Reggeli Délvilág, 1993. augusztus (4. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-02 / 178. szám

Feszty Árpád újjászületése (Folytatás az 1. oldalról.) — Mennyire népszerűek a történelmi pannók? — Azt hiszem ezek az al­kotások a reneszánszukat élik. A körkép a mozi és a tévé nyújtotta látvány előd­je. Ma is készülnek pano­rámaképek, de valójában ez a múlt század műfaja. Feszty Árpádot az 1891-es párizsi útja ihlette meg, ak­kor a Szajna-partján látta a napóleoni csatákat ábrá­zoló körképet, és akkor ha­tározta el, ha hazajön ma­ga is fest olyat. No persze apósa Jókai Mór is nagy sze­repet játszott abban, hogy vászonra vigye a „magya­rok bejövetelét”. A múlt század végén, a közelgő mil­lenniumi hangulatban az írófejedelem segített a té­ma kiválasztásában. A kör­képet 1894-ben avatták fel. — S mikor lesz a má­sodik avatása? — Beszélgetésünk elején már elismerően szóltam ar­ról, hogy jó ütemben halad­nak a munkálatokkal. A restaurálást a szerződés szerint 1995 őszére kell be­fejezni. Ám a lengyelek megelőzték magukat és sze­rintem 1995 januárjára el­készülnek. Az egészen biz­tos, hogy az 1996-os ünnep­ségen, a honfoglalás 1100. évfordulóján ismét a régi fényében ragyoghat a tör­ténelmi pannó.­ ­ Mibe került eddig az ópusztaszeri vállalkozás? — A nemzeti emlékpark ötlete Erdei Ferenctől ered, 1970-ben ő javasolta az épí­tést. Azóta sokféle bizottság, újabban alapítvány is be­kapcsolódott a tervezésbe, a kivitelezésbe. Őszintén megmondom, lehetetlen ki­számolni, hogy mennyibe került az emlékpark. Két évtizeddel ezelőtt csak az ásatásokra 10 millió forin­tot költöttünk. Az a tízmil­lió most a sokszorosát éri... Elültettünk 54 ezer fát, ha ezt a mai áron számoljuk, akkor csak ez a tétel sok millió forintot tesz ki. Becs­lésem szerint kb. 2 milliárd forintnyi munkát végezhet­tek el Ópusztaszeren. De nem szeretném, ha az érté­kelésem miatt vita alakul­na ki. Az emlékpark építé­sével párhuzamosan fejlő­dött Ópusztaszer község is. — Az első kapavágás­tól szemtanúja a nemzeti emlékpark létrejöttének. Bizonyosan voltak olyan pillanatok, amelyet ed­dig nem publikáltak va­lamilyen oknál fogva? — Ismerőseim körében né­ha anekdotázni szoktam. A rosszindulat és a butaság történetére jellemző a kö­vetkező epizód. Amikor a ’70-es években elkezdtük az ásatásokat, egyik napról a másikra megszállt a rend­őrség. Nagyot nevettünk, amikor kiderült, miért jöt­tek a biztosok. Valaki je­lentette nekik, hogy a sírok között meztelen nők sza­ladgálnak. A bikinis régész hallgatóinkat — akik a nyá­ri forróságban fürdőruhá­ban dolgoztak — látták ru­hátlannak a jóindulatú fel­jelentők. — Milyen lesz a köz­ponti múzeum biztonsági rendszere, hiszen nem árt az elővigyázatosság? — Az épületet már ma is éjjel-nappal őrzik, de a vé­delmi rendszert technikai­lag állandóan tökéletesít­jük. HALÁSZ MIKLÓS T­alán soha ennyi vendéget nem fo­gadott még Szaty­­maz, a 3600 lakosú falu, mint a hét végén, amikor a helyi gazdakör nemzet­közi kertészeti vásárt és kiállítást rendezett. Szombaton, a megnyitó napján többszáz érdeklő­dő nézte meg a majdnem 30 vetőmag-forgalmazó, gépgyártó, műtrágya-elő­állító, mezőgazdasági könyvkiadó, vegyipari cég, valamint néhány ter­melési