Reggeli Délvilág, 1992. november (3. évfolyam, 257-281. szám)

1992-11-02 / 257. szám

Nincs döntés a makói gazdaképzőről Pénteken került sor a képviselő-testület rendkívüli ülésére Makón, amely arról volt hivatva dönteni, hogy nyújtson-e be igényt az önkormányzat a Gorzsai Állami Gazdaság által felajánlott földterületre, amelyen a Galamb József Szakközép és Szakmunkásképző, valamint a Ju­hász Gyula Szakközépiskola közös tanterületét alakítják ki. A döntés nem ígérkezett könnyűnek. Noha már léte­zik egy megállapodás, amelynek értelmében a két iskola használatba kapná a Gorzsai Állami Gzadaság által fel­kínált földterületeket, a két iskola igazgatója — a várható költségek miatt — a végső döntést a képviselők kezébe kívánta adni. Kiderült az is, hogy a tanterület kialakítá­­tására másutt, más feltételekkel ugyancsak lehet lehe­tőség. Az ülésen jelen volt dr. Mihály Zoltán országgyűlési képviselő, aki a városatyákat tájékoztatta az ügy jelen­legi állásáról. Nézete szerint nagyjából 200 hektáros terü­letre lenne szükség, épületekkel és felszerelésekkel együtt, és ez ügyben már a Földművelésügyi Minisztérium tá­mogatását is kérte. A mezőgazdasági képzésre való átté­rést napi szükségletnek nevezte, amelynek megvalósítása nem tűr halasztást, éppen ezért kérte a képviselőket ha­tékony és gyors döntésre, amely a kérdés megoldását elő­segíti. A két iskola igazgatója hasonló álláspontot képviselt. A képviselők közül többen is szót kértek, ám többségük úgy érezte, hogy a jelenlegi helyzet alkalmatlan a dön­tésre. Gál Sándor szerint a képviselők asztalára került anyag előkészítetlen, feleslegesnek érezte a polgármesteri tájékoztatót. Felvetette, hogy a tervezetben javasolt meg­oldási módon kívül mások is akadnak. Az alulinformált­ságot nevezte a döntésképtelenség okának Vida Sándor is. Szerinte a tangazdaságra nyilvánvalóan szükség van, ám hiba lenne egy elhamarkodott döntést meghozni. Mint a szavazás bebizonyította, a képviselők többsége is hasonlóan vélekedett, éppen ezért tartózkodott. Ily mó­don egyelőre döntés nélkül maradt a tanterület ügye. Azt azonban elfogadták a képviselők, hogy a polgármester to­vábbra is foglalkozzon az üggyel. Dr. Sánta Sándor ígé­retet tett arra, hogy alaposabban körbejárja a témát, és egy gondosabban előkészített anyag alapján felelősséggel dönthet a testület ebben a kérdésben. SZABÓ IMRE Új korszak a patikáknál is A gyógyszertári közpon­tok alapítói jogát november elsejétől az Állami Vagyon­ügynökség gyakorolja. Ezzel minden bizonnyal új kor­szak kezdődik a hazai gyógy­szerellátásban : megindulhat a gyógyszertári központok és a patikák régóta várt szét­választása, s egyben priva­tizálásuk. Mint a főtanácsos elmond­ta : a privatizációt — a Népjó­léti Minisztériummal, illetve a Magyar Gyógyszerész Ka­marával közösen kialakított koncepciónak megfelelően — az egész országban egységes elvek alapján kívánják meg­valósítani. Az ÁVÜ alapve­tően decentralizációs szem­léletet kíván érvényesíteni, amelynek eredményeként az eddigi kétlépcsős gyógyszer­nagykereskedelem egylép­csősre egyszerűsödik. Az át­alakulás első lépéseként az ÁVÜ rövidesen privatizá­ciós biztosokat nevez ki a központok élére. A gyógy­szertárak esetében ugyanak­kor szigorú szakmai feltéte­lek is érvényesülnek. Az ÁVÜ is egyetért azzal, hogy a patikák nem kizárólag ke­reskedelmi egységek, hanem a közegészségügyi ellátás ré­szei. Az egységes gyógyszer­ellátás biztosítása érdeké­ben ezért az úgynevezett személyi jog elve alapján kerülnek meghirdetésre a patikák, s eszerint gyógy­szertárat csak gyógyszerész üzemeltethet A működtetési jog és az állami tulajdonú vagyontárgyak megszerzé­séért indítandó pályázatokra így csak gyógyszerészi dip­lomával rendelkező szemé­lyek jelentkezhetnek majd. Azonos ajánlatok esetén el­sősorban az adott patika dolgozói részesülnek előny­ben. Amennyiben több je­lentkező