Reggeli Délvilág, 1992. december (3. évfolyam, 282-306. szám)

1992-12-01 / 282. szám

Az Erich Honecker és társai ellen kezdeményezett bírósági per ötödik tárgyalási, napján, hétfőn, felolvasták a vádiratot. A húsz percig tartó felolvasást az egykori NDK[ egykori vezetője rezzenéstelenül ülte végig. A tárgyalási nap kezdetén Honeckert ügyvédei ismét indítványozták a per beszüntetését, most azzal az indokkal, hogy kliensük mint volt NDK-államfő, immunitást élvez, s ez akkor is érvényes, ha az állam c megszűnt, szövetségi német bíróság nem vonhatja őt felelősségre. Honeckert jó öt évvel j ezelőtt még államfőnek kijáró külsőségek között fogadták Bonnban. Az ügyvédek beadványát hétfőn elutasították. Erich Honeckert azzal vádolják, hogy a berlini fal megépítését 1961. augusztus 13-át követően döntően hozzájárult a határvédelmi létesít­mények kiépítéséhez. Ezen felül az ő - és társai, Heinz Kessler volt nemzetvédelmi miniszter, Kessler helyettese, Fritz Streletz, valamint a volt Suhl megyei első titkár, Hans Albrecht - lelkén szárad: a határőrök fegyverüket is használhatták, s menekülőket teríthettek le. Eredetileg a vádlottak padján ült Willi Stoph volt miniszterelnök és Erich Mielke, a belbiztonsági tárca egykori felelőse is, de ellenük az eljárást egészségi okra I hivatkozva eavelőre beszüntették. Mind a hatan tagjai voltak az NDK védelmi tanácsának. * Hőközpont, te drága. írásunk a 3. oldalon Alt, bomlik Cikket írtam, hogy raga­csos fehér anyaggal beken­ték az egyik szegedi nyilvá­nos telefonállomás készü­lékét. Gyors tájékoztatás alapján felhívtam a nagyér­demű figyelmét, vigyázzon, mert a szóban forgó anyag csótányölő, rovarpusztító idegméreg, ami veszélyes az emberre is. A közlemény megjelenése után nyugod­tan aludtam, abban a hi­­szemben, megcseleked­tem, amit megkövetelt a lel­kiismeretem. Csak két nap után derült ki, rosszul tájékoztattak. Valóban csótányölő méreg­gel kenték be a telefon­kagylót, ám ez a méreg csak az állatra veszélyes, az em­bert nem károsítja. Az Alt nevű rovar- és rágcsálók el­leni szerről volt szó. Nem­csak hogy nem mérgez, ha-, nem környezetbarát, gyor­san elbomlik. Egy német cég termékét óriási fárad­sággal, pénzért stb. az Ag­­rica Kft. vezette be szűkebb pátriánkban. Két évig tar­tott, amíg meg tudták győzni az embereket, hogy rájuk nem veszélyes. Ami­kor megírtam az említett glosszát, félni kezdtek az Alttól. Tisztelt Olvasóim, téved­tem. Elnézést kérek az ille­tékesektől, nyugodtan használják az Altot.- Halász -ü! Leltár Részvénytársasággá ala­kul január elsejétől a vá­sárhelyi Tangazdaság. Ja­vában folyik az ezzel kap­csolatos, minden részletre kiterjedő leltározás. Hogy egészen pontosan miként? A leltározók megkapják a nyilvántartásból a gazdaság tulajdonában levő eszközök, egyebek listáját, a leírtakat pedig a látottakkal egyezte­tik. Többnyire meg is egyeznek — legalábbis az eddigi tapasztalatok sze­rint. Még a szabad ég alatt is dolgoznak a leltározók, mélyszántás közben veszik föl az adatokat a traktor­ról. (Fotó: Pintér) Dobozolunk? Évente háromszor emeli árát az alap­anyagnak — a hullámpapírnak — a csepeli Dunapack. így nem csoda, egyik felhasználójának, a szegedi Do­bozkészítő és Papírfeldolgozó Kisszövetkezetnek, a jogos nemtetszése. Ők ugyanis nem tudják hasonló drasztikussággal beépíteni eladási áraikba. Másképpen kell szorítaniuk a nadrágszíjat: mindenféle termékkel, mindenfelé. Dániába cipősdobozokat, Ausztriába ecsetdobozokat, Franciaországba gyógyszerdobozo­kat, Németországba kerámiadobozokat készítenek, bel­földre pedig iratgyűjtőket, iskolafüzeteket és kartonból csomagolóanyagokat. Újdonságuk a papírpolc. Stabili­tása, teherbíró képessége, sokoldalú felhasználható­sága, s ami lényeges, alacsony árfekvése miatt, remé­nyeik szerint majd bombaként fog robbanni a bel- és külföldi piacokon. (Pijó) 1992/282. december 1., kedd Pillanatok alatt parázs vi- , ta kerekedett. Többen arra j kérték dr. Kucsera Józsefet, | a Csongrád Megyei Kárpót- | lási Hivatal képviselőjét, 1 halasszák el az árverést. A | biztos azonban ezt a köve- | telést azzal hárította, hogy % semmiféle jogsértéshez nem * kíván asszisztálni. A jelenlévők azonban ma­gát a licitet tartják tör­vénytelennek, Állítván, nem a Magyar Közlönyben hivatalosan megjelent terü­letekért folyik mc/.