Reggeli Délvilág, 1992. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)

1992-09-01 / 205. szám

Birkák között a szamáré A „Reggeli Délvilág” au­gusztus 27-i számában „Me­lyik az igazi Kisgazdapárt?” címmel megjelent cikkre, melyben nevem is említve van, a következőket vála­szolom : 1. A névtelen cikkíró már azzal is elárulja teljes tájé­kozatlanságát, hogy „Szilá­gyi István megyei elnök és megyei ügyész” szervezésé­ben tartott vásárhelyi gyű­lésről beszél. Ilyen nevű és állású személy nem létezik. A Független Kisgazdapárt Csongrád megyei elnöke Szi­­gethy Ferenc, egy becsüle­tes, sokat szenvedett apát­falvi kisgazda, a megyei pártügyész pedig dr. Fodor Imre, köztiszteletben álló vásárhelyi ügyvéd. 2. Az egyetlen jogilag létező, cégbíróságilag bejegyzett, törvényesen működő Függet­len Kisgazdapárt az, amely­nek jelenleg dr. Torgyán Jó­zsef az elnöke. A Vásárhe­lyen, Mátyás u. 8. sz. alatt működő „Kisgazdapárt” jo­gilag nem létezik. 3. Sem a 35-ök, sem dr. S­zabó Lajos nem büszkél­kedhetnek a kárpótlási tör­vény legújabb változatával, mert ők voltak azok, akik a szégyenteljes licitálási rendszert az Országgyűlés­ben megszavazták. Ennek „eredményeként” sok pa­rasztember, megundorodva az általa jóhiszeműen meg­választott „kisgazda képvise­lők” árulásától, be sem nyújtotta kárpótlási igényét. Ezekről a legújabb törvény­­módosítás nem gondoskodik, ezek teljesen ki lettek sem­mizve. 4. A kárpótlási törvény legújabb változatát nem most, hanem már két évvel ezelőtt kellett volna megsza­­vaznia. A kormánypártok vá­lasztási ígéreteinek megta­gadása folyamán a magyar mezőgazdaság ma már tel­jes összeomlás előtt áll. Ras­­kó György földművelésügyi államtitkárnak a napokban tett bejelentése szerint több mint 500 termelőszövetkezet ellen folyik a csődeljárás (és nem a mostani szárazság miatt!), és több százat fel fognak számolni. Hasonló a helyzet a „privatizálás”­ alatt álló állami gazdaságoknál is. A hónapok múlva remélhe­tőleg kialakuló családi gaz­daságok, melyek számára az Antall-kormány többszörös ígéretei ellenére sem bizto­sított még az elinduláshoz szükséges, alacsony kamatú hiteleket a tömegesen felosz­ló gazdálkodó szervezetek szerepét évekig nem lesznek képesek átvenni. Ezt a ka­tasztrofális helyzetet — ame­lyet én már az 1990-es or­szággyűlési választási kam­pány során 21 gyűlésen elő­re felvázoltam — elsősorban a kisgazda képviselőknek kellett volna előre látniuk, csak persze, kényelmesebb volt a magas fizetések és juttatások felvétele és a gombnyomogatás. 5. „Birkák között szamáré a tekintély, ebé a hatalom”, tartja a közmondás. A „bir­kák” tehát nyugodtan tömö­rüljenek csak a Mátyás utca 8. szám alatt. De az értelmes magyarok, kisgazdák és vá­rosi polgárok egyaránt, hi­tem szerint örömmel fogják fogadni és támogatják azt az együttműködést, mely a Ma­gyar Keresztény Mozgalom és a Független Kisgazda­­párt Csongrád és Jász-Nagy­­kun-Szolnok megyei szerve­zetei között már eredmé­nyesen működik, s melynek kiterjesztése a fővárosra és több más alföldi megyére és a Dunántúlra is folyamatban van. Kedves Leonyid I­ljics Brezsnyev elvtárs! Jelen so­raimmal tudatom veled,­­hogy jól vagyok. Jól va­gyunk. Valamennyien itt a Kárpát-medencében. A la­kosság egy része ugyan uraz­­za egymást, de ennek nincs jelentősége. Értesítelek, hogy egyébként legitim párt lettünk. Jószerével az MSZMP nevet MS­ZP-re vál­toztattuk. Tudod, Leonyid elvtárs ez a következetesség mint, hogy Uljanov elvtársat sem hívták mindig Lenin­nek. Egyébként is nem a név a fontos, hanem az elv! Tudod, Brezsnyev elvtárs, az idő pedig elvben