Reggeli Délvilág, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)
1992-04-01 / 78. szám
pártvilág Pengeváltás az apátfalvi pofonügyben Én csak egy fülest adtam Tisztelt Molnár László, tisztelt hódmezővásárhelyi szervezet és tisztelt Éva asszony? Örülök, hogy az újságokban megjelent cikkekre egy kalap alatt válaszolhatok. 1. Először arról a bizonyos pofonról szeretnék beszélni, amely a volt falumbelimet érdekelte ennyire. Már régebb óta ismerjük egymást, hiszen a bagóért átmentett Vásártér ügyében, ami ellen 220 aláíró tiltakozott, volt az a Molnár László úr, aki teljes egészében kifejtette véleményét az ügyben, miközben kigúnyolt és lejáratott engem. Azóta is érző szemmel és megfelelő jóindulattal figyeli minden lépésemet a bíróságtól a pofonig. Ebben a cikkében a tanácselnök elvtárs mellett és a vevő, Dancsi István mellett foglalt állást a mindössze 217 ezer Ft-ért megvásárolt telekspekuláció ügyében. A Vásártér most nem tudjuk kinek a tulajdonában áll, a darabba hagyott építkezéssel együtt, aminek értéke több millóra dagadt. A tisztán látás érdekében kérem a 220 embert és jómagamat is tájékoztatni szíveskedjék erről a homályos és nem egészen tisztességesen bonyolódó és különböző új adás-vételek körüli zavaros állapotokról. 2. A pofont kapó gyerek, a volt tanácselnök, és volt országgyűlési képviselő, Vári Miklós fia volt. Ez az eset úgy történt, hogy a lakásom közelében éppen plakátot ragasztottam, amikor meg sem várva távozásomat, Vári Miklós kisfia által vezetett 5 fős úttörőcsapat „szopós buzi” szavakkal illette az általam frissen ragasztott plakátot. Visszafordultam és tetten értem a „művészi alkotást” folytató gyereket, én a saját munkám tönkretételéért gurultam be. Ennek következtében egy fülest adtam a gyereknek, ők a füles „nagyságától” felbuzdulva visszamentek és folytatták a firkálást. Ezért a tettemért vállalom a felelősséget. Megértem, hogy a volt MSZMP-s barátok segítik egymást — hiszen ez a világ legtermészetesebb dolga — csak azt nem értem, hogy ezt a személyes sérelmet miért nagyítja így fel az apuka, hiszen a múltban másoknál sokkal nagyobb sérelmeket sem orvosolt, pedig fontos pozíciójában megtehette volna. Miért kellett ehhez neki egy újságíró lángoló elméje? Aki a leghűbb MSZMP-volt, majd a legnagyobb MDF-es, most pedig — a legjobb tudomásom szerint — fideszes politikai pártállásává vált. A tisztelt Molnár László újságíró úr fontosabb hírnek tartotta ezt a politikailag kiszínezett pofont, mint ugyanazon a napon egy brutális gyilkosság közlését, ami Magyarországon történt. Igaz ebben semmi poén sem volt, hiszen se a meghalt férj, sem a gyilkos feleség nem volt hajdani MSZMP-s. Mindössze egy egyszerű juhász házaspárról lett volna szó. Ebből az ügyből, hogy ki csinált politikai reklámot? Én a dühömben eleresztett pofonnal? Vagy egy újságíró féloldalas cikkével? Döntse el majd a tisztelt olvasó. 3. Éva asszonynak, aki nem merte leírni a nevét, azt üzenem, hogy a jelenlegi megbízott elnöki kinevezésemet nem érdemeim elismeréséért kaptam, mint pl. Zsíros és az Önök csapata, hanem mint első megyei alelnök, a legközelebbi megyei választásig, az FKgP pártalkotmánya szerint. Pintér István volt megyei elnököt 1992. február 21-én az Országos Vezetőség 1992/68 határozata alapján zárta ki, ezután automatikusan léptem a helyére. Az új megyei elnök személyét majd a demokratikusan összeülő megyei választmány fogja