibarackokat ter­melni családi kertjükben. (ko)

Next