Reggeli Délvilág, 1992. szeptember (3. évfolyam, 205-230. szám)
1992-09-01 / 205. szám
Birkák között a szamáré A „Reggeli Délvilág” augusztus 27-i számában „Melyik az igazi Kisgazdapárt?” címmel megjelent cikkre, melyben nevem is említve van, a következőket válaszolom : 1. A névtelen cikkíró már azzal is elárulja teljes tájékozatlanságát, hogy „Szilágyi István megyei elnök és megyei ügyész” szervezésében tartott vásárhelyi gyűlésről beszél. Ilyen nevű és állású személy nem létezik. A Független Kisgazdapárt Csongrád megyei elnöke Szigethy Ferenc, egy becsületes, sokat szenvedett apátfalvi kisgazda, a megyei pártügyész pedig dr. Fodor Imre, köztiszteletben álló vásárhelyi ügyvéd. 2. Az egyetlen jogilag létező, cégbíróságilag bejegyzett, törvényesen működő Független Kisgazdapárt az, amelynek jelenleg dr. Torgyán József az elnöke. A Vásárhelyen, Mátyás u. 8. sz. alatt működő „Kisgazdapárt” jogilag nem létezik. 3. Sem a 35-ök, sem dr. Szabó Lajos nem büszkélkedhetnek a kárpótlási törvény legújabb változatával, mert ők voltak azok, akik a szégyenteljes licitálási rendszert az Országgyűlésben megszavazták. Ennek „eredményeként” sok parasztember, megundorodva az általa jóhiszeműen megválasztott „kisgazda képviselők” árulásától, be sem nyújtotta kárpótlási igényét. Ezekről a legújabb törvénymódosítás nem gondoskodik, ezek teljesen ki lettek semmizve. 4. A kárpótlási törvény legújabb változatát nem most, hanem már két évvel ezelőtt kellett volna megszavaznia. A kormánypártok választási ígéreteinek megtagadása folyamán a magyar mezőgazdaság ma már teljes összeomlás előtt áll. Raskó György földművelésügyi államtitkárnak a napokban tett bejelentése szerint több mint 500 termelőszövetkezet ellen folyik a csődeljárás (és nem a mostani szárazság miatt!), és több százat fel fognak számolni. Hasonló a helyzet a „privatizálás” alatt álló állami gazdaságoknál is. A hónapok múlva remélhetőleg kialakuló családi gazdaságok, melyek számára az Antall-kormány többszörös ígéretei ellenére sem biztosított még az elinduláshoz szükséges, alacsony kamatú hiteleket a tömegesen feloszló gazdálkodó szervezetek szerepét évekig nem lesznek képesek átvenni. Ezt a katasztrofális helyzetet — amelyet én már az 1990-es országgyűlési választási kampány során 21 gyűlésen előre felvázoltam — elsősorban a kisgazda képviselőknek kellett volna előre látniuk, csak persze, kényelmesebb volt a magas fizetések és juttatások felvétele és a gombnyomogatás. 5. „Birkák között szamáré a tekintély, ebé a hatalom”, tartja a közmondás. A „birkák” tehát nyugodtan tömörüljenek csak a Mátyás utca 8. szám alatt. De az értelmes magyarok, kisgazdák és városi polgárok egyaránt, hitem szerint örömmel fogják fogadni és támogatják azt az együttműködést, mely a Magyar Keresztény Mozgalom és a Független Kisgazdapárt Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetei között már eredményesen működik, s melynek kiterjesztése a fővárosra és több más alföldi megyére és a Dunántúlra is folyamatban van. Kedves Leonyid Iljics Brezsnyev elvtárs! Jelen soraimmal tudatom veled,hogy jól vagyok. Jól vagyunk. Valamennyien itt a Kárpát-medencében. A lakosság egy része ugyan urazza egymást, de ennek nincs jelentősége. Értesítelek, hogy egyébként legitim párt lettünk. Jószerével az MSZMP nevet MSZP-re változtattuk. Tudod, Leonyid elvtárs ez a következetesség mint, hogy Uljanov elvtársat sem hívták mindig Leninnek. Egyébként is nem a név a fontos, hanem az elv! Tudod, Brezsnyev elvtárs, az idő pedig elvben