rendszer és kutató­­intézet kiállítását. Ennyi illatos, mosolygó, piros­pozsgás őszibarackot ak­kor láttam utoljára, ami­kor úgy 30 éve , még a Horváth Mihály utcá­ban rendezték meg a Sze­gedi Ipari Vásárt. Öklöm­­nyi szőrös és kopasz ba­rackok kellették magukat — előcsalogatva a pavlo­vi reflexeket —, s ha még hozzávesszük a bográ­csokban jövő pörköltek és halászlé illatát, ember le­gyen a talpán, aki ellent tudott állni az ínyenc él­vezeteknek. Szatymaz polgármeste­re Szüts László. Őt kér­deztem a megnyitó után. —Ez az első ilyen nagy­szabású rendezvény. Mi volt az előzménye, hogy sikerült megszervezni? — Kérdésének a máso­dik felére válaszolva: na­gyon élénk a szatymazi Gazdakör. Vezetői diplo­más szakemberek, elnöke dr. Somogyi György, ku­tató, titkára Szél István, a megyei FM-hivatal munkatársa. Nekem csak középfokú végzettségem van, viszont 1 hektáron én is termelek őszibarac­kot. Van 30 éves Champi­on fám is, büszke vagyok rá, hiszen az ültetvénye­ket általában 15-20 év után újra kell telepíteni. A szatymazi őszibarack múltja és gyökere a két világháború közötti időre nyúlik vissza. Előtte itt is csak szór­vány gyümölcs volt. Kamenszky Béla, az akkori Gazdasági Iskola igazgatója ismerte fel, hogy az itteni mikroklí­ma, a talajadottságok és az alföldi gyümölcsös gazdák­ szakértelme az őszibaracktermelés fel­legvárává teheti ezt a környéket. Ő fejlesztette tájkörzetté a Szatymaz körüli gyümölcsösöket. A történelmi Buda—Nagy­tétény—Érd határolta te­rületet egyre inkább be­építik, nálunk, itt délen két, három héttel koráb­ban beérik a zamatos gyümölcs. — Nálunk viszont az a baj, hogy a kistermelés miatt szinte képtelenség akár egy kamionnyi egy­öntetű fajtát összeszedni, ez pedig gátja az export­nak. — Ezt mi is tudjuk, de hogy a helyzeten változ­tatni tudjunk, ahhoz idő kell, és egy olyan integ­ráló cég, amely garantál­ja a hosszú távú, bizton­ságos értékesítést. Az ül­tetvények, illetve a fajták cseréje folyamatos. Vi­szont az őszibarack olyan, hogy nem érzi jól magát az olyan földben, ahol az előző fák gyökérmarad­­ványai még megvannnak. — Viszonylag újak a kopasz barackok. Meg kell mondanom azonban, hogy ízletesebbek a régi, szőrös fajták. — Szerintem is. Persze a kopasz baracknak sok előnye van, például tartó­­sabb, jobban bírja a szál­lítást, nem löttyed meg olyan gyorsan, mint a szőrös barack, de ez utób­binak tényleg jobb az íze. Van, akinek allergiát okoz a barack szőre, ezért kell a kopasz barack is. Na­gyon kell­­ügyelni a met­szésére, mert, ha nem metszik meg rendesen, akkor sokat terem, de csak szilva nagyságú gyü­mölcsöket. — Az első nemzetközi kiállításon felbuzdulva hagyománnyá teszik ezt a vásárt? — Igen. Az igaz, hogy ez az eddigi legnagyobb ren­dezvényünk, de már évek óta tartunk valamilyen összejövetelt. A múlt szá­zad utolsó éveiben már volt itt gazdakör. A má­sodik világháború után szakkörként működött tovább, majd a Hazafias Népfront által szervezett kertbarát körként. Három éve, a rendszerváltozáskor lett ismét gazdakör. Tud­ja, a parasztember olyan, hogy amit akar, azt meg­csinálja, akárhogy hívják, is . . . Régebben is tartot­tunk kiállításokat, az el­múlt években pedig Ka­menszky­­Béla-emlékülé­­seket. Most