Reggeli Délvilág, 1994. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)
1994-09-01 / 204. szám
Alig mozdult nyílt vizekre a kormányhajó, máris szembe kell néznünk a koalíciós megállapodás negyedik, a társadalom és kultúra című részének közoktatási irányzatával. Ez így szól: „A koalíciós kormány garantálja az állami önkormányzati oktatás világnézeti semlegességét” Ez megvalósíthatatlan! Ugyanis olyan pedagógusokat és könyveket tételez föl, akik (amik) világnézetileg semlegesek, vagy szemléletüket gondosan eltitkolják. Ha — talán — kevesen is mékek a kormányhajón vannak, ilyeneknek nem volna szabad oktatniok. Miért? Mert egy „világnézetileg semleges” ifjúságtól milyen célok megvalósítását várhatja a nemzet? Például a történelem száraz eseménytörténet legyen? Hol a hazaszeretet magyarságtudat társadalmi erkölcs, önkritika, kritika? Idézzük tovább: „Az állami önkormányzati iskola nem illeszthet nevelési programjába olyan foglalkozást (tanórát), amely egyik-másik világnézet igazságtartalma mellett foglal állást.” Mit jelentsen ez? Ne értékelhesse például az ifjúság, hogy az emberies, vagy emberietlen világnézet szolgálja-e inkább az emberiség érdekét? Ebből a tilalomból az is következik, hogy egyetlen párt tagja sem taníthat világnézeti tantárgyat (történelem, magyar irodalom, filozófia, világnézetünk alapjai stb.). Ugyanis nem tételezhető fel, hogy a párttag pedagógus nem érvényesíti saját világnézetét a tanórán. Ha ezt tenné, a diákság azonnal érzékelné, hogy nem azonosul azzal, amit tanít, és nem hinnének neki. Semleges oktatáspolitika nincs, esetleg ilyennek imitálható. Következésképp tömegembert nevel, akinek nincs döntéskészsége. Világnézeti tájékozottság híján így a különböző hatalmi áramlatok uszályába terelhető, sőt szembeállítható akár a szüleivel, testvéreivel is. A kultúrvilág — a jóléti államok —, de más népek is 5-600 éves erkölcs alapján tanítanak-élnek: tiszteld szüleidet, ne ölj, ne lopj, hamis tanúságot ne szólj, szeresd embertársadat. Semleges oktatás mellett mindez nincs, ezek nélkül pedig nincs nemzet! Ie lesz következmény: kisebbség lehetünk saját hazánkban azon népekkel szemben, akik szinte harsogják nemzeti tudatukat, akiknek eltűrjük, hogy „semleges”, hallgatag magyarságtudatunk mellett is nacionalistának becézzenek bennünket. Másik léli kormányhajónkon az alapszerződések ügye. Két siralmas alapszerződésünk van: az 1920. évi trianoni és az 1947. évi párizsi szerződés. Kizárólag ezek lejárta után jöhet szóba újabb szerződés. Szlovákia máris megsértette a bősi Duna-eltereléssel az 1947-es békeszerződést, mert hosszan és mélyen megsértette határunkat így Szlovákia ténykedése a fenti szerződésen kívüli károkozás legsúlyosabb tényállását valósította meg. A nemzetközi jogban nincs jogutódlás, így Csehszlovákia szétválásával nem köt bennünket az 1977-es nemzetrontó szerződés sem. Ez ma már érvénytelen. Hol van ilyen szlovák jogtiprás mellett esélye „alapszerződésnek”? Kormányunknak a Biztonsági Tanácshoz kell fordulnia alapszerződés-kötési tárgyalások helyett. Ugyanez a helyzet Kárpátalja esetében, ahol feléledt visszacsatolási jogunk éppen a cseh és szlovák igénybejelentés hiányában. Másrészt Ukrajna nem szerződő fél az 1947-es párizsi békekötésben, egyidejűleg, nem jogutódja a Szovjetuniónak — nemzetközi jogilag. Miért volt hát szinte önkéntes lemondás