Reggeli Délvilág, 1992. március (3. évfolyam, 52-77. szám)

1992-03-02 / 52. szám

Nádor István ebben a cik­kében részben Dékány Gyu­la rendőr hadnagy elmondá­saira hagyatkozott, aki a ko­rábbi tárgyaláson tett vallo­másában figyelemre méltó dolgokról beszélt. Azt állí­totta, a Csongrád megyei Rendőr-főkapitányság őrsze­mélyzeti vezetője, tanosztály parancsnok volt 1945 decem­berétől. A Lakos gyilkosság idején is ebben a beosztás­ban dolgozott hadnagyi rendfokozatban. A gyilkos­ság után néhány napra Sze­gedről érkeztek nyomozók Szentesre, ám Dadi Imre nemzetgyűlési képviselő, az MKP Csongrád megyei tit­kára Dékány jelenlétében azt mondta nekik: „Pofa alapállás, nem tudunk ered­ményt elérni.” Ezután a nyomozókkal vadászni­­men­tek . . . Másnap reggel fél ötkor egy szolgálatos rendőr jelent meg Dékány Nyíri u. 8. sz. alatti lakásán, hogy azonnal jelentkezzen Kiss Gyula vár­megyei fő­kapitány lakásán. Egyenruhát vett, kerékpárra ült, és öt órakor jelentkezett Kiss Gyula alezredesnél. A főkapitány a kezébe adott egy távirati parancsot, ame­lyen kilenc rendőr neve volt feltüntetve, akiket neki azonnal el kellett távolítani a testület kötelékéből. Ez összefüggésben volt a Lakos gyilkossággal. A leszerelési parancson együtt szerepeltek a vármegyei főkapitányság és a városi kapitányság po­litikai osztályának nyomozói, köztük Török László AVO-s alhadnagy, Nagy János, Ne­mes Lajos, Petroveczki And­rás is... A tárgyaláson, amely sor­rendben immáron a­­negye­dik volt, már csak a vád- és védőbeszédre került sor, majd Gyurisné dr. Komlóssy Éva bírónő ítéletet hirdetett. Török László védőügyvéd­je igyekezett bizonyítani Ná­dor bűnösségét, következés­képpen szigorú büntetést szorgalmazott, miközben a vádlott védője a tárgyilagos tájékoztatás következményei­re­­hívta fel a figyelmet. Ar­ra kérte a tisztelt bíróságot napolja el a tárgyalást, mint­hogy, megfogalmazása sze­rint, extra ügyről van szó Olyan magánvádlóról, ak ahelyett, hogy élvezné máig­ nyugdíját, a közvélemény jó ismeri a múltját, inkább egy olyan embert juttatott a vádlottak padjára, aki igyek­szik fényt deríteni a dicste­len múltú emberek kegyet­len tetteire. Hivatkozott az Alkotmánybíróság keddre tervezett ülésére, amikor is megvitatják a Zétényi—Ta­kács-féle törvénytervezetet. Kérte továbbá, hogy a bíró­ság tegye lehetővé azoknak az iratoknak a beszerzését, amelyek e peres ügyben nél­külözhetetlenek az igazság kiderítésénél, ugyanis azokat a Legfőbb Ügyészség, illetve a Belügyminisztérium — azok vezetőinek felügyelete mellett — a legtitkosabban kezelik. A bíróság elvetette ezeket a beadványokat, arra való hivatkozással, hogy az eddigi vallomások alapján már bi­zonyossá vált, Nádor abban a bizonyos cikkében csorbí­totta Török becsületét. Ezért a bíróság 18 ezer forint pénzbírsággal sújtja, és kö­telezi a perköltségek megté­rítésére. (pusztakeresztúri) A bíróság ítéletet hirdetett a rágalmazási perben Nádor István fellebbezett ._____________________________________________________________________________/ Maratonira sikeredett annak a rágalmazási pernek a tárgyalása, amelyet Török László magánvádló kez­deményezett Nádor István újságíró ellen, az MSZMP volt első titkára, majd a későbbiekben Csongrád me­gye tanácselnöke, nyugdíjba vonulása előtt pedig az OTP megyei igazgatója, azért perelte be a Szentesen élő újságírót, mert