Reggeli Délvilág, 1992. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1992-01-02 / 1. szám

Ejtőernyőt a betegeknek? A beteg ember nyilván abból a megfontolásból ra­gaszkodik a színvonala­sabbnak minősített egész­ségügyi intézményhez, meri ott szakavatottabb embe­reknek a segítségére, mi­előbbi gyógyulásra számít­hat. A feltételezése annál is inkább helytálló, hiszen a klinikákon orvosprofesz­­szorok, docensek irányítá­sa alatt folyik a munka, akik a szakma kiváló is­merői. Ismételten hangsúlyozom, hogy e megállapítás a kli­nikák hierarchiájára vo­natkozik, akiknek ugyan­csak számolniuk kell a gátló körülményekkel, amelyek — önhibájukon kívül — adott esetben rossz fényt vetnek az in­tézményre. vagy ha úgy­tetszik, intézményekre. Eb­ben az esetben ugyanis többről van szó, minthogy Szegeden az új klinikai tömb átadása után egy fe­dél alá került az ideg- és elmegyógyászat, az idegse­bészet, valamint a trauma­tológia. Leszámítva azt a sok-sok kritikát, amelyekkel az új monstrum megálmodóit il­lették, az építkezési hely kiválasztása miatt, a konst­ruálása sem bizonyult hi­bátlannak. Most nem arra gondolok, hogy immáron kisebb esőzéskor is kisebb edényekbe gyűjtik a lehul­lott csapadékot az ötödik emelet néhány kórtermé­ben, hanem a szörnyű tra­gédiákra. Azt minden bizonnyal a szakavatottak sem vitatják: a pszichiátriai osztálynak nem a negyedik szinten lenne a helye, az ideggyó­gyászatnak pedig az ötö­diken. Ám a baj ennél sokkal nagyobb, minthogy a tervezők inkább szállo­dára, mintsem egészségügyi intézményre gondolhattak, amikor a hatalmas papír előtt álltak. Olyan tánton­­gó ürességet is oda álmod­tak az épület közepére, a földszinttől a legfelsőbb emeletekig, amely tetszetős ugyan, de egyúttal belát­hatatlan következmények­nek az okozója is lehet, ahogyan megbizonyosod­hattunk róla. A minap az egyik beteg — feltehetően depressziós állapotban — lépte át a korlátot a negyedik emele­ten, és a szabadesés törvé­nye szerint zuhant a föld­szintre. Szerencsére nem halt meg, az intenzív* osz­tályon tesznek meg min­dent, hogy életben marad­jon. Aki számolta a zuhaná­sokat az új klinikán, és ha jól számolta, akkor immá­ron ez volt a negyedik. A szerencsésebbnek mondha­tó, mert korábban akadt, akinél már csak a halált konstatálhatták. Egyesek élcelődve azt vallják, hogy a fesőbb szintekre ejtőernyőt kelle­ne adni minden betegnek. Ám arról megfeledkeznek: nem kizárólag az ideg- és elmeosztályon fekvők ke­rülhetnek depressziós álla­­patba, hanem bármelyik beteg. Az ejtőernyőkre tett, szellemesnek vélt javasla­tot természetesen senki sem gondolhatja komolyan, ám a történtek figyelmez­­tetőek. Mindebben az a szomorú, hogy több kívül­álló úgy véli: ezért az ‘egészségügyeseknek, már­mint a klinikákon dolgo­zóknak kell restelkedniük. Márpedig felelősséggel a tervezők, ? kivitelezők, s nem utolso sorban a mű­szaki átvételnél résztvevő illetékesek tartoznak. (pusztakeresztúri) — Milyen a baromfi-fel­dolgozó ipar helyzete, le­hetősége most? — Soha ilyen mélyponton nem volt a baromfiipar, mióta a szalkimáPan vagyok. A szovjet piacvesztés miatt felére csökkent a termelés, ugyanakkor a költség-inflá­ció belföldön 30-40 százalé­kos volt. A húsdöbping idő­szakában a 'baromfit sem le­hetett magasabb áron érté­kesíteni csak a későbbi hó­napokban, így a csirke ára átlagosan 1,5 százalékkal emelkedett. Az export tá­mogatás a csirkénél volt a legmagasabb, 35 százalék, pulyákánál 10, libáinál és kacsánál 0, így az átlag fcb. 12 százalék volt a nyugat­­európai országok 50-52 szá­zalékos szubvenciójával szemben. A termelés azért is csökkent, mert az előző évi készleteket is értékesítettük. Tartalékok finanszírozását 36-40 százalékos kamat mel­lett nem lehet megoldani. Ebben