kormányunk részéről? Ilyen fékek hogyan jöhettek létre országgyűlési képviselőink tiltakozása nélkül? Azok nevezik magukat profi politikusoknak, akik hallgatva nézik a nemzet öncsonkítását, sőt megszavazták. Kossuth parlamentjében csak visszahívható honatyák lehettek, így nem lehetnének ígéretszegő képviselők, így tovább süllyed hajónk. SZALAI LUKÁCS DR. Hódmezővásárhely Szeretnék az újságon keresztül feltenni egy kérdést a hódmezővásárhelyi kenyérgyár illetékeseinek, mivel nagyon kíváncsi lennék, de magam sajnos nem tudom rá a választ Kérdésem tehát a következő. A kenyérgyárban miért nem lehet mindig az olcsóbb árfekvésű, és szerintünk finomabb fehér kenyeret kapni, mikor ott van a „gyára”. Talán azért, mert ez a legolcsóbb? Sokszor naponta három-négy alkalommal is el kell menni, mire hozzájutunk. És akkor még az ára! Egy nagy családnak például hét végére 3 -4 darab kétlollós fehér kenyeret kell megvenni. Ha utánaszámolunk még az olcsóbból sem kevés pénz, hátha még csak a drágábbat kapjuk? És ez még csak a kenyér. Jó volna, ha az illetékesek odafigyelnének, hogy legalább a kétkilós fehér kenyérből álljon mindig elegendő készlet a vásárlók rendelkezésére. Ezenkívül van még egy másik kérdésem. A Makai úti és a Síp utcai Mucsi-féle boltba miért kell Békéscsabáról szállítani a kenyeret, amikor majdhogynem a szomszédban van a gyára. Azért, hogy többet tudjanak a vevőre áthárítani? ,Jó lenne, ha választ kapnék ezekre a kérdésekre. R.J. Vásárhely (Pontos név és cím a szerkesztőségben) Mindennapi kenyerünk postabontás Rovatszerkesztő: Réz Mária Hagyományőrzők A szegedi Talent Centerben plakát hirdeti, hogy ezen a helyen ütött tanyát a fiatalokból álló szövő-, fonalfestő- és hímzőtábor. A táborvezetők: Fonád Zoltán, Molnár Katalin és Váczi Gáborné Emi néni elmondták nekünk, fő céljuk, hogy megismertessenek bennünket a szövés, a természetes növényekkel történő fonalfestés és a vásárhelyi párnák hímzésének tudományával. Az első napon a HÓDMEZŐ támogatásával utaztunk Hódmezővásárhelyre és vissza Szegedre, köszönet érte. A Tornyai János Múzeumban megtekintettük Nagy Vera néprajzos vezetésével az állandó kiállítást, különös tekintettel a múzeum hímzésgyűjteményére. Meglátogattuk a Háziipari Szövetkezet által készített párna- és kerámiagyűjteménnyel rendelkező tájházat is. Hosszú séta után a Jernei cukrászda finom fagylaltját és süteményét élveztük. A táborhelyre visszatérve munkához láttunk, gyapjúfonalat festettünk, tarisznyákat, szőnyegeket szőttünk, és megpróbáltuk ellesni az ősi hímzéstechnikát. A vásárhelyi hímzés öltései erősen különböznek a többi népi hímzéstől, az úri hímzéshez hasonlóak. Ennek a 150- 200 éves hagyománynak nem szabad kihalnia, nekünk fiataloknak kell megőrizni és megtanulni. Az oldott hangulat, és a jó táborozás a hódmezővásárhelyi önkormányzat és a Posta Bank szegedi fiókja anyagi támogatásának is köszönhető. KOVÁCS JUDIT a vásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium IV. o. tanulója. Az egyszerű emberke, aki saját jelleménél fogva hozzászokott az igazmondáshoz, becsületességhez, mások tiszteletben tartásához, netán még van benne némi nemzeti öntudat is, mostanában bizony néha cifra dolgokon ámulhat és bámulhat. Ilyen jelenségeket szolgáltatnak az újságok, a tv és a rádió. Először nézzünk szét a Reggeli (lila) Délvilágban. A Repül a hólabda címmel