eldönteni. Ezt a válaszomat tudjra nyújtani Önnek, tisztelt Éva asszony, tisztelt Tóni bácsi, tisztelt András bácsi bátyánk. A sajtó hasábjait nem foglalnám el válaszaimmal, ha ezek a „virágnyelven” írt nevek helyett, mindenki a saját nevét leírta volna, úgy ahogy én minden cikkem alá oda merem írni a nevemet. Szeged, 1992. március 26. SZIGETHY FERENC m. b. megyei elnök FKgP Bízzuk a makói bíróságra! Tisztelt Szigethy Úr! Először is bocsánatot kérek Öntől, amiért korábbi írásaimban „h” és „y” nélkül írtam le a nevét. Tetszik tudni — hiszen „már régebb óta” (és nem a „Vásártér ügy” kapcsán) — mi legalább 32—33 éve ismerjük egymást. Mégpedig h és y nélkül. Ugye jól emlékszem? No és arra is, hogy én mindig Feri bácsinak szólítottam még felnőtt koromban is. S nem Szigeti elvtársnak, mert ha jól tudom, Ön se volt soha az MSZMP-nek tagja, így elvárom, hogy engem se mutasson be olvasóink előtt „leghűbb MSZMP-snek, MDF-esnek és most fideszesesként”. Mert ha Önről én ugyanezt állítanám, akkor Feri bácsi azt mondaná: ez aljas rágalom! Hát akkor fordítva? Az említett Vásártéri cikkről csak egy mondat: én nem gúnyoltam ki Önt, csak meghallgattam a másik fél mondandóját, nevezetesen Dancsi Istvánét is. Ami Önnek fájt akkor, és talán most is, hogy az ügy kapcsán nem lett igaza. Erről valóban lehet még írni elemző cikkeket (csak szalonképes érvek felsorakoztatásával, nyugodt hangnemben beszélő informátorok meghallgatása után). De elkanyarodtunk a lényegtől. Önbíráskodását, írása elején, homályosítani próbálja. Vári Miklós személyét említve szeretném, ha Ön is megismerné e következő latin közmondást: non quid sed quis, amely magyarul így hangzik: nem az, hogy ki, hanem hogy mit! Ebben az esetben Ön pofon vert egy gyermeket, aki lehet akárki fia — gyári munkásé vagy országgyűlési képviselőé — nem érdekes. A pofon elcsattant, s ezt Ön is elismerte. A baj viszont ott kezdődik, hogy nem Vári Csaba illette azokkal a szavakkal a „frissen ragasztott” Torgyán József pártelnököt ábrázoló plakátot. Kissé pontosabban is leírhatta volna a történteket, úgy, mint azt nekem az érintett gyerek, illetve a történteket látó hetedik osztályos tanulók elmondották. Kár, hogy azon a délelőttön Önnek halaszthatatlan munkája akadt, mert — mint a Vásártér ügyében tettem — Feri bácsi gondolatait is a kéziratpapírra róttam volna. Azon meg, ne haragudjon, csak mosolyogni tudok, amit e „cikkében” ír (íratott): én még nem láttam soha életemben ötfős úttörőcsapatot Apátfalván. De komolyra fordítva a szót: tovább elemezni a történteket nem kívánom, megteszi azt lapunk helyett is a makói bíróság. Talán ugyanannyi óráig, mint amennyit az Ön zabaratáskori pofonügye igényelt. S ugye az nem baj, ha e mostani tárgyalást is végigülöm majd, írok róla? Előre ezt sem tudom. Mivel a tárgyalások általában nyilvánosak. Sem érző szemmel, sem megfelelő jóindulattal nem szoktam másokat figyelni, így nyugodtan hajtsa álomra a fejét, Feri bácsi. Bár tudok úgynevezett tejjegyügyekről és sok minden másról. Arra is emlékszem, mikor és miért fulladt a vízbe a volt marosi strand helyén a Kaposvári fivér, s hogy ki volt akkor a homokkitermelő. Igaz, hogy régen történt, de meg lehetne írni, hány apátfalvi gazda foglalkozott dinynyetermesztéssel, és érés idején ki és miért zavarta el a Szabolcs megyéből hozott becsületesen dolgozó idénymunkásokat. Talán egyszer valaki megkérdezi Öntől, mi a