az évben 300 millió forint kamatot fizetünk, ezt kibírni 2,5 milliárdos forga­lom mellett nem lehet. A monetáris politikával kap­csolatban be kellene vallani, hogy a termelőszféra egy­részt emiatt ment tönkre. Az iparág vesztesége országosan 2,5 milliárd forint lehet, amely főleg, a legnagyobb exportőröknél keletkezett. A mi veszteségünk mintegy 400 millió forint. Ezit elkülö­nítjük és megpróbáljuk 2 év alatt leküzdeni. Az rt. pozi­tív eredménnyel is működ­het, ha a finanszírozási lehe­tőséget meg tudjuk terem­teni. A részvényesek legna­gyobb résziben 'baromfine­veléssel (is) foglalkozó me­zőgazdasági nagyüzemek. Az alaptőke befizetésével je­lentékenyen javulhat a cég pénzügyi helyzete, de próbá­lunk az export finanszírozá­sához alacsonyabb kamato­zású hitelekhez is hozzájut­ni. — Milyen termékmeny­­nyiséggel, piaccal számol­nak az idén, s kötöttek-e már szerződéseket a ter­melőkkel? — Nemrég volt a. baromfi terméktanács ülése, ott a szakemberek megállapítása szerint a broiler csirketer­melés alacsonyabb lesz va­lamelyest az 1991. évinél. A A szentesi rt. idei esélye Egyelőre szárnyatlan a baromfiipar ^mm mmmm■*—mm A baromfihús-termelés — előrejelzések szerint — főleg Magyarországon és Lengyelországban nő a kö­vetkező években az európai térségben (Világ Mező­­gazdasága című MTI-kiadvány, 1991. november). Ezt a feltételezést iskább a kiépült termelőbázisra, mint­sem a jelenlegi közgazdasági, piaci viszonyokra lehet alapozni. Az ágazat megújítását, a piaci rendtartás segítését célozza a fél éve alakult Baromfi Termék­­tanács is. Hogy milyen most a valós helyzet és az 1992. évi lehetőség Csongrád megyében, arról a Szen­tesi Baromfi-feldolgozónál (a november 1-jével ala­kult, és január elejével várhatóan bejegyzett rt.-nél) Mag Pál igazgatót, a Szentesi Árpád Tsz-nél pedig Üjréti Béla főállattenyésztőt kérdeztem. az idén növelni. A kvótáikat tájékoztató jelleggel megis­merhettük, amely kevesebb lesz az 1991. évi export sta­tisztikai témyszámónál, és ebben az esetben „lefölözési” kedvezmény nem jár. A vé­dővám változó, cikkenként 15, 20, illetve 25 százalék. A figyelmet arra szeretném most is felhívni, hogy ex­portellenes a pénzügyi politi­kánk. Ezt csak addig lehet folytatni, amíg az exportáló cégek teljesen tönkre nem mennek. Vagy legyen ha­sonló mértékű exporttámo­gatás, minit más, nyugati or­szágokban, vagy a forint le­értékelésével kell a belső inflációt ellensúlyozni. Leg­alább az export termelést kellene versenyképes kama­tú hitellel finanszírozni. * — Az Árpád Szövetke­zet hogyan hidalja át a pulykaágazat 1991. évi fi­askóját? Hogyan újulhat meg a tevékenység? — A pulykatenyésztés és -nevelés az elmúlt években húzóágazata volt a szövet­kezetnek. A napos és előne­velt alapanyagot az ország­ban évi 52-54 ezer tonna pulykahús termeléséhez ál­lítottuk elő. Éppen egy óriá­si termelési felfutással szem­ben (történt a keleti piacösz­­szeomlása, az exporttámoga­tás csökkentése, a költségek inflációjának további nö­barom fifogyásatás nő ugyan Európában és az USA-ban, de ezzel együtt több lesz a termelés is. A mi 1992. évi üzleti tervünk alapján na­gyobb mennyiségű árut dolgozunk fel az 1991. évinél, 5 millió darab csirkével szemben 10 milliót. Ehhez megvannak a partnereink, és tárgyalásokat folytattunk a többlet értékesítésére. Pi­ackutatásokat keleti irány­ban is folytatunk, de fizető­­képesség hiányában nem sikerült eddig megállapodást kötni. Pulykából évi 500-600 ezer darabot szeretnénk fel­dolgozni, az 1991. évi gon­dok után feltételezhetően annyit, amennyit meg lehet a termelőktől vásárolni, mert a tojóállomány az indokolt­nál nagyobb arányban csök­kent. A hízottliba piaci le­hetősége csak szőkébb terü­letre korlátozódik. Szerző­dést 'broiler