Reggeli Délvilág, 1992. április (3. évfolyam, 78-102. szám)

1992-04-01 / 78. szám

pártvilág Pengeváltás az apátfalvi pofonügyben Én csak egy fülest adtam Tisztelt Molnár László, tisz­telt hódmezővásárhelyi szerve­zet és tisztelt Éva asszony? Örülök, hogy az újságokban megjelent cikkekre egy kalap alatt válaszolhatok. 1. Először arról a bizonyos pofonról szeretnék beszélni, amely a volt falumbelimet ér­dekelte ennyire. Már régebb óta ismerjük egymást, hiszen a bagóért átmentett Vásártér ügyében, ami ellen 220 aláíró tiltakozott, volt az a Molnár László úr, aki teljes egészében kifejtette véleményét az ügy­ben, miközben kigúnyolt és le­járatott engem. Azóta is érző szemmel és megfelelő jó­indu­lattal figyeli minden lépésemet a bíróságtól a pofonig. Ebben a cikkében a tanácselnök elvtárs mellett és a vevő, Dancsi István mellett foglalt állást a mind­össze 217 ezer Ft-ért megvásá­rolt telekspekuláció ügyében. A Vásártér most nem tudjuk kinek a tulajdonában áll, a da­rabba hagyott építkezéssel együtt, aminek értéke több millóra dagadt. A tisztán látás érdekében kérem a 220 embert és jómagamat is tájékoztatni szíveskedjék erről a homályos és nem egészen tisztességesen bonyolódó és különböző új adás-vételek körüli zavaros ál­lapotokról. 2. A pofont kapó gyerek, a volt tanácselnök, és volt or­szággyűlési képviselő, Vári Miklós fia volt. Ez az eset úgy történt, hogy a lakásom közelé­ben éppen plakátot ragasztot­tam, amikor meg sem várva tá­vozásomat, Vári Miklós kisfia által vezetett 5 fős úttörőcsapat „szopós buzi” szavakkal illette az általam frissen ragasztott plakátot. Visszafordultam és tetten értem a „művészi alko­tást” folytató gyereket, én a saját munkám tönkretételéért gurultam be. Ennek következ­tében egy fülest adtam a gye­reknek, ők a füles „nagyságá­tól” felbuzdulva visszamentek és folytatták a firkálást. Ezért a tettemért vállalom a felelőssé­get. Megértem, hogy a volt MSZMP-s barátok segítik egy­mást — hiszen ez a világ legter­mészetesebb dolga — csak azt nem értem, hogy ezt a szemé­lyes sérelmet miért nagyítja így fel az apuka, hiszen a múltban másoknál sokkal nagyobb sé­relmeket sem orvosolt, pedig fontos pozíciójában megte­hette volna. Miért kellett ehhez neki egy újságíró lángoló el­méje? Aki a leghűbb MSZMP-volt, majd a legnagyobb MDF-es, most pedig — a leg­jobb tudomásom szerint — fi­­deszes politikai pártállásává vált. A tisztelt Molnár László újságíró úr fontosabb hírnek tartotta ezt a politikailag kiszí­nezett pofont, mint ugyanazon a napon egy brutális gyilkosság közlését, ami Magyarországon történt. Igaz ebben semmi poén sem volt, hiszen se a meg­halt férj, sem a gyilkos feleség nem volt hajdani MSZMP-s. Mindössze egy egyszerű juhász házaspárról lett volna szó. Eb­ből az ügyből, hogy ki csinált politikai reklámot? Én a dü­hömben eleresztett pofonnal? Vagy egy újságíró féloldalas cikkével? Döntse el majd a tisz­telt olvasó. 3. Éva asszonynak, aki nem merte leírni a nevét, azt üze­nem, hogy a jelenlegi megbí­zott elnöki kinevezésemet nem érdemeim elismeréséért kap­tam, mint pl. Zsíros és az Önök csapata, hanem mint első me­gyei alelnök, a legközelebbi megyei választásig, az FKgP pártalkotmánya szerint. Pintér István volt megyei elnököt 1992. február 21-én az Orszá­gos Vezetőség 1992/68 határo­zata alapján zárta ki, ezután automatikusan léptem a he­lyére. Az új megyei elnök sze­mélyét majd a demokratikusan összeülő megyei választmány fogja eldönteni. Ezt