nekünk dolgozik. Állíthatom: csa­punk mi még itt akkora pangást, hogy csak na! Ám­bár meg kell hagyni, hogy a hatalmat jelenleg gyakorlók is igyekeznek, igykezgetnek. Tudod, Iljics elvtárs a pri­vatizálással harcolnak elle­nünk, az össztársadalmi tu­­lajdonelvűek ellen. Csak­hogy. A bugyuták nem lát­ják, hogy ez a harc lesz a végső! Hiszen jóformán semmilyen beruházás nem történik, mivel a fene sem tudja, hogy kié lesz a priva­tizálás után. Ezt azzal a fényképpel tudom bizonyíta­ni, amelynek hátuljára írom jelen soraimat. Az immár második esztendje félbeha­gyott vállalati üdülő ember­méretű gázainak árnyéká­ban hűsölve. Tudod, Brezs­nyev elvtárs, azért tudtam ilyen hosszú, illegális leve­let írni, mert senki sem za­vart. Ugyanis jószerével nincs vállalat, nincs munka, nincs üdülő, nincs munkás, nincs üdülő­munkás. Lehet, hogy ezt a pangást te sem csinálhattad volna különbül. Hát ezt szerettem volna tu­datni veled, és kérlek fo­gadd forró csókom innen a távoli Kárpát-medencéből! Pangó elvtárs oroszul írott levelét kipcsak nyelvre átír­ta, majd magyarra fordítot­ta : BÁNYAI JÁNOS pártvilág Képes levél Leonyidnak B­elpolitikánk még az uborkaszezonban se nevezhető unalmas­nak. A viharos események legneuralgikusabb pontjá­nak mutatkozik a média­háború, de utána mindjárt a szakszervezeti választá­sok témája következik. A viták elsősorban a vá­lasztások helyszíne és a résztvevők köre tekinteté­ben élesek. Az egyik fél amellett kardoskodik, hogy a munkahelyeken tartsák a választást, és csak a munkaviszonyban állók (szűkebb kör) szavazhas­sanak. Mielőtt vitába bo­csátkoznánk, tisztáznunk kell, milyen szerepet is töltött be a SZOT (ma : MSZOSZ) a diktatúra gyá­szos negyven éve alatt.­­nem járnak messze az igazságtól, akik azt állít­ják, hogy az akkori ál­szent, korrupt, szovjetbé­­rec vezetés veleje, vagy „szentháromsága” a párt­­kormány-szakszervezet trió volt. Felelősségük a bűnök­ben egységes és megbont­hatatlan. A SZOT úgy ösz­­szenőtt a Kádár-rendszer­rel és annak vérlázító, gya­lázató bűneivel, mint a sziámi ikrek egymással. Ennek következtében a S­ZOT-ra is érvényes min­den rossz, amit a pártra elmondtak. Többek között az az 1956-ban elhangzott , önkritikus beismerés, hogy „Hazudtunk éjjel, hazud­tunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Vonatkozik rájuk ennek a mondásnak egy mai válto­zata, amit legutóbb a rá­dió elleni tüntetés felira­tai között olvashattunk: „Hazudtatok eleget, most már Isten veletek!” A párt­állammal való szoros együttműködés a mai MSZOSZ számára rendkí­vül súlyos erkölcsi teher. Erősen tartja magát a né­zet, miszerint a SZOT utódja, az MSZOSZ nem más, mint a bukott párt­állami vezetők gyűjtőhelye és mentsvára. Erre a legkézenfekvőbb példa maga Nagy Sándor személye, aki az egykori KB-tagsága ellenére ,politi­kailag hiteles­ személynek tartja magát, és a jelek szerint egyáltalán nem érez bűntudatot. Pedig érezhet­­ne. A kommunisták dikta­túrája alatt ugyanis itt, Európa közepén megértük azt a szégyent, hogy ázsiai, volt gyarmati országok messze túlszárnyaltak ben­nünket gazdagságban, mű­szaki-technikai fejlettség­ben. És akkor a lelki-er­kölcsi pusztításról még nem is szóltunk. Ezekért m­i­n­­d­e­n kommunista főkolom­pos felelős, különösen pe­dig a volt KB-tagok. Fönn­áll ez a felelősség még ak­kor is, ha valakinek „nyu­szi” magatartása és elvte­­lensége miatt a jogos és be­ígért felelősségre vonás pillanatnyilag még nem valósult meg. Az MSZOSZ-nak neve­zett szakszervezetet a fent említett közös bűnökről leválasztani lehetetlen. Emellett voltak a „bóloga­tó” szakszervezetnek