szerinte az koholt vádakkal illette az egyik hetilapban megjelenő cikkében. Abból ugyan­is az derül ki, hogy Török Lászlónak közvetett, vagy közvetlen úton köze lehetett Lakos József, szentesi rendőrkapitány 1948 március második felében történt meggyilkolásához. m Újabb infó a Szuperinfó-merényletről Ötszázezer volt a vérdíj? A volt nehézsúlyú csel­­gáncsozó, Ercsényi Antal, eleinte diszkókban vállalt „őrséget”, majd magáncsa­patot szervezett kiöregedett sportolókból, s (utóbb) bű­nözőkből. Bérgyilkosként mutatkozott be a vezér is, ha „kuncsaftjait” fölhívta! Tavaly tavasszal Százha­lombattán kaptak megbíza­tást. Egy márkás gépkocsi kapcsán léptek akcióba a behajtó maffiózók, irtózato­san összeverve az „adóst”. Ez év január elsején átlőtt karral jelent meg a yardon Ercsényi, azt állítván, hogy őt és egy barátját (Márton Attilát) megtámadták Ér­­sekcsanád közelében, a Du­­na-parti gátoaház melletti víkendházak között. Márton csak másnap került elő, át­lőtt nyakkal! Mindketten meséltek ar­ról, hogy Ercsényi indítvá­nyára pó­tszilveszterezni ko­csiztak ki a tetthelyre, ahol tehetős pártolókkal ismer­kedhetett volna meg Már­ton, mivel a Szuperinfo ne­vű újság Bács-Kiskun déli részén működő szerkesztője­­vezetője komoly pénzügyi nehézségekkel küszködött. Amikor megérkeztek Ercsé­nyi Mercedesével, a fák mögül egy csuklyás alak lé­pett elő, és puskájával rá­juk célzott. Itt már eltért a két férfi emlékezete: Ercsé­nyi — ez bizonyosodott be — zsebre dugott kézzel, kö­zönyösen állt, mialatt Már­ton Attilát tűz alá vette az ismeretlen. Azután Márton, úgy másfél kilométerrel ar­rébb, egy rekettyésben el­rejtőzött üldözői elől. Ki­tűnt, hogy Márton likvidálá­sára a szerkesztő riválisa, Száraz László, az újság észak-bácsi főnöke, egymil­lióért biztatta fel Ercsényit, aki egy világot járt, narkó­­ból kigyógyult, ám kevés pénzű, és a bérgyilkosság­ba beleegyező ismerősének passzolta tovább — ötszáz­ezerért — a „feladatot”. Da­ra pedig keresett egy végre­hajtót, Varjassy Zoltánt — háromszázezerért. Mindegyi­kőjükben munkált a bizal­matlanság egymás iránt, ugyanis mindenféle fenye­­gető-cselező biztosítékokkal próbálták sakkban tartani a másikat. (Holott gyermek­koruk óta ismerték egymást, mégis hidegvérrel számolt volna le másokkal.) Varjas­sy egy 22-es­­forgópisztolyt kapott Darától, ezzel lőtt. Szerencsére mellé, ráadásul a kergetőzés megmentette Mártont, aki korábban sprinter volt, tehát kitűnő­en futott. Hogyan került egy Bács megyei ügy Pestre? Mert Ercsényinek a rokon­ságában több jogász, mi több, bíró van, a veszélyes bűnözőt egyébként a kór­házból hozták ki, ahová a felelősségrevonás­ elől mene­külve befeküdt. Különben nem alaptalanul, mivel Er­csényi erősen pszichopata. A nyomozók találtak tanú­kat, akik együtt látták Darát egy férfival,­­ás feltűnt ne­kik a bérgyilkosok bordó Volkswagenje is. Dara bécsi feketemunkája során szerzett forgópisztolyt — amit Dara Varjassynak adott — egyelő­re nem találják. Állítólag el­adták a bajai bolhapiacon, két románnak. A nyomozók mindenre kiterjedő munkája nyomán egy másik balhéra is fény derült. T. Györgyöt — mivel a férfi állandóan verte az élettársát — a nő megbízásából, szilánkosra verték, háromszázezer forin­tért. Két lefűrészelt csövű puskát is vitt magával Er­csényi Antal és társa, Bed­­narik István. Talán tragédiá­val