a válaszo­mat tud­jra nyújtani Önnek, tisztelt Éva asszony, tisztelt Tóni bácsi, tisztelt András bá­csi bátyánk. A sajtó hasábjait nem foglalnám el válaszaim­mal, ha ezek a „virágnyelven” írt nevek helyett, mindenki a saját nevét leírta volna, úgy ahogy én minden cikkem alá oda merem írni a nevemet. Szeged, 1992. március 26. SZIGETHY FERENC m. b. megyei elnök FKgP Bízzuk a makói bíróságra! Tisztelt Szigethy Úr! Először is bocsánatot kérek Öntől, ami­ért korábbi írásaimban „h” és „y” nélkül írtam le a nevét. Tetszik tudni — hiszen „már régebb óta” (és nem a „Vásártér ügy” kapcsán) — mi legalább 32—33 éve ismerjük egymást. Mégpedig h és y nélkül. Ugye jól emlékszem? No és arra is, hogy én mindig Feri bácsinak szólítottam még felnőtt korom­ban is. S nem Szigeti elvtársnak, mert ha jól tudom, Ön se volt soha az MSZMP-nek tagja, így elvárom, hogy engem se mutas­son be olvasóink előtt „leghűbb MSZMP-snek, MDF-esnek és most fideszesesként”. Mert ha Önről én ugyanezt állítanám, akkor Feri bácsi azt mondaná: ez aljas rágalom! Hát akkor for­dítva? Az említett Vásártéri cikkről csak egy mondat: én nem gú­nyoltam ki Önt, csak meghall­gattam a másik fél mondandó­ját, nevezetesen Dancsi Istvánét is. Ami Önnek fájt akkor, és talán most is, hogy az ügy kap­csán nem lett igaza. Erről való­ban lehet még írni elemző cikke­ket (csak szalonképes érvek fel­sorakoztatásával, nyugodt hangnemben beszélő informá­torok meghallgatása után). De elkanyarodtunk a lényeg­től. Önbíráskodását, írása ele­jén, homályosítani próbálja. Vári Miklós személyét említve szeretném, ha Ön is megis­merné e következő latin köz­mondást: non quid sed quis, amely magyarul így hangzik: nem az, hogy ki, hanem hogy mit! Ebben az esetben Ön pofon vert egy gyermeket, aki lehet akárki fia — gyári munkásé vagy országgyűlési képviselőé — nem érdekes. A pofon elcsat­tant, s ezt Ön is elismerte. A baj viszont ott kezdődik, hogy nem Vári Csaba illette azokkal a sza­vakkal a „frissen ragasztott” Torgyán József pártelnököt áb­rázoló plakátot. Kissé ponto­sabban is leírhatta volna a tör­ténteket, úgy, mint azt nekem az érintett gyerek, illetve a tör­ténteket látó hetedik osztályos tanulók elmondották. Kár, hogy azon a délelőttön Önnek halaszthatatlan munkája akadt, mert — mint a Vásártér ügyé­ben tettem — Feri bácsi gondo­latait is a kéziratpapírra róttam volna. Azon meg, ne haragud­jon, csak mosolyogni tudok, amit e „cikkében” ír (íratott): én még nem láttam soha életem­ben ötfős úttörőcsapatot Apát­falván. De komolyra fordítva a szót: tovább elemezni a történ­teket nem kívánom, megteszi azt lapunk helyett is a makói bíróság. Talán ugyanannyi óráig, mint amennyit az Ön zabaratáskori pofonügye igé­nyelt. S ugye az nem baj, ha e mostani tárgyalást is végigülöm majd, írok róla? Előre ezt sem tudom. Mivel a tárgyalások ál­talában nyilvánosak. Sem érző szemmel, sem megfelelő jóindulattal nem szoktam másokat figyelni, így nyugodtan hajtsa álomra a fe­jét, Feri bácsi. Bár tudok úgy­nevezett tejjegyügyekről és sok minden másról. Arra is emlék­szem, mikor és miért fulladt a vízbe a volt marosi strand he­lyén a Kaposvári fivér, s hogy ki volt akkor a homokkiter­melő. Igaz, hogy régen történt, de meg lehetne írni, hány apát­falvi gazda foglalkozott diny­­nyetermesztéssel, és érés idején ki és miért zavarta el a Szabolcs megyéből hozott be­csületesen dolgozó idénymun­kásokat. Talán egyszer valaki megkérdezi Öntől, mi a véle­ménye arról az