véleménye arról az emberről, aki évekkel ezelőtt olcsón felvásárolta az ártérben lévő úgynevezett „szalagföldeket”, és adta azt gyanútlan embereknek sajátjaként — busás haszonnal — művelésre. Ugye, Feri bácsi, a Vásártéri bonyodalmak közlése után én is vállalkozhatnék a most említettek megírására. S mindezt nem „lángoló elmeként”. Természetesen cikkem minden sorát én írnám. Üdvözlettel és tisztelettel: MOLNÁR LÁSZLÓ Mitől független a Független Kisgazdapárt Napjainkban sok vitát vált ki, mit is jelent ez a független szó a Kisgazdapárt nevében, amihez minden kisgazda nagyon ragaszkodik. Igen, mert éppen ez a szó fejezi ki a párt eszméinek egyik lényeges elemét, a 62 éves történelmi múlt, s napjaink fő kisgazda törekvését a független ember megteremtését. Különösen fontos e fogalom tisztázása most, amikor a vezetést erőszakosan megszerző Torgyán és társai fennen hangoztatják, hogy ők azok, akik megőrzik a párt függetlenségét. Torgyánéknak ez egyik hamisságához a jóhiszemű emberek szándékos félrevezetéséhez tartozik. Miközben a párt függetlenségét üvöltik, mindent megtesznek a párt bolsevizálására. Az általuk készített és a Nagyválasztmánnyal szabálytalanul elfogadtatott Pártalkotmány olyan fokon fosztja meg a párt tagságát a függetlenségtől, a független ember legalapvetőbb demokratikus jogaitól, ami után részükről a függetlenség emlegetése már egyenesen cinizmus, az emberi méltóság, a demokrácia meggyalázása. A szomorú ebben az, hogy vannak, akik elfogadják, sőt egyenesen büszkék arra, hogy jogtalan bábuvá teszi őket egy-két személy féktelen hatalomvágya, hogy azután a sáros csizmáját is bármikor beletörölhesse, sőt büntetlenül belerúghasson. Először tisztázzuk, hogy lehet-e egy párt független. Napjainkban, de mindig is így volt a politikában, nincs olyan párt, de még érdekvédelmi szervezet sem, amelyik úgy tudná céljait megvalósítani, hogy ehhez ne kössön szövetségeket. Áll ez a Kisgazdapártra is, annál inkább, mert a választáson csak a szavazatok 12,4%-át szerezte meg, s ezzel az erővel egyedül, céljai megvalósítása teljesen reménytelen volna. A szövetséggel a benne szereplők természetszerűen föladják a függetlenségük egy részét, céljaikat segítő alkukat kötnek. Ez az alku azonban soha nem lehet elvtelen, soha nem járhat az alapvető célok feladásával. Ezért árulás Torgyán Józsefnek, az az 1990. Népszabadság-beli nyilatkozata, hogy a Független Kisgazdapárt a föld visszaszerzése érdekében lemond az egyéb tulajdonok visszaadásáról. Neki, mint jogásznak jól kellett tudni — s ezt Torgyán tudta is — hogy ilyen megoldást a jog nem fogadhat el. Egyetlen demokratikus Alkotmány sem teszi lehetővé, hogy az egyének között a vagyonok milyensége szerint különbséget tegyenek. Nyilvánvaló tehát, hogy aki lemond a ház, a patika, a vendéglő, a kisipar stb. visszaadásáról, vagy megfelelő kártalanításáról, az lemondott a földről is. Erre Torgyánt az egész képviselőcsoport előtt többen, így magam is figyelmeztettem, de hazug félrevezetése (demagógiája), akkor még olyan megtévesztő és hatásos volt, hogy a képviselők többségét is félrevezette. Ő nagyon jól tudta, hogy miről van itt szó. Ezért az ilyen irányú koalíciós tárgyalásokon csak akkor vett részt, amikor úgy látszott, hogy jórészt meg tudjuk valósítani a Kisgazdapárt céljait, és a koalíciós partnerek az MDF és a KDNP is elfogadják a kis- és középtulajdonok teljes körű visszaadását, vagy helyette