Reggeli Délvilág, 1994. szeptember (5. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-01 / 204. szám

Apátfalva életfája — Fogy a lakosság Akik büszkék Dózsa Györgyre A­pátfalva Móricz Ágnes jóvoltából „életfát” állí­tott Ágain zöldelló­ levelek, vastag ágak helyett szám­­kupacokat láthat az érdeklődő, hiszen szociológiai felmé­résről van szó. A tájékoztató munka népességi nyilvántar­tás, mely pontos adatokra épülve mutatja, az elmúlt évszá­zadok folyamán hogyan alakult a község ivóinak száma, hol voltak hullámtörések, s mikor lehettek megelégedve a gyarapodással. Egyfajta falutörténet ez, melyből kiderül, Apátfalva már 1332-ben is létezett „Pothfalua” néven. A következő viharos évszázadokat több-kevesebb veszteség árán, de mindig túlélte. Azóta is büszkék rá az itteniek, hogy Dózsa György 1514-ben a faluban táborozott, mezőgazdasági termény ára csök­ A történeti visszatekintést to­vább olvasva kiderül, az első ko­molyabb emberáldozatot a török­­dúlás okozta 1537-ben, ekkor a falu elpusztult, kiürült. Az ide te­lepülőknek köszönhetően azon­ban hamarosan fellendült Pát­­falva. A fokozatos gyarapodás­nak köszönhetően a település 1920—1930 közt élte fénykorát A jó minőségű föld szorgos mű­velői számára biztos megélhetést­­ nyújtott. Sokan önálló földbirtok­kal rendelkeztek ebben az idő­ben, vagy mezőgazdasági mun­kásként tevékenykedtek. Büsz­kék rá, hogy cselédként kevesen dolgoztak. A környező települé­sek közül 1928-ban itt vezették be először a villanyt. Mindez vonzóvá tette Pálfalvát Sajnos azonban a világgazda­sági válság, a háború itt is érzé­keltette hatását A búza, s más­ként az eddig stabilnak látszó eg­zisztenciák meginogtak. Sokan tönkrementek, eladósodtak, s ha vagyonukat elárverezték, kényte­lenek voltak máshol letelepülni. Kisebb-nagyobb eltéréssel a község lakossága azóta fogy. Je­lenleg 3714-en élnek itt. Az élet­fáról kiderül: a halálozási és szü­letési arány nincs egyensúlyban. A ’70-es években még többen szü­lettek, hiszen a gyes, gyed beve­zetésével több időt energiát for­díthattak a családra, mára már azonban ettől sem remélnek fel­lendülést Az életfa leggyengébb ága a 0-9 éves korosztály. Mind­össze a falu 10%-a. Öregedő köz­séggel van tehát dolgunk. Némi vigaszt jelent ha ebből arra kö­vetkeztetünk, hogy ez egy egész­séges község, s az itteniek hosszú életűek. De hol a középgeneráció? Nos, közülük, sokan elköltöznek, máshol találják meg számításukat Nagy a város vonzereje. Az életfa felállítója a nemek aránytalan megoszlására is fel­hívja a figyelmet Nemcsak az aktív dolgozókat tekintve, de a falu összlakosságát nézve a nők aránya nagyobb: 110%. Az Apátfalva — Életfa — 1994 című munka visszatekintés évszá­zadok letűnt múltjára, s összegző a mára nézve. Elkészítésének viszont akkor van elsősorban értelme, ha a jövőre vetítjük ezeket a tapasztala­tokat A jövő feladatmeghatározá­sainál nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a 2000-re vonatkozó jóslás lesújtó: előreláthatólag a la­kosok száma több mint 550 fővel fog csökkenni, a 63 halálozásra pusztán 31 születés jut Vajon a község következő ön­­kormányzata mit tehet ez ellát? El­sőként — az előzetes célkitűzések szerint—a munkanélküliséget