is van egy patiká­ra, úgy figyelembe veszik még egyebek mellett a szak­mában eltöltött évek szá­mát, a szakképesítéseket, il­letve a pályázó rendelkezé­sére álló anyagi eszközöket. Különös találkozó volt szombat este Szegeden: a „kozmikus út” apostola, a Houstonban élő magyar származású professzor, Pető Ferenc szervezett fórumot a „magyar út” apostolának, Csurka Istvánnak. A Deák gimnázium nagytermében összegyűlt százak előtt Pető azt a humanista barátját kö­szöntötte, akinek „volt, van és lesz is bátorsága” kimon­dani az igazságot. Az amerikai magyar val­lomása szerint ő egy a 15 millióból, aki hazajött, hogy segítse „felmelegíteni, fel­emelni” hazáját, mely lelki­leg még mindig fetreng, nem találja helyét, s nem látja meg, hogy kinyílt jö­vendőjének kapuja. A filo­zófus Pető szerint a szenve­dő, elesett ember mindig ér­tékeket hordoz, melyeket a tudatalattiból nehéz előbá­nyászni, de segíteni kell megtalálni. Ehhez kellenek a „hittel szóló emberek”, mint Csurka István. Az MDF alelnöke, ország­­gyűlési képviselő több mint egy órás beszédét a nemré­giben meghirdetett prog­ramja, a „magyar út” értel­mezésének szentelte. Elő­adását szónoki kérdéssel kezdte: „tudjuk-e pontosan, milyen folyamat részesei vagyunk ?!” Elmagyarázta, hogy mélyben húzódó alap­vető okának kell lennie an­nak, hogy míg a társadalom jó része legyint, nem történt itt rendszerváltás, s a politi­kai elit egy része — bárhol üljenek is a Parlamentben — ezen állapot megváltoz­tatásán munkálkodik, még­is mély, tátongó szakadék húzódik közöttük. Az értel­mezéshez a kommunista és a tőkés társadalmakat tette egymás mellé. Az előbbi nem adott lehetőséget, a pa­rancs, az erőszakba kénysze­rítés szabályai szerint mű­ködött. Gazdaságilag azon­ban a szocializmus nem volt más, mint államkapitalista változata a tőkés berendez­kedésnek. A nagy multina­cionális konszernek ugyanis — kiterjedt bankrendszerrel — láthatatlan végződéseik­kel behálózzák a világot, nem kis politikai, társadal­mi hatalmat is gyakorolva. Életlehetőséget tekintve nyilván ez a típusú beren­dezkedés a jobb, de nincs ilyen választási lehetősé­günk. Mert e lerabolt, ki­fosztott, nyomort és adóssá­got örökölt országnak nincs pénze. "Hiába kacsingatunk Nyugat felé, évtizedek múl­va sem tudunk úgy élni, mint ők. Sajátos társadalmi formációban élünk: a poszt­­kommunista társadalom­ban. Intézmények, szemé­lyek magukban hordják a múltat, kapcsolatrendsze­reiket, s ezen átöröklött no­menklatúra irányítja valójá­ban az országot, s törik a változtatni akarók akaratát. Csurka szerint éppen a kelet-közép-európai válto­zások közepette vesztette el a Nyugat azt a képességét, hogy életmintákat, a társa­dalmi fejlődés fejlettebb formáit terjessze. Maga is nehézségekkel küszködik, fejlődése egyenetlen, habo­zik lépéseiben. Ami most Nyugatról jön, az a fogyasz­tói társadalom bomláster­méke, a kommercializálódott kultúra. Már­pedig, ha ott is recesszió van, s nincs hosz­­szú távú remény a kilába­lásra, akkor „el kell gon­dolkodni, merre megyünk és hová megyünk”. Recept nincs, s a bizonytalanság­ban a vezető politikai elit­nek sincs ehhez — idő híján — gyakorlati és távlati prog­ramja. Az M­DF alelnöke szerint viszont van jó kiin­dulási alap, a demokrata fó­rum eredeti programja, meg a lakiteleki nyilatkozat. Er­re kellett volna radikális programot építeni, de még mindig nem késő, mert a sajátos posztkommunista törvénykezéssel, s a szünte­len tulajdonküzdelemmel még semmi nem dőlt el. Csapdahelyzet van: a régi nomenklatúra úgy csempészi vissza magát, hogy észre sem vesszük. Itt kell Csur­ka szerint a társadalomnak, a népnek ráébrednie arra, hogy ő és nem a politikai elit a történelem formálója. A tömegek hozzájárulása nélkül nem lehet új társa­dalmat érteni. A nyugati demokráciák azért lehettek olyan erősek és tartósak, mert forradalomban, a leg­szélesebb tömegek