Reggeli Délvilág, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-01 / 151. szám

Póda Jenő országgyűlési képviselő (jobbról) üzemlátogatáson. Kalauza Perényi Ottó privatizá­ciós biztos (balról), valamint Kónya Antal főmérnök. AZ EGÉSZSÉGÜGY ÚJABB LÉPÉSE. Az egészségügyi reform alapgondolata, hogy megoldást csak a meglévő pénzek ésszerű és igazságos átcsoportosítása hozhat, amely a teljesítményarányos finanszírozás általánossá válásában ölthet testet. Ezen úton egy újabb fontos határkőnek számít ma, csütörtök, amikor az alapellátásban kiteljesedik, a szakellátásban pedig megkezdődik a teljesítményarányos finanszírozás. Ez év áprilisában látott napvilágot az a kormányren­delet, amely szerint az alapellátásban júliustól teljesen megszűnik a korábbi bázisalapú támogatás. Ezt az úgynevezett fix összegű támogatás váltja fel, amelynek értéke felnőtt körzet esetén 20-30, gyerekkörzetnél 25-35 ezer forint között mozog havonta. Ezzel párhuzamosan 40 forintra emelkedik a biztosítási kártya egy hónapra lebontott alapértéke, és megduplázódik a területi pótlék is. Új elemnek számít a degresszió, amellyel a tárca a mamutkörzetek kialakulását, és ezzel az ellátás színvonalának romlását szeretné megakadályozni. Ezután ugyanis - egy bizonyos kártyaszám felett - már csak minimális pluszpénzt kap az orvos. Az alapellátásban tehát kiteljesedik, a szakellátásban pedig most kezdődik a teljesítményarányos finanszírozásra való áttérés. Életre ítéltetett — Lélegzet után milliárdos lehet Nyomdavarázs Makkosházon Biztos vagyok benne, hogy jobb sorsom hozta úgy, hogy e nagy öregek között kezdhettem, általuk időben élhettem meg az életre szóló tantörléneteket. íme az egyik 1984 tele volt), a pe­rifériára — üzemi laphoz — szorított jó öreg barátaim­mal lapunk megjelenés előtti imprimálására igyekeztünk a győri Széchenyi Nyomdába. Mielőtt a szedőterembe ér­tünk volna, kollégáim levet­itek kalapjukat, jó magam, sapkásán lépdeltem mögöt­tük. Észrevették. Megálltak, majd atyai kedvességgel, minden feltűnés nélkül, megtanítottak: „Most nyom­dában vagyunk, Gutenberg félezredes templomában. Újságírói pályám áldott emlékei között tartom szá­mon azokat az élményeket, amikor a legidősebbektől, a szakma békeidőket is megélt doyenjeitől tanulhattam, leshettem el nemcsak biztos mesterségbeli fogásaikat, de ennél is többet. A mások, az érdemesek iránti fi­gyelmes tiszteletadás példáit. Ehhez méltóan kell visel­kedni, megadni a tisztessé­get azoknak a nyomdászok­nak, akik munkája nélkül a mi munkánk sem ér sem­mit. Az íróké, a költőké sem . ..” Megértettem. Azóta mindig leemelem a fejfedő­met, s kezet fogok minden­kivel, üdvözlöm valamennyi jelenlévő nyomdászkollégát. Ezt is megtanultam. Meg azt is, hogy munkájukat minden egyes alkalommal megkö­szönjem. Bocsánat e hosszú, szemé­lyes emlékezetért, de ez ju­tott az eszembe a minap, amikor a Szegedi Nyomda — reméljük feltámadás előt­ti — vállalati koponyahegy­­járásáról kíváncsiskodtam. A történetben nem érdemes túl messzire visszamennünk, Kikerülnek az ellátásból A regisztrált munkanélkü­liek száma májusban tovább csökkent 685 ezerről 677 ezerre. Rendkívül nagyok vi­szont az eltérések az egyes területek munkanélkülisége között. Az Országos Munka­ügyi Központ összesítése szerint így például, míg a gaz­daságilag aktív népesség és a munkanélküliek aránya or­szágosan 13,2 százalékról 13 százalékra csökkent, addig Nógrád megyében a munka­­nélküliség elérte a 21,7 száza­lékot. Igen sok a munkanél­küli Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, itt a ráta 21,1 százalék, Borsod-Abaúj- Zemplén megyében 19,7 szá­zalék, Jász-Nagykun-Szolnok A vásárhelyi önkormány­zat minapi rendkívüli köz­gyűlésén — miután egy­hangúlag támogatták a koncessziós telefontársa­ság létrehozását — napi­rendre került a hitelfelvétel lehetősége. Pontosabban arról a javaslatról tárgyal­tak, felhatalmazzák-e dr. Rapcsák