nekünk dolgozik. Állíthatom: csapunk mi még itt akkora pangást, hogy csak na! Ámbár meg kell hagyni, hogy a hatalmat jelenleg gyakorlók is igyekeznek, igykezgetnek. Tudod, Iljics elvtárs a privatizálással harcolnak ellenünk, az össztársadalmi tulajdonelvűek ellen. Csakhogy. A bugyuták nem látják, hogy ez a harc lesz a végső! Hiszen jóformán semmilyen beruházás nem történik, mivel a fene sem tudja, hogy kié lesz a privatizálás után. Ezt azzal a fényképpel tudom bizonyítani, amelynek hátuljára írom jelen soraimat. Az immár második esztendje félbehagyott vállalati üdülő emberméretű gázainak árnyékában hűsölve. Tudod, Brezsnyev elvtárs, azért tudtam ilyen hosszú, illegális levelet írni, mert senki sem zavart. Ugyanis jószerével nincs vállalat, nincs munka, nincs üdülő, nincs munkás, nincs üdülőmunkás. Lehet, hogy ezt a pangást te sem csinálhattad volna különbül. Hát ezt szerettem volna tudatni veled, és kérlek fogadd forró csókom innen a távoli Kárpát-medencéből! Pangó elvtárs oroszul írott levelét kipcsak nyelvre átírta, majd magyarra fordította : BÁNYAI JÁNOS pártvilág Képes levél Leonyidnak Belpolitikánk még az uborkaszezonban se nevezhető unalmasnak. A viharos események legneuralgikusabb pontjának mutatkozik a médiaháború, de utána mindjárt a szakszervezeti választások témája következik. A viták elsősorban a választások helyszíne és a résztvevők köre tekintetében élesek. Az egyik fél amellett kardoskodik, hogy a munkahelyeken tartsák a választást, és csak a munkaviszonyban állók (szűkebb kör) szavazhassanak. Mielőtt vitába bocsátkoznánk, tisztáznunk kell, milyen szerepet is töltött be a SZOT (ma : MSZOSZ) a diktatúra gyászos negyven éve alatt.nem járnak messze az igazságtól, akik azt állítják, hogy az akkori álszent, korrupt, szovjetbérec vezetés veleje, vagy „szentháromsága” a pártkormány-szakszervezet trió volt. Felelősségük a bűnökben egységes és megbonthatatlan. A SZOT úgy öszszenőtt a Kádár-rendszerrel és annak vérlázító, gyalázató bűneivel, mint a sziámi ikrek egymással. Ennek következtében a SZOT-ra is érvényes minden rossz, amit a pártra elmondtak. Többek között az az 1956-ban elhangzott , önkritikus beismerés, hogy „Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.” Vonatkozik rájuk ennek a mondásnak egy mai változata, amit legutóbb a rádió elleni tüntetés feliratai között olvashattunk: „Hazudtatok eleget, most már Isten veletek!” A pártállammal való szoros együttműködés a mai MSZOSZ számára rendkívül súlyos erkölcsi teher. Erősen tartja magát a nézet, miszerint a SZOT utódja, az MSZOSZ nem más, mint a bukott pártállami vezetők gyűjtőhelye és mentsvára. Erre a legkézenfekvőbb példa maga Nagy Sándor személye, aki az egykori KB-tagsága ellenére ,politikailag hiteles személynek tartja magát, és a jelek szerint egyáltalán nem érez bűntudatot. Pedig érezhetne. A kommunisták diktatúrája alatt ugyanis itt, Európa közepén megértük azt a szégyent, hogy ázsiai, volt gyarmati országok messze túlszárnyaltak bennünket gazdagságban, műszaki-technikai fejlettségben. És akkor a lelki-erkölcsi pusztításról még nem is szóltunk. Ezekért minden kommunista főkolompos felelős, különösen pedig a volt KB-tagok. Fönnáll ez a felelősség még akkor is, ha valakinek „nyuszi” magatartása és elvtelensége miatt a jogos és beígért felelősségre vonás pillanatnyilag még nem valósult meg. Az MSZOSZ-nak nevezett szakszervezetet a fent említett közös bűnökről leválasztani lehetetlen. Emellett voltak a „bólogató” szakszervezetnek saját, belső bűnei