Reggeli Délvilág, 1993. július (4. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-01 / 151. szám
Megharapták a rendőrt Szentesen Ingyencirkusz a Delelőben A június 26-i szombat esti műszak ugyanúgy kezdődött a szentesi Delelő vendéglőben, mint a már megszokott hétvégék százain. Utak vándorai fogyasztották ízletes vacsoráikat, hogy teli hassal vághassanak neki a sötét, éjszakai aszfaltnak, gondtalan fiatalok randevúztak, hogy innen induljanak a „szombat esti táncba, kiöltözött városszéliek táncoltak az orgonista lakodalmas muzsikájának ritmusaira, magányukba temetkező, csendes részegek emelték bánatos szemeiket a megváltást ígérő égre. Ebbe, a szinte már családias légkörű napnyugtába érkezett meg Szabó Ferenc, és neje, Czuci Terézia, hogy szárazságtól égő torkukat némi alkohollal locsolgassák. Látszott rajtuk, hogy efajta szomjoltó tevékenységüket már gyakorolhatták aznap, de ártalmatlannak látszottak, csak magukkal foglalkoztak. A pincérek azért sűrűbben oda-odapislantottak a párocskára, mivel azok nem kifejezetten csendességükről, szerénységükről voltak híresek. Rövid idő elteltével igazuk lett a gyanakvó felszolgálóknak. Szabó először csak minősíthetetlen hangon szapulni kezdte élettársát, amiben az asszony sem maradt adósa. Ez annyira felbosszantotta a teremtés koronáját, hogy a parázs vita pillanatok alatt egyoldalú verekedéssé fajult. A személyzet már nem bírta nézni, hogy a zúgó pofonnoktól földre került — toábbra is átkozódó — asszony ura rugdosásait is kénytelen elviselni, és mivel rájuk nem hallgattak, rendőri segítséget kértek. A kiérkező URH-sok látványától Szabó úr azonnal jobb belátásra tért, s ha ígéretet tett arra, hogy a varjú vájja ki a szemét, ha még egyszer gyönyörűséges hitveséhez ujjal is hozzányúl. A rendőrök ezt örömmel fogadták, és mivel súlyos sérülés nem történt, csak a helyiség elhagyására szólították fel a kedves vendégeket. Na, ekkor jött a meglepetés. Az eddig sértettként szereplő kapatos asszonyság leült a vendéglő elé, és kerek perec, kijelentette: Ő innen el nem megy, ő szomjas. Sem Szabó úr, sem a biztos urak jobb belátásra bírni nem tudták, sőt, rendünk őreit elkezdte minősíthetetlen hangon szidalmazni, becsmérelni. Amikor igazolásra, magánszámának befejezésére felszólították, lefeküdt a földre, és fülrepesztő sivítozások közepette, a lábával kapálózva, megrugdosta az intézkedő járőrvezetőt. A rutinos zsaruk ezt már nem tűrhették tovább, ezért a már jól bevált „gólya viszi a fiát” módszert alkalmazva, kívánták a hősnőt gépkocsijukba téve előállítani. Naivan azt hitte mindenki, ezzel végre befejeződött az ingyen cirkusz, amikor az italgőztől fűtött nő hirtelen mozdulattal, erőteljesen beleharapott az egyik rendőr vállába. Itt már nem volt mit tenni, csak könnygázt használva, tudták lehűteni a vehemens Szabónét. Ezek után az orvosi ügyeletre siettek, ahol mind az előállított nőt, mind a megharapott zsarut ellátták. A megmart rendőr sebét fertőtlenítették, és tetanusztis kapott, mivel az emberi harapás veszélyesebb egy veszett kutya marásánál is. tör. Tűhegyi Sándor, városi rendőrkapitány kivizsgálta az esetet, és megállapította, hogy a rendőri intézkedés teljesen jogszerű volt Az esetet hivatalos személy elleni erőszak gyanújával az ügyészség vette át. Az intézkedő járőrök csak annyit mondtak el az ügyről: Kutya egy helyzet volt! — vega — Makói hallássérültek panaszai Csak magukra számíthatnak Pest után Csongrádon a legmagasabb a hallássérültek aránya a megyék között, s ez a magas arányszám minden bizonnyal Makóra is érvényes, hiszen a Hallássérültek Országos Szövetségének makói csoportja csaknem háromszáz tagot számlál. A taglétszám tavaly hét fővel gyarapodott, a csoport szövetségtől kapott támogatása viszont radikálisan csökkent, tudtuk meg Farkas Páltól, a makói csoport titkárától félévnyitó gyűlésükön. A makói hallássérültek csoportja igen nehéz helyzetben van. Noha az önkormányzat ingyenesen biztosít számukra helyet — még a közüzemi költségeket is fedezi — a többnyire nyugdíjasokból álló tagság alig-alig tudja előteremteni a működés költségeit. Mindezt tetézi, hogy a csoport a HOSZ-tól tavaly 13 ezer forint támogatást kapott, idén viszont csak háromezret. Ez az összeg úgyszólván nevetséges — vélekedett Farkas Pál, s több sorstársa, mondván: ez fejenként tíz forint, még egy levél postaköltségét sem fedezi. Dura Béla, a megyei elnökség, egyúttal az országos szövetség képviselője erre azt válaszolta, hogy a HOSZ érdekvédelmi szervezet, éppen ezért jövőre még ez a 3 ezer forint sem jut el Makóra; a működési költségeket teremtsék elő a klubtagok, vagy keressenek támogatókat. Farkas úr erre azt kérdezte, hogy lehet, hogy a helyi csoportoknak nyújtott támogatás csökken, miközben a Hallássérültek Országos Szövetsége — a tavalyi 30 milliós támogatás után — idén 52 milliót kapott a költségvetésből? Hová tűnik a pénz? Amikor Farkas Pál a vezető tisztségviselők fizetése felől is érdeklődni kezdett, Dura Béla (meg sem várva a mondat végét) indulatosan kirohant a teremből. Ezen valamennyi klubtag felháborodott. Farkas Pál kijelentette, hogy a megyei vezetőség következő gyűlésére el sem megy, majd — lehiggadva — kétségbeesésének adott hangot. A klub programterve színvonalas: a makói hallássérültek minden héten találkoznak, terveznek közös kirándulást, biliárdversenyeket, a névnapok, jeles napok közös megünneplését, de hogyan fogják mindezt megvalósítani, ha nem lesz pénz? A vállalatok, vállalkozók maguk is nehéz helyzetben vannak, az önkormányzat pedig így is nagyon nagy segítséget nyújt a klubterem ingyenes biztosításával . . . Úgy tűnik, a makói hallássérültek ez évben úgyszólván csak magukra számíthatnak. (szabó) (Folytatás az 1. oldalról.) a piaci elvárásoknak, a kinyílt európai szemeknek is tetszetős produkciókra és produktumokra képes műszaki, technológiai színvonal megteremtése kínálkozott. Vagyis, a már korábban megkezdett, de elvetélni látszó fejlesztések továbbvitele, befejezése egy, az előbbi kívánalmaknak minden szempontból megfelelő beruházásba ágyazva. Igen ám, de miből? A kormány, illetve az ÁVÜ a privatizáció — térségünkre, s az érintettekre nézve — egyik legbölcsebb döntéseként, a nyomdai korszerűsítés, mint érték- és vagyongyarapító technika mellé állt, állami támogatással, hitellel, garanciavállalással Egy kondíciójában megerősödött, versenyképességre trenírozott, európai színvonalra gépesített vállalatot az átalakulás utáni privatizáció során, mint nagy értékű állami vagyont lehet majd értékesíteni. No, de melyek is azok a nagy léptékű változások, melyek a Szegedi Nyomda házatáján mostanság történőinek? Így, a kissé már feledésbe merült nyomdásznap apropóján is, válaszért Kónya Antal főmérnökhöz, a beruházás műszaki irányítójához fordultam. — Főmérnök úr! Még a kívülállók is látják, hogy a Szegedi Nyomda „rendszerváltása” egyszerre két helyen is zajlik: a Fekete sas utcai épülete ahogy „megy össze”, úgy terebélyesedik a valamikor csak a tanműhelynek otthont adó Makkosházi körúti telephely. — Pontosan így van. A belvárosi épületegyüttes tovább nem fejleszthető, s egyébként sem ipari termelésre való. Lépni innét már csak kifelé, északra, a Makkosházi körútra lehetett. Ahol felépült egy 2600 négyzetméteres csarnok, valamint egy 250 négyzetméter alapterületű, kétszintes energiafogadó és átalakító blokk. Ezen építési beruházások bekerülési költsége 120—130 millió forint. Ezzel párhuzamosan futott a gépi fejlesztés programja is, mintegy 1,7 millió német márka — durván 100 millió forint — értékben. Itt jegyzem meg, nagyon kedvező importlízing-konstrukciót sikerült kialkudnunk német partnereinknél. — Kérem, említsen meg néhány gépet, berendezést legújabb szerzeményeik közül, s érzékeltesse olvasóinkkal, mire képesek ezek! — Elöljáróban annyit, hogy ezek a gépi fejlesztések a klasszikus nyomdai tevékenységet erősítik, egyrészt szintentartással, másrészt korszerűsítéssel, a technológiai sorba illeszkedő, nagyobb teljesítményű és kapacitású gépegységek munkába állításával. A könyvgyártás — Magyarországon hagyományosan egy helyen végzett — mindhárom fázisára, a formakészítésre, magára a nyomtatásra, s a kikészítésre, vagyis a kötészetre gondolok. Ez utóbbi kapacitása akkora, hogy annak 60 százalékára nyugodtan bérkötést vállalhatunk. Ami pedig a gépeket illeti, büszkeséggel említem a Miller gépgyár OP 8-as ofszet rotációs nyomógépét, ami ugyan nem új, de garanciával generálfelújított, s nyugodtan állíthatom, európai rangú és minőségű teljesítményre képes, leheletfinomnyi az érzékenysége. A kötött könyvek „testét” előállító