emberről, aki évekkel ezelőtt olcsón felvásá­rolta az ártérben lévő úgyneve­zett „szalagföldeket”, és adta azt gyanútlan embereknek sa­játjaként — busás haszonnal — művelésre. Ugye, Feri bácsi, a Vásártéri bonyodalmak közlése után én is vállalkozhatnék a most emlí­tettek megírására. S mindezt nem „lángoló elmeként”. Ter­mészetesen cikkem minden so­rát én írnám. Üdvözlettel és tisztelettel: MOLNÁR LÁSZLÓ Mitől független a Független Kisgazdapárt Napjainkban sok vitát vált ki, mit is jelent ez a független szó a Kisgazdapárt nevében, amihez minden kisgazda nagyon ragaszko­dik. Igen, mert éppen ez a szó fejezi ki a párt eszméinek egyik lényeges elemét, a 62 éves törté­nelmi múlt, s napjaink fő kisgazda törekvését a független ember meg­teremtését. Különösen fontos e fogalom tisztázása most, amikor a vezetést erőszakosan megszerző Torgyán és társai fennen hangoztatják, hogy ők azok, akik megőrzik a párt függetlenségét. Torgyánéknak ez egyik hamisságához a jóhiszemű emberek szándékos félrevezetésé­hez tartozik. Miközben a párt füg­getlenségét üvöltik, mindent meg­tesznek a párt bolsevizálására. Az általuk készített és a Nagyválaszt­mánnyal szabálytalanul elfogadta­tott Pártalkotmány olyan fokon fosztja meg a párt tagságát a füg­getlenségtől, a független ember legalapvetőbb demokratikus jogai­tól, ami után részükről a független­ség emlegetése már egyenesen ci­nizmus, az emberi méltóság, a de­mokrácia meggyalázása. A szo­morú ebben az, hogy vannak, akik elfogadják, sőt egyenesen büszkék arra, hogy jogtalan bábuvá teszi őket egy-két személy féktelen ha­talomvágya, hogy azután a sáros csizmáját is bármikor beletöröl­hesse, sőt büntetlenül belerúghas­son. Először tisztázzuk, hogy le­het-e egy párt független. Napjaink­ban, de mindig is így volt a politi­kában, nincs olyan párt, de még érdekvédelmi szervezet sem, ame­lyik úgy tudná céljait megvalósí­tani, hogy ehhez ne kössön szövet­ségeket. Áll ez a Kisgazdapártra is, annál inkább, mert a választáson csak a szavazatok 12,4%-át sze­rezte meg, s ezzel az erővel egye­dül, céljai megvalósítása teljesen reménytelen volna. A szövetséggel a benne szereplők természetsze­rűen föladják a függetlenségük egy részét, céljaikat segítő alkukat köt­nek. Ez az alku azonban soha nem lehet elvtelen, soha nem járhat az alapvető célok feladásával. Ezért árulás Torgyán Józsefnek, az az 1990. Népszabadság-beli nyilatko­zata, hogy a Független Kisgazda­­párt a föld visszaszerzése érdeké­ben lemond az egyéb tulajdonok visszaadásáról. Neki, mint jogász­nak jól kellett tudni — s ezt Tor­gyán tudta is — hogy ilyen megol­dást a jog nem fogadhat el. Egyet­len demokratikus Alkotmány sem teszi lehetővé, hogy az egyének között a vagyonok milyensége sze­rint különbséget tegyenek. Nyil­vánvaló tehát, hogy aki lemond a ház, a patika, a vendéglő, a kisipar stb. visszaadásáról, vagy megfelelő kártalanításáról, az lemondott a földről is. Erre Torgyánt az egész képviselőcsoport előtt többen, így magam is figyelmeztettem, de ha­zug félrevezetése (demagógiája), akkor még olyan megtévesztő és hatásos volt, hogy a képviselők többségét is félreve­zette. Ő nagyon jól tudta, hogy miről van itt szó. Ezért az ilyen irányú koalíciós tárgyalásokon csak akkor vett részt, amikor úgy látszott, hogy jórészt meg tudjuk valósítani a Kisgazdapárt céljait, és a koalíciós partnerek az MDF és a KDNP is elfogadják a kis- és kö­zéptulajdonok teljes körű vissza­adását, vagy helyette azonos ér­tékű