is. Első helyen szokták említeni, hogy fő feladatát, az érdekvédelmi munkát nem teljesítette. Hát ez így nem igaz! Volt érdekvédelem, a rendszer és a vezetők érdekeit védték rendületlenül, emiatt nem maradt arra idejük, hogy a kisemberekkel és a kétkezi dolgozókkal is foglalkozzanak érdemüknek megfelelően. Az üdültetési tevékenységben hasonló szemlélet tükröződött. Itt a speciális, szakszervezeti „maradékelv” uralkodott. A vezetők az irodákban maguk között elosztották a legjobb beutalókat, amelyek a főszezonra és a magasabb osztályú üdülőkbe szóltak, és ami már a kutyának sem kellett, azzal megtisztelték a melóst. Beszélhetnénk az ún. szervezési munkáról is, amit nem lehetett Valódi toborzásnak nevezni, inkább terelgetés volt, pult nélkül. Visszaéltek a helyzettel, hogy a munkahely, a mindennapi kenyér alkalmas egzisztenciális nyomás gyakorlására. Ilyen előzmények után én még álmomban sem követném az eljövendő szakszervezeti választásoknak Nagy Sándor által megjelölt útját. Amit ők mondanak, az nekem nem jó. De más érveim is vannak. A rendszerváltás kezdetén határozottan és világosan kimondtuk, hogy a munkahelyekről örökre és végérvényesen száműzzük a politikát. Azt pedig már mindkét részről elismerték, hogy ebben a kiélezett kényes helyzetben a viták már nem csupán a vagyon fölosztása fölött folynak. Ez a harc már a legtöményebb politika. Ezért ennek a munkahelyeken már semmi keresnivalója. Különösen veszélyes lenne a munkahelyeken választani ma, a nagy munkanélküliségek idején. Köztudott, hogy a rendszerváltás csak miniszteriális szinten történt meg hazánkban. Az üzemekben még a diktatúrabeli elvtársak az urak. Ha ők a kötelező és teljes foglalkoztatottság idején is képesek voltak az egzisztenciális nyomás eszközével élni, akkor most hogyne tudnának elvbarátjuk, az MSZOSZ érdekében megfélemlítettséget teremteni. Jól tudják ezt ők is. Ezért ragaszkodnak makacsul elképzeléseikhez. Nézzük most a témát vagyoni oldalról. Vajon annak idején a tagdíjakból, vagy a költségvetési támogatásból épültek a szép üdülők és székházak? Tudjuk, hogy az állampárt idején minden bevétel belement a „közös, nagy kalap”-ba, és az „arra hivatott személyek” szubjektív döntésétől függött, ki mit kap belőle. A szakszervezet természetesen „jól viselkedett”, hiszen kiérdemelte a „bólogató” jelzőt. Bőségesen kapott a költségvetésből, ami az adófizetők filléreiből jött létre. Ezért egyértelmű, hogy a vitatott szakszervezeti vagyon nem csupán a szakszervezeti tagoké, nem csupán a munkaviszonyban lévőké, hanem az egész népé. Nem állok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a Nagy Sándor által vezetett MSZOSZ fentiekkel kapcsolatos állásfoglalása a történek után sokkal szerényebb és önkritikusabb lehetne. KÖVÉR KÁROLY Miből épültek a nyaralók? rtyk * * DLLVILAGasss&sm2.szept.1., kedd Tisztelettel: DR. ENDREY ANTAL, a Magyar Keresztény Mozgalom országos elnöke Kié legyen a televízió? Hónapok óta áldatlan viszálykodásnak vagyunk tanúi. Történetesen a rádió és a tv elnöki székeinek birtoklása, illetve annak bitorlása a tét. Mi is történik e két szék körül? Az ami a többi, sok hasonló, párnázott ajtók mögött levő bársonyszék és benne meghúzódó használója körül. Vagy talán nem is meghúzódó, hanem nagyon is magabiztos, mind nagyobb hanggal (néha már szemtelenséggel) intézkedő gazdája körül. Vagyis semmi. Fogják egymás kezét és marad mind a helyén. Semmiféle hatalom el nem tudja őket távolítani. De ők igen a maguknak nem tetszőt. Csak próbáljon valaki nem