felhatal­mazásával, harsogó sikerél­ményben születtek. Nálunk azért van egykedvűség, kö­zömbösség, fáradtság és szo­morúság, mert milliók nem kaptak lehetőséget arra, hogy alkotó hozzájárulá­sukkal, bátorítással sorsuk­ba beleszólhassanak. Az MDF alelnöke hangsú­lyozta, hogy most már nem az a kérdés, miért történhe­tett így, hanem a felismert helyzetben mi a teendő. Mert van még lehetőség a változtatásra. Hiszen „elég egy követ dobni a tóba, máris megmozdul a víz”! Csurka természetesen tanul­mányára gondolt, „melyben felhívtam a figyelmet a ve­szélyre, meg arra, hogy le­het és kell is tenni, amíg nem késő”. Hogy kik a fele­lősek azért, hogy a nép nem szólalhat meg, mert azt su­gallják neki, nincs szavad, nincs lehetőséged, nem moz­dulhatsz, úgyis eltaposunk? Mindenekelőtt „természete­sen” a sajtó, különösen a rádió és televízió. „Akik tel­jes mértékben vissza akar­ják állítani a régi nomen­klatúra hatalmát, akik a kormányt lehetetlen helyzet­be akarják hozni, akik fenn akarják tartani a kádári tu­datállapotot, felejtetnek, el­hallgatják az előző rendszer természetrajzát, hogy ne le­gyen egészséges közvéle­mény, s ne születhessék al­kotó gondolat.” A kérdés Csurka szerint most már az, elkezdődhet-e végre a tel­jes társadalom hozzájárulá­sával „egy új magyar sors­választás”? Amennyiben ez elmarad, „a litván menet­rend számunkra is elő van írva: a visszarendeződés!” Hogy ez ne következhessék be, az MDF alelnöke szerint a demokrata fórumnak újra kell szerveznie nemzeti erő­it, mégpedig alulról, új kö­zösségeket, „szabadságkö­röket, magyar út köröket” szervezve. Mert minden, ami itt nem a nép, az igazi nemzet- és államalkotó té­nyező körében született, ha­zugság! Szabadságot nem lehet importálni vagy ex­portálni, csak kivívni, köve­telve, tömegakarattal. A „magyar út”: „Csak ebben, a mi népi eredetű, az egész magyar kultúra által ki­munkált nemzeti tudatunk­ban van feladat és összetar­tó erő, mely felébreszti és egyesíti az akaratot.” O. F. Tudjuk-e pontosan? És a nyugdíjakat ki fizeti? ] (Folytatás az 1. oldalról.) Számítani lehetett arra, a mentőszolgálat problémája sem kerüli el a jelenlévők figyelmét. A kérdés Vásár­helyen különösképpen ak­tuális, hiszen erről már szó volt az önkormányzat köz­gyűlésének legutóbbi ülésén, amikor drámai hangnemben ecsetelték a kilátástalannak tűnő helyzetet. A nyomasztó pénzhiány miatt veszélybe került ugyanis, a szolgálat eleddig elfogadhatónak mi­nősített működőképessége. A mentősök végső elkeseredé­sükben az önkormányzathoz fordultak segítségért, holott, köztudott, ennek a kérdés­nek a megoldása a társada­lombiztosító hatáskörébe tartozik. A miniszter úr is meghökkenve hallgatta a Vásárhelyen történteket — amiről már korábban részleteiben tájékoztattuk olvasóinkat —, s ígéretet tett, hogy mihamarabb in­tézkedik ez ügyben. Hang­súlyozta, hogy a felmerült gondoknak nem kizárólag anyagi, hanem szubjektív okai is vannak. Ez utóbbi­aknak a felszámolása érde­kében a legradikálisabb lé­pések megtételétől sem riad vissza, beleértve a személyi változásokat azokon a posz­tokon, ahol arra szükség mutatkozik. Nyomatékosan kijelentette, megteremtik a feltételeket, hogy ebben a mezővárosban egyszer s mindenkorra tökéletesen funkcionáljon a mentőszol­gálat. Ennek érdekében olyan gyorsan fognak csele­kedni, amilyen gyorsaságot a mentősöktől várnak azok, akik a segítségükre szorul­nak. Pusztakeresztúri 50% kedvezmény, plusz: A CSÉB-M-MEL AMERIKÁBA! 11 aranyéremnek örülhettünk Barcelonában, 11 szerencsés ügyfe­lünk 11 napos utazásra indulhat Atlantába, a 96-os olimpia városá­ba, ha az olimpiától karácsonyig tartó akciónk során régi CSÉB-jét CSÉB-M-re váltja és CSÉB-M-re az átkötés után legalább egy évig érvényes marad. A sorsolás időpontját később közöljük. JUTALOM A BIZTONSÁGHOZ! A NEMZETKÖZI CSALÁDTAG­­délvilág 1992. nov. 2., hétfőmmmmmmmmmmm 3 mm

Next