kártalanítást az állam vagyo­nából. Közbelépése nagyon hatá­sos volt. Rövid tárgyalás után elfo­gadta és aláírta a részleges kárpót­lást, a visszaadandó tulajdon csök­kentését, a degressziót, azaz má­sodszor is lemondott a reprivatizá­cióról. A második közbelépése az első kárpótlási törvény után volt, mert túlságosan soknak tartotta, amit az Oláh, dr. Zsíros, dr. Pász­tor, dr. Szabó tárgyalócsapat az első törvényben elért. Rafináltsá­­gára jellemző, hogy ekkor már a teljes tulajdonvisszaadást köve­telte, amit ő maga adott el, s na­gyon jól tudta, amit minden jog­hallgatónak is tudni kell, hogy az addig meghozott törvények miatt ezt lehetetlen megvalósítani. Nem véletlen az, hogy Torgyán a kár­pótlási azaz a tulajdonrendezési törvények előkészítő munkájában nem vett részt, inkább ezalatt szét­zilálta a pártot, a képviselő­cso­portot, hogy az egységes fellépés lehetőségét is megakadályozza. Ezek után üvölti szerte az ország­ban, hogy a kisgazdákat becsapta az MDF, vagy próbálja a felelőssé­get azokra terelni, akiket ő tévesz­tett meg. Ördögi színjáték! Ilyenre a szovjet titkosszolgálat, a KGB és a hitleri Gestapo képezte ki ügynö­keit, s alkalmazták mesterien. E kitérő után térjük vissza a függet­len szó jelentőségéhez. Ha a párt nem lehet teljesen független, ak­kor ki legyen az? Természetes a felelet: az egyén. A magyar ember eltaposhatatlan szabadságvágya fogalmazódik meg e szóban. Sza­bad, független egyének és szabad független nemzet. Hogyan válhat az egyén függet­lenné, mikor lesz igazán szabad Magyarország? Az anyagi javakat, az ember, az egyén állítja elő. Mi a történelmi eszméket követő kisgazdák azt szeretnénk, ha az egyén által előál­lított javakból minél több annál maradna, aki azt előállította. Mi­nél több egyén és minél több család rendelkezik a fönntartásához szük­séges javakkal és azok működteté­sének a képességével, annál több a független ember. Az egyénnek, a családnak garantálni kell a tulaj­don biztonságát ahhoz, hogy an­nak megszerzésében és legjobb működtetésében érdekelt legyen. Ez a társadalmi berendezkedés csak úgy érhető el, ha nincs nagy­birtok, nincs monopólium, hanem kis- és középbirtokok, kis- és kö­zépüzemek alkotják a társadalmat. Ha ezek úgy látják, hogy vagyo­nunkat nagyüzemi módon tudják leghasznosabban működ­tetni, majd alakítanak erre, olyan szövetkezeteket, ahol az egyén nem válik kiszolgáltatott szolgá­jává a másik embernek. Ezt, pedig a tulajdon és az afölötti kizárólagos rendelkezési jog teszi lehetővé. Ezek az alapelvek vonatkoznak a nemzet egészére is. Addig, míg az ország a súlyos eladósodottság állapotában van, szabadságunk és függetlenségünk csak részleges. Hiába mentek ki a megszállók, s nincs idegen katona hazánkban, szabadok csak akkor leszünk, ha megszabadulunk a súlyos adósság­teher többségétől. Mindazok, akik már eddig is szá­mon tartották az új oktatási törvény változatait, rendelkeznek összeha­sonlítási alappal. A törvénykoncepció mintegy négy-öt változata után a közelmúlt­ban jelent meg a szakmai egyezte­tésre szánt munkaanyag, miniszteri előterjesztés formájában. A szakem­berek számára már nem is meglepő, ha az első látásra az eddigi változá­sokhoz képest valami mást tartunk a kezünkben. E rövid eszmefuttatásban nem is kívánok a részletekbe menő alapos elemzést nyújtani, mert ez igen ter­jedelmes lenne. Ami viszont elgon­dolásokra késztet, az hogy immár egy éve folyik a vita egy új oktatási törvény születése körül, és