azonos értékű kártalanítást az állam vagyonából. Közbelépése nagyon hatásos volt. Rövid tárgyalás után elfogadta és aláírta a részleges kárpótlást, a visszaadandó tulajdon csökkentését, a degressziót, azaz másodszor is lemondott a reprivatizációról. A második közbelépése az első kárpótlási törvény után volt, mert túlságosan soknak tartotta, amit az Oláh, dr. Zsíros, dr. Pásztor, dr. Szabó tárgyalócsapat az első törvényben elért. Rafináltságára jellemző, hogy ekkor már a teljes tulajdonvisszaadást követelte, amit ő maga adott el, s nagyon jól tudta, amit minden joghallgatónak is tudni kell, hogy az addig meghozott törvények miatt ezt lehetetlen megvalósítani. Nem véletlen az, hogy Torgyán a kárpótlási azaz a tulajdonrendezési törvények előkészítő munkájában nem vett részt, inkább ezalatt szétzilálta a pártot, a képviselőcsoportot, hogy az egységes fellépés lehetőségét is megakadályozza. Ezek után üvölti szerte az országban, hogy a kisgazdákat becsapta az MDF, vagy próbálja a felelősséget azokra terelni, akiket ő tévesztett meg. Ördögi színjáték! Ilyenre a szovjet titkosszolgálat, a KGB és a hitleri Gestapo képezte ki ügynökeit, s alkalmazták mesterien. E kitérő után térjük vissza a független szó jelentőségéhez. Ha a párt nem lehet teljesen független, akkor ki legyen az? Természetes a felelet: az egyén. A magyar ember eltaposhatatlan szabadságvágya fogalmazódik meg e szóban. Szabad, független egyének és szabad független nemzet. Hogyan válhat az egyén függetlenné, mikor lesz igazán szabad Magyarország? Az anyagi javakat, az ember, az egyén állítja elő. Mi a történelmi eszméket követő kisgazdák azt szeretnénk, ha az egyén által előállított javakból minél több annál maradna, aki azt előállította. Minél több egyén és minél több család rendelkezik a fönntartásához szükséges javakkal és azok működtetésének a képességével, annál több a független ember. Az egyénnek, a családnak garantálni kell a tulajdon biztonságát ahhoz, hogy annak megszerzésében és legjobb működtetésében érdekelt legyen. Ez a társadalmi berendezkedés csak úgy érhető el, ha nincs nagybirtok, nincs monopólium, hanem kis- és középbirtokok, kis- és középüzemek alkotják a társadalmat. Ha ezek úgy látják, hogy vagyonunkat nagyüzemi módon tudják leghasznosabban működtetni, majd alakítanak erre, olyan szövetkezeteket, ahol az egyén nem válik kiszolgáltatott szolgájává a másik embernek. Ezt, pedig a tulajdon és az afölötti kizárólagos rendelkezési jog teszi lehetővé. Ezek az alapelvek vonatkoznak a nemzet egészére is. Addig, míg az ország a súlyos eladósodottság állapotában van, szabadságunk és függetlenségünk csak részleges. Hiába mentek ki a megszállók, s nincs idegen katona hazánkban, szabadok csak akkor leszünk, ha megszabadulunk a súlyos adósságteher többségétől. Mindazok, akik már eddig is számon tartották az új oktatási törvény változatait, rendelkeznek összehasonlítási alappal. A törvénykoncepció mintegy négy-öt változata után a közelmúltban jelent meg a szakmai egyeztetésre szánt munkaanyag, miniszteri előterjesztés formájában. A szakemberek számára már nem is meglepő, ha az első látásra az eddigi változásokhoz képest valami mást tartunk a kezünkben. E rövid eszmefuttatásban nem is kívánok a részletekbe menő alapos elemzést nyújtani, mert ez igen terjedelmes lenne. Ami viszont elgondolásokra késztet, az hogy immár egy éve folyik a vita egy új oktatási törvény