nagyobb üzemek vezetőit szólaltatják meg. A múlt hetekben a Pick szalámigyár vezérigazgatóján volt a sor. El is mondta ő, hogy micsoda jól megy a cégnek. Mennyi nyereségük van és lesz. Micsoda csudálatos áruházakat nyitnak sokfelé. Csak egyet nem mondott el. Hogy ezt mind hány kis- és nagytermelő verejtékén, veszteségén érték el. Tavalyelőtt is, amikor negyvennéhány forintért vették meg a megszorult termelők hízóját, dupla nyereséget produkáltak. Az államtól kiharcolták a raktározási támogatást, a termelőtől meg félig ingyen vették meg az árut. Sovány vigasz, hogy mindegyik húsipari cég úgy csinálta. Hány termelő azóta is ököllel törölgeti a szemét, mert teljes anyagi csődbe ment. Amikor a tisztelt vezetők hazavitték a szép fizetés mellett a prémiumot is, legalább álmukban nem hallották a kisparasztok sírását? Sokszor mondják, nehéz helyzetben van a húsipar is. Majd ha annak vezetői is úgy járnak, mint a termelők, hogy például egy évig nem kapnak fizetést, akkor elhisszük nehéz helyzetüket. Arról sem szólt a vezérigazgató úr, ha már olyan csudás áruházakat tudnak csináltatni, akkor a vásárhelyi vágóhidat miért nem teszik üzemképessé? Annak idején a várostól államosítással elrabolták, úgy lett végül a megyei cégé. Az illető vezérigazgató úr ígérte, hogy üzemeltetik. Mit tettek ezzel szemben? Korszerűtlenségre hivatkozva bezárták. Abban igazuk van, hogy lerombolódott. De ugyan ki használta negyven éven át? Kinek bűne, hogy azóta csak a hasznát vitték el Vásárhelyről? Talán az elbocsátott munkásoké? Azokat is kérdezzék már meg, ne csak a vezérigazgatókat. Kilencvenegyben, amikor a város kérte volna vissza, miért nem adta a vezérigazgató úr? Tudjuk, világmárkát itt már nem lehet készíteni, de a helyi ellátást segítette volna. A cikkben lelkendezett még a vezérigazgató úr arról is, mennyi mindenkit, mennyivel szponzorálnak. Szép a segítség, főleg könnyű adni a közösből, de talán illőbb volna először azokat, — vagyis a termelőket — (akik után élnek) tisztességesen megfizetni, aztán ajándékozni. Ez ügyben a makói kolbászgyár igazgatója is tett nemrég egy meghökkentő kijelentést. Nagy bűne a leköszönt kormánynak, hogy néhány év alatt lefogyott az állatállomány. Teljesen egyetértek vele. Abban bűnösek, hogy a piacgazdaság jelszava alatt szabad kezet adtak a jelzett vezetőknek, akik ugye nem is mostanában kerültek helyükre. No, de nemcsak gazdasági ügyben lehet ám álmélkodni. Ha úgy nézzük, kulturális témát említenék, bár szerintem annak a kultúrához semmi köze nem volt. Egy tv-beli kabaréműsorról szólnék. Arról, amikor a magyar nóta és népdal kedvelőit a szerep írója és előadója olyannak állította be, akiknek feltétlen dililappal kellene rendelkezniük. De ez még nem minden, mert akkor még csak ízlés alapján szortírozta, illetve majmolta az állampolgárokat. Szoros folytatása volt a műsornak, amikor mindenkit megalázott, akinek lakóhelyéül nem Budapest van bejegyezve. Azokat az embereket, akik verejtékezve, mint az előbb írtam, sokszor ingyen munkával minden nap asztalukra teszik az étket nekik és hozzájuk hasonlóknak is. Olyanoknak is, akiknek a tiszteletről, az intelligenciáról halvány sejtelmük sincs. Hogy egy humorista mindent összeír, az érthető. De, hogy egy felelős szerkesztő képre enged egy kultúrmocskot, az más kérdés. No, de van a tv-vel más gond is. A közelmúltban a déli