András polgármes­tert annak a hitelszerződés­nek a megkötésére, amely a szennyvíztisztító építésére vonatkozik. Mielőtt a képviselők ki­fejtették volna ezzel kap­csolatos véleményüket, dr. Rapcsák András tájékoz­tatta a közgyűlést, hogy a Magyar Közlöny június 8- án megjelent számában egyebek közt az olvasható, hogy a vásárhelyi önkor­mányzat a már említett be­ruházásra 112 millió 800 ezer forint céltámogatást 4 x 4 NAP A MARSON SZAKVÁSÁROK A SZEGEDI NEMZETKÖZI VÁSÁR TERÜLETÉN t MA ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ A KÉSZ TÁMOGATÁSÁVAL de. 10 órakor de 1992. április 15-ig min­denképpen. A Szegedi Nyom­da gazdasági állapota ekkor olyan volt, hogy Damoklész kardja árnyékában számos, más állami vállalathoz ha­sonlóan, bármelyik pillanat­ban összedőlhet, mint egy kártyavár, maga alá temet­ve 200 dolgozót, valamint a lap- és könyvnyomtatás tel­jes vertikumát. Mint szak­mai felügyelő szerv, az Ipa­ri és Kereskedelmi Minisz­térium, valamint az Állami Vagyonügynökség azonban ezt nem várta meg, elébe sietett az összeomlásnak: ál­lamigazgatási felügyelet alá vonta a nyomdát, élére pri­vatizációs biztost nevezett ki, Perényi Ottó személyé­ben. A patinás, nagy múltú Gutenberg-templom ezzel a pusztulás helyett életre „ítél­tetett”. Ami a leggyötrelme­­sebb, s ugyanakkor a leg­szebb és legértékesebb egy­szerre. Az életre menekülés, ér­tékmentés, egyetlen útjának Marosleién, a Rákóczi u. egyik oldalán az itt lakók bukdácsolva, igen körülményesen közlekedhetnek, a járdának nem nevezhető, ritkábban tégla-, vagy beton­kockával kirakott, zömében inkább földdel borított terü­leten. Az önkormányzat az illetékes minisztérium céltá­mogatására számítva, pályázat útján megpróbál vala­mennyi pénzösszeget kicsikarni azért, hogy az utca egyik oldalán, teljes hosszában aszfaltjárdát építtessen. (Folytatás a 3. oldalon.) A vásárhelyi közgyűlés garanciát vállalt Hitel szennyvíztisztítóra célra. Június 25-én ugyanis telefaxon értesítették a polgármesteri hivatalt, hogy elfogadható önkormányza­ti garancia mellett az AND­RÉ svájci cég devizaforrás biztosítása esetén 2 millió dollárnak megfelelő forint hitelre bank garanciát vál­lal 3 százalékos garancia díj fizetése fejében. A bank illetékesei a helyszínen megtekintik a szennyvíz­tisztító-telep beruházási munkálatait, és tárgyalá­sokat folytatnak a hitelszer­ződés konkrét feltételeiről. (Folytatás a 2. oldalon.) Teleíöntudosításaink réme az elhal lás. Kivált, ha késő este érkezik, s korrekcióra alig akad lehetőség, így lesznek az osztogatókból fosztogatók, a partfürdőből pártfürdő — ahogy a sajtóviccek végeláthatatlan sorát jellemzik: leiterjakab. Ez történt a vásárhelyi koncesz­­sziós telefontársasággal is. Amiből tegnapi lapszámunk­ban már-már politikai bakit sikerült fabrikálni, hiszen koncepciós telefontársaságnak írtuk. Ami, ugyebár, egészen más. Az érintettek és olvasóink szíves elnézé­séért esedezünk. 2. UTAZÁS JÚLIUS 1-4. o Nyitva: naponta 1 e óráig, j ) ____'_____” J megyében 17,3 százalék. Bu­dapesten a munkanélküliek aránya 6,6 százalék, viszony­lag kedvező a helyzet Győr- Moson-Sopron megyében, itt 8,3 százalék, Vas megyében 8,9 százalék a ráta. Egyre többen kerülnek ki a munkanélküli ellátásból a jo­gosultsági idő lejárta miatt. Az ellátásból kikerülök mint­egy 70 százaléka válik az ön­­kormányzatok elbírálása alapján jogosulttá a munka­­nélküliek szociális jellegű jö­vedelempótló támogatására. Számuk májusban már meg­haladta a 70 ezret, ez a re­gisztrált munkanélküliek több mint 10 százaléka. téri hivatal tárgyalásokat folytat az Általános Érték­­forgalmi Bank Rt.-vel. Nagy a valószínűsége annak, hogy a bank idén 159,7 millió fo­rint hitelt biztosít erre a kapott. Azt is elmondta, hogy ennek az összegnek az igénybevétele mellett a sa­ját forrás biztosítására 3 éves fejlesztési hitel felvé­telét tervezik. A polgármes-

Next

/
Thumbnails
Contents