saját, belső bűnei is. Első helyen szokták em­líteni, hogy fő feladatát, az érdekvédelmi munkát nem teljesítette. Hát ez így nem igaz! Volt érdekvédelem, a rendszer és a vezetők ér­dekeit védték rendületle­nül, emiatt nem maradt arra idejük, hogy a kisem­berekkel és a kétkezi dol­gozókkal is foglalkozzanak érdemüknek megfelelően. Az üdültetési tevékeny­ségben hasonló szemlélet tükröződött. Itt a speciá­lis, szakszervezeti „mara­dékelv” uralkodott. A ve­zetők az irodákban maguk között elosztották a leg­jobb beutalókat, amelyek a főszezonra és a magasabb osztályú üdülőkbe szóltak, és ami már a kutyának sem kellett, azzal megtisz­telték a melóst. Beszélhetnénk az ún. szervezési munkáról is, amit nem lehetett Valódi toborzásnak nevezni, in­kább terelgetés volt, pult nélkül. Visszaéltek a hely­zettel, hogy a munkahely, a mindennapi kenyér al­kalmas egzisztenciális nyo­más gyakorlására. Ilyen előzmények után én még álmomban sem követ­ném az eljövendő szak­­szervezeti választásoknak Nagy Sándor által megje­lölt útját. Amit ők monda­nak, az nekem nem jó. De más érveim is van­nak. A rendszerváltás kez­detén határozottan és vilá­gosan kimondtuk, hogy a munkahelyekről örökre és végérvényesen száműzzük a politikát. Azt pedig már mindkét részről elismerték, hogy ebben a kiélezett ké­nyes helyzetben a viták már nem csupán a vagyon fölosztása fölött folynak. Ez a harc már a legtömé­nyebb politika. Ezért en­nek a­ munkahelyeken már semmi keresnivalója. Különösen veszélyes len­ne a munkahelyeken vá­lasztani ma, a nagy mun­kanélküliségek idején. Köz­tudott, hogy a rendszervál­tás csak miniszteriális szin­ten történt­ meg hazánk­ban. Az üzemekben még a diktatúrabeli elvtársak az urak. Ha ők a kötelező és teljes foglalkoztatottság idején is képesek voltak az egzisztenciális nyomás esz­közével élni, akkor most hogyne tudnának elvba­rátjuk, az MSZOSZ érde­kében megfélemlítettséget teremteni. Jól tudják ezt ők is. Ezért ragaszkodnak makacsul elképzeléseikhez. N­ézzük most a témát vagyoni oldalról. Vajon annak idején a tagdíjakból, vagy a költ­ségvetési támogatásból épültek a szép üdülők és székházak? Tudjuk, hogy az állampárt idején min­den bevétel belement a „közös, nagy kalap”-ba, és az „arra hivatott szemé­lyek” szubjektív döntésétől függött, ki mit kap belőle. A szakszervezet természe­tesen „jól viselkedett”, hi­szen kiérdemelte a „bólo­gató” jelzőt. Bőségesen ka­pott a költségvetésből, ami az adófizetők filléreiből jött létre. Ezért egyértel­mű, hogy a vitatott szak­­szervezeti vagyon nem csu­pán a szakszervezeti tago­ké, nem csupán a munka­­viszonyban lévőké, hanem az egész népé. Nem állok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a Nagy Sándor által vezetett MSZOSZ fentiekkel kap­csolatos állásfoglalása a történek után sokkal sze­rényebb és önkritikusabb lehetne. KÖVÉR KÁROLY Miből épültek­ a nyaralók? rtyk * * DLLVILAGasss&s­m2.szept.1., kedd Tisztelettel: DR. ENDREY ANTAL, a Magyar Keresztény Mozgalom országos elnöke ­Kié legyen a televízió? Hónapok óta áldatlan vi­szálykodásnak vagyunk ta­núi. Történetesen a rádió és a tv elnöki székeinek birtok­lása, illetve annak bitorlása a tét. Mi is történik e két szék körül? Az ami a többi, sok hasonló, párnázott ajtók mö­gött levő bársonyszék és benne meghúzódó használó­ja körül. Vagy talán nem is meghúzódó, hanem nagyon is magabiztos, mind na­gyobb hanggal (néha már szemtelenséggel) intézkedő gazdája körül. Vagyis sem­mi. Fogják egymás kezét és marad mind a he­lyén. Semmiféle hatalom el nem tudja őket távolí­tani. De ők igen a ma­guknak nem tetszőt. Csak próbáljon