születése körül, és a minisztérium azóta gyűjti a tapasztalatokat az oktatásügy gyakorlati és elméleti szakembereitől, szakmai és érdekvédelmi szervezetektől, egy ponton kitartóan ragaszkodik a központi irányításhoz. Nem bízik a helyi önkormányzatok szakértelmében. Mint felsőbb hatalom, közvetlenül próbál beavatkozni a helyi oktatásnevelés ügyeibe. A területi oktatási központok, mint a hatalom kinyújtott karjai, új kabátot kaptak (hiába nem vesszük észre). Porosz feszességgel testre szabott csukaszürkét. Már nem hatóság, hanem szakértői feladatokat ellátó Területi Oktatási Központ, szegedi székhellyel három megyére kiterjedő hatáskörrel. Mit ír elő a törvényterv? 83. §. Az előterjesztés három alpontban szabja meg a TOK feladatait, mely szerint: hatósági ügyekben szakértő, a tulajdonosi irányításban szakmai tanácsadó, és a záróvizsgák területi vizsgaközpontja. így lesz a hatósági feladatból szakértői tevékenység. 84. §. (1) A helyi önkormányzat beszerzi a TOK szakértői véleményét. (Erre a feladatra 6 alpontban tartalmaz előírásokat, pl. az ingyenes óvodai ellátással kapcsolatos fellebbezési kérelmek elbírálásához véleményt. Tételezzük fel, hogy az óvoda Körösladányban, a TOK pedig Szegeden.) 85. §. (1) A helyi önkormányzat beszerzi a TOK állásfoglalását, ha:y az oktatási-nevelési intézményvezetői megbízásra benyújtott pályázattal kapcsolatos nevelőtestületi véleménnyel a pályáztató nem ért egyet. (2) A TOK véleményt nyilvánít, pl. az iskolaszék kérésére az oktatási-nevelési intézményben folyó oktató-nevelő tevékenységről. „(4) A TOK az iskolai körzethatárok módosítását kezdeményezheti... b. (alpont szerint pedig a TOK javaslatát az önkormányzat a következő ülésén köteles megtárgyalni) a szakértő kötelezi az önálló önkormányzatot.) 8. §. Megszervezi az oktatási ágazatban az adatszolgáltatást a miniszteri rendeletek szerint. Ez is hatósági feladat, csak éppen az önkormányzatok feje felett. (2) A TOK a szaértői véleményét, állásfoglalását, véleményét írásban közli, feltüntetve, hogy az abban foglaltak elfogadása nem kötelező (ez a „nem” szócska lehet, hogy majd sajtóhibának minősítették, s akkor mi van). A törvényterv tizennegyedik fejezetében olvashatók az alábbiak. — A TOK szakértőként az államigazgatási eljárási törvény rendelkezései alapján jár el. A 83. §. -ban, meghatározott ügyekben a döntés meghozatalának elengedhetetlen kelléke a szakértő megkeresése. Hasonlóan köteles az önkormányzat véleményét kérni a tulajdonosi irányítással összefüggő döntések meghozatala előtt, a szakértői vélemény elfogadása viszont nem kötelező. Mindezek ugyanabban a bekezdésben. Ezek után nem marad más reménységem, mint bízni a Parlament kétharmados többsége kezében lévő háló sűrűségében. A törvényben még mindig nem tisztázódik, a sok tisztázni való között, oly apróság, mint a pedagógusok jogállása. Pl. a 74. §. (1) a helyi önkormányzat tulajdonosi irányítási jogkörében gyakorolja a közokt. intézmény vezetője felett a munkáltatói jogokat. Ez eddig jól érthető. Ha viszont eljutunk a 95. §. (3) alpontig, melyben a fenntartó a munkáltatói utasításadási jog kivételével — a munkáltatói jogosítványok gyakorlását magához vonhatja. Ez esetben ki lesz az igazi munkáltató egy oktatási intézményben, ha az iskola igazgatójának csak utasításadási joga marad. Egyelőre csak ennyit kívántam közreadni a TOK demokratikus működéséről. Szerencsére még van néhány nap