Reggeli Délvilág, 1993. június (4. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-01 / 125. szám
Magyar hősökre emlékeztünk Pünkösdvasárnap egyszersmind a Hősök napja is vol. A magyar társadalom, az első világháborút követve, minden esztendő májusának utolsó vasárnapján megemlékezett a háborúban elhunyt hősökről. Ezt az időközben mesterségesen eltörölni igyekezett tisztelet- és kegyeletteljes szokást elevenítette föl a Honvéd Hagyományőrző Egyesület a megszálló szovjet csapatok távozása után, kiegészítve a második világháború és az ’56-os forradalom áldozataira való emlékezéssel. Ez alkalomból — sok száz fős meghatott jelenlévő előtt — helyezett el koszorút Szegeden, a Hősök Kapujánál, a köztársasági megbízott, a városi önkormányzat, a honvédség, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület, a Pofosz, a Hadifoglyok Szövetsége, és más szervezetek képviselete tegnapelőtt. „A háborúkat nem a katonák, hanem a politikusok készítették elő A katona parancsot teljesített, mert ez volt a kötelessége. Tisztelettel hajtjuk meg fejünket a háborúk hőseinek emléke előtt, mert a legkisebb településen is, sajnos, van kire emlékeznünk” — mondotta dr. Maschek Rudolf, a rendező Honvéd Hagyományőrző Egyesület területi megbízottja, a koszorúzáskor. Emlékezzünk hát a Porta Heroum előtt! (elcsé) Emlékművet avattak Szegváron A szegváriak mindig is gondoltak a múltra, a háborúkban elesett áldozatokra. Az I. világháborús emlékmű elkészülte után, régóta foglalkoztatta a helyi polgárokat az, hogy méltón megemlékezzenek a második világégés hőseiről is. Már 1988-ban elkezdték az anyaggyűjtést. Mára — a község, a Művészeti Alap és a lakosság adományozásából — valóra váltak az elgondolások. Közel száz név szerepel az emlékművön, ám ez felsorolás még korántsem teljes Nem véletlenül került a névsor alá az alábbi szöveg: az elhunyt zsidó származású hősök emlékére is. Az avatáson Bánfy György színművész, országgyűlési képviselő és dr. Habik István polgármester mondott rövid beszédet. Megemlékezve a Katonáról, amely tulajdonképpen Tóth Béla csongrádi szobrászművész alkotásának központi alakja. A kapu fölött, felhőben, ott látjuk a hős katona arcát, domborműben (így nevezte a művész), bármerről is figyeljük, mindig ránk néz. A kapu hátoldalán egy Vörösmarty-idézetet találunk: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába ont a vért.” Csongrádon is koszorúztak Csongrádon ez volt az első alkalom, amikor mindkét világháború hősi halottairól nyilvánosan, szabadon emlékezhettünk. A rendezvény a Nagyboldogasszony templomban, ünnepi szentmisével kezdődött, majd a Szentháromság téri parkba vonult a több száz főből álló tömeg az első világháborús emlékműhöz. Jelen volt Losoncziné Piroska Réka polgármester, az önkormányzat több tagja, dr Eke Károly, országgyűlési képviselő, valamint a politikai pártok, intézmények és szövetkezetek képviselői. Babits Mihály Epilógus című versét Pozsár Ferenc előadóművész szavalta el. Zsótér Antal kanonok ünnepi beszédében a két világháború hőseinek érdemeit méltatta. Ezután tisztelgő főhajtás mellett helyezték el koszorúikat a különböző szervezetek képviselői. Utána a Dózsa György téri parkba mentek az ünneplők, a nemrégiben felavatott második világháborús hősi emlékműhöz, hogy ott is leróják kegyeletüket. Koszorúkkal és virágokkal borították el az emlékmű talapzatát. A katonai tiszteletadást és a díszőrséget