azért nyitot­tunk, mert meggyőződé­sünk, hogy a magyar me­zőgazdaság úgy tud to­vábblépni, úgy lesz képes a bővített újratermelésre, ha a zöldség- és gyü­mölcságazatát fejleszti. Rövidesen őszibarack márkakörzetté nyilvání­tanak bennünket, erre mi már fölkészültünk egy intenzívebb marketing­­munkával, védjeggyel, fajtaváltással és a bioter­melés bevezetésével. A föllendülés nem megy egyik napról a másikra, de az ilyen nemzetközi ki­állítások messze földre is elviszik hírünket. MEGYERI VALÉRIA Szatymaz hamarosan márkakörzet Szőrös barack az igazi Elfogódottan topor­­gok a tűző napon, a Tisza partján, a napozók, a han­goló zenekarok között, kér­dezgetem, kinek mi a véle­ménye a Napokról, kinek, hogy, s mint tetszik. Hátha ekképp „elkapom’’ a han­gulatát. Ebből látszik, nem csupán a Sz. I. N. változott, hanem én is. Annak ide­jén, még ama „nagy” Na­pok táján, nem kellett sen­kit kérdeznem, én magam voltam a tárgyiasult han­gulat. Megesett, egyidejűleg láttak a Nagyállomáson, ahová épp begördült a vo­nat, rajta a miskolci, győri hobók, és a rakparton, ahol már próbált — teszem — az Ozirisz... („Cickók d­ccan­­nak, combok villannak”, ilyeneket írtam akkor, il­letve, a tudósítás vége tá­ján: „a híd alatt készülő­dik — mi is? —, talán a más nap, a vasárnap, vala­mint a fölkelő Nap.”) Vé­gül aztán: „a mályvaszín Nap első fénye törött nya­kú, zöld üvegen villan.” — Most, ma, hogy ilyeneket írnék, erről messze nincs szó. Kiüresedetten ülök az íróasztalnál, s maga a ren­dezvény is egészen más. Helyileg tört részére zsugo­rodott — igaz, e hely, mint mondom, a Lapos, többet ér, mint az a régebbi ösz­­szes. Mit mondanak a fia­talok? Nem érdektelen tud­ni, hisz, ha legtöbbnyire gyermekként is, de végigél­ték az egykor volt Sz. I. N.-napokat, van összehason­lítási alap. Akadt a meg­kérdezettek között, aki örömteli, meglepődött han­gon mondta: nem is tudta, Szegeden ennyi az amatőr rockzenekar! Itt, igen, akár minden hétvégén fölléphet­ne egy-egy környékbeli együttes ... Mások meg __ így Losonc Teodóra és Pócs Attila, akik kimondot­tan a Sz. I. N. kedvéért jöttek át Zentáról sátoroz­ni _ hiányolták a sztárze­nekarokat. Hirtelenjében Deák Bilit említették, akit szívesen hallgattak Volna, Hobót, a Beatricét — úgy látszik, hozzájuk nem jutott el a hír, hogy utóbbi stra­tégiai és taktikai feladatok­kal hihetetlenül el van fog­lalva. E kétféle vélemény volt a meghatározó a fiata­lok között. A helyszínt, ma­gát a Lapost, mindenki fő­nyereménynek tartotta. Vé­gül is, a városon belül van a SZ­­I- II., a rendezvény, akár a Tisza túlpartjáról is gond nélkül hallgatható, nézhető, nem eldugott hely­ről van hát szó — ugyan­akkor, mégsem kénytelenek a fiatalok tömegeibe nyárs­polgárok keveredni. Akik­nek nem tetszik a Sz. I. N„ nem megy a Laposra. Ah­hoz, hogy valaki idejöjjön, határozott szándék szüksé­geltetik. Keresztül kell menni gáton, erdőn, lepen­getni harminc ruppót, egye­bek .. . Ennyit azért csak nem ér meg a rendezvény egy ünneprontónak! S hogy a szervezők — így a Szurdi Zsolt vezette Sze­gedi Városi Rock Klub, ill. a Béke Jobb Bt. —, milyen­nek minősíttetik a rendez­vényt? Messzemenő elége­dettségüket fejezték ki a szombati