kel­lene visszaszorítani. A biztos meg­élhetés láttán talán kevesebben hagynák itt a fiatalok közül szülő­földjüket Mindezt egy hangsúlyos infrastrukturális fejlesztéssel párhu­zamban lenne jó megvalósítani. Szükség lenne gázra, több telefon­ra, s a jóléti szolgáltatások színvo­nalának emelésére. A faluvezetés egyelőre nem szá­mít még lassú népességgyarapo­dásra sem, de talán a fogyás meg­állítható. Stabil létszámú közösség­ben a település minden tagja job­ban érezné magát. A művelődési, kulturálódási lehetőségek bővíté­sét is szem előtt kell tartani! Látva ezt a forrásművet, a kép­viselő-testület több tagja kiemelte: a szociális felmérésben a cigány­ságnak is szót kell kapnia, hiszen napjainkra Apátfalva népességének 10%-át a cigány etnikum adja Szintén a testület legutóbbi, augusztus 29-i ülésén hangzott el a javaslat, hogy áfe „Életfa” folytatásaként, erre alapozva jó lenne megírni, összeállítani Apátfalva történetét. A számada­tok mellé tanácsos felgyűjteni a gazdasági, szociális jellemzőket. Mivel még élnek olyanok, akik a századelő letűnt világára is vissza tudnak emlékezni, bizo­nyára érdekes adatokkal, tények­kel, emlékekkel gazdagítják majd a történeti munkát. A nép­hagyományok összegyűjtése szintén az eltűnt múlt feleleve­nítésében segíthetne. Most már csak egy kérdés ma­rad hátra: mindehhez a követke­ző önkormányzat honnan terem­ti majd elő a szükséges anyagi hátteret? P. L. pátfalvi hírnök Lecsillapodtak a kedélyek? Kerekesné dolgozhat az időseknél O­lvasóink előtt, de az apátfalvi polgárok előtt is ismert, hogy a község képviselő-testülete június 28-i ülésén dön­tött a Területi Gondozási Központ vezetői pályázatának elbírá­lásáról. Mint ismeretes, a képviselők a pályázók közül Nagy Istvánnét találták alkalmasnak a feladat ellátására. Ő a megbí­zatást — gondolkodási idő után — elfogadta. A testület döntése egyben azt is jelentette,, hogy elutasították Kerekes Gézáné pá­lyázatát. A határozatot nem mindenki fogadta egyetértéssel. Az Idő­sek Klubja aláírásgyűjtést szervezett, és 565 aláírással megtá­mogatott kérésüket — nevezetesen, hogy az önkormányzat vizs­gálja felül döntését — eljuttatta Szentesi József polgármester úrnak. Foglalkozott a témával a Pálfalvi Hírnök is. Veréb Jó­zsef, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke ugyancsak levelet intézett Szentesi Józsefhez. A polgármester a levélben foglalta­kat tudomásul vette, az aláírásokat átvette, ám a döntés felül­vizsgálatára nem tehetett ígéretet, lévén ez a testület kompeten­ciája. A tudomására jutott véleményeket azonban ismertette a legutóbbi, augusztus végi testületi ülésen. Mint a polgármesteri tájékoztatóból kiderült, Szentesi úr több ízben is tárgyalt Nagy Istvánnéval, egyszer Kerekes Gézá­­néval is, sőt július 13-án az Idősek Klubjába is ellátogatott. Az eseményeket közösen kiértékelve — az idősekkel együtt — úgy tűnik, rendeződött a kérdés. Kerekes Gézáné a továbbiakban is dolgozhat a Gondozási Központban kívánságának megfelelő hosszúságú munkaidőben, s ezt az érintettek elfogadták. A polgármesteri beszámolóból kitűnt, hogy a helyi önkor­mányzatokról szóló törvény értelmében — mivel a képviselő­­testület hatáskörébe tartozó személyi