Reggeli Délvilág, 1994. november (5. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-01 / 256. szám

ÉJJELI MENEDÉKHELY SZEGEDEN. Szegeden, a Nagyállomással szemben, az Indóház téren hétfőn át­adták rendeltetésének a város első éjjeli menedékhelyét. A több mint 6 és fél milliós ráfordítással kialakított éjszakai szálláshelyen keddtől 26 hajléktalant tudnak fogadni. Míg a rászorultak pihennek, ruhájukat kimossák. A már használhatatlan ruhák helyett újakat kaphatnak a rászorultak. A hajléktalanok esetleges fertőtlenítését is elvégzik a menedékhelyen. A karitatív szervezetek ruhákkal, tisztítószerekkel segítik a hajléktalanok ellátását. Az éjjeli mene­dékhely naponta este 6 órától reggel 8 óráig vehető igénybe. Ma Mindenszentek ünnepe, holnap halottak napja Nemzetközi November 1-jétől nemzet­közi határátkelőként műkö­dik tovább az Esztergom— Sturovo és az Aggtelek— Domica határállomás, ame­lyet eddig csak a magyar és a szlovák állampolgárok ve­hettek igénybe. Krisán Attila ezredes, a ha­tárőrség szóvivője elmondta: vízumkiadás egyik határállo­máson sem lesz, illetve az agg­teleki határátkelő a téli idő­szakban — november 1-jétől március 31-éig — csak 8 és 16 óra között tart nyitva. Makovecz-ház a puszta köze­pén! A legközelebbi város, Szentes, huszonhárom kilomé­terre van ide, a gazdáék, mint később kiderül, Gádoroson lak­nak, a szomszéd megyében, it-Halad velünk az autó, a Cserebökény és Eperjes közti úton. Harmad-, vagy nem is tudom, hanyadrendű út, de az Ősz van... Környes­ körül mindenütt puszta. Egyszer csak épület tűnik elénk, de még milyen épület! Hogy nem tanya, látva látszik. Mint egy udvarház, kúria — talán az is? —, mégpedig Makovecz-stílben. — Marhaság! — hallot­tuk számtalanszor, ami­kor elterjedt, hogy sátá­nok tartanak igényt az igazán megtisztelő­, no meg nagy, bár kétes hír­nevet hozó „magyarorszá­gi és jugoszláviai robbant­­gató” címre. Sokan egy kézlegyintéssel in­tézték el a „The Satan’s Rain­bow Society”-t, vagyis A Sátán Szivárványa Társaságot. Leg­alább ugyanannyian még ekko­ra jelentőséget sem tulajdonítot­tak az ausztriai „földalatti” mozgalomnak. Még egy vállrán­dításra sem érdemesítették je­lentkezésüket. Hiba! Ugyanis a pokoli cég létező képződmény. A kérdés csak az, kik húzódnak meg a hátborzon­gató nevet viselő társaság mö­gött. Legalábbis legújabb infor­mációink szerint jelenleg már csak ez okoz fejtörést. Bár két­ségtelen, különleges feladat — lenne — egy ilyen „cég” tagjai, a sátánok után nyomozni, egyál­talán: felkutatni őket. Pedig jól látható nyomokat hagytak ma­guk után: a felrobbantott épüle­tek romhalmai mellett halottak­ból csordogáló, hosszú vércsí­kok is vezetnek feléjük. Olvasóink folyamatosan fi­gyelemmel kísérhették ezeken a hasábokon a szabadkai, szege­di, budapesti terroristaakciókat. “ 10 Sitial ^ THJ­ THE HAS COME!­ O GREAT SATANIC REVELATION RAS BEEN DONE: 0UR IŰRD LUCIFIR GAVE ORDER II THE SPIRIT OP 666 TO ENLIGHTEN THE IGNORANT MIND OP 0DR ENEMIES SO THAT THEY LIVE IN PEAR AID PRIBHT 15 THE FUTURE IP THEY ARB NOT DOING IN COMPLIANCE WITH HIS WILL AID APPROVAL. THIS mR A7TBB P0LAID - BY THE SATANIC STATION - THE B0H3S OP THE SAT1I HAVE BLOWN UP IN SUD0TICA, SZIGBD AID BDDAHSST, II ORDER TO DEMONSTRATE THE SYMBO­LIC OCCUPATION OP THE POSTS OP OUR DET;HMINM> ENEMIES, CLEARING AND OVERCOMING THEM BY FIRE AND RUMBLE, DISSK­­MINATIM THUS WE ittUMiC GENIUS. THE PROCESS OP THE 13 HIT OP PATE HAS BEEN STARTED BY TUT, WHICH IS A PUNISHMENT ON THOSE WHO ARE SCEPTICAL. AND THE RESUMPTION WILL ROT PAIL: BE PREPARED FOB FURTHER SATANIC SBCTACLES TO DEMONSTRATE THE WHOLE DOMINATION OP SATAN AID THI RIYJRSE CROSS I BE AFRAID AND FRIGHTENED TO LEARN! II THI IAMI OF SATAN: THI SAtAI’8 RAINBOW S0CIITI" Azok kedvéért, akik netán elfe­lejtették volna, vagy egyszerű­en csak elkerülte figyelmüket, egy kicsit segítünk: pokolgépes merényleteket hajtottak végre a nyári kánikulában ismeretlen tet­tesek három templom, és a Par­lament — XIX. számú — bejá­ratánál. A robbantások, amellett, hogy értékeket pusztítottak, nem követeltek áldozatokat. A tette­seknek — szinte biztos — nem is az volt a céljuk, hogy halot­tak maradjanak a helyszíneken, valószínűleg ezért is pusztítot­tak mindig hajnalban. Szegeden is csupán véletlenül sebesült meg egy középkorú asszony. A rendőrség tízmillió forintot kínált fel a nyomravezetőnek. A hatalmas summára számosan be­nyújtották igényüket, a baj csak az, hogy eddig senki nem sú­gott jól. A sátánok először augusztus 31-én jelentkeztek Budapesten, legutóbb pedig október végén Szabadkán. Angol nyelven író­dott közleményükben tudatták országgal-világgal: „Mi robban­tottunk!” A keresztes vitézek (Jelvényük egy fordított és há­rom hatossal díszített kereszt. — A szerk.) elárulták, főleg az ausztriai Grazban sátánkodnak, ott élnek-laknak, ott szövik so­ron következő akcióikat, erejük félelmetes, a robbantásoknak pe­dig nincs vége, azt tervezik, hogy összesen tizenháromszor, azaz még kilencszer remegtetik meg a világot. A jugoszláv rendőrség, vala­mint a katonai titkosszolgálat három különös öngyilkosságról állapította meg, hogy azokhoz szintén köze volt a sokszínű tár­saságnak. Sorállományú, vagyis (Folytatás a 2. oldalon.) A szálak Grazba vezetnek — Merényletek a Délvidéken Sátánok pokoli terve Makovecz-ház a pusztában — Libatollból épült Hobbijuk a ti­ zennyolc kilométerre van ide, a gazdáék, mint később kiderül, Gádoroson laknak, a szomszéd megyében, tizennyolc kilométer­re innét. Hogy honnét is? „Szen­tes, Mucsiház !” — olvasom a feliratot. Vajon van-e itthon ép­pen valaki? * Hamisnak látszó, fekete ku­tya rohan elénk, mikor kiszál­lunk a kocsiból, csahol éktelen. Őt még megvárjuk, de a nagy hófehér kuvaszt már nem... Az­tán, a nagy ugatásra megeleve­nedik a ház, gyerekek bukkan­nak elő, majd felnőttek. Kide­rül, véletlenül épp itt leltük a Kovács családot, egyébként csak nyáron laknak e helyt, különben meg Gádoroson, már csak az is- bák, faragott bútorzat, alig ér­­kola, a gyerekek miatt is. Beve­­tem, hogyan lehetett a hatalmas rem­ek a házba, teremnyi szó­­helyiségeket befűteni. — Nahát, ez a ház... Kastély vagy múzeum? — kérdem a csa­ládfőt, Kovács Jánost. — Ez, kérem szépen, a mi há­zunk, kilenc éve vettük. Tanyai iskola volt, nagyon lerobbant ál­lapotban került hozzánk. — Most viszont pazar! És na­gyon Makovecz-stílusú... — Ez hihetőleg nem véletlen, Makovecz Imre tervezte ugyan­is át. — És mennyiért? — kérdem, csillagászati összegekre számít­va. — Húszezerért. — Ezt nem mondják komo­lyan... — De igen — így Kovács Já­­nosné —, abban az időben Makovecz még nem volt ennyi­re híres. Na, gondolom magamban, így csináljon meg az ember valamit olcsón!... Aztán tovább kérdez­getek. Kiderül, a felújítás azért elvitt jó hétszázezret. S hogy mi­ből él a Kovács család? — Libával foglalkozunk — hallom —, tolláért tartjuk őket. Pillanatnyilag tizenkilenc hektár (Folytatás a 3. oldalon.) Kivárnak A kárpótlási jegyek ára a Budapesti Értéktőzsdén sta­bilizálódni látszik, igaz, ala­csony szinten. A heti átlagár az október 24—28. közötti üzleti héten 400 forint volt, az egyes napokon az átlagár stabilan 400 forint körül mozgott. A múlt heti összesí­tett forgalom azonban jelen­tős csökkenést mutat az előző hét adásvételéhez képest. Ok­tóber 24. és 28-a között 129 üzletkötésben csupán 40,9 millió forint volt árfolyamér­téken az adásvétel. Ez az elő­ző hét forgalmához képest 67,8 millió forintos csökkenést jelent. Ebből is látszik, hogy a kárpótlásijegy-tulajdonosok kivárnak, minden bizonnyal arra számítanak, hogy előbb­­utóbb a kormány jelentősebb állami vagyont kínál majd a jegyek ellenében. __________________________| rropyrus C D A A az egyetlen hivatalos márkaképviselet P^mCKIVi Csongrád megyében! ÉRTÉKESÍTÉS - JAVÍTÁS - SZAKTANÁCSADÁS I V—4 vízmeleg­ítő C—24 gázkazán ZV—4 vízmelegítő C—30 gázkazán C—12 gázkazán C—40 gázkazán C— 18 gázkazán K—24 gázkazán FÉG-konvektorok, Quadriga vízmelegítők folyamatosan kaphatók! Kedvezményes árak! Üzleteink: Szeged FÉG-Szerviz Szentmiklós u. 14. Telefon: 62/314-583 Hódmezővásárhely, FÉG-Szerviz Zrínyi u. 4. sz. Telefon: 62/342-111 Keressen bennünket, vegye igénybe szolgáltatásainkat!

Next