híradónak eltűnt a képszignálja. Mit is mutatott az? Egyszer azt, hogy van földmívelő, aki mindenkinek az étket előteremti, akármennyi ármánykodást követtek el ellene régebben is, most is. Épp azon személyen keresztül mutatta be, hogy a magyar embernek (már amelyiknek) van hite, ami ezer esztendőn keresztül megtartotta magyarságában. Úgy látszik, igen nagy bűn lett megint, ha valaki hitvalló magyarnak tartja magát. Ugye, egyéb gond nincs is ma hazánkban, mint az ilyesmire figyelni, az ilyen jelenségeket megtorolni, lesöpörni a nyilvánosságról. Ha csak ezt a két tv-beli jelenséget vesszük is figyelembe, mindjárt érthetővé válik, miért kellett olyan viharos gyorsasággal a vezetőket lecserélni. No, de meteorológiai és földművelésügyi szakembereink is ámulatba ejtették a tisztelt tv-nézőket a közelmúltban. Már aki le nem ütötte a készüléket, jobb esetben nem kapcsolta ki annyi butaság és rosszindulat láttán. Ugyanis a földművelésügyi államtitkár úr még csak elismerte, hogy imitt-amott lehet hogy van aszály, de ha véletlenül ilyen címen támogatást adnának a termelőknek, nagyon vigyázni kell ám rájuk, nehogy valamelyik huncut paraszt jogtalanul jusson egy kis pénzhez. Hát bizony — ezt már én mondom —, a sok milliókat és milliárdokat csalók elől még elvinnék a kis pénzt. No, de minderre rátromfolt a Meteorológiai Intézet igazgatója saját maga. Szerinte az aszálynak semmi nyoma. Hogy valaki badarságokat mond olyan ügyben, amihez nem ért, az érthető. De amiről neki kellene elsősorban tudni, az így mellékalapuljon a cimbalomnak, ezt már igazán csak tátott szájjal tudjuk bámulni. Legalább egyszer jönne le az Alföldre, és persze néhány méter erejéig lépne ki a sok milliós állami kocsiból. Nem is sorolom tovább ámulni való dolgainkat (bár még van sok), mert ennyi írás láttán a kedves olvasó is csak bámulni fog. SZENTI ANDRÁS Hmv.hely Csak ámulunk és bámulunk Ejnye, ejnye Ismerősöm egy váratlan kiadás miatt erőn felül költekezett Úgy döntött, hogy az OTP-hez fordul, akkor legalább senki sem vetheti szemére a kölcsönpénzt Elment a vásárhelyi OTP-hez, vitte a kereseti igazolást, kitöltötte a kölcsönigénylő lapot és érdeklődött Azt mondták nincs akadálya a személyi kölcsön felvételének, csak még egy kezest hozzon magával. Ismerősöm elintézte a kerteket és újra bement az OTP-hez. Akkor a tisztviselőnő elküldte, mert bizonyítani kell, hogy volt már katona. Az ügyfél a maradék pénzéből átutazott Szegedre a kiégő parancsnokságra, és meghozta az igazolást Másnap ismét ment az OTP- hez, de most már mint kezes, én is vele mentem. A hivatalnok fölényes mozdulatokkal kereste vissza a kölcsönigénylő lapot a kiegészítő adatok beírására. Azután arról faggatta, miért költözik ilyen gyakran egyik helyről a másikra. A kétcsaládos fiatalember azt mormogta, hogy nincs saját lakása, és bizonygatni próbálta, hogy becsületes, nézzenek utána, neki már volt adóssága, és azt becsülettel visszafizette. Az ügyintéző kijelentette, hogy ezt a kölcsönt most nem tudják kifizetni, mert meg kell győződni róla, hogy van-e tartozása az előző lakhelyén. A fiatalember lelkesen szólt, hogy még ma átmegy Tótkomlósra, és meghozza az igazolást —Az úgy nem megy — szólt az ügyintéző —■, azt mi elintézzük. — De hát nekem nincsen pénzem, azért jöttem ide. Most mit csináljak ?