csirkénél egy­­egy letelepített rotációra kö­töttünk. Bizonytalan a pi­ac, ezt a rugalmasságot-kép­zelj ük el 1992-re is. (?) A jö­vőt pedig az integrációiban látom úgy, hogy a vágóüze­­meüdkel a tenyésztélepek és az árut előállító kis és na­gyobb egységek szorosan együttműködjenek. — Még pontosan nem tudjuk, hogy a Közös Piac rendtartása — amelyben a kormányszervek megegyeztek —, hogyan mű­ködik. A nyugat-európai ex­portot várhatóan nem tudjuk vekedése. Közben a nádud­vari és a szentesi rendszeren kívül belépett másik két cég is a tenyésztési fázis,ba. Ki­derült váratlanul 1991-ben, hogy nincs szükség országo­san 8 millió napospulykára, hanem csak a felére, mert nincs lehetőség a végtermék értékesítésére. Az Árpád Szövetkezetnél 2,2 milliónak szintén csak a felére volt igény, így a tojás jelentős hányada került takarmányo­zásra és amire borzalmas visszagondolni, selejtezni kellett napospulykát is. Az ágazatot ért veszteség íkb. 50 millió forint, ez tragédia 1991. évben. Most országos szinten is azon munkálko­dunk, hogy megújuljon a terméktanács, illetve a puly­­kaszövetség keretében. Egy­­egy kvótát kell magunkra kényszeríteni. A nyugati ex­portlehetőség nem bővül, 18- 20 ezer tonnánál nem lesz több. Az 1992-es évre orszá­gosan 4,2 millió, az Árpád Tsz-nél 1 millió napospulyka előállításával számolunk. A legnagyobb ibaj, hogy éhhez viszont kevés most a rotáci­ók után és egy cég megszű­nésével lecsökkent tenyész­­állomány. így átmenetileg importálni kellene a pulyka­­tojást, amelyhez aján látók is vannak, de az ebből keltetett napospulykia ára elérheti da­rabonként a 150 forintot. Ki­vételesen 1992-iben szükség lenne az importhoz szubven­cióra, vámkedvezményre, amit a pénzügyi tárcától igé­nyelnénk ahhoz, hogy az ex­portbevétel ne csökkenjen. Az újabb szülőpárok megér­keztek Ferihegyre, darabon­ként 600 forintos áron, amelyből óirupulyka a har­madik éviben lehet. Ennek kockázatát közösen kellene vállalni szerződés alapján a (fizetőképes) feldolgozó­vállalattal, a pulykanevelő gazdaságokkal, és valahogy közösen kellene megosztani az eredményt is. SOLTÉSZ JOLÁN Törvény a betegszabadságról társadalombiztosítási alap jövő évi költségvetésének hatályba lépéséig szükséges átmeneti intézkedéseket meghatározó törvény kereté­ben döntötték. A kormány eredeti javaslata szerint ugyanis a betegszabadság éves kerete 25 munkanapra terjedt volna ki. Ez mintegy 20 milliárd forintos megta­karítást jelentene a társada­lombiztosítási alapnak. Vé­gül is a vitában kompro­misszumos megoldást fogad­tak el. Ennek keretében a betegszabadság éves keretét 10 napra csökkentették, vi­szont a jelenlegi 43 százalé­kos TB-járulék 1 százalékkal megemelkedik. A Parlament hosszas név szerinti szavazást követően, hétfőn kora hajnalban elfo­gadta a betegszabadságról szóló törvényt. A képviselők közül 168-an szavaztak igen­nel, 101-en nemmel és 18-an tartózkodtak. Az új jogszabály szerint a dolgozót a betegsége miatti keresőképtelensége idejére naptári évenként 10 nap be­tegszabadság illeti meg. Er­re az időre nem a teljes fi­zetése, hanem átlagkereseté­nek legalább 75 százaléka jár. A betegszabadság költ­ségei a munkáltatót terhe­lik. Táppénzre a dolgozó be­tegszabadsága éves kereté­nek kimerülését követőien, vagyis 10 nap eltelte után válik jogosulttá. Az új tör­vény szerint nem kell a ke­resőképtelenséget igazolni évente egy alkalommal, leg­feljebb három napig terjedő betegszabadság esetén. Jövőre emelkedik a mun­káltató által fizetendő TB­­Járulék is, mégpedig 1 szá­zalékkal. Erről egy másik, a Meghallgatható a zsaroló hangja Segítséget kérnek Helga szülei Az éppen fél évvel ez­előtt elrabolt szegedi Fai­­kas Helga édesapja nem ad­ta fel a nyomozást lánya után. Ezúttal az ország