nap délutánján — még fehéren tűzött a nap —, s igazolva látták előlegezésüket, hogy tudni­illik, a fiatalság méltónak bizonyul a Napokra. Vági László, a „rocknagypapa”, Barka Árpád, aki a szpon­zorokat begyűjtötte, és Szurdi Zsolt, mind­enkép­pen nyilatkozott. — Nagyon jellemző a Na­pokra — mondta Vági László —, amit a tizenki­lenc éves fiam fejtett ki: itt nem úgy működnek az emberek, mint a diszkóban. Ide nem balhézni jönnek, hanem jól érezni magukat, s egymást. Sokfelől­ sokféle fiatal érkezett ide — foly­tatta —, és ugyancsak sok­felől, sokféle zenekar. Kivé­tel nélkül, mind szerette, megértette a másikat, nem volt kölcsönös pfújolás, ki­fütyülés, sőt! Heavy-metált játszók éppúgy fölléptek itt, folk-rockot, countryt művelők, s a nosztalgikus rock hívei. Százféle színű volt a rendezvény, minden irányzat hozzáadta a maga pluszát, s ez így jó. A Sz. I. N. persze — melynek támogatásától a város, hogy is mondjam, el­határolta magát —, nem két fillérbe került. A fő tá­mogató, a Béke Jobb Bt. — mint Losonc Sándor ala­pítótól megtudtuk —, jó 280 ezer forintot fektetett a rendezvénybe. Ebből száz­ötvenezret vittek el mint­egy a föllépések, a hang­­technika árával együtt, 40 ezret a színpad, 50 ezerbe került a biztonság, 40-be az áram. .. Plusz még, ugye, adódtak járulékos költsé­gek, erre-arra. — Remélhe­tőleg megtérül a kiadás — mondta Losonc Sándor —, jó az idő, sokan jönnek a Laposra, összeadódnak a napozók, és a Napokra ér­kezők. ... Az igazi — persze — az éjszaka volt. Az éjsza­kák voltak igazán igaziak. Magam szombat este, tíz tájban mentem le,­ tkp. a Gőzerőt akartam meghall­gatni, ám a program kissé csúszott, akkor még javá­ban a bajai Sansz szólt. A kezdő, viszont ígéretes, a makói The Garde akkorra már túl volt a bemutatko­zón, éppúgy, mint a várat­lanul beérkező, vásárhelyi Interrock is, mely bluest játszott, és mint hallom, nagy sikerrel. Kimondott részeget csak egyetlent lát­tam — ő minden, csak nem fiatal volt. Vasárnap a nép­szerű Zátony sörivó verse­nyének döntőjével folytató­dott a programhalom, s az éjben, a jugoszláviai Crazy Joe’s Fish előadásával zá­rult. Közgazdasági szakkö­zepes lányok, fiúk, akikkel dumáltunk, így­­búcsúztak el tőlünk: — Na, akkor majd tíz év múlva, ugyanitt! De olyan tíz év múlva, amely alatt minden nyáron volt Szegedi Ifjúsági Napok! FARKAS CSABA (Fotó: Pintér J.) Feltámadt halottaiból a SZÍN Laposból lett a főnyeremény Azt hiszem, a Lapost — ezt a kieső újszegedi szabadstrandot — az Isten is az ifjúsági napok számára teremtette. Más kérdés, hogy ezt eleddig, a megelőző esek során, az égvilágon senki észre nem vette: a szegediek ezek szerint be vannak oltva alapfokú látás ellen. Igaz, maga a kérdés, már tudniillik, hol legyen a Szegedi Ifjúsági Lapok, a SZÍN, föl sem merült immáron jó pár év óta, mert egyáltalán, sehol nem volt. Szünetelt. Annak előtte m­eg jóformán mindenhol volt, a Stefániától a rakparton át a „Dugó” térig, a fiataloké valt az egész város. Az utolsó „igazi" Napokról még én írhattam a tudósítást — más lapba — fokozottan látom hát a különbséget. Az az elmúlt, az a régi óriási happening volt — a mostani szolid, zenés rendezvény. # r «»^DEImAG 1993. aug. 2., hétfő­­i

Next