a szájuk íze szerint szólni, írni. Hisz Hankiss úr is egyből hazaugrott Amerikából, mihelyt meghallotta, hogy valaki bele akar nézni a tv pénzügyeibe. A nagy nyilvánosság előtt ezzel kezdődött a retorziók sora, amire most méltó koronát tett föl a Crudinák elleni intézkedés. De mint az említett kiváló riporterről tudjuk, láttuk a híradásokban annak idején, a legvadabb lövöldözések közt is szemrebbenés nélkül készítette a jelentéseit, most a politikai, innen, onnan süvöltő lövedékek közt is kijelentette : „Most is olyan támadások érik, mint 15 évvel ezelőtt.” (És nyilván ugyanazok, vagy elvbarátaik részéről.) Itt bújt ki a szög a zsákból. Bár már tudtuk, hogy benne van (maradt), de ilyen nyíltan, szemtelenül eddig nem jelentkezett. És lehet, hogy jeles riporterünket, akin anynyi gerilla és egyéb harcos lövedéke nem fogott, itthon egy ilyen, eddig zsákban várakozó politikai lövedék leteríti. Már úgy látszik, a tisztelt vezetők egymást túl is akarják licitálni. Erre vall, amikor a rádió elnök ura meg csak úgy fogta magát és leváltotta Győri Bélát, a Vasárnapi Újság műsorának főszerkesztőjét. Annak műsornak vezetőjét, aki sok száz reményvesztett ügyet tárt a világ elé. Olyanokat, amelyekben az egymás kezét fogó és mosó régi elvtársak még most sem engedik az igazság érvényesülését, örök homályba tartják, sok, sok családnak egész életre szóló tragédiát okozva így. Persze nemcsak politikailag, anyagilag is megtalálják szarmasaikat a nagy vezető urak. Egy őszinteségi rohamba csak elmondták, hogy a média fővezér évi alapfizetése 1 millió 700 ezer Ft. És akkor még hol vannak az egyébb mellékes juttatások, prémiumok? Úgy a rádiónál, mint a tv-nél több tucat százezren felüli havi alapfizetésű személy ordítja állandóan a szegénységet. (Szegények ...) Igaz, szegénységet más is ordítozik. Ami részben igaz is. Csak azt nem kiabálják ki, hogy ezt sokszor éppen ők, vagy cinkostársaik okozzák. Például tavaly, mikor sem ingyen, sem pénzért vették a vágóhidak a hízót. Így év utolján nagy megelégedéssel vették tudomásul, hogy nagy nyereségük lett. Ha nyereség, akkor az extra fizetésen felül prémium, amit ugye a főembereknél ma már milliókban illik számolni. Hogy sok kistermelő legjobb esetben ingyen dolgozott, de legtöbben anyagi romlásba dőltek, kis és nagytermelők, mit érdekelte az az igazgató urakat, meg a kiszolgálóikat, akik szintén nem üres kézzel tértek meg ez ügyben. Párnázott ajtón nem hullik be a sírás. A pénzintézetek meg kiadják a jelentést, hogy mikor menynyivel nőtt a lakossági (?) pénzbetét. (Nyilván nem azoktól a dunántúli hizlalóktól, több mint 3500-tól, kiknek a Kaposvári Húskombinát, illetve vezetői a múlt évi hízókért még a mai napig is egyszerűen egy fillért sem fizetett. Ha egy háziasszony 20 deka levescsonttal fizetés nélkül akarna kimenni a boltból, azt mindjárt tolvajnak, csalónak kiáltják ki. De egy igazgató és stábja sok ezer disznót egy fillér nélkül büntetlenül elrabolhatott. (Ettől eltekintve nem kívánom a bolti szarkákat védeni.) És mi van, ha valakit mégis le akarnának váltani? Legyen az akármilyen fővezető, médiaelnök, főszerkesztő, vagy akárhol igazgató. Egekig csapkodó tiltakozó hullám, aminek persze már megvan a maga szokásos útja. Akármilyen szinten mindenesetre az ellenzék soraiból indul el (Kiknek a sugalatára?) ami éppen azt a tömeghangulatot használja ki, amit az említett urak idéztek elő. Tehát minél rosszabb, annál jobb. Már, mint őnekik: a Független Kisgazdapárt vásárhelyi szervezete nevében Szenti András