-t a harc. E táborba tartozik Bodó György, a 2-es számú föld­­rendezési bizottság elnöke is. — Önök miért szabotál­ják az árverést? — Mert itt tulajdonkép­pen átverésről van szó. Ko­rábban mi egyezséget kötöt­tünk a téesszel, amit most, úgy tűnik, felrúgtak. Hu­szonöt hektárunk vált kám­forrá, így sokan hoppon maradtak. — Mit tehet ilyenkor a földrendezési bizottság elnö­ke? — Sajm , nem sokat, hisz késik a törvény, ami jogorvoslatot jelenthetne számunkra. Mi mindeneset-Arverés vagy átverés Szatymázon? Huszonöt hektár kámfor Nem szívbetegeknek való egy földárverés, külö­nösen akkor nem, ha huszonöt hektárért hiába licitál több tucat ember. Ez derült ki tegnap délelőtt Szaty­­mazon, ahol majdnem egymás haján búcsúztak az érintettek. Móricz Imrére, a Homok Gyöngye elnöké­re azt kiabálták: eladta a kárpótlásra kijelölt terület egy részét, illetve kimérette a részarány-tulajdonosok jussát. Mindezt anélkül tette, hogy egy szót szólt vol­na a helyi földrendezési bizottságnak, illetve a maj­dani tulajdonosoknak. re ügyészség) vizsgálatot kérünk. Budai Sándor földigénylő­be szintén nem lehet belé­­fojtani a szót. — A tudtunk nélkül át­írták a térképet. A téesz vagy eladta a területünket, vagy pedig tagi tulajdonba kimérte. * Móricz Imre, a Homok Gyöngye elnöke, nem bír­ván már az idegtépő vitát, a szatymazr kultúrház folyo­sóján keresett menedéket. — Elnök úr, miért mér­ték ki a kárpótlásra kije­lölt terület egy részét? — A tanyákban élő rész­arány-tulajdonosok meg­ijedtek az új terjeszkedők­től. ezért inkább ők is él­tek a törvény adta joguk­kal. — így azonban 25 hektár­ral csökkent a kárpótlásra eredetileg kijelölt terület. Miért nem szóltak erről az érintetteknek? — Én sokáig beteg vol­tam, így nem tudtam ele­get foglalkozni ezzel az üggyel. * Ez fölöttébb nagy baj, mert még dr_ Kucsera Jó­zsef árverési biztos is több­ször kijelentette: vizsgálód­ni, kivizsgálni tényleg mu­száj. Mit mondjuk: feltétle­nül! P. BODZSÄR ERZSÉBET HIRDESSEN A REGGELI DÉLVILÁGBAN. SZEGED, 6701 Pf.: 625. Ára: 8,90 Ft ........... ......1..........'■■■•* .................­­■ - ■ ....ii [■■■■■■■■■ fc* Nyugati / Szülés tűrnek előhívása, \ Most Javíttassa bőrruházatát J Bővített választékkal J SZOLGÁLTATÓT pamut sporlfelsök \ I M ®R,~OCEH“5 wb*rJav‘t6ná,t * újból megnyílt az^á*, r 1 ' magnokazettak. elemek. / Nappa bőrruházatának szakadásait,.sérüléséit, ■ OKTOGON KFT SZOLGALTATAST nagy választékban igazolványkép-készítés \\ I különleges módszerre nyomtalanul eltüntetem IP,,,. . _ T 7" ■ I IZÍKIÁI o WFSTFRN” (színes, fekete-fehér) FESTÉSSEL, BÉLÉSCSERÉVELFEllJJlTOIVi. , élelmiszer- és muszak, , KiNAL „ Wlo Lnl\ | kedvező árakon. | ' Vállalási idő 10 nap. \ _ diszkontja. « _ ® bálás ruházatiban. í DÜHÉT FOTÓ VET í Átvevóhelyeink: Vásárhely, Oldalkosár u. 14. (Natália Butik) , 9-17 Óráig várjuk Ont. / M M U k'l • »' 9/h 4 raumUlUMl, | Szeged, Rókusi krt. 17. (Spórol 6 cipőüzlet) | Vásárhely, \ * " IViaKO, Kálvin tér Z/O. ^ Makó.Széchenyitérbutiksor, j Szentes, (Mágnes Aprócikk-bolt) autóbusz pu.-val szemben ( Szent István tér 15. , J du. 3-5-ig \ Szeged, Nagyáruház passzázssor! J I Makó, Kombi Üzletház (Gyors cipőjavító) Jl (Tűzoltósággal SZGÍTtbön) J I f | jjjjBj 3 I Lm—hm—MM# '^^/////m//////////////////////^ ....... ................-....-...^ ■ ■ ■ ■ ■ J.« «.3 LnnB.HanHa.mBBi

Next

/
Thumbnails
Contents