a beterjesztésig. Saághy Ottó a PDSZ Orsz. Választmány tagja. TOK-ba bújt iskolák? A DÉLVILÁG 1992. ápr. 1., szerda Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az a politikus, aki csak szavakban beszél a tulajdonról, de alattomban mindent megtesz, hogy ne a Kisgazdapárt eszmerendszere valósulhasson meg az ennek a pártnak, s mindazoknak, akik ebben bíznak az árulója, Torgyán tervei nagyon átlátszóak. Nem kell más, csak összerakni, hogy mit mond és ezzel szemben, mit cselekszik. Bár ő ma már nem is titkolja, hogy nem sok kistulajdonost, hanem egészen mást akar. A nemzeti vagyon döntő többségéhez azokat akarja hozzájuttatni, akik őt finanszírozzák és hátulról mozgatják. Ezt a célt, csak a politikai hatalom birtokában érhetik el, ezért akarnak Torgyán nyomán oda visszakerülni. Az MDF elvtelen kiszolgálásával, a Kisgazdapárt elárulásával Torgyán nem tudott a hatalomba bekerülni. Ezért nem maradt más, mint a kormány megbuktatása bármi áron. Ennek állnak útjában mindazok, akik ezt felismerik, nem válnak a cinkosaikká, akik ragaszkodnak a kisgazda eszmékhez és a demokráciához. A hatalom megszerzésének a kommunista mozgalomban, jól kipróbált módszerei vannak. Ehhez szükség van, egy jól megfizetett, mindenre képes, és mindenre elszánt élcsapatra. Ismerős ez a fogalom, az elmúlt évtizedekből. (A párt a kommunizmus élcsapata.) Torgyán jól tudja, hogy a Kisgazdapárt zsugorodik. Nincs is szüksége a demokratákra, a nehezen mozgatható tömegre, csak azokra, akiket parancsszóra rángathat. Országjáró útjainak egyik legfőbb célja az „élcsapat” kiválogatása, összekovácsolása, gyakorlatoztatása. A másik cél, a zavarkeltés. Ugyanúgy akarja szétzilálni a társadalmat, mint ahogy megtette ezt a Kisgazdapárttal. Ha elég nagy lesz a zűzavar, jöhet az élcsapad Majd az rendet csinál. Az eszközökben ők már nem lesznek válogatósak. Nem viszem tovább a gondolataimat, mert elfog az iszonyat. Sajnos, eddig minden bekövetkezett, amit előre láttam. Súlyos felelősség terhel mindenkit, akik ehhez az ördögi tervhez asszisztálnak, akik ebben cinkosok. Sem a nemzet, sem a történelem ítélőszéke előtt nem tudnak megállni, s nem kapnak felmentést. Torgyán sorsa mindenképp meg van pecsételve. Ha feladatát elvégezte, gazdái biztosan félredobják. Ha nem tud elég nagy zűrzavart, anarchiát kelteni, akkor azért, mert nem alkalmas a feladatra. Ha megcsinálja, akkor pedig azért, mert ők akarnak uralkodni. Én, s velem együtt nagyon sokan mégis bízom az emberekben, hiszek a józan többség ítélőképességében. Nem lehet igaz, hogy egy politikai kalandor két világháború, egy 1956., és 40 év kommunista uralom után megtévessze és igájába hajtsa a magyar népet. Fölszólítok, minden tisztességesen gondolkodó magyar állampolgárt, s mindazokat, kiknek fontos ez a Haza, ez a Nép, hogy fogjanak össze ezen ördögi munka ellen! Ha valahova Torgyán odamegy, ne hallgassák! Mindig ugyanazt mondja, mindig csak lázit és zavart kelt. Soha semmi, a nehéz helyzetből kivezető gondolatot nem tud, de nem is akar mondani, mert a rend nem az ő közege. Ne féljenek tőle! Nincs valóságos ereje! Amint nem éljenzik és tapsolják, azonnal kicsúszik a lába alól a talaj, elveszíti magabiztosságát. Ha nincsenek körülötte többségben üvöltő, randalírozó hívei, megijed, mert gyáva. Bátran fügyüljék ki! Zavarják el, hogy többet ne merjen a mi vidékünkre ideszemtelenkedni. DR. SZABÓ LAJOS országgyűlési képviselő