mindkét hősi emlékműnél a szentesi Damjanich Laktanya helyőrségének honvédei látták el. (várkonyi) Meghalt Dér István Nagy veszteség érte Szeged képzőművészeti életét szombaton délelőtt. Dér István festőművész vált meg tőlünk örökre, aki csütörtökön a lakásán lett rosszul, majd a szegedi klinika intenzív osztályán már többé nem ébredt fel. Gyászolja Szeged művészetpártoló közönsége és természetesen több tucat tanítványa. Mert pedagógus volt ízig-vérig. Előbb tanítóképzőt végzett, majd tanári diplomát szerezvén a hatvanas évek végétől a tanárjelöltek példaképe lett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Azon kevesek közé tartozott, akiért rajongtak a növendékei. Dér István Csanádpalotáról indult, és a szülőföldjét sosem feledte. Szívesen járt haza, és ez a táj gyakran megjelent a képein is. A múlt héten töltötte be az 56. életévét, szűk baráti körben köszöntötték is a kortársai, művészbarátai. Akkor senki nem gondolta, hogy ez lesz az utolsó születésnap. A jeles képzőművész rendszeres közreműködője volt a hazai és a külföldi tárlatoknak. Életművét még akkor is elismerték, ha állami kitüntetésben sosem részeltetett. Többször kapta meg Szeged város Alkotói díját, kiérdemelte a Juhász Gyula-díjat is. Ezen elismerésekre azonban túl sokat nem adván, igazán a SZÖG-ART-ban érezte jól magát, melynek alapító tagja volt. A temetéséről később intézkednek. Dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselő, házigazda megnyitóját követően a jelenlevők — dr. Kiss Gyula munkaügyi miniszter, dr. Zsíros Géza, Prepeliczay István, Pintér István, Vincze Kálmán országgyűlési képviselők, Bárdos Balázs politikai államtitkár és Josef Aufricht, a Németországi Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövetségének a főtanácsosa is részt vett a nagygyűlésen — elénekelték aHimnuszt, majd dr. Kovács Béla országgyűlési képviselő felolvasta Pártay Tivadar elnöki üzenetét. Dr. Rapcsák András polgármester is szólt az egybegyűltekhez, és kiemelte azt, hogy az ország zűrzavaros politikai helyzetében nagy szükség van a nemes célokat felmutatni tudó kezdeményezésekre. Pünkösd a lélek megerősödésének az ünnepe, kezdte beszédét dr. Szabó Lajos, s azokat is köszöntötte, akik „csupán” a kisgazdák megbékélése végett fáradtak el a művelődési központba. Kié lesz a magyar nemzet legfőbb vagyona, a föld?, tette fel a kérdést. Véleménye szerint a liberálisok a nagybirtokok újjáélesztését tartják szem előtt, a volt kommunisták menedzserekként szipolyozzák a népet, éppen azért verték szét — a Szociáldemokrata párthoz hasonlóan — a kisgazdapártot, mert az a föld művelőinek nagy részét tulajdonhoz akarta juttatni. Párttámogatás nélkül a Földművelésügyi Minisztérium súlytalan, közben az ipari lobbi százmilliárdokat kap adósságainak rendezésére. Nem privatizáció megy végbe az országban, hanem vásári komédiások rablóhadjárata. Minél kevesebb médiavitára, tiszta közéletre van szükségünk, a bűnöket pedig számon kell kérni, fejezte be mondandóját a koalíciós kötelezettségekkel immár nem rendelkező Történelmi, Független Kisgazdapárt egyik vezéralakja. Dr. Horváth László országgyűlési képviselő, a párt politikai tagozatának az elnöke párhuzamot vont a kisgazdapárt korábbi programjai és a mostani helyzet között, és megállapította, hogy a tennivalók szinte ugyanazok, mint évtizedekkel ezelőtt. A kormány politikája mezőgazdaság-ellenes, nem működik az agrárérdekvédelem