a minisz­térium azóta gyűjti a tapasztalatokat az oktatásügy gyakorlati és elméleti szakembereitől, szakmai és érdek­­védelmi szervezetektől, egy ponton kitartóan ragaszkodik a központi irányításhoz. Nem bízik a helyi ön­­kormányzatok szakértelmében. Mint felsőbb hatalom, közvetlenül próbál beavatkozni a helyi oktatás­nevelés ügyeibe. A területi oktatási központok, mint a hatalom kinyúj­tott karjai, új kabátot kaptak (hiába nem vesszük észre). Porosz feszes­séggel testre szabott csukaszürkét. Már nem hatóság, hanem szakértői feladatokat ellátó Területi Oktatási Központ, szegedi székhellyel három megyére kiterjedő hatáskörrel. Mit ír elő a törvényterv? 83. §. Az előter­jesztés három alpontban szabja meg a TOK feladatait, mely szerint: ha­tósági ügyekben szakértő, a tulajdo­nosi irányításban szakmai tanács­adó, és a záróvizsgák területi vizsga­­központja. így lesz a hatósági fel­adatból szakértői tevékenység. 84. §. (1) A helyi önkormányzat be­szerzi a TOK szakértői véleményét. (Erre a feladatra 6 alpontban tartal­maz előírásokat, pl. az ingyenes óvo­dai ellátással kapcsolatos fellebbe­zési kérelmek elbírálásához véle­ményt. Tételezzük fel, hogy az óvoda Körösladányban, a TOK pe­dig Szegeden.) 85. §. (1) A helyi ön­­kormányzat beszerzi a TOK állás­­foglalását, ha:­y az oktatási-neve­lési intézményvezetői megbízásra benyújtott pályázattal kapcsolatos nevelőtestületi véleménnyel a pá­lyáztató nem ért egyet. (2) A TOK véleményt nyilvánít, pl. az iskola­szék kérésére az oktatási-nevelési intézményben folyó oktató-nevelő tevékenységről. „(4) A TOK az is­kolai körzethatárok módosítását kezdeményezheti... b. (alpont sze­rint pedig a TOK javaslatát az ön­­kormányzat a következő ülésén kö­teles megtárgyalni) a szakértő köte­lezi az önálló önkormányzatot.) 8. §. Megszervezi az oktatási ágazat­ban az adatszolgáltatást a miniszteri rendeletek szerint. Ez is hatósági feladat, csak éppen az önkormány­zatok feje felett. (2) A TOK a sza­­­­értői véleményét, állásfoglalását, véleményét írásban közli, feltün­tetve, hogy az abban foglaltak elfo­gadása nem kötelező (ez a „nem” szócska lehet, hogy majd sajtóhibá­nak minősítették, s akkor mi van). A törvény­terv tizennegyedik feje­zetében olvashatók az alábbiak. — A TOK szakértőként az állam­­igazgatási eljárási törvény rendelke­zései alapján jár el. A 83. §. -ban, meghatározott ügyekben a döntés meghozatalának elengedhetetlen kelléke a szakértő megkeresése. Ha­sonlóan köteles az önkormányzat véleményét kérni a tulajdonosi irá­nyítással összefüggő döntések meg­hozatala előtt, a szakértői vélemény elfogadása viszont nem kötelező. Mindezek ugyanabban a bekezdés­ben. Ezek után nem marad más re­ménységem, mint bízni a Parlament kétharmados többsége kezében lévő háló sűrűségében. A törvényben még mindig nem tisztázódik, a sok tisztázni való között, oly apróság, mint a pedagógusok jogállása. Pl. a 74. §. (1) a helyi önkormányzat tulaj­donosi irányítási jogkörében gyako­rolja a közokt. intézmény vezetője felett a munkáltatói jogokat. Ez ed­dig jól érthető. Ha viszont eljutunk a 95. §. (3) alpontig, melyben a fenn­tartó a munkáltatói utasításadási jog kivételével — a munkáltatói jogosít­ványok gyakorlását magához von­hatja. Ez esetben ki lesz az igazi munkáltató egy oktatási intézmény­ben, ha az iskola igazgatójának csak utasításadási joga marad. Egyelőre csak ennyit kívántam közreadni a TOK demokratikus mű­ködéséről. Szerencsére még van né­hány