valaki nem a szá­juk íze szerint szólni, írni. Hisz Hankiss úr is egyből haza­ugrott Amerikából, mi­helyt meghallotta, hogy va­laki bele akar nézni a tv pénzügyeibe. A nagy nyilvá­nosság előtt ezzel kezdődött a retorziók sora, amire most méltó koronát tett föl a Cru­­dinák elleni intézkedés. De mint az említett kiváló ri­porterről tudjuk, láttuk a híradásokban annak idején, a legvadabb lövöldözések közt is szemrebbenés nélkül készítette a jelentéseit, most a politikai, innen, onnan sü­völtő lövedékek közt is ki­jelentette : „Most is olyan támadások érik, mint 15 év­vel ezelőtt.” (És nyilván ugyanazok, vagy elvbaráta­ik részéről.) Itt bújt ki a szög a zsákból. Bár már tud­tuk, hogy benne van (ma­radt), de ilyen nyíltan, szemtelenül eddig nem je­lentkezett. És lehet, hogy je­les riporterünket, akin any­­nyi gerilla és egyéb harcos lövedéke nem fogott, itthon egy ilyen, eddig zsákban vá­rakozó politikai lövedék le­teríti. Már úgy látszik, a tisztelt vezetők egymást túl is akar­ják licitálni. Erre vall, ami­kor a rádió elnök ura meg csak úgy fogta magát és le­váltotta Győri Bélát, a Va­sárnapi Újság műsorának főszerkesztőjét. Annak mű­sornak vezetőjét, aki sok száz reményvesztett ügyet tárt a világ elé. Olyanokat, amelyekben az egymás ke­zét fogó és mosó régi elvtár­sak még most sem engedik az igazság érvényesülését, örök homályba tartják, sok, sok családnak egész életre szóló tragédiát okozva így. Persze nemcsak politikailag, anyagilag is megtalálják szarm­asaikat a nagy vezető urak. Egy őszinteségi ro­hamba csak elmondták, hogy a média fővezér évi alapfi­zetése 1 millió 700 ezer Ft. És akkor még hol vannak az egyébb mellékes juttatások, prémiumok? Úgy a rádió­nál, mint a tv-nél több tucat százezren felüli havi alapfi­zetésű személy ordítja ál­landóan a szegénységet. (Szegények ...) Igaz, sze­génységet más is ordítozik. Ami részben igaz is. Csak azt nem kiabálják ki, hogy ezt sokszor éppen ők, vagy cinkostársaik okozzák. Pél­dául tavaly, mikor sem in­gyen, sem pénzért vették a vágóhidak a hízót. Így év utolján nagy megelégedéssel vették tudomásul, hogy nagy nyereségük lett. Ha nyereség, akkor az extra fi­zetésen felül prémium, amit ugye a főembereknél ma már milliókban illik szá­molni. Hogy sok kistermelő legjobb esetben ingyen dol­gozott, de legtöbben anyagi romlásba dőltek, kis és nagytermelők, mit érdekelte az az igazgató urakat, meg a kiszolgálóikat, akik szintén nem üres kézzel tértek meg ez ügyben. Párnázott ajtón nem hullik be a sírás. A pénzintézetek meg kiadják a jelentést, hogy mikor meny­nyivel nőtt a lakossági (?) pénzbetét. (Nyilván nem azoktól a dunántúli hizlalók­tól, több mint 3500-tól, kik­nek a Kaposvári Húskombi­nát, illetve vezetői a múlt évi hízókért még a mai na­pig is egyszerűen egy fillért sem fizetett. Ha egy házi­asszony 20 deka levescsont­tal fizetés nélkül akarna ki­menni a boltból, azt mind­járt tolvajnak, csalónak ki­áltják ki. De egy igazgató és stábja sok ezer disznót egy fillér nélkül büntetlenül elrabolhatott. (Ettől elte­kintve nem kívánom a bolti szarkákat védeni.) És mi van, ha valakit még­is le akarnának váltani? Le­gyen az akármilyen főveze­tő, médiaelnök, főszerkesz­tő, vagy akárhol igazgató. Egekig csapkodó tiltakozó hullám, aminek persze már megvan a maga szokásos útja. Akármilyen szinten mindenesetre az ellenzék soraiból indul el (Kiknek a sugalatára?) ami éppen azt a tömeghangulatot hasz­nálja ki, amit az említett urak idéztek elő. Tehát mi­nél rosszabb, annál jobb. Már, mint őnekik: a Független Kisgazdapárt vásárhelyi szervezete nevében Szenti András

Next