és a koncepciótlan irányítás következtében elhúzódik a tulajdonváltás. Nem elég az, hogy a földművelésügyi miniszter kisgazda, el kell érni azt, ebben a kérdésben a kormányzat kisgazda ésszel gondolkodjon. Csak magyar állampolgárnak szabad földet juttatni, a vezetésre vállalkozó személyeknek el kell számolniuk a múltjukkal, s a pártnak nem a koalíciót, hanem a népet kell szolgálnia. Morvay István címzetes államtitkár arról számolt be, hogy 1500 tagja van a pártnak, s minden ellenkező híresztelésekkel szemben, a szervezői nem törnek vezetői babérokra. Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig a Rákosi-érában született, kommunista alapelveken nyugvó alkotmány van érvényben, felül kell vizsgálni az Alkotmánybíróság és a köztársasági elnök jogkörét is. A pártok állami támogatását meg kell szüntetni, a kormány végrehajtó szerepét pedig erősíteni kell. Túl sok a minisztérium, ugyanakkor a közigazgatásban dolgozók anyagi megbecsülése nem megfelelő. Dr. Sánta Sándor makói polgármester azon meggyőződésének adott hangot, hogy még nem fejeződöttbe a parasztság megnyeréséért vívott harc, és bár lépéshátrányban vannak a történelmi kisgazdák , nem szabad átengedni a szociális problémák kezelését a baloldali pártoknak. A Pártay-féle pártot nem támogató kisgazdák is kisgazdák, nem szabad velük a párbeszédét megszakítani, jegyezte meg, azt az észrevételét pedig, ahogy nem a minisztereknek és az államtitkároknak kell hitelesíteniük a Történelmi Független Kisgazdapártot, hanem fordítva, nagytaps követte. Rajkai Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium politikai államtitkára azt fejtegette: a kisgazdapárti eszmeiséget uralkodóvá kell tenni, különben a demokrácia az alapjaiban rendül meg Magyarországon. A tb-önkormányzati választásokat politikai komédiának minősítette, s abszurdnak tartotta azt, hogy az MSZMP KB egykori tagja, Nagy Sándor az MSZOSZ elnökeként hirdeti a demokráciát a tévé képernyőjén. Megítélése szerint is gazdasági befolyásuk alá akarják vonni az állampolgárokat az elmúlt rendszer politikai hatalmasságai. Vajon nem szándékosan késleltetik-e a termőföld privatizálását? — kérdezte a délelőtt utolsó előtti hozzászólójaként dr. Zsámboki Sándor földművelésügyi kormánybiztos, majd így folytatta: a kárpótlási törvény végrehajtásának költségtényezőit valakik kihúzták, így nem lehetünk biztosak abban, hogy a parlamenti ciklus végére befejeződik a kárpótlás, a kárpótlási jegygyel rendelkezők kétharmada még a földjére vár. Délután a megyék képviselőinek felszólalásaival fejeződött be a nagygyűlés. D. L. Vásárhelyen bontott zászlót a Történelmi Független Kisgazdapárt Vásári komédiások rabolják az országot Alig két hónappal ezelőtt még dr. Torgyán Józsefet, a Független Kisgazdapárt elnökét várták hívei kenyérrel és sóval a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor Művelődési Központ előtt, szombaton délelőtt pedig a Pártay Tivadar vezette Történelmi Független Kisgazdapárt bontott zászlót az épületben. Az elnöki asztalon szintén nemzetiszínű szalaggal átkötött, hatalmas kenyér díszelgett, s ahogy a Heti Kis Újság egy nappal korábban megjelent számának Vásárhely című vezércikkében a főszerkesztő Pártay Tivadar fogalmazott: a vásárhelyi politikai fazekasoknak ma az a feladata, hogy műhelyeikből fényes, tiszta edény kerüljön ki, meg kell tisztítaniuk a rárakódott szennytől a 63 éves, Bikésen újjáalakult