zárult volna a „fegyelme­zés”, ha épp nem közeledik egy autó a tetthely (egy ta­nya) előtti országúton. V. 7. Bár egyre több a megbízás alapján történő adós­ságbehajtás, a fenyegetés, a „védelmi” pénz követe­lése, a jelenlegi jog nem tart lépést az új bűncselek­mények szankcionálásával. A legutóbbi esetekről, az úgynevezett érsekcsanádi ügy felderítésének irányító­jától, Tóth Andrástól, a Pest Megyei Rendőr-főkapi­tányság alosztályvezetőjétől tudott meg részleteket a Kurír­ szombati számából idézünk. A főnököm most helyszínel (Fotó: Pijó). Csak 2 napig! március 2­3-án minden méteráru és konfekcióáru 30%-os árengedménnyel vásárolható a PROMENÁD RUHÁZATI ÁRUHÁZBAN. Ne szalassza el a kedvező alkalmat! Hódmezővásárhely, Andrássy u. 1. mai NŐNAPI TAPÉTAVÁSÁR! Minden kedves női vásárlónk március 2­7-ig 10% árengedményt kap. Vásárhely, Szántó Kovács János u. 1. (volt üvegbolt) (Polgári védelem,ú­y békeidőben ! A polgári védelem alapve­tő feladata az elmúlt egy év során módosult. A szervezet ma már elsősorban nem a háborús körülmények kö­zötti tennivalókra készül fel, hanem arra, hogy egy eset­leges katasztrófa esetén ho­gyan lehet a polgári lakos­ságot menteni. Ilyen meg­gondolásból szerveztek tech­nikai bemutatót vasárnap a Fővárosi Polgári Védelmi Parancsnokság kiképzőbázi­sán. A rendezvényt Kara­­ Pál, a Belügyminisztérium ál­lamti­tkár-helyettese nyi­tot­ta meg. Ambris József, alezredes törzsparancsnok helyettes az MTI-nek elmondotta, hogy a Belügyminisztérium irányí­tása alá került szervezetnek alaposan fel kell készülnie technikailag arra, hogy ele­get tehessen új feladatainak. Lényeges, hogy hatékonyan együttműködjenek a hasonló feladatokat ellátó szerveze­tekkel. Ennek jegyében tar­tották meg a vasárnapi tech­nikai bemutatót, amelyen közművek helyreállításával, gázvezeték-robbanással, élet­mentéssel kapcsolatos gya­korlatokat mutattak be. Nemcsak a polgári védelem, hanem az Aero Caritas, a Máltai Szeretetszolgálat és a tűzoltóság szakemberei is részt vettek. A rendezvényt az első magyar polgári vé­delmi nap keretében szer­vezték­­meg. Női papucs­ vásár 30%, minden nő­i és gyermekcsizma 40% engedménnyel kapható, amíg a készlet tart. János téri Áruház, Vásárhely. Rébel­ a plafonon volt (Folytatás az 1. oldalról.) egyháziné Somogyi Éva a pénzügyi bizottság elnöke megköszönte az önkormány­zati intézményeknek és a polgármesteri hivatal e té­mában illetékes dolgozóinak a jó munkáját. A vitában dr. Tóth József jegyző indít­ványozta: a hivatal dolgozóit megillető juttatásokat (pél­dául munkaruha) kapja meg a polgármester is, mivel a megyei közgyűlésben hason­lóan határoztak. Erre jegyez­te meg Szirbik Imre, hogy a megyei tisztségviselők le­mondtak róla. A polgármes­ter így reagált: nekem ez a dolog nem kínos. Az ügy­felek jól öltözötten jönnek a városházára, a hivatalnokok­nak viszont nem telt rá. Ők ezért is vezették be a ruha­pénzt. A testület csak-csak megszavazta a polgármester­nek. Tódás Zoltán azt firtat­ta, hogy két év alatt 70—80 százalékos béremelésre került sor a városházán. Geréby József a településen keringő furcsa hírekkel hozakodott elő: bár lesz a városháza pincéjében? Rébek­ úr a „földalatti mozgalom” kiala­kulásáról magyarázta: klubot rendeznek be kondicionáló­teremmel, ahol a dolgozóik munkaidő után lejöhetnek, újságot olvashatnak, s Szen­tes itt fogadhatja