gépsor a Siglock délnémet cégtől származik, mely nemcsak gépeket, hanem könyveket is gyárt, így folyamatos a technológia tökéletesítése. Nem túlzás, amit a tőlük vásárolt gépsor tud, az világszínvonal; a kartonált könyveknél az Ehler Mann név a márka, az ívösszehordó öszeépítve a ragasztóművel. Aztán említhetném a háromkéses vágógépünket, vagy több tavalyi beszerzésünket is, mint például a négyszínű nyomógépünket, a hajtogatót és másokat, melyekkel akkor éppen a kötészet elejét erősítettük meg. Mára az egész kötészeti gyártósor egyes elemei tökéletes kompatibilis egyensúlyban vannak egymással. A kiváló minőségi mutatókon" kívül a teljesítménynövekedés is eléggé beszédes, hisz például míg korábban a kötött és kartonált könyvből fél-, illetve 2 millió darab gyártására voltunk képesek, a fejlesztés után 5, illetve 10 milliós a kapacitásunk. — Kónya úr, a potenciális lehetőség tehát már adott, de véleményem szerint most jön a másik neheze, a piacszerzés. Milyenek az esélyek? — Való igaz, az elkövetkezendő időkben a reflektorfénynek a piackutatók, az üzletkötők, a kereskedők, vagyis a marketing felé kell irányulnia. Meggyőződésem, hogy a 25-26 milliós havi termelési érték néhány hónap alatt 40 millió fölé emelhető., Lineáris programozással optimális marketingmunkát teljes piaci felfutást és ideális terméköszszetételt feltételezve, azt számolgattam, hogy „csúcsra járatva” milliárdos is lehet árbevételünk. Mondok néhány lehetőséget:- nagy hagyománya van nyomdánkban a természettudományos — matematikai, fizikai, kémiai, műszaki — könyvek nyomásának. Olyat tudunk — például emeletes törtek, matematikai jelek szedése —, melyet csak kevesen. Másik erősségünk, a szabad kötészeti kapacitásunk iránt más nagy nyomdából — Kossuth, Révai, Alföldi — is érdeklődnek, mivel náluk éppen ez a szűk keresztmetszet. Világszínvonalú technológiánk jelentősen megnöveli exportlehetőségeinket. Szinte valamennyi jelentősebb európai nyelv benne van a gépben. Most éppen svéd nyelvű könyvek mennek a gépsoron. A déli válság elhúzódása sajnálatosan meghiúsítja vajdasági reményt keltő pozícióinkat. — Vajon majd árban versenyképesek tudnak-e maradni akár a nagy, akár a kis nyomdákkal szemben? — Úgy látom, hogy igen. A Vajdaságot említve is erre apelláltam. Egyébként azzal, hogy most már a teljes termelési vertikum az új helyén működhet, máris javultak fajlagos költségeink. Tehát úgy érzem, árban is versenyképesek tudunk lenni. Ami a kis nyomdákat illeti, azok általában a gyártási fázisok egyikét, vagy másikát tudják csak, s teljesítményük is lényegesen alacsonyabb. __ Főmérnök úr, beszélgetésünket ismét komorra fordítva, ígéretes fejlődésükben törésvonalat látok felfedezni: csődeljárás folyik a Szegedi Nyomda ellen .. . — Valóban, a beruházások finisében likviditási problémáink adódtak. Május 6-án megjelent nevünk a csődértesítőben. A csődeljárást azonban én úgy fogom fel, mint aminek normális esetben lennie kell: ez a három hónap a megbillent pénzügyi egyensúly helyreállításának időszaka. Lélegzetvétel. Készülünk a jövő hónapban esedékes csődegyezségre. Meggyőződésem, hogy hitelezőinkkel meg tudunk egyezni. Optimizmusom nem légből kapott, hisz a Fekete sas utcai 4 ezer 200 négyzetméteres ingatlanegyüttesünk komoly potenciális vagyont jelent. Hogy ez minél előbb mobilizálható legyen, egy ügynökséget bíztunk meg az árusítással. Amint ezáltal pénzünknél leszünk, tudjuk finanszírozni tartozásainkat. A csődegyeztetésre készített csomagtervünket megalapozottnak tartom. * Tegyük hozzá, adja Isten, úgy legyen! Valahol félelmetes és a jövőbe vetett reményt roncsoló jelenség lenne, ha a ma jellemző kis- és nagykereskedelmi vállalkozások mellett éppen a régiónkban olyannyira ritka termelő beruházásnak kellene elbuknia. A közel 230 milliós beruházást már csak közös felelősségből is csak átsegíteni szabad a holtponton. A ráció s a morál egyaránt ezt kívánja. Az újjászülető Szegedi Nyomdát, mint térségünk egy kis európai szintű termelő szigetét nem vetheti ki magából a nemzettest! Lapunk, a Reggeli Délvilág, mely naponta születik újjá az értő szegedi nyomdászkezekben, különösen is szorít a most már igazán csak karnyújtásnyira levő — de még el nem ért — sikerért! ÖRFI FERENC Nyomdavarázs Makkosházon DÉLVILÁG 1993. júl. 1., csütörtök