Reggeli Délvilág, 1993. szeptember (4. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

KETTÉVÁGHATJÁK BOSZNIÁT Tizenegy napos szünet után tegnap folytatódtak a genfi béketárgyalások. A két társelnök, Lord Owen és Thorvald Stoltenberg a térképeken vitázó feleknek hétfőig szabott határidőt a kompromisszumos javaslattervezet elfogadására. Míg a boszniai szerbek jóváhagyták a rendezési javaslatot, a muzulmánok — akiket Genfben Alija Izetbegovic bosnyák elnök képvisel — továbbra is változtatásokat akarnak elérni a határokat illetően. Az összegyűlteket Lord Owen arra figyelmeztette, hogy a szerb erők kettévághatják Boszniát, ha a muzulmánok nem fogadják el a béketervet, és tovább folytatódik a háború. A terv értelmében a szerbek Bosznia-Hercegovina területének 52, a muzulmánok 31, míg a horvátok 17 százalékát kapnák. A bosnyák kormány azzal utasította el a béketervet, hogy nem tartja elegendőnek a számára kiutalt területeket. Emellett a majdani muzulmán államnak területi összeköttetést szeretne elérni az Adriai-tengerrel, továbbá azt akarja, hogy a rendezésben a NATO és az Egyesült Államok is vállaljon szerepet. 1/láról holnapra-összeállításunk az I—II—III—IV. oldalon Bezár vagy mégsem? Nem tudni. Mint ahogy azt sem, hogy mit tartalmaz az FM-nek a húsipari szakágazat átalakítására készített stratégiai terve. Egy biztos: az állami tulajdonban levő húsfeldolgozó üzemek közül többet hamarosan bezárnak. Tudósításunk a 3. oldalon. Vízparti vidámság, bográcsban párolódó marhapörkölttel. A kerti bádogsátor alatt pedig koccannak a poharak, nevetés szaladgál a tányérok között. S persze politika. Magyarosan, hangoskodva, minden szóval feszegetve a vitát. Pocsék világot élünk. Olyan világot, ahol már nincs hitele a szónak, szélhámosok uralkodnak a gazdaságban, konjunktúralovagok lopják ki a szemünket, tízmilliós Mercedesben feszeleg az, ki rongyos gatyáját szégyellte két éve. Kiárusítottuk az országot, nincs gazdája az iparnak, elhullajtottuk piacainkat, tehetségtelen vezetők lopják össze magukat, harácsolnak, mert érzik, hogy jövőre kitakarítják őket. Szemétdombra kerül ez az új rend — összegződnek a panaszok —, mert semmibe veszi azt, aki trónra ültette. Az embert nézi le, s csak a hatalmat isteníti. Aztán asztalra kerül a pörkölt, tejfölös galuskát takar a lábszárpörkölt szaftja, s Istennek tetsző illatokba burkolózva vidámodik a népes kompánia. Ám telt gyomorral sem lesz szebb a világ. Önkormányzat magának kaparó tisztségviselője éppúgy szóba kerül, mint hivatalához mit sem értő miniszter. S persze a privatizáció, amit a nép csak kótyavetyének titulál, kesernyésen biggyesztve ajkát. Hát ennyire padlón vagyunk? — kavarog a kérdés. Sokszor hallani beszélgetésekből, bizony ennyire. A rendszerváltás harmadik évében mind keményebben formálódik az ítélet, de hát emberek, mi nem ezt akartuk. Kinek a mind izmosabb, hivatalosabb, költekezőbb állam nem tetszik, kinek éppenséggel a bűnözést támogató erélytelenség fáj, ki azt panaszolja újfent: kontraszelekció nevelte ki új vezetőinket is, ezért toporgunk alföldi sarunkban. S persze az sem kerülheti el a bírálatot, aki hatalmába kapaszkodik. A sok-sok polgármester, ki gyakrabban látná már nevét az újságban, mint egykoron a dölyfös ideológiai titkár, önkormányzati szenátor úr, ki megválasztásakor csak kushadt, ha korábbi (köztörvényes) bűneit sorolták volna, de most már keményebb bajnoka az igazságnak, mint Oroszlánszívű Richárd kedvenc lovagja, a páncélos Ivanhoe. Csoda hát, hogy közben fölsejlik a régi rend? Mert minek is tagadnánk, szelektívre, múltat szépítőre, rosszat felejtőre fogékony emlékezetünk csillogóra mázolja azt is, mi akkoriban olyan szidni valóan bárgyú volt. Hamis értékek fölmagasztosulnak, valós bűnök elfelejtődnek. Talán mert ilyen az ember? Talán mert most billeg helyére a mérleg? Ki tudja. A szaftos pörkölt világából inkább csak a keserűség ereje marad meg. Zötykölődő kisbuszban forgatom újra és újra a szavakat, s irigylem a politikacsinálók népes kompániáját. Mert miközben így forr fedő alatt az ország, nekik ma is legfontosabb a ki