pártot. Reméljük, a szegváriak elfogadják ezt a nagyon szép alkotást, amellyel vasárnap délelőtt gazdagodott a község. L. I. Azt mondják, jön a 10 százalékos áfa. Nulla és hét százalék helyett még keményedik az elvonás. És a vám is rámászik az árusokra. Mert muszáj. Mert kell a pénz. Merthogy szegény az állam. Azt mondják. És sok száz milliárdos hiányról is beszélnek. Tehát húzni kell a nadrágszíjon. Én meg csak nézem az embereket, a Cserepes sori ócskapiacon bámészkodókat, a 20 forintos árkülönbözettől is sopánkodó idős asszonyok ráncos arcát, és nézem persze munkában rokkant öregeken a kifényesedett nadrágot, azon meg a nadrágszíjat, s mi tagadás, van még rajta bőven lyuk. Mint ahogy mások arcán is bőr. Mondjuk azon a képviselőén, aki farizeus-pofával magyaráz nekünk (lásd: köznép) a megszorításpolitika törvényszerűségeiről, elátkozza a komments- Panaszláng ákat, és a legtermészetesebb dolgának veszi, hogy ő bizony a Parlamentből hazavigyen 200 ezer nettó forintot, hogy beültessék vagy három cég felügyelőbizottságába, mondjuk darabonként 40 ezer bruttóért, hogy párttársai feneke alá minimum 12 milliós Mercedest rendeljen ez a drága jó (de leginkább szegény) magyar állam, mert hát ugye miniszternek ennyi mégiscsak dukál, ha már száguldozni akar bizonyos kanyarokban. Fene tudja miért, de ezek a fránya gondolatok a minap is fölágaskodtak bennem az áfa-szigorítás ürügyén, pedig csak egy-két mondatot sikerült elcsípnem egy tévés beszélgetés foszlányból. Amikor is azt mondta a képviselő (alighanem ellenzéki volt, mert nagyon ostorozott a lelkem), hogy szomorúan kell látnunk: a miniszterelnöki hivatal már feleannyiba kerül az országnak, mint a Parlament, pedig tavaly még csak egyharmadnyi költséggel megúsztak. Bár nem vagyok egy húsz kilobájtos számítógép, de annyit azonnal levonhattam, oszthattam és szorozhattam, hogy itt bizony százmilliós pénzekről van ám szó, hiszen csak egy országgyűlési képviselő költségei, beleértve fizetését, a számára fönntartott irodákat, a kommunikálásához szükséges egyéb járulékos pénzeket, az ingyenes juttatásokat, a legszerényebb számítások szerint is meghaladja az évi 3 millió forintot, s mivel mifelénk (gondolom országunk hatalmas méreteiből kiindulva) közel 401 képviselőt tartunk, tessék kérem beszorozni az összeget. És emlékezni arra, hogy úgy öt évvel ezelőtt azon sopánkodott az egész ország, jaj nekünk szétterpeszkedik rajtunk a rusnya bürokrácia polipteste. Most meg már szinte ki sem látszunk a hivatalok alól. Mondhatja erre kormánypártoló, hogy ez bizony aljas bolsevik duma, hogy az a néhány százmillió úgy sem húzza ki az ország szekerét a hiány sarából, meg aztán a demokrácia bizony sokba kerül. Mondhatja, de vajon átgondolja-e, hogy ilyen szemlélettel egyszerűen erkölcstelenség az agyonadóztatott köznéptől megértést várni. Arról nem is beszélve, hogy most már mind gyakrabban vetik ám föl kocsmaasztal mellett éppúgy, mint vállalkozói panasznapokon, hogy az elképesztő adóprés miatt (is) vált pazarlóvá a magyar állam. Tudja, hogy szoríthatja rajtunk a nadrágszíjat, van hát miből reprezentálnia, megfizetnie bürokráciáját. Ez lenne a színtiszta igazság? Vagy csak szegénységünk miatt lázong a régóta lappangó keserűség? Ki tudja? Mindenesetre figyelmeztető ez a közharag, mert gyorsabban terjed, mint a fölégetett tarló lángja. S nemcsak a füstje nagyobb. BÁTYZOn" .N 1993. jún. l.– kedd DÉLVILÁG