a vendé­geit, meg a névnapokat is a pincében tartanák. A kiala­kítás költségeit pedig pályá­zatból, társadalmi munkából és az önkormányzat pénzé­ből fedezik. Gilicze András szorgalmazta, hogy az útépí­téseket fejezzék be, Cseuz László többször is a lakás­­támogatási pénzek emelése mellett kardoskodott. Aztán, megint csak téma volt a he­lyi adó, Horváth István kér­dése kapcsán, tudniillik, a képviselő szerint, ha meg­szavazták volna, az most jó lenne például az útépítésre. Ferwagner Péterné dr. sze­rint, a várhatóan 10 milliós súlyadó meghaladja a havi 60 forintnyira tervezett he­lyi adót. Elfogadták Geréby József indítványát, miszerint az idegen nyelvű városismer­tető kiadványra szánt 300 ez­ret a diáksport kapja meg (a hirdetésekből megtérül majd a prospektus ára). Az SZDSZ-frakció javaslata szintén — a polgármester szavaival élve — nyert, 150 ezer forintos Szentesért elne­vezésű alapítványt hoznak létre. Geréby József és dr. Gombos András felajánlotta erre képviselői javadalmát. Végül mindkét fél — kon­zervatív, liberális — komp­romisszumának köszönhető­en, módosításokkal megszüle­tett az 1992. évi költségvetés, ha nem is egyhangú szava­zással. Szirbik Imre kérte annak jegyzőkönyvbe vételét: ő nem fogadta el a költség­­vetést, mert a szűkös anya­giak miatt nem tartja etikus­nak, hogy a város pénzéből zártkörű klubot alakítsanak ki. BALÁZSI IRÉN Hirdessen a Reggeli Délvilágban Szeged, Pf: 625. * Torgyán József szinte is­kolapéldája lehetne a Skorpió jegy plu­tói aspek­tusának. Az egyik legna­gyobb kihívás, amivel a Plútói személyiségnek szembe kell néznie, a fék­telen hatalomvágy. És itt nem valamely párt vagy eszme győzelméért való harcról van szó, hanem a hatalomért önmagáért ér­zett kínzó éhségről. És ez a vágy olyan erős, hogy sem erkölcsi, sem­ egyéb megfontolás nem állhat útjába. Torgyán József is könnyedén köpönyeget for­dít, ha érdeke úgy kíván­ja, és könyörtelenül le­számol tegnapi bajtársai­val. Mivel rendelkezik a Skorpiók ama tulajdonsá­gával, hogy szinte belelát a másik emberbe, így könnyedén tudja manipu­lálni pártjának jó néhány vezetőjét. Az elmúlt hónapokban a Mars, Plútó és a Nap egy­ütt­a­l­lásának hatására a hatalomvágy elemi erő­vel mozdult meg benne, és ezt támogatta a Jupi­­­ter jóindulatú tény szöge, ezért volt lehetetlen Tor- K­vánt mind ez idáig meg­állítani, sőt, a legkompro­­mittn­lóbb­ helyzetekből is megerősödve került ki. Az ilyen karrierek vége azonban rendszerint nagy bukás szokott lenni. A Plútói hatalomvágy jel­legzetessége, hogy soha­sem nyerhet végleg kielé­gülést, s csak úgy szaba­dulhatunk tőle, ha szelle­mileg éretté válva nemet mondunk a világi hata­lomra. Tornyán József ho­roszkópjában a Szatur­nusz — e bolygó éppen ilyen érettségi vizsgákra hív bennünket — az idén fejezi be második, 30 évig tartó körét a zodiákus je­gyein keresztül, ami azt jelenti, hogy most zajlik az a vizsga, ahol Torgyán József vagy megszabadul kínzó Skorpió hatalomvá­gyától, vagy végleg elbu­kik. (ÍVÜKÉS PÉTER Asztrológiai tanácsadás február 1 -jetül hétfőn és csütörtökön 17—20 óráig. Szentháromság sgt. 75 H. (’ 1­­. ____________________________/ íz Március 2-ától FÜGGÖNYVÁSÁR! • Import- és hazai függönyök­­ teljes választéka 20*Yo A ENGEDMÉNNYEL, amíg a készlet tart. A MAROSTEX Makó, • Széchenyi tér 18—20. 1992. m­árc. 2., hétfő»«■/bÉmLk«

Next