mondta, miért mondta, mit gondolt akadémikus vitája. Nekik székházügyletek, pártpénzen kreált autókölcsönzők, alapítványpénzeken tákolt új értékek kötik le agyukat. S persze az a pörkölt, amit a parlamenti étteremben tálalnak föl. Isten látja lelkem, nem tudom, melyiknek szaftja lehet a finomabb. Bánatpörkölt 1993/203. szeptember L, szerda Ára: 11,60 Ft A Máltai Szeretetszolgálat alapítója, egyben örökös tiszteletbeli elnöke, Csilla von Boeselager az elmúlt napokban Makóra is ellátogatott, hogy megismerkedjen a helyi máltaisokkal. A visszautazás előtti percekben kértünk tőle interjút. — Néhány évvel ezelőtt két szociológus felmérte — így az elnöknő —, hogy miként működnek Magyarországon a karitatív szervezetek. E dolgozatuk könyv formában pár nappal ezelőtt látott napvilágot. Ebben olvasható, hogy a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kétszer annyi munkát végez Magyarországon, mint a többi karitatív szolgálat együttesen, beleértve a Vöröskeresztet is. Az itteni máltaisok 11 ezer önkéntese 112 helyen dolgozik. — Melyek voltak a kezdeti lépések, netán nehezebb percek, amikor meg kellett birkóznia a feladatokkal önnek, mint alapítónak? — Az alapítás igazából könnyebben ment, mint gondoltam. Pontosan 1987. október 23-án érkezett a magyar határra az első, adományokkal teli teherautó, amelyet én személyesen küldtem. Kozma Imre zugligeti plébános urat találtam partnernek ezek szétosztására. Egy évre rá olyan hatalmas mennyiség gyűlt össze adományokból, hogy tovább nem lehetett anélkül dolgozni, hogy egy szervezetet ne hozzak létre. Annak idején tárgyalásokat folytattam a reformkommunista kormány tagjaival, s 1988 őszén megadták az engedélyt arra, hogy megalapítsam a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot. Eddig a dolgok egyszerűen mentek. Nehezebb idők következtek később. Még most is néhány városban az embereket arról kell meggyőzni: ne gondolják, hogy mi az egyház szervezete vagyunk. Ráadásul azt gondolják, hogy politizálunk is, s ezért nem támogatják törekvéseinket. Ezek a nehezebb percek, amelyeket ön kérdezett. — Most módjában állt betekintést nyerni egy kisvárosban élő máltaisok tevékenységi körébe. Mi a tapasztalata? — Csodálatosan szép és barátságos városként ismertem meg Makót, rövid ittlétem során. Ezúton szeretném megköszönni a helyi önkormányzatnak, hogy a működésünkhöz szükséges Liget utcai székházat nekünk adták. Tudja, itt, Makón már modernebbek és európaibbak a gondolatok, nem úgy, mint más nagyobb városokban. Sok helyen még nem vették észre, hogy Európában, a szabad világban, Amerikában a szociális (Folytatás a 3. oldalon.) Makón európaiabbak — A máltaisok nem politizálnak Ha baj van, indulnak Kisgazdák egymás közt Patakvér Vásárhelyen? Jön a választási kampány (vagy már meg is érkezett), és egyre idegesebbek a Független Kisgazdapárt vásárhelyi szervezetének a tagjai. Lehetnek úgy 120-an. Tudniillik, abból indulnak ki, ha nem lesz legalább egy kis irodájuk hamarosan, akkor lőttek a párt választási esélyeinek, senki és semmi sem ingathatja meg dr. Szabó Lajos országgyűlési képviselőnek, a Történelmi Független Kisgazdapárt helyi elnökének a „trónját”. Három-négy hónapja huzakodnak már a polgármesteri hivatallal avégett, hogy valahol meghúzódhassanak, eredmény nélkül, így aztán a követelésükre hétfőn — Szigethy Ferenc megyei elnök vezetésével — 50 fős kompánia gyülekezett a városháza előtt. Mindenáron találkozni akartak a város vezetésével. — Végül is, hányan mentek be a hivatalba? — kérdeztem a megyei elnököt. — Úgy tízen. Nem lett volna értelme annak, ha mindenki bezúdul. — Kivel tárgyaltak? — Nagy György János alpolgármester szobájában Novák Imre polgármesterhelyettessel, dr. Dubecz György jegyzővel és természetesen az alpolgármester úrral. . . — Aki a mai napig tagja a Független Kisgazdapártnak, ugye? — Igen, de ő sem tudott rajtunk segíteni. Nem tudom, hogy van ez. Már negyedik alkalommal jártunk ez ügyben a hivatalban, két levelet írtamaz egyikre (Folytatás a 2. oldalon.) ! AUTÓZNI PEDIG lg ! Ha csütörtök, akkor ■ ! CordSál ! ?! . ZÖLD ÚJSÁGOT! !