la­kosságához fordul segítsé­gért. Az MTI szegedi mun­katársának elmondta, hogy a zsaroló, aki korábban te­lefonon több alkalommal je­lentkezett, egyszer elfeledke­zett az óvatosságról, nem változtatta el a hangját. A hang ugyan telefonhang, de egyéni jellegzetességekkel, „hangtani újjlenyomattal” rendelkezik. Valószínű, hogy aki isme­ri a hang tulajdonosát, fel­ismeri a hangot. Ennek re­ményében Farkas Imre két telefonszámot bocsát a la­kosság rendelkezésére. Akik ezeket a számokat tárcsáz­zák, meghallgathatják a zsa­roló valódi, elváltoztatás nélküli hangját. Az elrabolt lány szülei bíz­nak abban, hogy akad lega­lább egy olyan személy az országban, aki felismeri a hangot, és ezzel segít meg­találni Farkas Helgát. A két telefonszám a következő: 62/23-624, illetve 62/51-433. Bármilyen jellegű bejelen­tést pedig a 62/22-005-ös te­lefonon, vagy levélben a Szeged, Pf. 1028-as posta­­fiókszámon lehet eljuttatni. Miért Szegedet tünteti ki a botrány? (Folytatás az 1. oldalról.) funkcióba emelte, kizárólag politikai szempont szerint történt. Teszem hozzá, a vá­ros érdekeinek ellenére. Ez a tény volt az, amely engem a liberális frakcióból átvitt a függetlenek közé. Itt érez­tem, hogy a politika a vá­ros érdekei fölé nőtt. Külön téma lenne a különféle po­litikai csoportosulások mö­gött rejtőzködő egyéni ér­dekeket kinyomozni. Sajnos számos esetben tapasztalni ilyeneket. — Nem jelent hátrányos, kisebbségi helyzetet a ÍÜQ- getlenség? Kevesebben van­nak, mint a többi csoporto­sulás. — Kénytelenség, de szó­ba hozom neveltetésem alapelveit: a felvállalt mun­ka kötelezettsége és a be­csület minden előtt. Ezek számomra is előbbrevalók, mint a- szavazási csoportok érdekérvényesítése. — A szegedi városatyák közötti feszültség forrásait érdemes volna megnevezni. Olykor meglepő döntéseik okait is megértenénk ilyen­formán. Segíthet ebben? — Szerintem nem is jó a kérdés. Azt kellene firtatni, miért éppen Szegedet tünte­ti ki a botrány? Miért pont nálunk történnek ilyen or­szágos figyelmet kiváltó döntések? Példát szándéko­san nem mondok, mert nem óhajtom növelni a feszültsé­get. Tehát miért Szeged? Mert hiányzik városunk működésének megfelelő kon­cepciója, ami mederbe terel­né a feszülő tettvágyat. Hi­ányzik a pozitív jövőkép, ami egyébként más megyei városok esetében már a kép­viselők első lépése volt, lásd Pécs, Szombathely és mások. Csak egy-két példa, nehogy a levegőbe beszéljek. Szeged belvárosának közlekedési irányelvei csak idén decem­berben készültek el, noha már tavaly fölvetődött; ten­ni kell valamit túlzsúfoltsá­ga és légszennyezettsége mi­att. A város tulajdonát ké­pező szolgáltató vállalatok vállalkozásszerű működteté­se is jó ideje elhúzódik! De mikor készül végre el? Fo­lyamatos polgármesteri vá­lasz: majd ha elkészül a tel­jes városi koncepció! De mikor, könyörgöm? És ad­dig? Szerintem és több kép­viselőtársam szerint is ez nagymérvű tehetetlenség a polgármester úr részéről. Mi ugyan egy-egy közgyűlésen kilószámra kapjuk a papírt, döntünk is tucatnyi ügyben, de ezek részdöntések, szele­tei csupán az egésznek, te­hát joggal látszik úgy kívül­ről, hogy tehetetlenek va­gyunk. Mi, képviselők, pe­dig többen úgy érezzük, le­fedjük akaratunkat, nem en­gednek cselekedni. Ezért az­után jön az érdemi munka helyett — botrány. — Ön, doktor úr, Szeged különös városrészének, Al­sóvárosnak képviselője. Elé­gedettek az alsóvárosiak? — Ugyan ki elégedett ma­napság? Egy tény, megtisz­telnek véleményükkel sokan választóim közül, s ez na­gyon fontos a munkámhoz. Amennyire lehet, hosszú távra és különféle helyze­tekre tekintve dolgoztuk ki Alsóváros távlati terveit. Ennek mentén cselekszünk. TRÄSER LÁSZLÓ 1992. jan. 2., csütörtök DÉLVILÁG

Next

/
Thumbnails
Contents