nap a beterjesztésig. Saághy Ottó a PDSZ Orsz. Választmány tagja. TOK-ba bújt iskolák? A DÉLVILÁG 1992. ápr. 1., szerda Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az a politikus, aki csak szavak­ban beszél a tulajdonról, de alat­­tomban mindent megtesz, hogy ne­ a Kisgazdapárt eszmerendszere va­lósulhasson meg az ennek a párt­nak, s mindazoknak, akik ebben bíznak az árulója, Torgyán tervei nagyon átlát­szóak. Nem kell más, csak össze­rakni, hogy mit mond és ezzel szemben, mit cselekszik. Bár ő ma már nem is titkolja, hogy nem sok kistulajdonost, hanem egészen mást akar. A nemzeti vagyon döntő többségéhez azokat akarja hozzá­juttatni, akik őt finanszírozzák és hátulról mozgatják. Ezt a célt, csak a politikai hatalom birtokában ér­hetik el, ezért akarnak Torgyán nyomán oda visszakerülni. Az MDF elvtelen kiszolgálásával, a Kisgazdapárt elárulásával Torgyán nem tudott a hatalomba bekerülni. Ezért nem maradt más, mint a kormány megbuktatása bármi áron. Ennek állnak útjában mind­azok, akik ezt felismerik, nem vál­nak a cinkosaikká, akik ragaszkod­nak a kisgazda eszmékhez és a demokráciához. A hatalom megszerzésének a kommunista mozgalomban, jól kipróbált módszerei vannak. Eh­hez szükség van, egy jól megfize­tett, mindenre képes, és mindenre elszánt élcsapatra. Ismerős ez a fogalom, az elmúlt évtizedekből. (A párt a kommunizmus élcsa­pata.) Torgyán jól tudja, hogy a Kisgazdapárt zsugorodik. Nincs is szüksége a demokratákra, a nehe­zen mozgatható tömegre, csak azokra, akiket parancsszóra rán­gathat. Országjáró útjainak egyik legfőbb célja az „élcsapat” kiválo­gatása, összekovácsolása, gyakor­latoztatása. A másik cél, a zavar­keltés. Ugyanúgy akarja szétzilálni a társadalmat, mint ahogy megtette ezt a Kisgazdapárttal. Ha elég nagy lesz a zűzavar, jöhet az élcsa­pad Majd az rendet csinál. Az eszközökben ők már nem lesznek válogatósak. Nem viszem tovább a gondolata­imat, mert elfog az iszonyat. Saj­nos, eddig minden bekövetkezett, amit előre láttam. Súlyos felelős­ség terhel mindenkit, akik ehhez az ördögi tervhez asszisztálnak, akik ebben cinkosok. Sem a nem­zet, sem a történelem ítélőszéke előtt nem tudnak megállni, s nem kapnak felmentést. Torgyán sorsa mindenképp meg van pecsételve. Ha feladatát elvé­gezte, gazdái biztosan félredobják. Ha nem tud elég nagy zűrzavart, anarchiát kelteni, akkor azért, mert nem alkalmas a feladatra. Ha megcsinálja, akkor pedig azért, mert ők akarnak uralkodni. Én, s velem együtt nagyon sokan mégis bízom az emberekben, hi­szek a józan többség ítélőképessé­gében. Nem lehet igaz, hogy egy politikai kalandor két világháború, egy 1956., és 40 év kommunista uralom után megtévessze és igá­jába hajtsa a magyar népet. Fölszólítok, minden tisztessége­sen gondolkodó magyar állampol­gárt, s mindazokat, kiknek fontos ez a Haza, ez a Nép, hogy fogjanak össze ezen ördögi munka ellen! Ha valahova Torgyán odamegy, ne hallgassák! Mindig ugyanazt mondja, mindig csak lázit és zavart kelt. Soha semmi, a nehéz helyzet­ből kivezető gondolatot nem tud, de nem is akar mondani, mert a rend nem az ő közege. Ne féljenek tőle! Nincs valóságos ereje! Amint nem éljenzik és tapsolják, azonnal kicsúszik a lába alól a talaj, elve­szíti magabiztosságát. Ha nincse­nek körülötte többségben üvöltő, randalírozó hívei, megijed, mert gyáva. Bátran fügyüljék ki! Zavar­ják el, hogy többet ne merjen a mi vidékünkre ideszemtelenkedni. DR. SZABÓ LAJOS országgyűlési képviselő

Next