kérdésről van szó — nem rendelhető el helyi népszavazás. Az ülésen jelenlévő képviselők sem kívánták a korábban meghozott döntést újratárgyalni, netán megváltoztatni. Marad tehát minden a régiben. „Az elmúlt idő­szakban a kérdéskör nyugvópontra jutott, a helyzet megnyugta­tóan rendeződött.” — zárul az írásos formában közzétett pol­gármesteri beszámoló, melyet a testület fenntartások nélkül el­fogadott. Úgy legyen... — s­im — r É­vtizedek barázdái az arcon. Egy mélyülő vonás. Töret­len, tiszta, kék tekintet, melyből majd’ egy évszázad edzette türe­lem néz ránk. Ősz haj. Ráncos, dolgos kéz. 98 év. Apátfalva legidősebb polgára Fejes Ferencné, Rozália néni, aki kedves modora, segítőkészsége, korát meghazudtoló szellemi fris­sessége miatt a község népszerű lakói közé tartozik. 1896-ban szü­letett. S hogy hogyan emlékszik vissza a letűnt időkre? — Tudja, két könyv is kevés len­ne, hogy életemet s az ilyen idős generáció szenvedéseit elbeszéljük. Mesélésre még csak vállalkoznék, de könyvírásra már nem, mert csak két elemit végezhettem, szegények voltunk, hamar munkába kellett áll­ítam. Beteg édesanyám mellett, hat gyermek gondviselőjeként téglát hordtam, vályogot vetettem, tég­lát talicskáztam, markot vertem. 8 éves voltam. Nem szeretek ezekről az időkről beszélni, rossz visszagon­dolni rá. Néha már-már tűrhetetlen volt a szegénység. Ferenc József ide­jében, ha apáink a téli estek halvány petróleum fényében üldögélve be­szélgettek, gyakran hallottam, amint mondják: „bárcsak jönne már egy háború, ne lennénk ennyien”. Na­gyon nagy volt az elkeseredés. Szinte minden gondolatunk a munka körül folyt Szüleink más vármegyékbe, Erdélybe, a sóbányába jártak dol­gozni. Ott földvermekben laktak, éjjelente farkasüvöltésre riadtak. Fél év múltán nem lehetett rájuk ismer­ni. „Van te rajtad emberi ábrázat?” — sokszor ezzel fogadták a hazaté­rőt Mégis muszáj volt ilyen nagy áldozatot hozni a családért, volt, ahol 8-10 éhes gyerekszáj várta nap mint nap a betevő falatot A legkisebb családoknál is 4-5 gyerek nevelke­dett. Mi hatan voltunk. S közbejött az első világháború, majd az 1918- as forradalom. Apáinkat, ferjeinket fiainkat elvitték katonának. Ismét az asszonyok végeztek minden nehéz munkát 10 krajcárért jártunk nap­számba S még ez sem jutott min­denkinek. Sok volt a szegény, s ke­vés a munka Csak a két földcsútnál kaphattunk mezőgazdasági munkát Ők 100-100 holdon gazdálkodtak. Az a néhány ember szerencsésnek számított, aki a később megépült cserépgyárban tudott elhelyezkedni. A Horthy-rendszer volt a legne­hezebb, de a Rákosi-éra sem jelen­tett sok könnyebbséget Olyan nyo­mor volt sokszor még az ünnepein­ket se nagyon tudtuk megtartani. Fe­hér kendővel leterített asztal mellett imádkoztunk. Hitünket akkor is megőriztük. S mondják: „Szegény­embert még az ág is húzza”. Való­ban így volt Rendszeresen utolért bennünket a vízözön. Először 1933- ban, majd ’41-ben, s ’70-ben ismét árvíz öntötte el Apátfalvát Sok ház romba dőlt a mi utcánkban is. De azért ne gondolja, hogy mi folyton csak keseregtünk. Nagyon szerettük a vidám, felszabadult szó­rakozást. A hagyományos egyházi ünnepek mellett nagy eseménynek számított a Szent Mihály-napi bú­csú, a templomszentelés