— kérdezte segélykérőn a hitelt kérő. — Nézzen be egy hét múlva — mondta az ügyintéző, jelezvén, hogy ő ezzel lezárta az ügyet és már fordult is el az összeszedett iratokkal. Az esetet látva megdöbbentem, hogy így megaláznak manapság egy kölcsönigénylőt Pedig az OTP többnyire hitelkamatokból éldegél, nem is akárhogyan. Elhiszem, hogy vannak szélhámosok és kell az óvatosság. Csak hát ilyen áron? Az ügyfélnek előre elmondhatnák, hogy milyen okmányokat kell beszerezni a kölcsönfelvételhez, akkor nem kellene közben fistkározni, és fóként megpirongatni a rászorulót Az is felfoghatatlan számomra, hogy a mai technika világában egy hetet kelljen várni egy visszaigazolásra. Telefaxon gyorsan elintézhető lenne egy ilyen ügy. Nyugaton ezt percek alatt elintézték volna. TÓTH ANTAL Vásárhely IQQd uránt ! Csend legyen! Cegrádon, a Fő u. 11—17. szám alatt lakunk. Velünk együtt a szomszédos emeletes házakban vagy százhatvan lakásban élnek emberek, köztük öreg, fiatal, beteg, ápolónő, gépkocsivezető. Évek óta a fürdőben szolgáltatott diszkózene elviselhetetlen zajától nem tudunk nappal ablakot, ajtót nyitni. Egy hónap óta a strand területéhez tartozó kertvendéglőben pedig 17 órától éjfélig vagy 1 óráig hangos, nem nagy repertoárral rendelkező énekes elektromos hangszerrel, dobbal szórakoztat bennünket. Ehhez csatlakozik néhány kapatos vendég — mint augusztus 19-én is — hangos ordítással, füttyel, tapssal, és nyerítőkacajjal”. Igaz, az Idegenforgalmi Igazgatóság megbízott vezetője korábbi újságcikkben közölte már, hogy a megnagyobbodott fürdő területén többféle rendezvényt terveznek. Könnyű volt neki megálmodni a piroskavárosi kertes házban, ahová zaj nem hallatszik, hogyan lehet embereket bosszantani, és nem alvásra kényszeríteni. A bérlő vendéglőssel ezt sikerült kiviteleztetni (úgy tudjuk, hogy a bérleti szerződések közös megállapodással és feltétellel születnek). Nekünk évek óta nem a Kanári-szigetekre, de még a szomszédos Cserkeszőlőbe sem telik nyaralásra. Pihenni a saját lakásunkban szeretnénk, és ne más szabja meg hétről hétre, hogy mit hallgassunk. A saját tévénket szeretnénk nézni és hallgatni, de ez a külső zenétől még zárt ablaknál is lehetetlen. A hangerő elnyomja. Nekünk a rádióban a 22 órás hírek után felhívják a figyelmünket, hogy a készülékeket halkítsuk le. Jó lenne, ha akadna egy olyan jogi ember, aki tudományosan megmagyarázná az újság hasábjain, hogy ebben a fene nagy privatizációban átestünk a ló túlsó oldalára, nincs csendrendelet, nincs záróra, mint a régi maszek világban, az emberekből kihalt a másik iránti figyelem, az öregje-betegje induljon kifelé a temetőbe, ott majd lesz nyugalma. Mindenki azt csinálja, amit akar, mert nincs törvény semmire. Felháborító az is, hogy ha egy külföldi vendég elmegy a Körös-toroki strandra, egy lángost sem tud megenni anélkül, hogy ne bömbölne három helyről a zene, és ez így van városszerte. De kitől is várhatnánk segítséget, amikor az önkormányzat képviselő-testülete, az egyik tag bölcs javaslatára, egyhangúlag megszavazta, hogy a diszkó hajnal 4 óráig legyen nyitva a Körös-toroknál, mert akkor már világos van, és az erős fiúk nem mernek randalírozni. És ha 2 órakor már otthagyják a diszkót, ki figyeli meg őket? Mindenesetre mi aláírásunkkal követeljük a csendet, a zene megszüntetését. (A hiteles aláírások szerkesztőségünkben) A Fő utca 5—17. sz. háztömb és a Dózsa Gy. tér lakói nrve is./UllVr.