napja, mi­kor zarándokok tucatjai látogattak tá­lunkba. A farsang sem volt kisebb esemény. Álarcosbál idején még a házak tálát is bekenték korommal. Maskarát öltöttünk. Szokás volt, hogy aki nem tudott férjhez menni, vagy nem nősült meg, annak egy madzagra kötött farönköt kellett ma­ga után húzni, úgy ment végig a földúton. Mondogatták: kimaradt a farsangból. Ilyenkor, csakúgy mint a bálokon, a legszebb népviseletben jelent meg mindenki. Kifehérített buggyos ujjú ingben, elöl csipkével, pántlikával díszítve, hat-hét, nyers­­keményítővel kikeményített alsó­szoknyában, rajta színes szoknyával, így mentünk szórakozni. Rojtos, tar­ka kendőt vetettünk át kacéran a vállunkon, s deréktájon, hátul kö­töttük meg. Rózsaszín harisnyát, se­lyem­fejű papucsot hordtunk. Szin­tén a népviseletünkhöz tartozott még a selyemfityula is. Hátra, kontyba fésültük hajunkat, s a fityula díszí­tette frizuránkat. — Így csak ünnepnapokon öl­tözködtek? — A nagy átlag igen, de a kikapós szépasszonyok bizony gyakrabban felvették. Ki ne sze­retne tetszeni a férfiaknak? Mikor az esti litánia véget ért, s kijöttünk a templomból, a fiúk a téren, szembe a templommal vár­tak bennünket. Ilyenkor válthattunk néhány pillantást szívünk válasz­tottjával, s no persze később a tánc­­mulatságban. Én nagyon szerettem táncolni, s ha megszólalt a zene, én voltam, aki elkezdte. Még ma is szívesen táncolnék. — Mikor táncolt utoljára? — 4 évvel ezelőtt, 94 éves ko­romban, egy díszebéden Apátfal­ván, ahol a polgármester úr kért fel. Persze annak idején, régen nem­csak a mulatságok, de a képviselővá­lasztások alkalmával is megélénkült az egyébként nem túl izgalmas­pátfalvi élet Már akkor nagy divat volt a korteshadjárat Nálunk azon­ban nem mindenki járt szerencsével Hiába pártolták a gazdák a jelölteket ha a szegények gyűlölték, záptojás­sal dobálták őket Képzelje csak el: Juszt Gyula, dr. Csorba, Gömbös Gyula, a későbbi miniszterelnök, bent gazdagon, minden ínyencséggel meg­terített asztal mellett lakomázik a kampánygyűlés után, s kint a falon kívül éhes gyerekszáj sír. „Tegyétek a népet koldussá, különben egy sem jut a mennyországba” — mondták. Hát Gömbös meg is tett mindent.. — mondja Rozália néni, s fáradt, munkás kezével lemondóan int Be­szédes kezei mintha azt mondanák: ezt is túléltük, még ha embertelen volt is. Még jó, hogy a Kádár-rendszer egy kis könnyebbséget jelentett. Apátfalva legnagyobb részét akkor építették fel. A poros, sáros utcá­kat sok helyütt beton váltotta fel, modern házak épültek. Megszépült Pátfalva. Tudom, nem túl gazdag falu a miénk, mégis sajnálom, hogy annyian elhagyják. Nem tud­ják itt tartani a fiatalokat. — Rozália néni, mi a vélemé­nye a mostani fiatalokról? —Nem szeretem örökösen azt haj­togatni, hogy bezzeg az én időmben így meg úgy volt, hogy sokkal kü­lönbek voltunk, mint a mai fiatalok. Mégis van benne valami. Volt egy rossz élményem, ami bizalmatlanná tett Valamikor a ’80-as években meg­támadott otthon egy fiatalember. Haj­nal volt, imádkoztam. Egyszer csak elém toppant egy fekete álarcos alak, aki megvert, majd elvitte összes pén­zem, 120 forintom volt Aztán vérbe fagyva vitt el a mentő. A legnagyobb fájdalmat mégis az jelentette, hogy ezt a fiatal fiút ismertem kisgyerek kora óta Ott nőtt fel a szemem előtt Szomorú emlék. Mégis vigasztal, hogy nem minden fiatal ilyen Sze­rencsére az apátfalvi ifjúság nagyobb része tisztelettudó, becsületes — mo­­solyodik el, s reszkető kezével letö­röl egy könnycseppet. Tekintete elté­ved. Emlékezik. — Tudja, ha végignézek élete­men, a sok nyomorúság mellett sok szépet is látok. Boldog csa­ládban éltem, ha szegényen is, de családi békében, egyetértésben él­tünk férjemmel, aki ’78-ban halt meg, s a három gyerekemmel Békében vagyok önmagammal, s ha a Bibliát olvasom, nyugodt a lelkiismeretem. PETRUSÁN LÍVIA Apátfalva legidősebb polgára — Rozália néni 98 éve Tíz krajcárért napszámba Rozália néni még együtt férjével, aranylakodalmuk napján 1994. szept. L, csütörtök Varga Sinka József özvegye veszi át Az első díszpolgár A Pálfalvi Hírnök legutóbbi számában már foglalkoz­tunk azzal a kérdéssel, vajon kit tartanak a falu polgárai a legméltóbbnak arra, hogy 1994-ben —­lső­ ízben — a falu dísz­polgára legyen. Körkérdésünkre sokan elmondták válaszukat, javaslatukat A képviselő-testület legutóbbi ülésén kiderült hogy kiket javasoltak hivatalosan magánszemélyek, közösségek a meg­tisztelő rímre , sőt döntés is született az ügyben. Apátfalva díszpolgára kitüntető címmel azt az élő vagy már elhunyt személyt kívánja elismerésben részesíteni a kép­viselő-testület, aki kimagasló munkájával közvetlenül hozzá­járult a község fejlődéséhez, tekintélyének emeléséhez. Kü­lönböző szakterületeken vagy társadalmi munkában a község érdekében folytatott kimagasló tevékenységet, művészeti al­kotással gyarapította a községet, a község múltjának feltárá­sán fáradozott, esetleg más területen alkotott kiemelkedőt. A közzétett felhívásra az ajánlattevők összesen négy sze­mélyt javasoltak. A jelöltek: Szigeti György nyugalmazott fő­előadó, Sánta Valéria, Varga Sinka József is Borbély András volt apátfalvi pedagógusok voltak. A névsort az augusztus végi ülésen vitatta meg a testület. A képviselők között igazából nem is afölött bontakozott ki vita, hogy ki érdemes a címre, hisz mind a négy javasolt kétségtelenül jogosan került a listára, a kérdés inkább az volt, hányan kapjanak díszpolgári címet (a rendelet megengedi, hogy egy­ évben többen is részesüljenek az elismerésben). A legtöbben végül Szigeti Márton alpolgármes­ter véleményét osztották, nevezetesen, hogy a cím tekintélyét megőrzendő, az első alkalommal csupán egy díszpolgárt vá­lasszon a testület A javasoltak közül mindenki mellett szólnak érvek, ám az általunk végzett mini közvélemény-kutatás, de a képviselők lassanként kikristály­osodó véleménye is Varga Sinka Józsefet emelte a kitüntető cím közelébe. A döntés is annak megfelelően született—egybehangzóan. Kár, hogy Varga Sinka József, a köztiszteletnek örvendő pedagógus, aki tulajdonkép­pen egész életét Apátfalvának, a közösségnek szentelte, már nem élhette meg ezt a pillanatot Helyette özvegye fogja átvenni a közeljövőbeni falunapon a díszpolgári oklevelet, valamint a rímmel járó ajándéktárgyakat A polgármesteri hivatal pedig továbbra is várja a javaslatokat kik legyenek Apátfalva dísz­polgárai — legközelebb 1995-ben. SZABÓ IMRE DÉLVILÁG

Next